Letakartad már a vízórát?

2020.01.17. 05:01 | Írta: kkm.furdancs

Minden évben aktuális, ezért korábbi posztunk ismétlésével újfent figyelmeztetünk a vízórák és szabadban húzódó vezetékek szigetelésére, valamint a kint hagyott kerti szivattyú leeresztése - leszerelése, kerti csap elzárása is bőven aktuális. Mínusz tíz fok környékén megnövekszik a vízóra fagyrepesztéses törésének esélye. Kellemetlen és drága baleset, de kis odafigyeléssel megelőzhetjük. Ha nincsenek is látható jelei a bejövő vízvezeték és külső csapok  elfagyásának, a vízóra- vagy kerti csap aknában megrepedhetett a cső annyira, hogy nem ömlik a víz, de egy kis résen folyamatosan ereszt.

nmteu03sl.jpg

Az illusztráció kissé szájbarágós, de inkább egy őrmester ordítson az arcomba, minthogy 160 m3 vizet veszítsek pár hét alatt (ismét). Az eset tanulsága különben, hogy figyeljünk fel minden rendellenes zajra a házban. Utólag rekonstruálva halk, folyamatos surrogó hangot észleltünk a fürdőszobában, csak nem találtuk a forrását. A ház előtti vak - azaz ledugózott - vízóraaknában szivárgott el tetemes mennyiségű víz egy szük repedésen keresztül.

Lássunk egy statisztikát: Egy szétfagyott vezetéken, átlagos nyomásviszonyok mellett 0,5 mm-es résen naponta 0, 5 m3, havonta 15 m3, 1 mm-es résen naponta 1,5 m3, havonta 46 m3, 3 mm-es résen naponta 12 m3, havonta 360 m3 , 5 mm-es résen naponta 32 m3, havonta 1000 m3 víz is elfolyhat. Összegyűjtöttem néhány jó tanácsot különböző szolgáltatók honlapjairól. Az illusztrációk saját vízórám korábbi szigetelését és a tegnap készített takarópaplant mutatják. Ha nincs otthon üveggyapot, ideiglenesen bármilyen laza szerkezetű anyag megteszi, lényeg, hogy levegő maradjon a szálak-rétegek között, mint egy jó pulóverben.

vizora13.jpg

Mindig időben gondoskodjanak vízmérőjük, és ingatlanuk belső vízvezeték rendszerének fagy elleni védelméről. A vízóra aknát fedjék le gondosan. Ha a vízóra nincs elég mélyen (legalább 90 cm a talajszint alatt), vagy a vízóraakna oldalról is áthűlhet, a vízórát és az aknában levő vízvezetéket külön fedjék el hőszigetelő anyaggal (NIKECELL, ásványgyapot, lefelé fordított karton doboz, stb.). A télen nem használt ingatlanok vízvezeték hálózatát és a locsoló vezetékeket a hideg időszakra ürítsék le! (Fontos, hogy e hálózatok vízmérőóráiból is kifolyjon a víz!) Az ürítés után ellenőrizzék, tényleg jól lezárták-e a hálózatot! A nem kellően leszigetelt vízóra akna miatt bekövetkező vízbekötő-vezeték elfagyásokból adódó károkat, illetve a fagyás következtében elfolyt víz mennyiségét a fogyasztónak kell kifizetnie.

vizora14.jpg

Nemcsak az aknákban, hanem a pincékben is ki vannak téve a fagyveszélynek a vízmérők. Ebben az esetben mindenképp ügyelni kell arra, hogy a téli hónapokra bezárják az ablakokat, illetve ahol kell, kicseréljék a törött üveget. A lakótelepi házakban az épület összes vízfogyasztását mérő szerkezetet legtöbbször a közműalagút és a folyosó mellett kialakított tároló helyiségben szerelték fel. A vízóra fagy elleni védelme a lakók feladata.

Az épületen belüli vezetékek, illetve szerelvények esetében győződjünk meg a helyiség nyílászáróinak épségéről is. Ha a falban levő vezetékben a hideg hatására jégdugó keletkezett, nem folyik a víz a csapból, mivel az elzárja a víz útját. Ha a csövet nem repesztette szét a jég, házilag is orvosolni lehet a problémát. Legtöbbször ugyanis egy fűtetlen helyiség falában fut a vezeték, amelyben megfagy a víz. Ilyenkor a helyiség felfűtése jelenti a megoldást.

vizora10.jpg

A télen nem lakott épületeknél vagy a falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékek, kerti csapok esetén legbiztosabb módszer a víztelenítés. Először nyissuk meg a kerti csapot, majd ezután zárjuk el a téli elzárót. A vezetékben lévő víz ilyenkor az ürítő szelepen keresztül távozik és elszivárog a talajba, így a felszínen húzódó vezetékszakasz is vízmentes lesz, és tavaszig biztosan nem okozhat gondot a fagy. Ha későn látunk hozzá a víztelenítéshez, és a befagyott víz miatt nem tudjuk az elzárócsapot elfordítani, meleg vízzel, óvatosan felolvaszthatjuk a benne lévő jeget, majd ezt követően elvégezhetjük a víztelenítést.

Mielőtt bárki szakemberhez fordul, előtte vizsgálja meg, mi okozhatja a problémát, mert elképzelhető, hogy a fent említett módszerekkel házilag is orvosolható a hiba, és így pénzbe sem kerül. Fontos, hogy a vízmérőt vagy a szabadon lévő műanyagcsöveket ne próbáljuk nyílt lánggal felolvasztani, mert a hirtelen felolvadó víz szétvetheti a mérőt, illetve a csövet. Csak lassan, fokozatos melegítéssel olvasszuk fel a benne lévő vizet.

vizora12.jpg

  • A hiányzó aknafedlapot pótolja, ha sérült, cserélje ki!
  • Győződjön meg arról, hogy jól záródik az akna fedele!
  • Az aknát és a vízmérőt leszigetelheti hungarocellel, pléddel vagy kartondoboz darabokkal.
  • Fontos, hogy a tél folyamán többször ellenőrizze, nincs-e víz az aknában, és a fedele is jól le van-e zárva!
  • A pincében és a zárt helyen lévő vízmérők, vízvezetékek esetén ellenőrizze a pinceablak épségét, szigetelését és tartsa azt zárva!
  • Víztelenítse a vezetékeket, ha nem használja!

A vízhálózat és a vízmérő víztelenítése, a vízmérőakna fagyvédelmének lépései: A vízmérő előtti főcsapot zárja el! A legfontosabb a rendszer teljes víztelenítése, hisz ha nem marad egy csepp víz sem a csövekben, akkor kizárt, hogy fagyás következzen be. Ellenőrizze, hogy a víztelenítés megtörtént-e a vízmérő aknában is!Takarja le a vízmérő akna fedlapját is!

  
   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr5512135521

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jaroslav001 2017.01.19. 07:16:00

Sziasztok!

Nekem sajnos nincsen 90cm mely az aknam.
Ugy vedekeztem most a fagy ellen, hogy 50-70 literes kukaszsakokat megtoltottem nagyon lazara tekdett uveggyapottal. Zsak szajat bekotottem. Zsakokkat egymas melle es egymasra helyezve felig-haromnegyedig tele tettem az aknat. Az akna fedlap ala a vas keretbe pedig belevagtam lepesallo hungarocelbol egy eppen szorulo darabot.
Persze fontos az is, hogy most kisgyerek miatt, gyakran mozog a viz a csoben.

Eddig meg megusztuk a -18C fokot is.

Udv Gergo

kkm.furdancs 2017.01.19. 12:04:30

@Jaroslav001: Üdv! Igen, az a néhány 10 liter kicsepegtetett víz megéri, hogy ne fagyjon el a cső. A vezetékben lévő víz 15 fokos, tehát ha azt elszigeteljük és még néha cserélődik is, nem fog úgy megfagyni, mint egy vödör víz.

efi 2017.02.10. 18:56:51

Azért felmerül néhány kérdés:

1. Miért nekem kell dédelgetnem az órát? A törvény szerinti arányos és pontos számlázás a vízmű dolga, ehhez neki kell megoldania, hogy mérni tudja az átfolyást, oldja tehát meg, engem nem érdekel hogyan és mivel. Olyan ez, mintha nekem kéne karbantartanom pl a mobiltársaság szervereit, hogy mérni tudják a beszélgetésem perceit.
2. A bejövő cső olyan mélyen van, ahogy a vízmű letette. Miért nincs megfelelő mélységben?
3. Miért nem olyan órákat árulnak, ami nem fagy szét? Miért nincsenek pl gyárilag megfelelően szigetelve?

p.a · http://miigyelunk.blog.hu/ 2020.01.17. 15:53:41

@efi:
A harmadikra az a válasz, hogy ilyen óra nincs, mert van olyan körülmény, amitől a bármilyen szigetelésű óra szétfagy.
Az elsőre gondolom az, hogy így van a szerződésben. De azért jogosnak tartom a felvetést.
A második kérdés annyira helyénvaló, hogy szerintem senki nem tud normális választ adni rá.

ProsTata 2020.01.17. 16:19:26

@efi:
1.
Mert nem az órát kell dédelgetni, az a poszt kicsit félrevezető ebből a szempontból.
A mérőhelyet kell úgy kialakítani, hogy a vízóra fagymentes helyre kerüljön. Ha ezt nem tudod biztosítani, na akkor jönnek a poszt szerinti mókolások. Nem mondom, hogy az itt leírtak haszontalan hülyeségek! Azt mondom, hogy biztonsági megelőzése annak, hogy később azon kelljen vitatkoznod, ki kell-e fizetned az elfagyott vízórából kifolyt vizet?
Jól kialakított aknánál nem fordul elő még extrám tartós hidegben sem vízóra elfagyás. Nálam erre még egy rábiztosítást csinálok, 5 cm-es hőszigetelő Nikecell lapot teszek a vízóra akna acél fedlapja alá.
2.
A bejövő vezetéket a vízmű fagyhatár alá teszi. Kizárt dolognak tartom, hogy 50 cm-en álljanak be Hozzád! Ha mégis 80 cm felett van, az építési hiba! Tájékoztasd a vízszolgáltatót ajánlott levélben, hogy nem tudod garantálni az elfagyás elleni védelmet. Ez később jól jöhet!
Egyébként ha az akna mélyebb, mondjuk 90 cm és a cső 60 cm-en áll be rajta a vízórával, akkor még nincs közvetlenül fagyveszély (feltéve, hogy a vízóra akna zárt és a teteje szigetel valamennyire). Ugyanakkor nem szabályos.
A zárt akna altalajból származó hőnyeresége pozitív tartományban tartja az akna levegőjének hőmérsékletét.
3.
Léteznek mérsékelten fagyálló vízórák, de ezeket nem lakossági és intézményi vízmérésre használják, hanem olyan ideiglenes kiállásoknál, ahol az állandó közegáramlás nagyjából biztosított.
Fizikai törvény, hogy a hőveszteség miatt hőbevitel nélkül előbb-utóbb minden vízóra, kerti csap elfagy, amiben víz van. Ehhez csak hosszan tartó hideg kell. A szigetelés irreleváns.
Egyetlen szigetelés véd meg: a teljes vákuum! :-)

kkm.furdancs 2020.01.17. 16:39:31

@ProsTata: Az említett eset egy kerti csap vízóraaknájában történt, így vettük a házat. De meg sem történik, ha leeresztem a csőben lévő vizet. Tehát az én saram, példaként hoztam fel összemosva a vízórás fagyésokkal.
Mivel viszont számos példa van a vízművek által beépített - tehát általuk szabott csőmagasságú - órák elfagyásával, azért egy szigetelés nem árt. Illetve a használat is segít szerintem, mert mikor engedsz a csapból, az kicsit melegebbre cseréli a vízóróban épp fagyásnak induló folyadékot. Sok repesztéses fagyás a nem használt ingatlanoknál következik be.

Köszi a kiegészítéseket, hasznos volt!

kkm.furdancs 2020.01.17. 16:43:08

@kkm.furdancs: Kicsit ellentmondásos a történet, ha összevetem a bevezetőben leírtakkal. Már emlékszem, a fagyás után lett ledugózva és nem vízóraakna, hanem kerti csap, elnézést. Nem olvasom, amit írok (két éve) :)

efi 2020.01.17. 16:54:19

3 év után választ kaptam, hurrá!
Ezzel együtt továbbra is fenntartom, hogy ha mi meg tudjuk oldani a védelmet, akkor a vízmű is meg tudná. Csak nem akarja. És ez a problémám.

kkm.furdancs 2020.01.17. 17:57:53

@efi: Azt hittük, költői kérdés :)

efi 2020.01.17. 18:42:00

@kkm.furdancs:
Pont arra nem szoktak válaszolni egyáltalán :)

ProsTata 2020.01.17. 19:38:31

@efi:
Hogy tudod megoldani, ahogy a vízmű is megtudná oldani? A vízműveknek az ingatlanodon belül korlátozottak a jogai.

Visszautalnék az elektromos fogyasztásmérőkre. Ha az ingatlanodon belül megsérül, akkor felelsz érte, akkor is, ha valaki bemászik és tönkreteszi.

A fogyasztásmérő nem a Te tulajdonod, de szolgáltatási szerződéses feltétel, hogy a rendeltetésszerű működésének feltételeit, a szolgáltató általi hozzáérést biztosítod, azaz lehetővé teszed a mérést.
A közműszolgáltatók részéről vannak előírások a mérőhely kialakítására. Sőt ma már előregyártott mérőaknák is vásárolhatók.
Egy ilyen beépítésével kizárt az elfagyás.

ProsTata 2020.01.17. 19:57:57

@kkm.furdancs:
"Sok repesztéses fagyás a nem használt ingatlanoknál következik be."

Ez természetes, hiszen ezek a mérők sokkal veszélyeztetettebbek.

Kerti csapnál azonban teljesen mindegy, hogy a házadnál, vagy a telkeden van. Azokat télen egyik helyen sem használod. Ezért kell a kerti locsolórendszereket téliesíteni (vízteleníteni) és.... és felesleges fagyhatár alá tenni. Nálam a nagy része a kerítés lábazatra falon kívül van szerelve műanyag csővel, körben a telken, szabályos távolságonként (kb 10 méter) csappal.

De kicsit zavaros amit írtál, a kerticsapnak nem szokott vízórája lenni, legfeljebb ha megéri és kiépítesz locsolórendszert, akkor azt ajánlott külön mérni (nem kell csatornadíjat fizetni).
Nem a talajcsapra, vagy víztelenítőcsapra gondoltál? Ezeket a vezetékre fagyhatár alá rakják és elzárásakor leengedik a felettük lévő vizet. Ha még a kerticsapot is kinyitjuk, akkor már nagy baj nem lehet.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2020.01.17. 20:14:50

Azok a golyók csigapeték? Jobb lesz azokat is eltávolítani, mert tavasszal nehezebb lesz a kertben mindent szétrágó egyedeket megsemmisíteni.

gigabursch 2020.01.17. 20:21:32

S mit tegyen az ember, ha arra kell, hogy az éjszakai -24°C-ban befagyott a hidrofor?

Egyszer éltem meg ilyet. Ott az volt a megoldás, hogy a cserépjályhából parazsat lapátoltam ki egy bádogvödörbe, majd ez egêszet elengedték egy kútlánccal az aknába és kis résszel rácsuktam a tetőt. Fél óra sem kellett, kiolvadt minden. Utána vödör ki...

Ezt követően a vas fedlapra alulról felragasztottam egy kéznél lêvő hungarocellt, a tetejét még ugyanígy leteszem, nejlon, fêltégla, trallala, hurrá.

ProsTata 2020.01.17. 20:25:04

@kkm.furdancs:
Még valami!
Amit írtál a posztban a vízveszteségre vonatkozóan, az sajnos nem életszerű! Sokkal rosszabb a helyzet.
A szolgáltatók hálózatában a vízmérő magasságában 4-8 bar nyomás van.
Ilyen nyomásviszonyok között egy 1 mm-es átmérőjű lyukon (amit Te résnek neveztél?) percenként 1-1,5 liter víz távozik. Ez önmagában 1,5 m3/nap szerintem is, egy hónapban már 45 m3. Ez Budapesten 36 ezer forintos többlet víz és csatornadíjat jelent!
De még ebben sem "reménykedhetünk"!
A fagykárnál jól írtad, nem lyuk, hanem "rés" keletkezik. A szétfagyott cső, esetén van remény, hogy a jégdugó egy ideig legalább lezárja a víz útját. Szerelvények esetén azonban erre kisebb az esély. Ahogy megindul egy minimális áramlás, az öngerjesztő folyamatot indít el. Láttam már pár elfagyást. Sajnos ilyenkor egy-egy fagyás önmagában 5-10 mm2 "rést" nyit és máris több százezer forint a havi vízveszteség ára. Mondjuk egy ilyen agy lakóépületnél már a hangja miatt is kiderül, meg aztán az akna is megtelik. Ha viszont ez a nyaraló aknájában történik, na ott folyhat az aknából a víz hetekig, vagy még tovább...
A balatoni szembe szomszéd így járt. Korhadt deszka volt az aknán és beszakadt, fedés nélküli aknában meg jött az elfagyás...

kkm.furdancs 2020.01.17. 20:33:52

@ProsTata: Nem jutott eszembe annak az aknának a neve, mely a kerti csap aknát takarja, vagy nem figyeltem, miközben írtam. Szóval: vízcsap-akna, óra nélkül.

@Megbolondoult V. Orbán pápa: lemorzsolódott hungarocell golyók, egy korábbi szigetelés maradványai talán.

kkm.furdancs 2020.01.17. 20:40:36

@ProsTata: Szerintem a lyuk nagyjából kör keresztmetszetű, a rés hossza pedig többszöröse az átmérőjének, szóval az alakja határozza meg a nevét, nem a mérete. Ilyen alakú az elfagyás okozta sérülés is.

reflux1942 2020.01.17. 21:10:06

Közreadom az én módszeremet. A víztelenítéshez elzárom a vízóra előtti csapot , majd az óra utáni csappal víztelenítem a csőrendszert -ehhez minden szelepet/csapot a házban és ,ha van akkor a kültéren ki kell nyitni , hogy a víz ki tudjon folyni teljesen. Szigetelésként rossz szőnyegdarabokkal letakarom az aknában a bejövő csövet ,majd elhelyezem ,telerakom az aknát teljesen szigeteléssel
Veszek két kis bála szalmát azt 110-120 literes műanyag zsákba rakom , lazán ,majd a zsákot több helyen meglyukasztom ( a szalma rothadás elkerülése érdekében)majd a zsákokat gondosan elhelyezem a vízóra aknába szorosan egymás mellé. Kb 10-11 zsák fér az aknába.Utána a aknafedelet lecsukom ,de teszek alá 2-3 rétegben műanyag zsákot ( a hideg sugárzás elkerüléséért) Ha van a kertben föld vagy sóder ,abból terítek az akna tetejére.A módszerem ,bár munkaigényesnek tűnik ,de bevált ,nem volt károm.
A házban a vízmelegítőkről leengedem a vizet, a szifonokból kiöntöm a vizet és fagyálló ( mínusz 20 C fokig fagyálló) autó ablakmosó folyadékkal töltöm fel . A WC víztartályából és a csészéből is el kell távolítani a vizet és feltölteni fagyálló ablakmosóval.
Figyelem csak fagyálló ablakmosó folyadékot használjunk ,mert az nem agresszív, nem támadja meg a fémet és fajanszt.

kkm.furdancs 2020.01.17. 21:26:21

@reflux1942: Ez télre magára hagyott házban történik?

Legtöbb aknában van egy csap, mellyel a magasabban fekvő csőrendszer tartalmát lehet leengedni. Nagyon praktikus.

efi 2020.01.17. 23:40:59

@ProsTata:
Hogyhogy hogyan? Fent volt pár módszer. Nyilván létezhet(ne) kulturált, matyóhímzéses megvalósítása is, ha ráfeküdne az, aki leginkább ért hozzá, vagyis a szolgáltató, bár felőlem becsavarhatja olyan rondán is, mint a képeken, nem fogom nézegetni, ígérem. Lényeg, hogy ő csinálja, mert az ő mérőeszköze és őneki érdeke és kötelessége a mérés.
Bejutnia meg nem kell ehhez, értelemszerűen csinálja meg akkor, amikor felteszi a vízórát, aztán maradjon úgy örökre.
A vízóra aknák előírásaival vagy a kivitelezéssel is sántít nyilván valami, ha komoly fagyásveszély van. Mondjuk leginkább a fedélre vonatkozóan. Nincs előírva pl 10 centi jól záródó hungarocell szigetelésű fedlap? Miért nincs ? Aztán még ott vannak a csövek is. Ott lóg pucéron az a csonk is, ami aztán végképp a szolgáltatóé, ami a mérő előtt van. Az nem baj? Vagy úgyis abban utaznak, hogy csak ilyen mérőket engedjünk felszerelni, ami úgyis 1000-szer előbb széttörik, mint ahogy a cső megreped, azt aztán meg úgyis jól rá tudjuk kenni a fogyasztóra?
Ez alapvetően egy műszaki eszköz, amit szaki szerel fel, nekem nem szimpatikus ez a hozzáállás, hogy utána Mari néninek kell úgymond feltuningolnia, mert nem alkalmas azokra klimatikus viszonyokra, ami Mo-on uralkodik.

ProsTata 2020.01.18. 01:07:05

@efi:
Amik fentebb vannak azok vészmegoldások, mókolások.
Ha betartod a szolgáltató előírását a mérőhely kialakításánál, akkor ezekre nincs szükség. Sőt még a fedlap szigetelésére sem. A fontos, hogy minél jobban zárjon.
A szigetelés csak javítja a hatásfokot, mert értelemszerűen az akna leghidegebb pontja a fedél.

Értsd meg, nem a szolgáltatót védem! Egyszerűen ez a Te felelősséged. És ez nem magyar találmány, osztrák, német, vagy akármelyik országban ugyanilyen rendszer működik. Sőt tudomásom szerint van ahol szigorúbb előírásokat fogalmaznak meg a szolgáltatók, ahol a fagyveszély nagyobb, például az Alpokban.

A szolgáltató beviszi az aknába a csövet, ráteszi a mérőt leplombálja, onnantól azt csinálsz amit akarsz.

Egyébként ha valaki nagyon parázik, az rakhat a vezetékére csőfűtést Egyszeri 10 ezer forintba kerül és telenként nagyjából 1-2 ezer forint villanyáram. Erre akkor lehet szükség, ha az akna mélysége mégsem éri el a 90-100 cm mélységet.

Pilotax 2020.01.18. 11:35:59

Kedves Posztoló!

Kissé elkésett ez a poszt, ha a szükséges teendőkre akartad volna felhívni a figyelmet!
Kb. 10-12 napja éjszakánként -5 -8 fokok vannak. Ha eddig nem tette meg valaki az óvintézkedéseket igen nagy valószínűséggel már bekövetkezett a kár.
Ennek a posztnak szerintem november elején van a helye amikor elkezdődnek a fagyok. Én már október közepén megtettem a szükséges intézkedésket a saját vízórámnál.

Untermensch4 2020.01.19. 21:52:54

@ProsTata: Erre felénk ezek a mostani rettenetes fagyok és soha nem látott zúzmaraképződés okozott némi vezetékszakadást, volt ahol 24 órán belül ígérték a szolgáltatás helyreállítását... A csőfűtés az az ami 1-2W/m2 teljesítménnyel fűtöget és termosztátos a kapcsolása?

ProsTata 2020.01.21. 23:12:39

@Untermensch4:
Bocs, csak most olvastam...
A vezetékszakadás az az elektromos távvezetékekre vonatkozik? Nem értem!
Rettenetes fagyok? Merre? Ez még mindig egy enyhe tél. Van telkem-házam a Balatonon, Délegyházán és Budapesten. Erre még a -5 fok sem jött össze ezen a "télen". Normálisan már lenni kellett volna legalább néhány napig -10, vagy -12 foknak a sokéves gyakoriságot nézve.

De hogy válaszoljak is a kérdésedre...
A legkézenfekvőbb, ha a google-ban rákeresel a "csőfűtés" szóra.
Sokféle típus és teljesítményű kapható, méterre és meghatározott hosszben készre szerelve, külön termosztáttal, vagy azzal kompletten. Ha laikus vagy, akkor Neked a készre szerelt kell.

Ha ezzel akarsz vízvezetéket védeni, akkor a vezetékre tekered, vagy hosszában rögzíted (típustól függően) a fűtőszálat, aztán ráteszed a hőszigetelést.. Méterenként néhány W teljesítménytől terjed felfelé a teljesítmény.
A termosztát feladata, hogy csak akkor kapcsoljon be, ha meghatározott hőmérséklet esetén kapcsoljon be. Általában +5 fokra állítják, azaz ha ez alá esik a hőmérséklet, akkor kapcsol be.

A készre szerelt szett tartalmazza a fűtőszálat, egyik végén egy fix értékű (+5 fok) termosztáttal, másik végén a dugvillával. Rém egyszerű dolog. Nekem van kettő darab. 5 méteresek, a fügefámra tekerem, ha esetleg az időjárás előrejelzés ezt szükségessé teszi. Én ezeket védem, mert nem aknában vannak! :-)
Például:
www.ebay.com/itm/Electric-Heating-Cable-Automatic-thermostat-Water-Pipe-Freeze-Proof-Heated-Tape/323634799324?hash=item4b5a2322dc:m:mPc4IWjGolWbDz15sNrV94Q

De biztos szükséged van ilyenre?

ProsTata 2020.01.21. 23:15:12

@ProsTata:
Bocs kicsit zavaros lett, zaklatás áldozata voltam írás közben! :-)
De azért remélem érthető! :-)

ProsTata 2020.01.21. 23:21:16

@Untermensch4:
ebay.com

keresésbe:
antifrost heating cable

És válogathatsz! :-)
süti beállítások módosítása