A furdancsos vasárnapja

2014.11.25. 15:57 | Írta: Gyökösi Attila

Gondolom, többen vagyunk olyanok itt a Furdancs blogon, akiknek a hétvége, vagy épp egy-egy nap munkaszünet arról szól, hogy: „de jó, végre meg tudom csinálni otthon ezt, meg azt, meg amazt…” Mert csinálni való mindig van, és mindig több, mint amennyi idő. Állítólag léteznek olyan idegen galaxisokban élő létformák is, ahol az a szokás, hogy hétvégén leülnek a fotelbe pihenni, de olyanokat  erre felénk még nem látott senki, nem is igen hiszik el ezt a mesét az itteniek.

Az én mostani hétvégém így nézett ki:

A terv elsőként azt irányozta elő, hogy neki kell állni végre a bojler projektnek. Bojlerről már sokat írtunk itt a blogon, én is túlestem már egy felújításon, de annak már több éve, mostanra megint aktuálissá vált. Miután két bojler is van, az újabbik lesz rendberakva, és az megy a régi helyére a falra. (Mert ezt fektetve is fel lehet szerelni, nem csak állítva.) Megnéztem a neten, mindent lehet kapni hozzá, de először is szét kellett szedni, hogy tudjam milyen belül, mit kell cserélni rajta.

Mint látható igazából meglepően korrekt belül, vízkő is alig van benne, csak a védőanódot kell cserélni, meg persze kell egy új tömítés (elvileg azért lett ez a bojler évekkel ezelőtt kivonva a szolgálatból, mert picit eresztett a tömítés mellett). És persze újra kell vezetékezni, mert egy ideig egy félvad degu-kolónia volt bezárva az emeleti fürdőbe, (azért oda, mert az volt az egyetlen helység, ahonnan nem tudták kirágni magukat, csempét még a degu sem eszik) és a bojler vezetékeiről ügyesen lerágták a szigetelést.

Szóval ez a pont kipipálva, jövő hétvégére lesz remek ’új’ bojlerem.

A következő pont mindenféle alomtálca készítés volt a tél miatt megszaporodott macskaállománynak. Ugyanis télen itt vidéken, a szántóföld mellett mindig megszaporodik az állomány, a nyáron csak távolról, látásból ismert szabad vadászok ilyenkor az ember közelébe húzódnak. És tapasztalatból tudom, hogy nem árt pár biztonsági almos ládikó a verandára.

Aztán neki kellett állni a pince téliesítésének, felrakni a téli szigetelő táblákat a pince ablakokra, mert ott megy a ház bejövő vízvezetéke a kispincében az ablak mellett a falon kívül, és mínusz 20 fok alatt szokott ezzel gond lenni. (Bizony, mínusz 20. Pár faluval arrébb van az ország leghidegebb pontja.)

Ezután jött volna az autó téliesítése, de erre már nem is maradt idő, mert persze millió apróság jött közbe, ami nem volt a listán, de mégis el kellett végezni. Fát hordani, beszélgetni a juhásszal (akinek a biciklije van) meg kitalálni milyen ajtót csináljak a vízóraaknára, mert a korábbi, amit ideiglenesen, pár hétre tervezve csináltam vagy három éve, szóval az beszakadt egy kövér birka alatt.

Ezután végre leültem a gép mellé, hogy dolgozzak kicsit. Jó lett volna közben valami zene, úgyhogy a PC melletti kis zenegépbe beraktam egy CD-t. Pontosabban beraktam volna, de persze megint nem nyílt ki a CD tálca. Ez régi probléma, általában némi feszegetés elég neki, de most 2 cm után megállt és megszorult, se ki, se be, viszont fura, leállíthatatlan zúgást produkált. Végül is szétszedtem, mert gondoltam, hogy a zúgás egy terhelés nélkül forgó motortól lehet, ami a megszorult CD tálca miatt nem kap leállító jelet. Kiszedtem mind a 11 csavart a burkolatból (mi a bánatért kell 11 csavar egy ekkora bádogdobozhoz?) és ki is derült, hogy jól gondoltam, a nyitó mechanika szíja leugrott a helyéről. 

Pontosabban ez már rég nem szíj volt, hanem egy tojás formájú megkeményedett műanyag izé… Ügyesen helyettesítettem egy alkalmatosnak tűnő befőttesgumival, és most remekül működik. (Az összehasonlító képen fehér gumi van, de beszerelésre kék került, mert az jobban illet a szerkezet színéhez, meg a kék gumi sokkal inkább 'audiofil'.) Jobb, mint az elmúlt években bármikor! Szóval sikerélmény. Visszavarázsoltam a csavarokat, és már pörög is benne a Judah Riddim.

Most már végre tudok dolgozni kicsit a blogokra is. Holnap szerencsére itthon leszek, úgyhogy végre lesz időm a ház körül rendberakni pár régen elmaradt dolgot, csinálom is a listát mindjárt.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr288763558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása