A hét műtárgya - a Facebook

2014.02.06. 09:45 | Írta: Gyökösi Attila

Persze nem az egész közösségi háló, hanem a Furdancs Facebook-oldala. És hogy miért gondoljuk, hogy ez egy eszköz lehet a kezünkben? Elmondjuk.

facebook3.jpg

Az ötletet persze a Facebook 10 éves évfordulója adta. A poszt apropóját viszont az szolgáltatta, hogy jött szinte egy időben két olvasói kérdés is. Az egyik e-mailben, a másik egy poszt alatt kommentben. Mindkettőben tanácsot kértek egy-egy probléma megoldásához. És ehhez kapcsolódóan kerül szóba a Furdancs Facebook-oldala. Ugyanis jelenleg főképp a posztok alatt kommunikáltok velünk és egymással. Ami jó, de igazából csak a posztok megjelenése utáni pár napban olvassák igazán sokan az adott témához érkező kommenteket. Ha egy régebbi bejegyzést találtok, mondjuk a hónapokkal ezelőtt írott kivetőpántos írásunk, és azzal kapcsolatban kérdeznétek valamit, akkor azt általában már csak a poszt írója látja, a többi olvasó nem bukkan rá. Pedig épp ez volna a nagyszerű egy ilyen közösségben, hogy egymásnak is lehet tanácsot adni.

A Facebook-oldalunkat viszont minden felhasználó eléri, és ahogy nézzük, egy-egy megosztást valóban sokan is néztek meg. Tehát a Facebook használható volna akár a klasszikus fórumok kiváltására is, a mi esetünkben ez lehetne a Furdancs fórum oldala. Ráadásul a Facebookon lehet mellékelni/feltölteni képet, videót, tehát itt bővebb lehetősége volna a kérdezz-felelek résztvevőinek, mint a kommentek között.

Ennyi úton keresztül biztos eljut hozzád is a téged segítő hozzászólás:

facebook1.jpg

Tehát arra biztatunk minden Furdancs olvasót, bármilyen kérdése van valamelyik korábbi írásunkhoz kapcsolódóan, vagy akárcsak nagy általánosságban bármely fúr-farag kérdéssel kapcsolatban, tegye fel bátran a Facebook-oldalunkon. Mi biztos reagálunk rá, de lehet hogy a többi felhasználónak még a mienknél is jobb ötlete/tanácsa lesz. A posztjaink végén olvasható szokásos felhívás tehát most különösen ide illik:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr475801124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2014.02.07. 06:47:01

Én voltam az egyik e-mail-ben kérdező. Itt van akkor a következő kérdés: akinek nincs facebookja, vagy van, csak éppen rühelli használni? És honnan tudom, hogy kivel beszélgetek? Mert az itt megszokott nick-ek alapján már nagyjából mindenkit be lehet azonosítani, engem fb-n mondjuk zavarna, ha nem tudnám összekötni a nevet a nick-kel. Persze csak különcködök, ez az én egyéni szociális problémám...

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.02.07. 07:44:16

@zooltek: Nem Rád gondoltam... :) Mindenesetre a facebookon érkező kérdésekre általában (nem mindig, az igaz) a Nickünkkel szoktunk válaszolni. (Furdancs néven, de aláírva mondjuk hogy Thoreau vagy Tákolmányi.)
Amúgy én nem bánnám ha személyesebb volna a blog, tehát lehetne tudni, kik vannak a nickek mögött, (miután én amúgy is több oldalt meg honlapot meg blogot viszek, engem nem zavarna a nyilvánosság) de van itt olyan szerző, aki rejtőzködőbb fajta, vidéki remetesége magányából ontja a posztokat, és nem szereti a reflektorfényt. De dolgozunk az ügyön.
írj bátran mailt továbbra is, ha szükséges, nem az ELLEN íródott ez a poszt, hanem a fecebook MELLETT.

zooltek 2014.02.07. 08:38:51

@Thoreau: "írj bátran mailt továbbra is, ha szükséges, nem az ELLEN íródott ez a poszt, hanem a fecebook MELLETT. "

Írok is :) Nem poszt alatti kommentelés ELLEN íródott ez a komment, és nem a facebook MELLETT :)

Egyébként amit írtam e-mailben, felvetem akár közösségi megbeszélésre is: kérdezünk egy sok dolgot a blog szerzőitől, aztán időszakonként lenne egy poszt 'A hét kérdése" címmel, amit aztán meg lehetne vitatni, tanácsokat adni, stb.
süti beállítások módosítása