Egy tétel a bakancslistáról - építsünk "old school" hangsugárzót

2014.01.15. 09:24 | Írta: Gyökösi Attila

Biztos többen vagyunk úgy, hogy vannak bizonyos dolgok, amiből egyszer még szeretnénk egy sajátot gyártani. Nem készen megvenni, hanem összerakni, lehetőleg az utolsó csavarig a saját kezünkkel. Ez vérmérséklettől és irányultságtól függően lehet egy saját tervezésű buggy, vagy egy vitorlás hajó, vagy épp egy telecaster stílusú elektromos gitár. De ha vonzódunk a minőségi zenehallgatáshoz, lehet ez a saját projekt akár egy klasszikus angolszász kinézetű hangsugárzó-pár is.

k00.jpg

Mert egy saját konstrukciójú és építésű hangsugárzó a minimum amit egy férfiember el kell készítsen mielőtt a sírba teszik. Igaz, ha jobban utána olvasunk a témának, netán a klasszikusnak mondható szakirodalmon (HFM) nevelkedtünk, pontosan tudhatjuk, hogy házilag elfogadható hangú szerkezetet úgysem tudunk építeni. És bár igaz, hogy ez ennek ellenére azért sokaknak már sikerült, de Ők nyilván nem olvasták a megfelelő odafigyeléssel az erről szóló szakirodalmat.

Én sajnos olvastam, épp ezért évek óta nem tudtam rászánni magam a végső lépésre, a rajzolgatáson nem jutottam túl. Aztán a tavalyi év közepén valami megváltozott, elkezdtem komolyabban keresgélni, miből és hogyan kéne összeállítani a hangdobozaim.  Anno persze én is átestem a Videoton/Orion hangsugárzók időszakán, aztán ahogy kinyílt a világ, lettek Mission, Tannoy, Wharfedale dobozaim.  Jók is voltak, de folyamatosan ott motoszkált bennem, hogy bizony egy saját készítésű doboz volna az igazi.  Jómagam általában állványos 15-25 literes kétutas hangsugárzókat használtam, tehát ezt a méretosztályt céloztam meg most is.

Az alapkoncepcióm az volt, hogy csinálok egy brutálisan masszív tömör fa dobozt, okosan méretezve és kellően csillapítva, aztán teszek bele valami rendkívül olcsó hangszóró szettet. Itt ugye még az volt az elgondolásom, hogy majd én megmutatom, a gondos kivitelezés micsoda jelentőséggel bír, és mennyit számít, még olcsó hangszórókkal is csodákra képes.

Viszont, ahogy elkezdtem keresgélni a hangszórókat, mind több a tárgyban íródott blogot és hozzászólást olvastam. És kezdett tisztulni a kép: Nem várhatok csodát eleve gagyi hangszóróktól, bármennyire is profi maga a doboz. Így aztán elkezdtem jobb nevű, ismertebb gyártók termékei közt nézelődni. Az első megtorpanás rövidesen be is következett, amikor ráébredtem, hogy a már jónak mondott (amolyan, a high-end kategóriába már bele-bele szaladó) hangszórók milyen iszonyú drágák. Elég hosszú ideig morfondíroztam azon, érdemes e annyi pénzt kiadni pusztán négy hangszóróért, amennyiért gyári, komplett, mondjuk Mission hangdobozokat kapnék. Hiszen azok biztos jól szólnak, az én esetemben meg azért lutri a dolog, de legalábbis akár hosszabb kísérletezést és módosítgatást is igényelhet egy korrekt hangminőség elérése.  

Aztán persze kapcsoltam, hogy hát épp az a lényeg! Hogy gyártani szeretnék, ha elsőre nem a legtutibb, az csak jó, mert lehet tovább módosítani, esetleg a hibákból okulva újabb fadobozokat gyártani. (Annyira úgysem lesz rossz, különösen hogy tudni fogom mennyi munka van benne, és mennyi pénz...)

Közben persze azért folyamatosan nézelődtem, hogy milyen gyártó termékét választanám.  Nyilván jó lett volna egy általam már ismert hangsugárzó gyártó által is beépített hangszóró-készletet használni. Azonban a Mission és a Tannoy esetében nem tudtam igazán meggyőző adatokat lelni arról, hogy a piacon elérhető hangszórók valóban ugyanazok-e, mint amit ezek a gyártók a kész dobozaikban használnak. 

Az is kiderült, hogy - miután azért nem vagyok szakértő, és a hangszórók pontos bemérésére, a valós frekvenciagörbék kiderítésére sem szaktudásom sem felszerelésem nincs - olyan gyártó kellene, ahol lehetőleg minél szélesebb körű támogatást és adatokat adnak. Ilyen cég azért túl sok nincs, legalábbis elérhető közelségben. Végül a Visaton lett a választott, egyrészt mert az általam kinézett hangszórókról egy csomó jót olvastam, másrészt mert nagyon bőséges háttérinformációkat tartalmaz a honlapjuk, a méreteken és a szokásos frekvencia-táblázatokon kívül rengeteg dobozépítési és méretezési mintát, adott hangszórókhoz és dobozmérethez méretezett keresztváltó kapcsolásokat.

Ki is lett választva a szükséges hangszóró pár, körbenéztem a neten hol lehet a legjobb áron beszerezni, és miután meglettek a konkrét típusok, elkezdhettem a doboz tervezését és készítését. Mert bár a Visaton oldalán konkrét tervek is vannak szép számmal, azért nem volt kétséges, hogy ha már egyszer saját magam készítem a dobozt, akkor az valóban térjen el minden más hasonlótól. Persze az ott megtalálható irányadó számok azért sokat segítettek a tervezésnél. Mint írtam fentebb, a legjobb tapasztalataim mindig is a Mission kis hangsugárzókkal voltak, tehát ezt is egy azokhoz hasonló arányban akartam elkészíteni, és a mély-magas hangszórók fordított beépítését (tehát hogy a mély lesz felül) is lekoppintottam, és bár erről is megoszlanak a vélemények, szerintem ez inkább esztétikai elem, mint sem komoly minőségbefolyásoló tényező. Mindig nagy barátja lévén a "kompozit" anyagok alkalmazásának, azt tudtam, hogy többrétegű falakkal, különböző anyagok összeragasztásával készül a doboz. Természetesen minden csak ragasztva lesz, a mai ragasztók amúgy is jobban tartanak bármely más kötésnél. Végül egy forgácslap-MDF-bükk rétegeltlemez "szendvics" adja a doboz oldalait és előlapját, tömör bükk vázszerkezettel. Azt várom a konstrukciótól, hogy a mindenféle haszontalan rezgéseknek (amelyek ugyebár a doboz oldalain ébrednek) létrejönni sem lesz módjuk. Bár nyilván van millió olyan vélemény, hogy a doboz oldalainak túlmerevítése csak más tartományba tolja a rezgéseket, ahol aztán még nehezebb lesz csillapítani azokat. Ugyanakkor én abban hiszek, hogy a különböző anyagok különböző frekvenciákon rezegnek, és szerencsés esetben képesek lesznek csillapítani egymás rezgését.

A dobozok elkészítése haladt is, bár igen lassan, gyakorlatilag hetekig készültek, néha napokig nem történt velük semmi… De azért elérkezett a felületkezelés ideje is lassan. Eddigre ugye szépen kimartam már a tervezett hangszórók helyét. Aztán a pácolás lakkozás közepén rádöbbentem, hogy hát bizony ahogy a dolog kinéz, 100e Ft körüli pénzem a szükséges 2x2 hangszóróra bizony nemigen lesz a közeljövőben. Ha erre várok soha nem készül el a doboz. Pont ekkor olvastam egy konstruktőr honlapján, hogy első hangsugárzónk építésekor teljesen felesleges túl drága elemeket használni, úgyis lesz elég buktató, nyugodtan próbálkozzunk középkategóriás hangszórókkal. Meg is győztem magam, így végül is kerestem a Visaton választékában két ugyanilyen méretű, de alacsonyabb árú hangszórót. És gyorsan megrendeltem őket, mielőtt meggondolom magam. Összeírtam a szükséges csillapítóanyagokat, kivadásztam a megfelelő reflexcsövet és keresztváltó-alkatrészeket, és megrendeltem ezeket is.

k4.jpg

Ezek lettek végül. Középkategóriás darabok, egész szép hangú dobozok is készülnek velük. Persze nem egy High-end kategória, de az ár is csak alig negyede az eredetileg tervezett  - és a szakirodalom által nagyon ajánlott - AL170/KE25SC kombónak...

Közben a doboz lakkozódott–csiszolódott–lakkozódott-csiszolódott és egyre jobban tetszett. Rám ugye jellemző, hogy tetszenek a régies, kopott tárgyak, de az igazán patinásakat, amelyeket már ezer ember keze koptatott, nem annyira kedvelem, sokkal inkább bejönnek a replikák, tehát a régi tárgyak mai után építései. Hamar rájöttem, hogy ennek a doboznak is jót tenne egy ilyen kúra, így elkezdtem variálni a lakkok fajtáit, így hozva létre néhány részen némi kopott jellegű felületet illetve némi repedezést is, amolyan „decoupage” stílusban. A végén átpolíroztam azért, de ezt sem teljesen egyenletesen, le ne bukjak.

k9.jpg

Ilyen a repedeztetett lakkréteg. Roppant antik...

Reményeim szerint most már simán lehet kreálni egy történetet hozzájuk, amelyben leírom, hogyan és milyen viszontagságokon keresztül jutottak el az oxfordi egyetemi könyvtár szivarszobájából az én nappalimba. Amúgy végül így néz ki:

Aki ilyesmin töri a fejét, jó ha észben tartja, hogy a doboz faanyagán és a szükséges hangszórókon kívül még elég sok mindenre lesz szükség, egy minőségi keresztváltó alkatrészei nem olcsóak, de ugyanez elmondható a jobb csillapítóanyagokról vagy akár a hátoldali csatlakozókról is. Tapasztalatom szerint az igényesen kivitelezett doboz (fa-) anyagköltségeit megduplázzák ezek a folyamatosan felmerülő, de szükséges cikkek. Ennek a doboznak a belső csillapítására nyitott cellás hablemezeket használtam. A reflexcső környékét érdemes kitölteni mindenféle szálas anyaggal is, erre vannak szintetikus gyapjú jellegű anyagok, de az igazi a valódi gyapjú. Ezt elég drágán árulják. Még szerencse hogy én jóban vagyok a helyi juhásszal, így egy szatyor hangszigetelést kértem tőle ajándékba:

k11.jpg

Igaz, ezt még át kell mosni, mert igen sáros, ugyanakkor abszolút természetes megoldást fog hozni a mindenféle ide-oda verődő kósza hanghullámok megfékezésében.

A doboz végül elkészült. Most biztos sokan kíváncsiak arra, hogyan is szól? Ezt azonban sajnos még nem tudom, ugyanis a keresztváltók még nem kerültek beépítésre. Az biztos, hogy lesz még dolog, mire úgy fog szólni ahogy elképzelem.

A belső csillapítóanyagok és a reflexcső finomhangolása még várat magára, de olyan apróságok is vannak, mint a hangszórók rögzítésére szolgáló csavarok cseréje jó formájú, feketére eloxált darabokra. Mindenesetre a bakancslistámon most már eggyel kevesebb tétel van, ámbár az sem nem kizárt, hogy fog még készülni a kezem alatt hangsugárzó… Mert hangsugárzót építeni bizony jó dolog!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr415757396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szenyo12 2014.01.15. 17:58:36

Nekem is volt egy ilyen cucc a listámon, mondjuk annyi könnyebbséggel, hogy a dobozokat készen kaptam egy gyárból... és tíz év múlva meg elkezdtem beépíteni. Én a SAL cuccait használtam.
Ez lett:
www.dropbox.com/s/gov5gmu6n9milc6/hangfal.jpg

Bella Amoros 2014.01.15. 18:16:59

Én CYBURG Needle-t építettem. Ez egy TQWT doboz. A faanyag (rétegelt lemez és funér) volt otthon. Egy-egy VISATON FRS8, szélessávú hangszóró van bennük. Az anyagköltség kb. 12000 Ft volt (hangszórók, védőrácsok, csill. vatta, csatlakozók) Egy Tripath TA2020-ra épülő erősítő hajtja, kb. 8W-al már rezeg az asztallap is, egy 4x4-es szobában. Rendkivül egyszerű, még keresztváltó sincs benne.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.01.15. 18:36:11

@Bella Amoros: Ez jó! Ezeket a hosszú hajtogatott dobozformákat néztem már én is. Lehet hogy egy ilyen lesz a következő... a szélessávú hangszórókkal is szemeztem, de igazából még sosem hallgattam jó minőségű egyhangszórós dobozt. Nehéz elhinnem, hogy meglesz mondjuk a bőgő basszusa és a szaxofon felső része is, de érdekes volna kipróbálni.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.01.15. 18:39:21

@szenyo12: Jól néz ki, persze gyári dobozzal könnyebb. Én szívtam, mert a hangszóróváltás miatt végül 2 mm-el nagyobbra kellett venni a magas hangszóró nyílását, és két mm-t szépen marni felsőmaróval nem egyszerű. Nem is lett az igazi. Majd legközelebb. :)

Bella Amoros 2014.01.15. 19:27:46

@Thoreau:
A Bose is szélessávút használ csak, és már 40 éve ott van a piacon. Igaz akkor még csak sztereó analóg rendszerek voltak, csak?, és természetes zene.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.01.15. 19:55:03

@Bella Amoros: Igazad lehet. Bár most rákattintottam a Bose honlapjára, már nincs is náluk klasszikus sztereó hangsugárzó, csak mindenféle újmódi furmányos eszköz.
Maradok a klasszikusoknál, ami nálam a Mission meg a Tannoy. (Bár már a Mission sem a régi, sorra kipotyogtak a választékából a hagyományos sorozatok, viszont most nézem, hogy már ott is van pc hangszóró. Minden elkurvul lassan... :)

Bella Amoros 2014.01.15. 20:22:25

@Thoreau:
A sorround (jól írtam?) rajongóknak leesne az álla, egy ígazi, jól beállított, analóg hangrendszer hallatán. Mérőlemez, márványlapra leejtett gombostű hangja, a csöves gépek nulla alapzaja, dinamika stb. A konzervzene korát éljük, MP3 és 6.1?, már követni sem tudom. Amit írtam az a BOSE 901, már csak az eBay- fellelhető. Valamikor volt egy nekik egy klasszikus darabjuk, és ebben az egész akkori filozófiájuk benne volt,
egy lapos szekrény, ami tele volt, azonos típusú szálessávú sugárzókkal, nem emlékszem, hogy mennyi, 8-9 lehetett, és ezek körben sugároztak, egy részük hátrafelé a falra, innen verődtek vissza. A BEAG is alkalmazta ezt, több kevesebb sikerellel, HOX dobozok, ha jól emlékszem.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.01.15. 20:28:45

@Bella Amoros: Bizony, láttam én is anno. Azóta is a szélessávú hangszórókat nézem ám a neten, bár azért előbb talán befejezem ezt. Hátha elég vacak lesz ahhoz, hogy elvegye a kedvem a további pénzköltéstől. :) (A hétvégén már szólni fog.)

Bella Amoros 2014.01.15. 20:42:43

@Thoreau:

Ha a terv jó, sikerülni fog, és az embernek mindig a saját gyereke a legszebb.

misinator 2014.01.15. 21:47:30

A saját hályogkovács TQWT-m végül egy hibrid lett.

diyaudio.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=164&start=760
A belső elrendezés:
diyaudio.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=164&start=750
Teszt:-) :
diyaudio.hu/forum/viewtopic.php?f=22&t=164&start=780
A hangszórók gagyik, ha az én pénztárcám is jobban fog teljesíteni, cserélni fogom:-)
Méricskélni macerás, illetve szerintem ette a fene az egészet, ha nem az akusztikai környezetben méred. /Én a profik javaslatára maradtam a hallgatói távolságú méricskéknél/.
Hosszan lehet arról vitázni, hogy mennyire helytelen az, hogy a magasabb frekvenciák is mindegyik hangszórókból szólnak, nemcsak egyből.
Erre pár érv.
1,A legfontosabb: Az eddig fülelők közül senki nem panaszkodott:-)
Sőt!
2, A szimfonikus zenekarban/kórusban sem csak egy trombita/énekes szól a teljes spektrumban, hanem az összes:-)
3, A Profik is "követnek el" ilyet. Konkrétan. Persze ők megmagyarázzák, hogy az ők többszörözése, az nem ugyanaz, mint az enyém...
4, Belátható időn belül senki nem fogja tudni úgy reprodukálni a hangot, hogy az első bekötött szemű laikus ne mondja meg, hogy most az élő zene szól, vagy az ott toporgó előadók...
Akkor meg?

qmatch 2014.01.15. 21:51:03

szép munka!
borzalmasan nehéz hangsugárzót TERVEZNI - a szokásos számításokkal úgy 70-80 százalékban lehet megközelíteni a valóságot. nagyon sok próbálgatás, tesztelés kell a végső eredményhez. de ezt az utat nem kell feltétlenül végigjárni, mert lehet, hogy elsőre is tetszetős a hang - és ez az, ami igazán fontos.
minden hangsugárzó "hazudik" egy kicsit, mindegyik másképp. a legjobbak azok, amik nem hozzátesznek a zenéhez, hanem csak - minél kevesebbet - elvesznek belőle... de még "hozzátenni" is lehet úgy, hogy szimpatikusan csinálja, de ezekből lesznek a tipikus "izlés-dolga-hangsugárzók", a "megosztók". az említett szélessávú sugárzók tipikusan ilyenek, ugyanis szinte lehetetlen EGY sugárzóval átfogni az a nyolc oktávot... ha mégis sikerül, akkor baromi drága az a hangsugárzó.
nem véletlen, hogy a kétutas rendszerek terjedtek el legjobban, a viszonylag kicsi - magasabb felső határfrekijű - mélysugárzóval, reflex dobozban - hogy a kis mélysugi ellenére legyenek azért mélyek is :)...
....ebből a szempontból jó választás volt ez a kis sugárzó-pár.
én 13 éve Tannoy Mercury-M2-eseket hallgatok - több drágábbat ismerek, mint ahány jobbat -, aki ismeri, tudja, hogy ugyanilyen méret kategória.
...és meglepően masszív is - a macskák már vagy 10-szer lelökték az állványról...lám, a precíz összeszerelésnek egyéb előnyei is vannak.
jó lenne olvasni majd a végkifejletről is.

gelsystem 2014.01.15. 22:28:11

@misinator: te egy beteg állat vagy........:):):):):):)
az a csillió tagú radiátor a háttérben azért sugározhatott passzívban rendesen :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.01.16. 16:12:28

@qmatch: Köszönöm a soraid, írok majd a végkifejletről is, (első bekapcsolás, meg ilyenek...) egy-két hét múlva. Majd jelzem. :)

misinator 2014.01.16. 18:54:10

@gelsystem: Nem tehetek róla, hogy ilyen alacsony a plafon :-)
Hajtogatásról meg szó sem lehetett meg /Csak fdsa válaszait olvasd el a 40 oldalban; ha valaki , akkor ő képben van/
Radiátor: Keveseknek adatik meg, hogy auditóriumuk legyen:-(
A kép jobb szélén látható "szekrény" fenyőfa váz, szövet elő, -oldallappal.
A padló meg 11mm vastag háromrétegű parafa /Az árvíz után egyedül ehhez a luxushoz ragaszkodtam/.
Szóval azért annyira nem vészes szoba akusztikája:-)
süti beállítások módosítása