A hét műtárgya - A kézifűrész

2012.11.29. 11:00 | Írta: Mr. Furdancs

A fűrész szó hallatán sokatoknak nyilván a nagy sikerű "patakvér" mozifilm-sorozat jut eszetekbe. Ez rendben is van. Ha jól emlékszem, abban fűrészelnek is rendesen. Egyszer azért kíváncsi lennék rá, hogy hány liter vért sikerült kifolyatni a hét rész alatt. Ma viszont azért gyűltünk össze, hogy a filmsorozat címének alapjául szolgáló remek szerszámot tegyük sztárrá.

Először is lássuk, mit mond a Pallas nagylexikon!

"A fűrész olyan acélszerszám, melyen számos kisebb véső (fogak) közös foglalóban, a pengén, sorba egymás mögött egyenes vagy görbe vonalon áll. Célja nagyobb méretű tárgyakból a legkevesebb anyagvesztességgel kisebb részeket leválasztani. Van egyenes, íves, köríves, hengeres és gömbszelvényes fűrész a fogak alapvonalának alakja és fekvése szerint. Megkülönböztetnek kézi- és gépfűrészt. A kézi fűrészek lehetnek kifeszítettek és ki nem feszítettek. A kifeszítés rendesen keretben történik és így aztán keretes vagy «kámvás» (kávás) és kámvátlan (ki nem feszített) fűrésznek mondják. A kámvás fűrészhez tartozik a daraboló-, a csapoló-, a nyakaló-, a kanyarító- és fonal fűrész, melyek főként csak méreteikben térnek el egymástól. A kámvátlan kézi fűrészek: a hasító-, a harántos-, a rókafark-, a luk- és hevederfűrész."

Ezt nagyjából eddig is tudtuk.. A már említett fémipari alapképzésem során az egyik legizgalmasabb "tétel" a fűrészfogak geometriája volt. Nem mindegy, hogy mit mivel fűrészelünk. A fémfűrész fogazata kimondottan fémekre van kitalálva. Ha fát fűrészelünk vele, akkor a fogak közé könnyen beragad a faforgács és a fűrész lényeges funkciója alábbhagy, mint a részeg ember járóképessége. Jellemzően ennyit jegyeztem meg a dologból, és még az is lehet, hogy nem így van.

A fűrészt több ezer éve használjuk. Persze nem mi, hanem az emberiség, úgy általában. Régen, nagyon nagyon régen rézből vagy bronzból készült fűrészeket használtak. Gondolom koptak is rendesen, de más fémet akkoriban nem nagyon ismertek. Ez a szerszám sokáig vagy tolásra vagy húzásra dolgozott. Manapság a modern fűrészek adott esetben mindkét irányban vágnak. 

Jöjjön egy kis fűrész matek. Lényeges számolás a fogak egy inchre eső mennyisége. Ezt a TPI (Teeth Per Inch) szám jelöli. A másik ilyen fontos marker a PPI (Point Per Inch) ami az egy inchre eső hegyek számát jelzi. Egyszerű a számolás: a PPI mindig eggyel több, mint a TPI. Ennyi. Nagy TPI-s fűrésszel finomabban vághatunk. Nem, nem fáj kevésbé, ha belenyesünk az ujjunkba. Ezeknek az értékeknek a babrálásával alakíthatják a szerszámot a megfelelő anyaghoz. Kis TPI fához, nagy TPI fémhez. Röviden ennyit erről a nem túl izgalmas, de szerencsére annál szárazabb dologról.

Érdekességként annyit, hogy régebben a fűrészeket kemény acélból készítették, így azokat simán újra lehetett élezni. Manapság edzik a fűrészlapokat, pontosabban a szerszám fogazatát. Ezt nem lehet élezni, viszont az edzésnek köszönhetően jóval tartósabbak, mint edzetlen elődeik. Az edzett fogakkal beköszöntött a cserélhető fűrészlapok kora is.

Ahhoz, hogy kiválaszthassuk, hogy mit milyen eszközzel fűrészelünk, nem árt megvizsgálni a kiválasztandó fűrész fogazatát. Pont úgy, mint a lóvásáron. A különböző fogazatú szerszámoknak még különféle neveket is adtak, utalva ezzel használati területükre. Nézzük!

Keresztvágó fűrész
Furmányos kis eszköz. Ezzel a fűrésszel farostoknak okozhatunk komoly gondot. Ennek a fűrésznek a fogai igen csak kifelé hajlanak. Ennek köszönhetően rögtön két árkot vághatunk vele, amik között a megmaradt rost úgy morzsolódik szét, mintha ott se lenne. Két fontos dolog ezzel a szerszámmal kapcsolatban: csak tolóirányban dolgozik, és a rost irányára merőlegesen használandó.

Hasítófűrész
Jó kis név mi? A fűrészek Conanja. Ez a fűrész, vésőszerű fogainak köszönhetően szintén csak tolóirányban vág. Farostokkal párhuzamosan is használható, az eredmény viszont egy faipari armageddon lesz, mivel vágáskor ezek a borzalmas fogak tépnek és szakítanak. 

Univerzális fogazat
Ez a mindenre jó, lakossági fűrész. Jó hegyes, mély fogazattal

Egyenes fogazat
Az univerzális fogazatnál is mélyebb és hegyesebb fogazat. Rostok tekintetében minden irányban használható. Gyorsan dolgozik, rövid határidőre.

Gyaluló fogazat
Ilyet biztos, hogy mindenki látott, aki járt már falusi fészerben. Ez a fogazat a klasszik favágófűrészek sajátja. Használat közben "kilöki" a forgácsot a fogak közül.

Gyorsvágó fogazat
Nekem az általános iskolában volt egy olyan osztálytársam, akinek gyakorlatilag gyorsvágó fogazata volt. Mindenki félt tőle. Ennél a fűrésznél ugyanis a fogcsúcsot adó két él mellett egy kis domborítással egy harmadik élt is kialakítanak a pengén. Minden irányban lehet vele vágni, és ami a legfontosabb: gyorsan.

Kialakításuk szerint is osztályozzák a fűrészeket. az alábbiak a fő típusok.

gipszkarton.jpg

Ez a gipszkarton fűrész. Nem fogjátok kitalálni, hogy mire való. Csinos kis darab, hölgyeknek is ajánlott.

illeszto.jpg
Illesztőfűrész. az asztalosok kedvenc játékszere.

keretes.jpg
Keretes fafűrész. Gyaluló fogazattal, csővázas fémkerettel, mint a korabeli hátizsákok.

rokafark.jpg
Rókafarkfűrész. A tesóm biztos, hogy hetekig törné a fejét, hogy miért kell levágni a róka farkát. Nyilván a szerszám kialakítása miatt hívják így. Szerintem nem is hasonlít a róka farkára.

femfuresz.jpg
Fémfűrész. Vékony hajlékony pengéjét keretek közé kell feszíteni. Többet nem említem, de a már több esetben felhánytorgatott fémipari alapképzésem során az egyik vizsgamunkám is kapcsolódott a fémfűrészhez. Ugyanis úgynevezett menetes befogót kellet készítenem. Ez a képen a szárnyas anyás rész, a fűrész végén. Komplex kis feladat volt. Szerettem. 

A fűrészelés olyan zenei aláfestést kíván, ami erőt ad a munkához, emellett pedig megfelelő mértékben átszűrődik a munkazajon. Javaslom a kanadai Danko Jones bármelyik lemezét. Bemelegítésnek hallgassátok meg az igazi sztárparádéval megtámogatott Full of Regret című dolgozatot. Jó munkát!

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr354927679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1kutya 2012.11.29. 13:50:36

és a csontvágó fűrész? faluhelyen ilyenkor tél tájékán nélkülözhetetlen szerkezet!!!

Jokkura 2012.11.29. 15:21:15

És a fogak geometriája (fogalak)alapján történő csoportosítás hol marad?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.03.19. 15:15:00

Érdekességként: létezik még vídia bevonatos fűrész is csempékhez. Bár ez igazából a fűrész és a reszelő törvénytelen gyereke.
süti beállítások módosítása