Advent és az Ünnepek - Furdancs megoldások 1.

2013.12.01. 07:38 | Írta: Gyökösi Attila

Advent első vasárnapján nyilván valamilyen az ünnepekhez kapcsolódó írás kell kerüljön ide a Furdancs blogra is.

Az ünnepi készülődés során több lehetőség is adódik az év folyamán összeszedett barkácstudásunk alkalmazására. Erről még lesz is szó itt a blogon. Most inkább néhány olyan képet szedtünk össze, amelyek az ünnep hangulatát alapvetően meghatározó barkácsterméket mutatnak be.

woodslice.jpg

A karácsonyfa illetve az ünnepi dekorációk kapcsán minden évben előkerül a kivágásra itéltetett fenyők kérdése. Az alábbiakban néhány olyan megoldást mutatunk, amit egy képzett furdancsos tökéletesen meg tud valósítani, ugyanakkor egy fenyőnek sem kell életét adnia érte. (Legalábbis a hagyományos értelemben nem, hiszen a felhasznált faanyag is élő növény volt egykor…)

Csinálhatunk karácsonyfát például lécekből. Ha ügyesek vagyunk, ráadásul összehajthatóra is elkészíthetjük, így az ünnepek múltával laposra hajtogatva tárolhatjuk a gardróbszekrény mögött:

il_fullxfull.132035862.jpg

De csinálhatunk karcsonyfát zöld sörösüvegekből meg rengeteg ragasztóból is. (A ragasztó az üvegek egymáshoz rögzítéséhez kell.) Ez igazán persze akkor jöhet szóba, ha már korábban is szorgoskodtunk az alapanyag előállításával. Ha csak most kezdenénk hozzá, éléggé aktívan kell dolgozzunk, hogy időre meglegyen a kellő mennyiség. 

alternative_christmas_tree.jpg

Igaz, ezt a fát az ünnepek után annyira nem lesz egyszerű elrakni...

De ha mondjuk van pár dobozunk, némi zöld csomagolópapírunk, esetleg pár zöld borítójú könyvünk és egy tükrünk a falon, akkor igazán helytakarékosan is megoldhatjuk a dolgot:

cool-christmas-tree-alternatives14-554x818.jpg

Jóval több munkába kerül az alábbi elképzelés megvalósítása. Itt furnér darabokból hajtogatták meg egyenként az "ágakat". A fa alapját egy masszív fából készült váz adja. Biztos hogy ezt sem könnyű elhelyezni az ünnepek után, de az egyediségéhez nem fér kétség...

Wood-Veneer-Chrismtas-Tree.jpg

Persze a fémmel foglalkozók is találhatnak maguknak megfelelő ötleteket. Víz- vagy klimaszerelők például elhasználhatnak több tucat méter rézcsövet egy ilyen fa megalkotásához:

CopperChristmasTree-450x600.jpg

A lényege minden fenti megoldásnak az, hogy használjuk bátran a fantáziánkat, ne ragaszkodjunk a megszokott megoldásokhoz. Jövünk még további ötletekkel, addig is kezdjetek neki a lakás díszítésének:

images (1).jpg

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr505669562

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgan kapitány (törölt) 2013.12.01. 08:06:23

:)
A zöld öveges kivételével mindegyik tetszik. Lehetett volna esetleg a szobafestő-mázolók rendjét is képviselni egy adag színre fújt dióval. Esetleg diszperzitbe mártott fenyőtobozokkal. Az ajándékokat védő forgács gépészeknél, fémipari szakiknál természetesen fémforgács.

Valaki mondja el nekem, hogy a pl. borokat védő forgács - drága és igényes kivitelezésű csomagolásbál - hogyan készül? Mert faesztergán biztos nem.
Kérem, kérem!!

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.12.01. 09:23:28

@Morgan kapitány: Az ötleteidet beépítem a második felvonásba. Anno, amikor megvolt még a nagy gyalugépem azzal köbméterszámra lehetett gyönyörű, épp a kellő vastagságú és hosszú, pormentes forgácsot gyártani. Régi szép idők...

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.12.01. 09:24:51

Volt hogy direkt apró szőrmókok számára készülő alomnak lett elgyalulva egy-egy léc.
süti beállítások módosítása