NAPO

2014.06.27. 12:48 | Írta: Gyökösi Attila

Gondolom kevesen tudják, hogy van az Európai Uniónak egy munkavédelemmel foglalkozó szervezete is. Hivatalosan az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) névre hallgat, és küldetésének tekinti, hogy Európát biztonságosabb, egészségesebb és termelékenyebb munkavégzési hellyé tegye. A kockázat-megelőzés kultúráját népszerűsítik, hogy javítsák az európai munkakörülményeket.

Remek ugye?

A szervezetnek van millió programja, államközi együttműködése, meg minden ilyesmi. Ezekről a honlapjukon lehet tájékozódni. 

Ez a poszt most azonban nem ezekről szólna, hanem egy mókás kis animációs filmsorozatról, amely a NAPO nevezetű figurán keresztül mutatja be a munkavédelem fontosságát. Ez a sorozat elsősorban a jövendő generációk oktatására és nevelésére készül. Meglehetősen minimalista rajzolt környezetet használnak, de jól bemutatják a kiemelendő veszélyforrásokat. Természetesen a figurák nem beszélnek, legalábbis nem érthetően, így a nyelvi korlátokkal nem kell törődni, és nem kell minden EU ország részére külön szinkronos verziót gyártani.

Összesen jóval 100 feletti ilyen filmecske készült. Ide kattintva lehet megszemlélni a fejezetekre (fő témakörökre) csoportosított filmecskéket. Némelyik ugyan kicsit bárgyú (némelyik meg nagyon) de vannak mulatságosabb darabok is. És ha akkora gyermekünk van, aki még vevő az ilyen animációkra, ugyanakkor esetleg már érdeklődik mindenféle balesetveszélyes tevékenység iránt, akár meg is mutathatjuk neki...  

Tényleg szinte minde munkahely típus megtalálható a repertoárban, a gyorséttermektől a toronyház-építésen és a kórházi ügyeleteken át a házkörüli munkavégzésig. És bár a munkavédelem némelyek számára csak amolyan "felesleges bohóckodásnak" tűnhet, mi Furdancsosok azért tudjuk, hogy erre bizony valóban érdemes és fontos odafigyelni.

A figura persze "élőben" is létezik, a fenti szervezet mindenféle gyermekeknek szóló kampányában, illetve az ezekhez kötődő rendezvényeken használja is:

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr548763932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása