Foltozott szőnyegpadlók

2013.12.03. 10:00 | Írta: -nos-

Aki szőnyegpadlós lakásban él annak nagyon kell vigyázni e kényes, ám kellemes puhaságú padlóburkolatnak az épségére, tisztán tartására. Ezek a padlók ugyanis nagyon kényesek a lecsöppenő ital, vagy más szennyezőanyagok okozta foltokra, a bútorok okozta szálkihúzódásokra. A foltok még frissiben esetleg kitisztíthatók, ám ha figyelmetlenség miatt beszáradnak, akkor már szinte csak foltozással tüntethetők el. A szőnyegek anyaga többnyire műszálas anyagú, ezért a felületükre eső forró tárgyak is azonnal maradandó nyomokat hagynak a felületükön, ami ugyancsak foltozással tüntethető el.

szonyeg_03 (1).jpg

Ez a javítás azonban nem is olyan nehéz, feltéve ha a megmaradt hulladék rendelkezésre áll a foltozáshoz. Legkönnyebb az apróbb megpörkölődött, összetapadt szálú foltokat kijavítani. Ehhez csupán egy megfelelő mérető fémcső szükséges, amelynek a peremét előzőleg ferdén élesre köszörültük, vagy reszeltük. A jól megfent bőrlyukasztó is megfelel, bár ez kevés háztartásban része a házi szerszámkészletnek. Az élesre fent végű vágószerszámot lágyan forgatva úgy nyomjuk a szálak közé, hogy azok közül lehetőleg egy se kerüljön a vágóél alá. Amint elértük a szőnyegpadló alaphordozó felületét, a szerszám forgatását erővel folytassuk, esetleg kalapáccsal megütve teljesen vágjuk át az alsó réteget. A hulladék padlószőnyeg darabból az előzőkhöz hasonlóan vágjunk ki egy korongot, majd a szőnyegpadlóból kivágott részt szedjük fel az aljzatról. Ha teljes felületén volt leragasztva a padló, ez kissé nehéz lesz, de kis vésővel alányúlva szinte biztos a siker. A lyuk alján levő ragasztóréteg maradékát is távolítsuk el, majd a kivágott javítófolt hátoldalára kenjünk erős ragasztót. A folt helyére illesztése előtt kézzel állapítsuk meg a szőnyeg és a folt szálirányát is, majd ezt követően a szálirányba forgatott foltot kézzel nyomkodjuk az aljzatra. A szálak kézzel összeborzolása után a újból szálirányba simítva a foltozást szinte alig lehet majd észrevenni.

szonyeg_07.jpgKép: ezermester.hu

A nagyobb felületi sérülések kijavításakor a foltnak azonos méretűnek kell lennie a majd kivágandó és sérült vagy foltos szőnyegrésszel. Ezért a kiszabáshoz ajánlatos egyenes oldalú vágósablont használni. E célra megfelel egy furnér-, vagy csempelap is. A sérült rész körülvágásakor a szőnyeg felületére fektetett vágólap élei mentés éles marokkéssel úgy vágjuk át a szőnyeg alaphordozó anyagát, hogy lehetőleg kevés szálat vágjunk át. A foltot is a vágósablon segítségével szabjuk ki, mégpedig lehetőleg a szálak oldalra simítását követően. A folt szálirányára és esetleges mintázatazonosságára most is és majd a leragasztásakor is nagyon kell ügyelni. A padló felületéből emeljük ki a sérült részt, a ragasztóréteget pedig lehetőleg maradék nélkül távolítsuk el. A folt leragasztásánál alkalmazhatunk kétoldalas ragasztószalagot is, de teljes felületére kent ragasztóval is az aljzatra rögzíthető a folt. Természetesen a szálirányok azonosságára most is ügyelni kell.

padloszonyeg_02.jpgKép: ezermester.hu

 A kétoldalas ragszalagos rögzítés akkor is alkalmazható, ha a padlószőnyeget eredetileg a teljes felületén leragasztották. Ebben az esetben a folt hátára kell a ragasztószalagot felsimítani, majd a védőfólia eltávolítása után a foltot nagyon pontosan a helyére illesztve az aljzatra rögzíthető. Ha a padlószőnyeget csak sávosan elhelyezett ragasztószalag csíkok rögzítik az aljzathoz, akkor a folt helyén a szőnyeg szélei alá tudjuk csúsztatni a ragszalag darabokat és ezekkel a folt pontos helyére illesztését követően a ragasztószalag fogja rögzíteni a szélek mentén. A vágás mentén most is fontos a szálak összeborzolása, majd szálirányba simítása, amivel jórészt eltüntethető a foltozás helye.

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr465641335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása