Munkaruházat - Ti miben dolgoztok?

2013.11.11. 09:48 | Írta: Gyökösi Attila

A bakácsoláshoz is szükség van (lenne) megfelelő öltözékre. Persze nyilván sokan vagyunk úgy, hogy egy léc levágásához, vagy egy csőcsatlakozás megszorításához nem fogunk átöltözni munkásruhába, de aki sokat fúr-farag otthon, az már találkozhatott azzal a jelenséggel, hogy bizony ezek a kis és rövid munkák is rendkívül sikeresen tudják amortizálni az ember „utcai” ruhatárát.

Munkaruhába persze nem csak az utcai ruhatárunk megóvása miatt érdemes átöltözni, ha valaki kicsit jobban elmélyed a profi munkaruhák világában, meglepő tulajdonságokkal találkozhat.

Kläder.jpg

A legtöbben alighanem úgy vagyunk a kérdéssel, hogy ha a kedvenc farmerunk, vagy épp a kedvenc cipőnk kezd kissé túl viseltessé válni, azt mondjuk: Hát, utcára már nem hordjuk, de itthon dolgozni még jó lesz. Pedig ezek a ruhadarabok igazából tényleg csak a testünk eltakarására alkalmasak, egy valódi munkaruha védőképességét meg sem közelítik. Az alapokkal nyilván tisztában van mindenki: Például, hogy egy műhelyben dolgozni csak zárt, stabilan tartó cipőben volna szabad. Olyanban, amelyik - többek között - csúszásmentes, olaj és akár saválló talppal, átszúrás elleni védelemmel, a lábujjakat védő acélbetéttel rendelkezik. A ruházat nyilván strapabíró, ellenálló anyagból kell készüljön, nagyon erős varrásokkal, alkalmatos zsebekkel. De ezek a tulajdonságok csak a belépőt jelentik a valódi munkásruhák világába.

Több mint két tucat ISO szabvány foglalkozik a különböző munkaruhákkal kapcsolatos elvárásokkal. A felhasznált anyagok szakítószilárdságától a hő- vagy épp lángállóságon át az extrém mechanikai igénybevételek elviselése éppoly fontos, mint a megfelelő szellőzés, vagy épp a megfelelő hőszigetelés. Aligha véletlen, hogy több jónevű munkaruhagyártó származik a skandináv országokból. Az ottani munkakultúra, a mostoha időjárás és persze az optimális és kompromisszum-mentes minőségben elkészült munkaruhákra való fizetőképes kereslet valóban meglepő darabokat eredményez: 

Láncfűrész álló nadrág: Bizony, ilyen is van. Ez a ruhadarab kilenc különböző rétegből épül fel, és a vonatkozó szabványoknak megfelelően képes a 1,20 m/s sebességgel mozgó láncfűrész fogainak ellenállni. Persze ha többen lefogják a delikvenst, nyilván le lehet vágni azért a lábát, de egy véletlen baleset ellen meggyőző védelmet biztosíthat.

furesz2.jpg

Hőálló munkabakancs: Van úgy, hogy meleggé, akár forróvá válik a talaj az ember lába alatt. Ilyenkor jól jön, hogy a bakancs talpa akár 300 celsius fokot is simán elvisel, mindeközben természetesen továbbra is csúszásmentes marad. Az sem okoz gondot, ha a nagy melegben netán szögbe lépnénk, vagy a lábunkra esne egy gerenda, hiszen a bakancs acélbetétei ezeket a támadásokat gond nélkül hárítják.

cipo.png

Belátjuk, lehetnek olvasóink között olyanok, akik azért ritkán dolgoznak láncfűrésszel egy 300 celsius fokos mezőn. Azonban az Ő számukra is fontos lehet a ruhadarabok ellenálló képessége és tartóssága. Az igazán jó munkaruházatot a minőségen kívül az ötletek is jellemzik. Az alábbi nadrágon például a normál zsebek  bélésének kifordításával sokfakkos szerszámtartó bukkan elő:

nadrag1.jpg

A profi nadrágok háromszoros varrása, a legkülönbözőbb koptató betétek felhasználása mind-mind messze tartósabb ruhadarabokat eredményez, mint amit bármilyen utcai viseletre tervezett darabtól várhatunk. Ráadásul ezek a ruhadarabok sokszor igen szemrevalóak is, tehát adódik a felvetés, hogy a levetett utcai ruháink munkaruhaként történő hasznosítása helyett inkább profi munkaruhákat hordjunk utcai ruhaként is.  

ruhak.jpg

 

És hogy mi a konklúzió?

Az elektromos kéziszerszámokról szóló írásunk kapcsán ugye volt némi véleménykülönbség a kommentelők között, hogy a minőség valóban megéri-e az érte elkért magasabb árat. Nyilvánvaló, hogy ezek a profi munkaruhák nem olcsóak. Ugyanakkor, ha meggondoljuk, hogy egy olcsó szerszám inkább csak bosszúságot okozhat, egy olcsó nadrág vagy lestrapált cipő azonban egy kisebb baleset esetén sem nyújt védelmet, ilyenformán akár komoly sérüléseket is szerezhetünk a takarékosság okán, már árnyaltabb a kép. Kíváncsiak vagyunk a Ti véleményetekre is, írjátok meg a szokásos módon. Természetesen szívesen látjuk a konkrét tapasztalatokat, történeteket is. 

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr965567460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgan kapitány (törölt) 2013.11.11. 10:04:49

Katonai gyakorló. Nincs nála jobb a speciális ruházat körein kívül.

1kutya 2013.11.11. 12:10:52

öltöny, nyakkendő.

szoktam is mondani a kiccsaládnak, mikor valahova megyünk és ki kell rittyeni, hogy: Jó nektek, ti kiöltöztök, nekem meg ilyenkor is "munkásruhában" kell menni! :-DDD

napalm 2013.11.11. 12:34:41

első.

én már évek óta átálltam utca viseletnél is munkavédelmi lábbelikre.
évekig minőség marc márkájú cipőim voltak, aztán valami történt ezzel a brand-el mert elkezdtek ipari hulladékot gyártani, az árcédulák meg maradtak az eredeti 2x.xxx árfekvésben.
konkrétan vettem egy marc sportos bőrcipőt aminek a talpa 5 hónap után elvált egymástól (mert a talp két részből tevődött össze).
a javító ragasztás csak ideig-óráig ért valamit.
most pár éve már egy ilyet (nem reklámként) hordok kora tavasztól késő őszig:
munkavedelmifelszerelesek.hu/termek/706/cofra-bengala-s1p-src
az mellett hogy strapabíró, még dízájnos is.

ja, és a talp.
egy "mezei" utcai cipő talpát nézzél meg egy év múlva.
szinte (jó esetben) felére kopnak a recék ha nem teljesen.....
a cofrának alig látszik kopás a talpán!

az utcait úgy tervezik hogy évente vegyél újat (hulladék), míg a munkavédelmi nem véletlenül strapabíró, akár pert is kaphatnak ha valami miatt nem teljesíti az előírt védelmi fokozatokat és baleset esetén sérül a delikvens.

napalm 2013.11.11. 12:35:39

így jár aki kisregényt ír;)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 12:41:34

@1kutya: És ha becsípi a gyalugép a nyakkendőd? :)

Gera 2013.11.11. 12:59:49

Szerintem épphogy olcsók a minőségi munkaruhák is a divatcikkekhez képest.

Eszembe jutott valami. Bennem megvolt a jószándék, amikor ki akartam irtani egy kertet láncfűrésszel, vettem egy vágásbiztos kertésznadrágot. Egyszer volt rajtam öt percig, aztán megállapítottam, hogy ezt nulla fok felett fel nem veszem, mert hőgutát kapok benne. Inkább levágom a lábam :) Nem kicsit meleg az a fél centi vastag tömött szálasanyag, ami megállítja a láncot. El kéne adni, itt porosodik valahol :)

___________________________ (törölt) 2013.11.11. 13:10:39

Tegnapelőtt a használt fekvenyomópadról, súlyzókról leszedtem a rozsdát, mert eladásra került. Fehér pólóban. Hamar rájöttem, hogy miért orvosok és miért nem lakatosok hordanak fehér köpenyt.

Egyébként sem a WD-40, sem a durva csiszpapír nem sokat segített, a legjobb a finom csiszpapír volt. Valaki esetleg tudja, hogy miért?

Mint látható, kissé új vagyok a dologhoz, szorgosan igyekszem megtanulni barkácsolni :)

A rozsdátlanításnál egy fokkal bonyolultabb feladat az asztalunk. Lötyög az IKEA drága, mert az egyik fémlap, amit közvetlenül a fába van fogatva két csavarral, mind a két csavar örökhajtós lett. Nyilván az igénytelen megoldás úgy néz ki, hogy kicsavar, fogpiszkáló be, becsavar. Egy fokkal igényesebb lenne egy számmal nagyobb csavarral helyettesíteni. Hogyan lehet a csavar méretét megállapítani? Fogóba befog, kivesz, fogót vonalzóhoz illeszt? Az, hogy négyes meg ötös, millimétert jelent? És ha utána nem megy bele a fémlap lyukába, és meg kellene fúrni, akkor a fúráshoz satupad hiányában - lakás, nincs hely műhelynek - hogyan lehetne rögzíteni azt?

Egyébként hajrá, jó a blog! Örülök neki, mert én pont mostanában tanulgatom az ilyesmit.

Rwindx 2013.11.11. 14:01:10

@napalm: Egy időben én is Marc-okat vettem, ugyanarra a következtetésre jutottam hogy hulladék lett. Annyiban vitatkoznék, hogy az ára változott, 2x.xxx helyett az utolsót 3x.xxx-ért vettem pár éve.

Én most városi gyalogló cipőket veszek inkább, olcsóbb, jobb, tartósabb. Megnéztem én is a munkavédelmi cipőket, de azok annyira nem jönnek be kinézetre.

Szelid sunmalac 2013.11.11. 14:10:07

A legtobb ember jobban figyelne a biztonsagra, ha rendszeresen vegezne ilyen munkat es meg tudna fizetni ezeket a ruhazatokat. Tobbnyire a penzszuke veszi ra az embert arra, hogy az otthoni ruhakban legyen.

tejcsokoládé (törölt) 2013.11.11. 15:13:14

hát, én nő létemre hobbi barkácsoló vagyok, szombaton egész nap villanyt szereltem, farmerban, pulcsiban. nem vettem áram-álló ruházatot. a legdurvább amit szoktam csinálni az a glettelés-festés témakör, de az inkább koszos, mint veszélyes. ezek a ruhák azoknak érik meg, akik napi rendszerességgel (de legalább hetente) KOMOLY fúró-faragó-vágó-ölő munkát végeznek, szerintem a leggyakoribb háztáji szerelőnek simán elég egy normál védőruházat, ami mondjuk attól védi meg, hogy a cin rácsöppenjek forrasztásnál, vagy elvágja a kezét munka közben.
védőruhát hordani marc cipő helyett pedig szerintem förtelem. :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 15:20:35

@Gera: Igen ez igaz lehet, nem mindegy hogy egy Metro-s vagy egy Wrangler farmer árához viszonyítjuk a munkásnadrág árát. Ne add el, lassan jön a nulla fok alatti időjárás, járhatsz benne az utcán majd. :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 15:21:22

@tejcsokoládé: Ezt meg se hallottuk. Az IGAZI FÉRFI munkásruhában jár. Mindig. (Abban is alszik.)

1kutya 2013.11.11. 15:30:19

@Gera: eredeti szakmám miatt (erdész), no meg itthoni motorfűrészes munkák miatt nekem is van (eredeti Husqvarna!) favágónadrágom és szerintem ki lehet bírni benne nyáron is. bár zömmel én is a téli vadászatokon hordom, meg disznóöléskor :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 15:31:24

@Shenpen: Ajjaj. Ha mondjuk a leírásod szerint jól értem, akkor a fémlapot az asztal lapjához rögzítik a csavarok. Gondolom az asztallap 18-20 milliméter vastag lehet csak, tehát 20 milliméternél nemigen hosszabbak a csavarok. Jól gondolod a szám az milliméter, jelen esetben (átmérő/hossz) mondjuk a 4x20 csavar helyett kéne 5x20 méretű. Én azt javaslom vágd zsebre a csavart, és vidd el egy bármilyen barkácsboltba, hogy egy mérettel vastagabbat kérsz. Hosszabb ne legyen, mert kijöhet felül. :) A fémlemezen lévő lyuk egy milliméterrel való bővebbre fúrása azért megoldható satu nélkül is. Bár ha kicsi a lemez, nyilván nem könnyű megfogni, és ha belekap a fúrószár, ügyesen körbe tudja forgatni. A legjobb talán az volna, ha egy fogóval oda tudnád szorítani egy lécdarabhoz, aminek nem árt ha beleszalad a fúró. És óvatosan nyomd a fúrógépet, inkább csak a saját súlyától koptassa a lemezt. Ennyi látatlanban, igazából a távgyógyítás mindig kockázatos.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 15:33:22

@1kutya: Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz a válaszod... :)

Morgan kapitány (törölt) 2013.11.11. 15:45:31

@Thoreau: Haha!! :)

A szomszéd néni fia néha megjelent füvet nyírni. Beöltözött fűnyíró munkásruhába, térdvédő, gumicsizma, arcvédő maszk, kesztyű, fülvédő fejhallgató, védőszemüveg és a kétkezes karos fűnyíróval elkezdett dolgozni, de olyan darabosan mozgott, mint egy robot.
Kezdtem magam egy Orson Welles rádiójátékban érezni és már-már hoztam a puskát, hogy lelövöm, mert megszálltak bennünket a marslakók és ő az egyik biorobot.
Nem kell túlzásba vinni a védőruházatot.

Egyik legszebb és legnemesebb férfiruházat a térdig érő kék köpeny.

___________________________ (törölt) 2013.11.11. 17:51:10

@Thoreau: köszönöm :) A fogó plusz léc megoldás tetszik, most azon gondolkozom, hogy pl. egy-két pillanatszorítóból vagy szorítófogóból vagy effélőből ilyen esetekre lehetne talán valahogy csinálni satupadot, mert egy igazi nemigen férne el.

___________________________ (törölt) 2013.11.11. 17:59:37

@Thoreau: tényleg, van kedve valamelyikőtöknek a szorítófogóról írni? Az amerikai blogok tele vannak vele, hogy mi mindenre jó, kb. a duct tape és a WD 40 mellett a harmadik univerzális... ang. vise grips, ném. gripzange vagy feststellzange, ha esetleg képeket akartok guglizni v. ilyesmi.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 19:14:39

@Shenpen: Amúgy egy kicsi (mondjuk arasznyi) satut a barkácsáruházak böngészdéiben akár 1-2000 forintért is találni. Ezeket simán fel lehet ideiglenesen szorítani a konyhapultra vagy az asztal sarkára (a láb közelébe). Ilyen munkákra jól jöhet, amúgy meg egy zacsiban bedugod az ágynemútartóba vagy a mosogatószekrénybe...

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 19:18:55

@1kutya: Mit csinál egy erdész a bankban? :) Azt ne írd hogy pénzt keres, ha én erdész volnék, sose jönnék ki az erdőből. Rőzsével tüzelnék, kökényen meg mormotahúson élnék. Az erdő jó. A bank nem.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 19:31:41

@Shenpen: Ilyesmire gondolok. Picit többért persze nyilván igényesebbet is kapsz, de pont erre a munkára épp jó volna egy ilyen is. albaszerszam.hu/satuk/359-mini-satu-60-mm-forgathato-ontveny.html

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.11.11. 21:26:38

@Morgan kapitány: Keresztbe kötve egy övvel, azon lóg a kardunk, igen. (A nemes viseletről ez ugrott be.)

napalm 2013.11.12. 08:34:45

@tejcsokoládé:
szerinted förtelem.
női aggyal....
elmondanám nem vagyok hajlandó évente hulladékot vásárolni, inkább egy normálisan kinéző munkavédelmi lábbelit veszek amire ki merem jelenteni hogy minőségi.
és mellette kényelmes is.

___________________________ (törölt) 2013.11.12. 08:56:29

@Thoreau: ez jó ötlet. Ha vágok alá a maradék linóleumból egy-két réteget, még nyomot sem hagy a pulton.

___________________________ (törölt) 2013.11.12. 08:59:30

@Thoreau: ez illik a nevéhez :) De mondjuk az igazi Thoreau azért úgy élt civilizáció peremén, attól kemény 1 mérföldre, hogy a szennyes ruhát azért elküldte a mamájának mosásra :) Mondjuk ő is nagy barkácsguru volt, amikor megunta a remetekaját, bement a faluba kajáért szerelgetni :)

Varsányi Martina 2013.11.12. 22:15:15

@Thoreau @Shenpen: én egy ilyet vettem Németo-ban, de a képpel ellentétben a pofája nem párhuzamos, ráadásul elég nehéz behajtani. Jó, nem egy drága darab, mifelénk 20€ alatt nem igazán van bármilyen satu, de a minősége elég gyenge. Legközelebb inkább a drágábbat veszem, mert ezzel csak morgok... (ha megérné a postaköltség, felajánlanám, hogy óccsón eladom a sajátomat neked, ha mégis kérnéd, de nem éri meg ;))

Morgan kapitány (törölt) 2013.11.13. 06:36:37

@tejcsokoládé: Nagyon ügyes vagy, szeretjük a kreatív hölgyeket. :)
Azokat is, akik tudják, mi pl. a bump mapping, teljesen új dimenziói nyílnak a társalgásnak.

Morgan kapitány (törölt) 2013.11.13. 06:44:13

A köpenyről még egy kis szösszenet, bár nem szorosan tartozik a témához (legfeljebb az asztalosok sikerességét illetően):

"Az iskolai köpeny nem menő, de ha ez brigádvezető-kék színű és mellrészén a birodalmi tábornokok (sőt, akár maga Vader) kitüntetéseit 74xx integrált áramkörökkel reprodukáljuk, az cáfolhatatlan bizonyítékul szolgál az iskolaudvaron, hogy viselője nem dízelmozdony-szerelő, nem kőműves és nem szobafestő tanulóként lófrál céltalanul, hanem a legfelsőbb kasztok egyikébe, a villanyszerelő-tanoncokhoz tartozik, kvázi értelmiségi, sétája pedig valamely magasabb értelemmel bíró eszme megvalósítása érdekében végzett küldetést szolgálja.

Homlokát babérkoszorú díszíti, értelmes tekintetéből a magasabb tudományok birtoklásának beavatottsága sugárzik, s ha leereszkedik néhanapján egy átlagnál nagyobb csöcsökkel megáldott női szabóhoz, talán még azt is elejti sokat sejtetően, hogy a helyi szakközépiskolából kirúgott renegátok egyike, s így humán műveltsége legalább a gimnázium második osztályáig terjed.* < Itt azért az öniróniát tessenek figyelembe venni. Élethossznyi távon az asztalosok sokkal sikeresebbek."

KerekesDóri 2016.06.22. 13:54:03

Nekünk a cégnél kötelező a munkaruha vagy munkavédelmi ruha viselése. Annyira megszoktam, hogy már az otthoni barkácsolások alatt is felveszem mindig. Mi innen szoktuk rendelni: www.mvhshop.hu/ . Nekünk nagyon bevált.
süti beállítások módosítása