Szereljünk zenét - 2. rész

2015.04.03. 09:52 | Írta: Gyökösi Attila

A dolgok a legritkább esetben alakulnak úgy, ahogy az ember eltervezi őket.

A múlt héten megírtam, hogy az épp használt öreg Vitarában hogyan kezdtem rendbe rakni a meglehetősen elhanyagolt audió rendszert. Megírtam azt is, hogy találtam egy rakás kontakthibára kész vezetéket, amelyeket sikerült is rendbe rakni. Azzal fejeztem be a posztot, hogy a második részben bemutatom, hogyan építettem be az új hangszórókat.

 

Azonban közben történt valami. Azt is említettem, hogy az autó kilakatolásra vár. No, az állapotfelméréskor kiderült, hogy a jármű gyakorlatilag a költségek oldaláról nézve nem menthető, nincs értelme kilakatolni, túl régen és túl aktívan rágja a rozsda, sajnos két-három kritikus helyen magát az alvázat (ez ugye egy klasszikus alvázas terepjáró) is megette.

Ez az igazán kellemetlen, a felépítmény felfogató pontjain kívűl maga az alváz is átrozsdásodott már, ráadásul mindkét oldalon.

Ez a doblemez is elfogyott, de csak az egyik oldalon, ez még nem lett volna akkora gond, ilyet lehet gyártani...

A javítás - ha nem magamnak csinálom, hanem karosszériás szakembernek fizetek érte - túl drága és körülményes lenne. Így az autó - hiába van benne egy rakás új alkatrész - kidobásra kerül. Egyetlen megoldás a bontás és az alkatrészek kiárusítása lenne, azonban ez a hatályos jogszabályok szerint már nem megoldható, a forgalomból történő végleges kivonatás csak bontón keresztül lehetséges. Az is igaz, hogy ez némi trükközéssel megkerülhető (bontási igazolást lehet pénzért is szerezni, és persze az is járható, ha az autót papíron külföldre adjuk el), de elég macerás, ráadásul törvénytisztelő állampolgárként szóba sem jön. Hmm. Most, hogy jobban belegondolok, nem is tudok arról hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges lenne... És egyébként is, azt jól tudjuk, hogy az alkatrészek (és minden más is) akkor érnek csak sokat, és akkor kerülnek sokba, ha megvenni akarjuk azokat. Ha eladni valónk van, ez sosem működik. (Nem tudom, ez benne van-e Murphy törvénykönyvében, de ott a helye, az bizonyos.)

Lényeg a lényeg, az autó további építése-szépítése, és mindenféle fejlesztése természetesen aktualitását vesztette, a hangszórók helye vélhetően már üres is marad...

Így a hangszórók megfelelően merev beépítése a kárpitokba egyenlőre nem kerül bemutatásra. Ha lesz újabb alkalmatos gépjármű a környéken, akkor persze visszatérünk a témára.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr388763288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása