Mozgásérzékelős világításkapcsoló

2016.08.29. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Emlékeznek a lépcsőházi világításkapcsolóra? A sötét helyiség lámpáit a kívül elhelyezett vagy sötétben tapogatózva megkeresett kapcsolóval felkapcsoltuk, majd iszkoltunk, hogy gyorsabbak legyünk a takarékosan beállított időkeretnél. A szerkezet elektromechanikus elemeket tartalmazott, általában üzemképtelen volt, javítása nehézkes. Kis túlzással érdemesebb lett volna fáklyákat elhelyezni a bejáratnál.

mozgas8.jpg

A tömeggyártás és elektronika korábban elképzelhetetlen technikákat és berendezéseket tett elérhetővé a mindennapokban. A lépcsőházi automata is félvezetős elven működik manapság, de funkcióját kiválthatjuk például mozgásérzékelővel. Egy ilyen kapcsolóelemet mutatunk be, mely egyszerű felépítést és sokoldalú alkalmazhatóságot ötvöz a lépcsőházi automaták árának feléért-negyedéért.

Tipikus lépcsőházi alkalmazást akartam megvalósítani. Adott egy sötét helyiség, melyen időnként átvonulok (konkrétan a műhelyem nagy helyisége) a bentebb lévő kis kamrába. Ott dolgozgatok, de néha kirohanok egy szerszámért. Ha felkapcsolom a világítását (csak kintről lehet), feleslegesen fogyasztja az áramot órákon keresztül, ha sötétben maradok, előbb-utóbb beverem a számat a satuba. Ezért érett meg egy közelítésérzékelős lámpa elkészítése. Világítótestként egy barkácsolt fényvető szolgál, míg a kapcsolóelemet egy PIR (Passive Infra Red = PIR) mozgásérzékelőben találtam meg.

mozgas1.jpg

A passzív infra elv egy infravörös érzékelőt jelent, mely az emberi (vagy macska, stb) hő jelenlétét érzékeli és a folyamatosan mért hőértékek változását tekinti mozgásnak. A falon-üvegen nem lát át, viszont 180 fokos látómezővel 12 méteres körben figyelhetünk egy helyiséget, szabad teret.

mozgas3.jpg

Érzékelőegysége elfordítható (például mikor sarokba vagy falra szereljük) vízszintesen és függőlegesen is. Felerősítésére két menetes csavar szolgál. Védettsége IP44, azaz apró méretű szilárd tárgyak (>1 mm) és     fröccsenő víz ellen védett minden irányból (nem károsító mértékű szivárgás megengedett).

mozgas6.jpg

Fantasztikus az integráltsága egy ilyen eszköznek. Tartalmaznia kell érzékelőt, valamiféle számító áramkört, időzítőt és erősáramú kapcsolóáramkört. 1200W teljesítményt képes kapcsolni, ezzel egy elég hosszú folyosót bevilágíthatunk. Érdekes, de neoncsőre és energiatakarékos izzókra alacsonyabb teljesítményt ír adatlapja, melyen többi jellemzőit is elolvashatjuk. Emellett puszta érzékelőként alkalmazva indíthatja a riasztóberendezést.

mozgas9.jpg

moz.jpg

Bekötése nem bonyolult. Bemenő fázis, kapcsolt fázis és közös nullavezeték. Feltételezem, hogy mivel kell neki táplálás - melyet a hálózati feszültség lát el - gyengeáramú riasztóberendezést csak óvatosan, a dokumentáció tanulmányozása után kössünk rá. 230V át tudja rendezni egy kisfeszültségre készített berendezés áramköreit. Lásd a klasszikus "R2D2 konnektort talál" című jelenetet.

mozgas4.jpg

Két beállítási lehetőséggel tudjuk finomhangolni működését. Egyik a szürkületkapcsoló (3-2000 lx) határértéke, mellyel leszűkíthetjük például kizárólag éjszakára működését. Az időzítővel meghatározzuk, hogy kapcsolás után mennyi ideig működjön az általa kapcsolt készülék, alapesetben meddig világítson a lámpa. Határértékei 10 mp - 7 perc. Vékony csavarhúzóval állíthatjuk mindkét potenciométert..

mozgas2.jpg

Kipróbáltam, azonnal kapcsolt. Érzékenysége sem rossz, a széles időzítési intervallumnak köszönhetően állandóan bekapcsolva hagyhatjuk. Bár itt egy konkrét típust teszteltem, vélhetően az összes mozgásérzékelő hasonló tulajdonságokkal bír és sikeresen használhatjuk, ha világításkapcsoló felszerelése utólag nehézségekbe ütközik.


   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4111651928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Untermensch4 2016.08.29. 21:18:40

Vmi ilyesmi lenne az UV-betörésvédelem (ellentámadás?) egyik eleme. A másik az 1200W lámpa helyett egy kapcsoló ami bekapcsolja az annyi W UV-fényt amennyit a hálózat elbír.

John Doe3 2016.08.30. 09:11:45

Azért ezt vagyonvédelemre nem javasolnám, mivel minden komolyabb betörő áramtalanítással indít. A kapcsolt 230V különben sem riasztó-kompatibilis, amint a szerző is sejteni engedi.

cocas 2016.08.30. 12:12:33

Én már csak azt nem értem, hogy minek ilyet barkácsolni, amikor készen - mozgásérzékelővel ellátva - is kaphatóak ilyen fényvetők.
Sőt, már LED-es kivitelben is vannak.

Untermensch4 2016.08.30. 12:52:32

@John Doe3: Azért feltűnt hogy nem riasztóról írtam hanem lámpákról? Komolyabb betörő ellen nyilván komolyabb felkészülés kell, az UV inkább rezesbanda ellen jó. Az áramtalanításra+mozgásra bekapcsoló füstgép viszont már a profikat is elriaszthatja. Veszélyes kemikáliákra figyelmeztető feliratok, áramtalanítás után nyilván nem elektromos tűzből jövő, kissé színes füst ami lecsökkenti a látótávolságot. Az "A-verziómat" olvastad a levegős posztnál?

paveway 2016.08.30. 13:56:49

@cocas: Én is ezt a kérdést tettem fel magamnak. Egy dolgot tudok elképzelni, valahonnan volt lámpa is, mozgásérzékelő is otthon, el kellett használni őket. De ennek kicsi az esélye.

kkm.furdancs 2016.08.30. 14:18:05

@John Doe3: Kis reléáramkörrel megvalósítható, hogy
- ha elmegy az áram, élesíti a medvecsapdát a kioldott relé,
- ha riasztási állapot lép fel, élesíti a medvecsapdát a behúzott relé :)

@paveway: Pontosan ez történt. Lámpa mindenhol van, már csak kapcsolgatni kell. Igény szülte a megvalósítást.

kkm.furdancs 2016.08.30. 14:20:32

@cocas: Ez barkácsblog, elég rövid posztok születnének, hogy ha ilyesmiket írnánk: "Kedves Olvasóink! Mai cikkünkben arról írunk, hogy szükségem lett egy mozgásérzékelős világítótestre. Aztán elmentem a boltba és vettem egyet. További szép napot!" :)))
Az írás lényege az alkatrész bemutatása. Felhasználása nemcsak világításra korlátozódik, a lámpa csak egy példa.

Untermensch4 2016.08.30. 14:25:05

@paveway: "barkácsolt fényvető" Pont úgy hangzik mint ami már otthon volt. Korábban vmihez kellett (ekkoriban válhatott barkácsolttá, az eredeti lábainak korai visszeresedése, üszkösödése, amputációja miatt), ideig használaton kívül porosodott.
Azt is el tudom képzelni hogy macskariasztónak a fényereje miatt jó lehet. Meg azért mert a kapcsoló működését nem érti a macska és az erős fényt (legalább egy darabig) korrelálónak véli az ember jelenlétével aki nem szereti a satupad lábán a macskavizelet szagát.

cocas 2016.08.30. 14:38:44

@kkm.furdancs: Értem én, hogy gőzgép. :-)

szófogadatlan prókátor 2016.08.30. 15:04:23

Azt hiszem a reflektort kihagytam volna, és a mozgásérzékelőt a műhely világítására kötöttem volna, párhuzamosan annak kapcsolójával. Az a reflektor meg még jól jöhet később:))

kkm.furdancs 2016.08.30. 15:17:56

@szófogadatlan prókátor: Valóban oda fog kerülni, a műhelyasztal fölé, fejjel lefelé és legalább megküldi a hegesztés megvilágítását a kapcsolható lámpatestek mellett. Csak még nem értem rá felmászni és felerősíteni.

Giuppi 2018.11.15. 14:33:12

Egy fotó jól jött volna az érzékelőbe kötött vezetékekről is...
süti beállítások módosítása