PC-hangszóró gyorsan

2016.01.05. 11:26 | Írta: Gyökösi Attila

Az új év nálam általában némi lakás átrendezéssel is párosul. Idén is így volt ez, máshová került a kissé át is alakított íróasztal. És ha már így alakult, gondoltam mégiscsak kellene két kis hangszoró a laptop mellé, mert a fejhallgató sokszor macerás, a laptop kis minihangszóróinak hangja meg azért érthetően nem az igazi...

pc hangszóró konzervdoboz hangdoboz

 

Nálam az ilyen projektek sajátossága, hogy gyorsan kell elkészüljenek, mert ha soká tart elfogyhat a lelkesedés, mint anno mondjuk a műhelyórám esetében... Tehát egyszerűnek kell lennie a szerkezetnek, és az itthon fellelhető alkatrészekből kell álljon.

A kiindulás az volt, hogy kelett túrjak két alkalmatos kis 10 centis hangszórót a műhelyben. Ezek korábbi autókból kerültek ki, találtam két párt is, ami sértetlen volt. Ezek közül a szebbik lett kiszemelve erre a feladatra. Ekkor még valami kis fadobozos hangsugárzóban gondolkodtam, mint amilyeneket nagyban már csináltam. Azonban közben egy ideiglenes próbához beraktam a hangszórókat egy-egy kutyakajás konzervdobozba. És pont beleillettek, ráadásul elfogadhatóan szóltak. Rögtön meg is tetszett az idea, a konzervdoboz-hangsugárzó úgyis menő lesz az idén.

pc hangszóró konzervdoboz hangdoboz

Ezután már csak a tartókat kellett kitalálni, esetemben nyilván fából kell készüljenek, és gyorsan elkészíthető megoldást kerestem. Végül 20 mm vastag bükk deszkából lett kivágva egy egyszerű tartó. Persze a műhelyben nincs túl meleg, ezért csak a legszükségesebb, asztalos körfűrészt igénylő vágások készültek ott, a dekopírfűrésszel készülő körkivágás már a lakásban történt...

pc hangszóró konzervdoboz hangdoboz

pc hangszóró konzervdoboz hangdoboz

Egy pc hangszóróhoz persze kell valami beépített erősítő is. Van itthon egy kis 2x15W teljesítmányű erősítőmodul, az egyik hangszóró talpára fogom felapplikálni. 12V-ról üzemel, kéne hozzá egy 40-50W-os (ez ugye mondjuk 3-4A) 12V-os dugasztáp. Ekkora nincs itthon, egy 1A-os táppal azért kipróbáltam, működik, úgyhogy ennek felszerelése még húzódik egy kicsit, mert lehet hogy a táppal közös házba kerül, attól függ milyen tápegységet találok hozzá.

pc hangszóró konzervdoboz hangdoboz

Addig egy normál kis minihifi hangszórókimenetére vannak rákötve, abba megy bele a laptop hangja...

Az eredmény látható a képeken, működik és szól, nem is nagyon vacakul. A dobozok persze ki lettek tömve valamennyi csillapítóanyaggal.

pc hangszóró konzervdoboz hangdoboz

Most már csak a végleges megmunkálás van hátra, A bükk tartót szépen meg kell csiszolni, felsőmaróval legömbölyíteni az éleket, és lelakkozni. A konzervdobozt pedig le kell fújni egy festéksprével, mondjuk feketére.

Persze közben egy rakás ötletem támadt hasonló konstrukciók készítésére, de hát ilyen hidegben az ember lelkesedése elfogy ahogy belép a fűtetlen műhelybe.

Még szerencse, hogy azért hallgatni már van mit, addig is, amíg eljön a tavasz.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr178762904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása