Címkék és piktogramok

2015.09.15. 17:23 | Írta: Gyökösi Attila

Munkaruhákról és mindenféle védőfelszerelésről már írtunk itt a blogon korábban többször is. Persze egy magára valamit is adó férfi még mindig papucsban flexel, szemüveg nélkül, kicsit hunyorítva hegeszt, és persze puszta kézzel fogja az épp köszörült, kicsit még vörösen izzó vasdarabokat is. Ez érthető, hiszen nem vagyunk cukorból, és különben is, az izgalom és a kihívások az élet szerves részét kell képezzék.

 

Sajnos azonban nemzetünk dicső hagyományait ezen a téren is fenyegetik veszélyek. Bizony, egyre többen akadnak olyanok, akik nem átallanak kesztyűt, szemüveget, sőt, akár speciális ruházatot is ölteni egy-egy munkafolyamathoz. Ez nyilván rengeteget elvesz az otthon végzet munka öröméből, ugyanakkor mégsem lehet teljesen elítélni. És ha már egyszer ez a tendencia, úgy gondoltuk, segítünk kicsit. Méghozzá mindkét tábornak. A védőfelszereléseket használóknak azzal, hogy elmeséljük, mi mire való. A többieknek pedig azzal, hogy megtudhatják, milyen jeleket kell kerüljenek mindenképp.

A munka- és védőfelszerelésekre vonatkozó szabványok és előírások persze igencsak terjedelmesek. Pontos megismerésük majdhogynem külön szakma, nyilván meghaladja egy poszt terjedelmi kereteit. Ezek a szabványok általában sok további alkategóriát tartalmaznak, hiszen majd minden fő kategóriának - vagyis az adott védőhatásnak - vannak különböző fokozatai. Ráadásul sok területen több hatás együtt jelentkezik és ezekre komplexebb előírások vonatkoznak, hiszen például egy hegesztőnél a hő- és lángállóság épp oly fontos lehet, mint mondjuk az elektromos ív elleni védelem.

Az előírások időnként ráadásul változnak is, a korábbi EN (MSZ EN) előírások helyét a sokszor komplexebb EN ISO előírások veszik át. Ezek ismertetésére most nem térünk ki, ez az átlag felhasználót általában nem érdekli, ha mégis, akkor Google barátunk segít a pontos és részletes információk megkeresésében. (Lentebb még mi is adunk majd linket az információkhoz.)

A professzionális felhasználók persze tisztában kell legyenek az adott minősítés pontos tartalmával, ezt a legtöbb munkahely és munkáltató meg is követeli, de aki inkább általános célú ruházatként, otthoni hobbihoz, vagy épp utcai ruházatként (mondjuk valamilyen tüntetéshez) választ ilyen terméket, szintén jó, ha legalább az alap meghatározásokkal tisztában van. A gyártók által használt piktogramok az alábbi szabványokat, illetve azok előírásai alapján készült ruhadarabokat jelölik:

Van azonban néhány olyan tudnivaló is, ami azért sokaknak fontos lehet. Az átlagos felhasználó hajlamos a "vízálló", "tűzálló", "lángálló" vagy épp a "vágásálló" kifejezéseket a szupermenné váláshoz vezető egyenes útnak tekinteni. Pedig ez általában azért nem ilyen egyszerű, épp a szabványok pontos szövege részletezi, hogy ezek a fogalmak a számok nyelvére lefordítva mit is jelentenek.

Akit érdekelnek a részletek, erre a linkre kattintva megtalálják a Magyar Textiltechnika kiadványban Szalay László írását a "A védőruhák követelményeinek és vizsgálatának változásai" címmel. Ebben konkrét táblázatokat és értékeket találhat a kitartó érdeklődő, akár olyasmiről is, hogy például az "olvadt alumínium fröccsenésének" milyen kategóriái léteznek, és mit is bír ki egy erre a veszélyre kitalált védőruha.

De szintén találunk piktogramokat a védő- és munkacipőkön is:

Ez is fontos lehet. Akinek csak két lába van, viszonylag jó állapotban és épp ezért úgy gondolja, ezeket még használná egy darabig, nem árt ha tudja, hogyan is védheti meg azokat. A papucsos népek meg legalább tudják, milyen piktogrammoknak NEM szabad a választott papucsukon lenni.

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr848763054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása