Karácsonyi mosógépszerelés - 1. rész

2014.02.14. 12:51 | Írta: Mr. Furdancs

Mint már említettem a zabálás, éneklés és ajándékozás mellett bőven volt mit csinálni karácsonykor. Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor december 23-án feleségem tágra nyílt szemekkel állt elém, és azt állította, hogy elromlott a mosógép.

Persze, hogy nem hittem neki. Az nem lehet, mondtam, hiszen most cseréltek benne szénkefét. Ezzel a mondattal némi tekintélyt sikerült ugyan kölcsönöznöm magamnak, de természetesen nem győztem meg. Váltig állította, hogy a mosógép nem indul el. Két dologra gyanakodtam. Vagy valami perverz kis játékba akar bevonni és ez a felvezetés, vagy valóban valami elromlott a masinában. Az elsőre nem mertem rákérdezni, így felhívtam a mosógépszerelőt. Ferenc első csöngésre felvette a telefont és miután elmeséltem neki, hogy mi a helyzet, rögtön jött is a válasszal. Elmondása szerint beleszaladt egy puhább, rossz minőségű szénkefe szériába és valószínű, hogy nekünk is ebből jutott, amikor annak idején nálunk járt javítani. Tekintettel dátumra, nem erőltettem, hogy azonnal jöjjön ki. Legfeljebb majd retkes ruhában karácsonyozunk, gondoltam. 27-ét beszéltünk meg.
El is érkezett a nagy nap és rövid beszélgetés után hozzá is láttunk a munkához. Kis fürdőszobánk ismerős lehet a fregolis posztból. Érezzétek otthon magatokat.

Én már jó előre kihúztam a mosógépet a helyéről. A víz elzárása és az áramtalanítás után elsőként felborítottuk a gépet. Alulról lehet hozzáférni a motorhoz. Ebben található a kérdéses szénkefe. Ráadásul kettő.

A szénkefék a villanymotor kommutátorán csúsznak. Egyáltalán nem néznek ki kefének, de ezek adják át az áramot a motor forgórészének. Joggal merül fel, hogy mi a franc az a kommutátor. Olvassátok egy kicsit a villanymotorokról

Photo 2012.12.27. 13 17 53 (1).jpg Photo 2012.12.27. 13 18 30 (1).jpg
Hozzáférés a mosógép aljához

Ezek után leszedtük a mosógép alsó takaró lemezét, mely az egyszerűség kedvéért "torx" kulcsnyílású csavarokkal volt rögzítve.

Photo 2012.12.27. 13 21 12 (1).jpg Photo 2012.12.27. 13 23 58 (1).jpg
A mosógép alja és belseje

Kezdődhetett az érdemi munka. Azt a sok vezetékkel megáldott csatlakozót levettük, ezután könnyedén kiszabadítottuk a szénkefét, ami igen kopott volt. Ha jól emlékszem, a csatlakozó levétele előtt azért egy fázisceruzát rádugtunk a vezetékre. Ártani nem árt. A felső kefével nem is volt gond, de az alsó kiszedése cirkuszba illő mutatvány volt. Egy tükör segítségével tettük láthatóvá a munkaterületet. Az ilyen tükrök hátulján a nyolcvanas években Lief Garrett fotója volt látható. Legalábbis a mi háztartásunkban.

Photo 2012.12.27. 13 26 43 (1).jpg Photo 2012.12.27. 13 30 37 (1).jpg
Kint van a szénkefe. Kevesebb, mint egy év alatt kopott használhatatlanra. Ránézésre még jó is lehetne, de nem volt az.

Photo 2012.12.27. 13 52 59 (1).jpg
Beszerelés előtt Ferenc ügyesen becsiszolta az új szénkeféket.

Összeszereléskor, szokás szerint,  minden ugyanúgy zajlik, mint szétszereléskor, csak fordított sorrendben. Következhetett a tesztüzem. Jóval hangosabb volt a motor, de legalább működött. A szénkefék idővel bekopnak és majd halkulni fog. Megdöbbentő jelenségre lettem figyelmes, ami eddig fel sem tűnt. A mosógép ajtajánál ugyanis szivárgott a víz. Az úgynevezett szemrevételezéses módszerrel megállapítottuk, hogy megsérült a tömítőgumi. Tudjátok, az a nagy szürke dög a betöltőnyílás körül. Következhet a második felvonás. Folyt. köv.

Zenei ajánlatom az a lemez, amit épp Ferenc megérkezéskor hallgattam, és neki sem volt ellene kifogása. Ez pedig a magyar nagyival rendelkező kanadai énekesnő, Alanis Morissette bemutatkozó albuma a Jagged Little Pill. Hallgassátok szeretettel!

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr428764198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fazakas László 2017.04.29. 08:04:53

Mi csaknem hasonlóan jártunk, ám ott ráadásnak benne volt a mosott ruha, és pénteki nap (hétvége) volt, de kivételesen épp nem Karácsony.
Csupán a "piros nyilas" bekapcsológombja villogott a gépnek, jelezve hogy nem OK, de azon kívül nem történt semmi.
Aztán elkezdtem szépen babrálgatni, először csak a zárszerkezetét. Szerencsére az ajtót ki lehetett nyitni, így a ruhát az asszony gyorsan átvitte a szomszédba, hogy legalább a mosással már ne álljunk meg félúton.
Én meg addig babrálgattam a gépet, míg egyszerre csak "meglódult" .. majd olyan percegő hangokat hallatott, mint amikor szikrázna, vagy ívet húzna benne valahol az áram. Erre egyből leesett a tantusz, hogy minden bizonnyal valami hajtómotor-érintkezési hiba lesz. Bár azt eléggé furcsállottam hozzá, hogy mindezek mellett ózonszag az nem volt.
Lekaptam az oldalait, s kivettem a motort. Azon kapásból látszott - szénkeféi már csak "csutkababák" voltak. Mit csináljak, mit csináljak?
Ebben az országban - általában "hétvégén a fű se nő".
Aztán felmentem a II. emeletre, mert ott valaki kidobott az ajtaja elé 2 db. rossz mosógépet - egy Whirpool-t, és egy Indesit-et. A tulajától szépen elkértem - a Whirpoolt.
(Ha már valóban kidobja, nem mindegy hogy hová?)
Hazavittem s szépen kivettem a motorját. Lehet az, hogy a véletlen, de lehet az, hogy egy kis szerencse is volt vele az ok, ámde pontosan ugyanolyan szénkeféi voltak, mint a mi "rossz" mosógépünkben (Electrolux EWT10110W). Csupán a kefetartói voltak fordított irányban (a kommutátorhoz mérten) felszerelve rá. Mivel a mi motorunkon a furatok adták, hogy az "ilyen" meg "olyan" állással is mehet, hát beszereltem. Aztán szépen össze.
És lőn csoda, a mosógép megjavult! Azóta is azokkal a szénkefékkel megy - és mos..
Persze - időközben vettem bele új szénkeféket s most már tudom, mi van - ha baj van? A tartalék kefepáros már helyben várja a sorsát. (Mert minden mindig hétvégén szok elromolni!)
És én naiv - a legelején még azt gondoltam, hogy mint a régi Hajdu automata mosógépeknél - ennek a motorjában sincs szénkefe. Így valójában nem is igazán gyanakodtam motorhibára ....
A "motortalanított" géproncsot meg lazán lepasszoltam - az első lomtalanításkor ...
A másik rossz gép még mindig ott van! Persze - már motor nélkül ...
süti beállítások módosítása