A facsavarok titkos élete

2021.03.22. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

A múlt héten írtunk a csavarbehajtókról, aminek kapcsán felvetődött mint ötlet, hogy igazán írhatnánk az ilyen gépekbe fogható bitekről is. Merthogy bizony igencsak nagy minőségi szórást találhat, aki sűrűn vásárol ilyesmit. Ez jó ötlet, a következő posztunk a mi ilyen irányú tapasztalatainkról szól majd. Előbb azonban előszedtük és leporoltuk egy korábbi írásunk, mintegy alapozóként a bitekről szóló poszthoz, mert így abban az alapokra már nem térünk ki, kifejezetten csak a minőségről fog szólni.

Azt gondolhatjátok, mit lehet írni egy facsavarról? Az csak egy darab vasrudacska, egyik végén fejjel/horonnyal a másikon némi menettel. Ez persze első megközelítésben igaz is lehet, de azért járjuk kicsit körbe a dolgot. Apám anno vagy 30-40 éve még mindent hagyományos, egyszerű sliccel ellátott fejű, folyamatosan szélesedő menetes véggel rendelkező csavarokkal rakott össze, méghozzá kézi csavarhúzóval. És emlékszem, bár mindig előfúrt a csavaroknak kézi fúróval (furdancs vagy mondjuk amerikáner) minden behajtott csavar verejtéket csalt a homlokára. Én akkor gyerekként ezeket a csavarokat megmoccantani sem voltam képes, annyira kapaszkodtak a deszkákba. Apám volt olyan szerencsés, hogy akkoriban eljutott az óceán túlpartjára is, és bizony csodákat mesélt arról, hogy ott milyen szerszámok és például csavarok vannak a boltban.

nagykep.jpg

Aztán jó ideig nem volt kapcsolatom az ilyen macerás-menetes kötőelemekkel, de amikor a faipari iskolát befejeztem, dolgoztam pár évet a szakmában. És épp akkortájt bizony fantasztikus változás állt be már itthon is a csavarok világában. Megjelentek a „pozdorja” csavar-ként nevezett, csak a végükön szélesedő, és természetesen már kereszthornyos, pozidriv vagy phillips fejjel ellátott csavarok. Általában kadmiumozott vagy más rozsdásodás gátló bevonattal ellátott műszaki csodák. Fantasztikus kidolgozás, időnként briliáns tervezés sugárzott ezekről a kötőelemekről.   És persze a hagyományos facsavaroknak is számtalan változata lett, kereszthornyos fejjel, akár automatikus előfúró véggel.

kep1.jpgEz például egy előfúrást nem igénylő darab. Hát nem gyönyörű?

Ez a választék - ahogy az már ilyenkor történni szokott – szinte végtelen módon specializálja az adott felhasználási területhez illő csavart. Gyakorlatilag bármilyen anyag fához vagy fa-szerű anyaghoz való rögzítéséhez találhatunk megfelelő kötőelemet. Csak győzzük kiválasztani. A menet fajtája, emelkedése, hossza, az előfúrás igénye vagy épp felesleges volta, a csavarfej pontos kiképzése mind-mind egyike a szinte számtalan változónak, amely befolyásolja a megfelelő csavar kiválasztását.

fejek.jpg

Pár tanács az eligazodáshoz:

A minőség kérdése fontos. Óvakodni kell minden olyan áruháztól ahol pár százasért szépséges műanyag dobozban kínálnak egész komoly mennyiségű kötőelemet. Ezek a termékek, bár látszólag vasból készült kötőelemeknek tűnnek, lekvárból készülnek. Sokszor kicsit puhábbak is, mint egy jó régi lekvár. Becsavaráskor elkenődik a fejükön a horony, kicsavaráskor egyszerűen beletörnek a fába.  Csavart csak csavarszaküzletből, vagy komolyabb barkácsüzletből, lapszabászatból érdemes beszerezni. Igaz, hogy itt egy minőségi csavar darabja akár 5-15 forint is lehet, de higgyétek el, megéri! (A csavarbeszerzésről is írtunk már, katt ide.)

Ha a jó minőségű csavarunk megvan, akkor már csak a megfelelő behajtó eszközre van szükség. Ez manapság már - miután úgyis elektromos csavarbehajtót használunk - inkább csak bitekre értendő. Sajnos itt sem tudunk spórolni, a pár 100 forintos bitkészletek inkább játéknak jók, esetleg a gyerek tud vele célba dobálni. Sokszor még a nevesebb barkácsgép gyártók által a gépek mellé csomagolt bit fejek sem érnek sokat. A minőségi bitek darabja bizony belekerülhet akár többszáz forintba is. Cserében viszont, ha egy korrekt bitet beleillesztünk egy korrekt minőségű pozidriv hornyos csavarba, úgy érezzük, mintha odanőtt volna. Gondolhatni, hogy az ilyen kapcsolatnál nem fog kiugrálni a bit behajtás közben a horonyból.

kep2.jpgSokszor összekeverik a sima kereszthornyos (phillips) és a bonyolultabb támasztó ékes (pozidriv) csavarfejeket és biteket. A phillips (PH) csavarhúzók szárnya kúpos kialakítású. Mégpedig azért, mert ezeket a csavarokat főleg lemezcsavarokhoz és gipszkarton csavarokhoz használják, melyek a bitek kapaszkodását szolgáló hornyainak kialakítása szintén kúpos. Amikor a lemezcsavart teljesen behajtjuk, akkor a kúpos kialakításból a kúpos csavarhúzó vagy csavarbehajtó hegy (bit) kiugorhat (vagyis kihajtja magát), így kevésbé teszi tönkre a csavart vagy a hegyet. 
A pozidriv (PZ) csavarhúzók szárnyai párhuzamos kialakításúak. Itt többnyire az a feladat, hogy a csavart be kell süllyeszteni a fába, ezért a maximális nyomaték átadása a cél. Itt pont kerülendő, hogy a csavarbehajtó hegy kiugorjon. Ezért nem illeszkedik a PH csavar fejébe a PZ-s csavarhúzó és fordítva.

A megfelelő hossz kiválasztása (ne lógjon ki a másik oldalon a hegy), az előfúrás szükségessége (csak a menetek kell belemarnia az anyagba, a csavar „tengelyének” elő kell fúrni) nyilván amúgy is magától értetődő, de a jó szaküzletben nyilván ezt is el tudjuk meséltetni, ha bizonytalanak lennénk.

Most ennyi ismétlésként. A következő posztban elmeséljük a saját tapasztalatainkat a boltokban kapható bitekről, torziós szárakról és titán bevonatokról. Ne menjetek sehová, jövünk!

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr315378712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hajtospincer 2021.03.22. 09:10:01

Épp most állok neki célszerszámot készíteni, mert a hétvégén bedöglött a bosch sövényvágó (se kép, se hang, egyik pillanatról a másikra). Számomra meglepő módon 2 féle csavart használnak már a burkolatnál is, az egyik egy torx kombinálva lapossal, a másik pedig imbuszra hasonlító izé, a közepén tüskével. Utóbbihoz kell egyet gyártani szerszámot, már csak a lelki erőt kell összeszedni hozzá. :D

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2021.03.22. 10:48:56

@hajtospincer: Ha így indul, mi várhat rád még belül? :)

magyar bucó 2021.03.22. 16:38:45

@hajtospincer: Kapható hozzá való bit, nem érdemes küzdeni a készítésével.
https://hu.rs-online.com/web/p/csavarhuzo-bitkeszletek/6159170/?cm_mmc=HU-PLA-DS3A-_-google-_-CSS_HU_HU_K%C3%A9zi%20szersz%C3%A1mok_Whoop-_-(HU%3AWhoop!)%20Csavarh%C3%BAz%C3%B3%20bitek%20(2)-_-6159170&gclid=CjwKCAjwgOGCBhAlEiwA7FUXksCtHGlzdfnC8NiqyE_Rhegcfrh1YrFDNF11v61RIh9dsIiQWhYNdhoC2WEQAvD_BwE&gclsrc=aw.ds&matchtype=&pla-340379366304

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2021.03.22. 17:32:45

@magyar bucó: Persze, nekem is van ilyen, kapható. De gondolom @hajtospincer kolléga MOST (illetve amikor írta a kommentet) akar szerelni, ilyenkor, ha a szomszéd utca boltjában nem kapható, egy két-három napos rendelés már túl hosszú idő, akkor inkább próbálkozik az ember az elkészítéssel.

hajtospincer 2021.03.22. 17:49:05

@magyar bucó: Ilyenem nekem is van ("lyukas" torx), de ez imbusz, tehát sima hatlap, csak középen van tüske. Egy régebbi imbuszkulcsot megfúrok és kész is amúgy, csak hozzá kellene látni... :D
Nem is olyan régen asszonyka meglepett egy jóféle bosch bitkészlettel, abban van szinte minden (a fentebbi bitből is), de ez természetesen nincs. Ráadásul szerintem amúgy a bitbefogó sem fér el a csavarhoz vezető furatban az átmérőt tekintve és jó mélyen vannak a csavarok. Persze ha kell, akkor roncsolással oldom a kötést, mert kár lenne a gépért, ha csak valami kisebb hibája van.

Untermensch4 2021.03.22. 22:16:26

egyszer régen volt akciós lux marokcsavarozó, eddig annak a bitjei tetszenek a legjobban. A gyerekjátéknak való einhell csavarforgató (mert behajtani max számítógépház csavarjait sikerült vele) bitkészletével összehasonlítva főleg. A ránézésre ugyanolyan bitek nem ugyanolyan jól illeszkednek a csavarokhoz.

"Ez például egy előfúrást nem igénylő darab. Hát nem gyönyörű?"
De. Az egyik civilizációs csúcsteljesítmény sztem az önmagának előfúró csavar.

zooltek 2021.03.23. 05:27:02

@hajtospincer: Szétszedtem már néhány ezer szerszámgépet (pár tucat Bosch sövényvágót is), de "tüskés" imbuszcsavarral még nem találkoztam soha. A Bosch az utóbbi években kizárólag torx csavarokat használ (kivétel pár sarokcsiszoló hajtóműházfedél csavarja, azok sima PH), a kerti gépeikben szokott lenni 1-2 a többitől egy számmal kisebb "tüskés" torx (T25-T20, T20-T15), csak hogy idegesítse a szerelőt. Ha a gyári csavarok vannak benne, szvsz kizárt, hogy imbusz legyen. De persze te látod, én csak távolról tudok okoskodni. Bitet megfúrni én is próbáltam már, de szenvedés az edzett anyag miatt.

villanyember 2021.03.23. 05:53:20

@hajtospincer:

Az ilyen "tüskés" csavarokból többnyire ki szoktam törni a tüskét. Megfelelő méretű csavarhúzó és kis türelem kell hozzá. Persze 4-5 cm mély lyukban már erősen nőgyógyászati művelet. Imbuszkulcsba 1-1.5 mm lyuk? Ha tényleg imbuszkulcs, akkor szerintem esélytelen. Ha fúrható, akkor lehet az első mozdulattal lenyalódik.

zooltek:

"tüskés" imbuszcsavarral még nem találkoztam"
Pedig van ilyen. Lehet hogy nem szerszámgép hanem valamilyen kínai szórakoztató cucc volt.
A csel ebben a dologban az, hogy sokszor a szűk furat miatt még a hosszúszárú bit se megy bele a lyukba. A fene a sárga szájukat! Persze nem ismerik a magyar jómunkásembert! Az kiszedi akkor is ha a fél készülékházat szét kell barmolni miatta. :-)))

magyar bucó 2021.03.23. 07:59:27

@hajtospincer: Imbusz is kapható.
Biztos, hogy inkább elmennék venni, minthogy megpróbáljak belefúrni egy szokásosba...
https://hu.rs-online.com/web/p/csavarhuzo-bitkeszletek/6159237/?cm_mmc=HU-PLA-DS3A-_-google-_-PLA_HU_HU_K%C3%A9zi%20szersz%C3%A1mok_Whoop-_-(HU%3AWhoop!)%20Csavarh%C3%BAz%C3%B3%20bitek%20(2)-_-6159237&gclid=CjwKCAjwgOGCBhAlEiwA7FUXkuMaCPAxcV3W8_IObWsG6iimqg-EztYIYMwO23fVtvlL06a2D-YXKxoCcKkQAvD_BwE&gclsrc=aw.ds&matchtype=&pla-344462170972

zooltek 2021.03.23. 11:13:01

@villanyember: Igen, persze van tüskés imbusz, háztartási gépekben találkoztam már vele. Pontatlanul fogalmaztam: szerszámgépekben még nem találkoztam vele, a Bosch meg soha nem használt ilyet.
A rengeteg darabos bitkészlet a legtöbbször használhatatlan a süllyesztett keskeny furatok miatt. A mély tüskés torxokat egy mezei nagyon keskeny lapos csavarhúzóval ki lehet tekerni :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2022.01.07. 10:47:57

A facsavar az az, ami fából van, nem?
:D
Gyerekkoromban, kiskamaszként, amikor elkezdtem érdeklődni az otthoni henkölés, kendácsolás iránt, mindig meglepődve hallgattam a felnőtteket, akik facsavarokról beszéltek.Hát mit bírhat ki egy fából készült csavar?
A másik, a bit, az meg számtech kifejezés, egy bájt az 8 bitből áll.
Értek én mindenhez!
:-))
süti beállítások módosítása