Forrasszunk vagy rendeljünk kínából?

2016.01.18. 21:04 | Írta: Gyökösi Attila

A különböző zenefelvétellel és zenehallgatással kapcsolatos elektronikák otthoni, saját kezünkkel történő építése régi keletű hobbija sokaknak. A rendszerváltás előtt, különösen a 60-as, 70-es években ezt a szükség is diktálta, hiszen készen csak nagyon esetlegesen és nehezen lehetett hozzáférni a szükséges berendezésekhez.

kína elektronika olcsó elektronika kész panelek áramkörök NYÁK

 

Azóta azonban nagyot változott a világ. A hagyományos alkatrészek helyét átvették az integrált áramkörök és az egészen apró, szabad kézzel szinte megfoghatatlan méretű SMD alkatrészek. Ezek már ipari gyártástechnológiához kifejlesztett technológiák, okos és gyors robotok dolgoznak velük. Ez bizony már nem az a terület, ahol egy kézben tartott pákával egy asztalnál ülve forrasztgathatjuk be az alkatrészeket a hagyományos NYÁK lapokba. Persze most is van azért erre is mód, hiszen elérhetőek a hagyományos alkatrészek is. Azonban az új technológiák, a folyamatosan egyre kisebb méretű, mégis egyre többet tudó integrált áramkörök eljövetele azt is jelenti, hogy az ezekkel készült gyári elektronikák bizony egyre olcsóbbak lesznek.

Jómagam pár hónapja kezdtem el kis méretű erősítő modult keresni egy PC hangszóró építéshez. Az itthoni gyártású találatok elég magas árúak voltak, sőt igazából maguk az alkatrészek sem tűntek annyira olcsónak, és persze nyákot csinálni-maratni-furkálni nem is akartam. Így aztán elkezdtem az ismert itthoni hirdetési portálokon kutatni. Sikerrel is jártam, a talált kis 2x15W-os sztereo IC-s végfok hangerőszabályó potival, csatlakozókkal alig 2000 forintba került a Vaterán. Ez beépítésre is került, és az elvárásoknak megfeleően működik is.

kína elektronika olcsó elektronika kész panelek áramkörök NYÁK

Azóta újabb ötleteim támadtak, és elkezdtem nézegetni a kínai (hiszen eredetileg az én modulom is onnan származik) oldalak ilyen jellegű választékát.

A legismertebb és leginkább bevált ilyen oldal az alibaba.com magánvásárlóknak alapított változata, az aliexpress.com. Ezen kívül még bizalomgerjesztőnek tűnik, bár még nem próbáltam ki a banggood.com oldal. Utóbbi akár forintban is megadja az árakat, szintén közli a Magyarországra vonatkozó szállítási költségeket is. Az ilyen jellegű oldalakon általában a kereskedőknek látható az értékelése, a vevők visszajelzései, és persze kapcsolatba is tudunk lépni velük. Pár barátom rendszeresen vásárol így, és még sosem jártak pórul. Igazából az egyetlen valós veszély szerintem csak az, ha a rendelt termék hibás. Itt sem az a gond, hogy nem fogják kicserélni, hanem inkább az, hogy jó eséllyel nem fogjuk tudni visszaküldeni a hibás terméket, csak nagyon drágán. De szintén baráti körben történt már olyan eset, amikor ilyen probléma esetén a világ másik végén lévő eladó nem is kérte vissza a hibás darabot, csak küldte az újat. Nyilván ezért érdemes jól megnézni az adott eladó értékeléseit, azért azokból sok minden leszűrhető előre.

Az alábbiakban néhány általam talált erősítő modult mutatok, mellette az árakkal. Erre persze még rájön a szállítás, de ha nem sürgős a dolog, akkor ez nem jelentős összeg, (ezeknél a kisméretű termékeknél általában akár 1000 forint alatt is maradhat, igaz, cserébe hetekig utazik a csomagocska) sokszor át is vállalja az eladó, pláne ha több dolgot/darabot is veszünk. Sokan az esetleg felmerülő hivatalos költségektől, adóktól és más népnyúzó sápoktól is tartanak. Nézzük hát először még ezeket:
 

A hatályos szabályozás szerint az EU-n kívülről rendelt áruk (amennyiben nem természetes személlyel kötünk üzletet) 22 euró értékig vám- és áfamentesek, e fölött 150 euróig a 27 százalékos áfát, míg 150 euró felett az áfát és a kereskedelmi vámtarifa szerinti vámot is meg kell fizetni.

Az EU-n kívülről érkező csomagokat mindenképpen vámkezelni kell, ezt a posta vagy a futárcég és a vámhivatal munkatársai közösen végzik. A vámkezelés néhány perc alatt elkészül, amennyiben ismert az áru, annak értéke és a címzett is. Az általános megnevezés - például pamut póló, táblagép, telefon - nem elfogadható. Ilyenkor röntgenezik és ha szükséges ki is bontják a csomagot. Előfordul, hogy a valósnál alacsonyabb érték szerepel a fuvarlevélen, ilyenkor a megrendelőt megkérdezik, hogy mennyit fizetett az áruért.

A magánszemélytől magánszemélynek küldött, EU-n kívülről érkező csomag 45 euróig vám- és áfamentes, 45,1-150 euróig pedig áfát kell fizetni utána. A 27 százalékos áfa és 2,5 százalékos vám terheli a 150,1-700 euró közötti értékű ajándékot. Efelett a kereskedelmi vámtarifa szerinti vám és a 27 százalékos áfa együtt fizetendő.

Ennyi tehát, amivel tisztában kell legyünk, ha a világ másik végéről rendelnénk. Most pedig, pár ízelítő darab, amelyek akár teljesen okafogyottá tehetik az otthoni forrasztgatásokat... A modulokat általában a felhasznált végfok IC-k típusa után nevezik el, persze a körítés sem közömbös, nyilván lehet ugyanazzal az IC-vel egyszerű és bonyolultabb áramköröket is alkotni.

TDA7492P modul, 2x25W, vezeték nélküli, Bluetooth (!) jelátvitellel. Látható, hogy a szépséges piros alaplap a kép jobb oldalán - a Bluetooth vevő mellett - tele van pöttyözve a kis SMD akatrészek apró kockáival. Hát, ezek azok, amiknek a beforrasztásához házilag már nemigen tudunk neki állni:

kína elektronika olcsó elektronika kész panelek áramkörök NYÁK

A modult a banggood.com oldalon leltem, ára most épp 3674.- jó magyar forint. No komment.

a következő legyen mondjuk a TDA 2030A modul, 2x15W teljesítménnyel, gyönyörű aranyszín potméterekkel. Ezt a aliexpress.com oldalon leltem, ára 12 USD: (Ezzel az IC-vel elég sok modult szerelnek, akár 6-7 dollárért is találunk működő erősítőket.)

kína elektronika olcsó elektronika kész panelek áramkörök NYÁK

Vannak ám bonyolultabb áramkörök is, ez például egy egész helyes 60W teljesítményű erősítő. Szintén a banggood oldaláról. Az ára? Az épp 2642.- forint:

kína elektronika olcsó elektronika kész panelek áramkörök NYÁK

Kedvcsinálónak talán ennyi elég is. Természetesen nem csak erősítő modulokat, hanem szinte minden elektronikai elemet beszerezhetünk ezeken az oldalakon. Külön érdemes odafigyelni a mini PC-k világára. Az Arduino, Raspberry és hasonló minigépekhez döbbenetes mennyiségű kiegészítő elektronika kapható, elég az oldalak kereső ablakába beírni hogy mondjuk 'Arduino'. Ezek a kiegészítők szinte bármilyen célfeladat elvégzésére képessé teszik ezeket a kis számítógépeket. Ha egy probléma felmerülésekor, egy feladat megoldásakor képesek vagyunk végiggondolni pontosan mit is szeretnénk, ezeken az oldalakon meg fogjuk találni a kész megoldásokat. Töredék árakon ahhoz képest, mintha mi kezdenénk el építkezni és alkatrészeket forrasztgatni.

Felmerülhet persze a minőség és a tartósság kérdése. Saját tapasztalat, hogy ezek az elektronikák a jobb eladók oldalain elég pontos dokumentációkkal és nagy felbontású képekkel szerepelnek. Ha rászánjuk az időt, és van némi rálátásunk a szakmára, elég jól belőhető, milyen gyártmányú és minőségű alkatrészekből építik azokat. Persze teljesen biztosra nem mehetünk, de azt gondolom, annyira kedvezőek az árak, hogy néhány próbát mindenképp megérhet a dolog.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr878762886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása