Spórolhatunk-e a fűtés letekerésével?

2017.01.25. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

A fűtési szezon közepén járunk és a korábbi enyhe telek fűtési költségeivel szemben az idei végszámlát még sokáig emlegetjük majd (ha csak nem jönnek ennél is hidegebb idők). Aktuálissá vált tehát egy régebbi írásunk. Tekerjünk egyet vagy ne?

Egy-egy számla kézhezvételekor sokféle gondolat megfordulhat az ember fejében, köztük a „most már tényleg csinálni kell valamit, ez így nem mehet tovább” jellegűek is. De mit tehetünk? A fűtési szezonban az ingatlantulajdonosok állandó dilemmája, hogy a fűtés szakaszos kikapcsolásával vagy a hőmérséklet szinten tartásával tudnak-e többet spórolni.

Szakértői mérések alapján beigazolódott, hogy ha egy épületen nincs szigetelés, akkor a fűtés 12 órás megszakításával téglaépületek esetében 5-10%-os, könnyűszerkezetes épületek esetében pedig 10-15%-os energia megtakarítás érhető el. Ezzel a módszerrel különösen az irodák, illetve olyan ingatlanok tudnak energiát megtakarítania, ahol naponta csak 6-8 órát tartózkodunk, miközben 12-16 órán át vagy hétvégén nem használjuk őket. A Knauf Insulation szakértői szerint ugyanakkor a folyamatosan lakott és használt, mintegy 2,5 millió nem szigetelt magyar családi ház tulajdonosai számára csak a korszerű, 15-20 cm vastagságú 40-50%-os energia-megtakarítást is lehetővé tevő szigetelés alkalmazása jelent megoldást, mert szigetelt ingatlanok esetében a falak hővesztesége alacsony, így a hőmérséklet szinten tartása mellett is alacsonyabb az energiafogyasztás.

Energiahatékonysági tyúk vagy tojás dilemma
A magas fűtésszámlákat készhez kapva, ingatlantulajdonosok ezrei latolgatják folyamatosan, hogy a fűtés megszakításával, illetve a hőmérséklet levételével, avagy otthonaik belső hőmérsékletének szinten tartásával tudnak-e megtakarítást elérni a fűtési célú energiafelhasználásban és rezsiköltségekben. Az, hogy melyik megoldás a gazdaságosabb, számos műszaki tényező függvénye, egyebek mellett a falak szerkezete, vastagsága, hőátbocsátási tényezője, szigetelése is befolyásolja, illetve az, hogy mekkora a külső és az elérni kívánt belső hőmérséklet közti különbség, de alapvető fontossággal bír az is, hogy mennyi ideig nem tartózkodunk a szóban forgó ingatlanban.

Spórolhatunk, ha a nem szigetelt ingatlant nem fűtjük
Az olyan nem szigetelt ingatlanokban, amelyekben naponta csak 6-8 órát töltünk, de több mint 12 órán át vagy hétvégén nem tartózkodunk, távollétünk idejére érdemes csökkenteni a hőmérsékletet. Így nem működik a kazán és nem „fűtjük az utcát” feleslegesen, amíg nem tartózkodik ott senki.

A költségmegtakarítás e módszere nem csak a mintegy 2,5 millió nem szigetelt magyar családi ház, de számos vállalkozás tulajdonosa számára is hasznos lehet, Magyarországon a KSH adatai szerint ugyanis 266.000 lakást használnak például irodai, orvosi rendelő, üzleti vagy műhely célra, jellemzően társasházakban vagy családi házakban.

Azért nem feltétlenül gazdaságosabb szinten tartani a hőmérsékletet, mint újra felfűteni, mert egy rosszul, vagy nem szigetelt épület esetén a külső- és belső hőmérséklet-különbségből adódóan folyamatosan távozik a hő a falakon keresztül, így egy adott hőmérséklet megtartása a kazán folyamatos működését igényli. Minél nagyobb ez a hőveszteség, annál több energiára van szükség” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója.„Épületeink és otthonaink hőveszteségét csak a korszerű szigetelés képes hatékonyan csökkenteni. 20 cm vastag, kőzetgyapot szigetelés alkalmazásával pedig legalább 40%-kal csökkenthetjük energiafelhasználásunkat és fűtésszámlánkat” – tette hozzá a szakember.

Érdemi megtakarítást csak a szigetelés hozhat
A megfelelő nyílászárók és a korszerű szigetelés együttes alkalmazásával épületeink hővesztesége akár felére is csökkenthető. Közismert, hogy a szigetelés vastagságának 1 cm-rel történő növelése, 3-4%-os energia- és költségmegtakarítást eredményez. Ha tehát otthonunk szigetelt, nem szükséges a termosztátot alacsonyabb hőmérsékletre állítanunk, hiszen – a szigeteletlen épülethez képest – csak minimális hő távozik a falakon keresztül.

Ezt igazolta a Knauf Insulation által tavaly megvalósított, valós körülmények között elvégzett épület energiahatékonysági összehasonlító program. Az Európai Unióban és Magyarországon is egyedülálló kísérlet megmutatta, hogy még a hazánkban oly’ jellegzetes, ’80-as években épült „kocka” házak esetén is 46%-os energiafelhasználás és fűtésköltség-csökkenés érhető el. A program eredményei azt is bizonyították, hogy szigetelt házban a kazán mindössze harmad annyiszor kapcsol be, mint a nem szigeteltben, vagyis, míg a kazán élettartama növekszik, a ház áramfogyasztása csökken.

Nem csak otthon tudunk megtakarítani
Egy korábbi német kísérlet igazolta, hogy a fűtés 12 órás megszakításával, -15˚C-os téli hidegben, egységnyi idő alatt, szigeteletlen nehéz (tégla) épületeknél 5-10%, könnyűszerkezetes épületeknél pedig mintegy 10-15% energiát tudunk megtakarítani. Ennél rövidebb idő alatt arányosan kevesebbet.

Otthon, a hétvégéket is beleszámítva általában többet tartózkodunk, mintsem hogy 12 órára ki tudjuk kapcsolni a fűtést. Ha ingatlanunk nem szigetelt, annak optimumát, hogy a saját ingatlanunkban a hőmérséklet állandó szinten tartása vagy fűtéskapcsolgatás a gazdaságosabb, érdemes egy-egy hétig a két módszert egymás után alkalmazva mérnünk.

Energiahatékonysági Kap-Csol-Tam

Azt, hogy a fűtés ki- és bekapcsolásával vagy szinten tartásával kapcsolatban, pontos információk hiányában, mennyire tanácstalanok az ingatlantulajdonosok, jól mutatja a brit Ipsos Piackutató Intézet felmérése. Eszerint a megkérdezettek 78%-a állítja, hogy tisztában van a termosztátok működési elvével, ugyanakkor válaszaikból kiderül, hogy mégis sokan közülük rosszul használják azokat.

  • A megkérdezettek 52%-a magasabb hőfokra állítja a termosztátot, amikor kint hidegebb van.

Tipp: A termosztátot nem szükséges feljebb kapcsolni, hiszen funkciója az, hogy otthonunk belső hőmérsékletet azonos szinten tartsa a külső hőmérséklettől függetlenül.

  • A megkérdezettek 35%-a feljebb állítja a termosztátot, hogy gyorsabban felfűtsön a lakás.

Tipp: A termosztát magasabb hőmérsékletre állításával sem tud a rendszer hamarabb felfűteni, ez ugyanis a kazán előre menő vízhőmérsékletétől és a falak szerkezetétől, hővezetési képességétől függ leginkább.

  • A megkérdezettek 38%-a egy állandó alacsonyabb hőmérsékleten, folyamatosan bekapcsolva tartja a fűtést, mert úgy gondolják, ez energiatakarékosabb, mint ki-bekapcsolni azt.

Tipp: Az alacsony hőmérsékleten tartás csupán azt eredményezi, hogy akkor is fűtjük a lakást, amikor senki nem élvezi annak előnyét, amikor pedig otthon vagyunk, nincs elég meleg. Érdemes tehát mérni és kitapasztalni, hogy saját ingatlanunk esetén a fűtésmegszakítás vezet-e energia megtakarításhoz. Végleges megoldást pedig a jó nyílászárók és a megfelelő szigetelés adhat.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr258763348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

villanyember 2017.01.25. 16:37:55

Amikor felszereltem az első programozható termosztátot, akkor végeztem egy hosszú méréssorozatot. Nappali-éjszakai hőmérséklet, amikor nincs otthon senki, stb. Nem részletezem, de a fűtési szezon végén azt hozta a grafikon, hogy max 4 fokot érdemes változtatni. Ha nappal 22, akkor éjszaka legfeljebb 18. Ha ennél kisebb vagy nagyobb volt az eltérés, akkor már nőtt a gázfogyasztás. Szigeteletlen, poroton tégla épületről van szó. Nem érdemes hagyni nagyon lehűlni, mert az újramelegítés tetemes energiát igényel. Ha reggelre hagyom lehűlni a lakást 17 fokra, akkor a nappali 22-höz elégetek egy kazán fát.

kkm.furdancs 2017.01.26. 07:36:07

@villanyember: Hasonlókat tapasztaltam. Gondolkodtál már hőtároló tartályon (most nem jut eszembe a hivatalos neve), ha már fával is tudsz tüzelni? Olvasom, hogy már tűzifát sem kapni mindenhol, betett neki az EKÁER. Mindenki tudta, hogy a megfizethető tűzifa a csempészett anyagon alapul, csak az illetékesek nem. Most pedig drága és nem is kapható.

villanyember 2017.01.26. 18:05:09

Persze, tervben van a puffertartály, csak mindig akad fontosabb tennivaló. Fát meg még lehet szerezni, most van tervben 20 erdei köbméter bükk Romániából. Igaz friss vágás, de őszre már használható lesz, remélem.

János Bereczk 2021.04.06. 16:33:42

A fűtéssel mindenki spórolni akar, de ezt csak a pénzzel teheti meg! Takarékoskodni persze az más, azt a fűtés során a fűtőanyaggal lehet, de fánál ez egy picit bonyolult, hisz a fát adagolni kell,
tehát valakinek ügyelni kell folyamatosan és rakni kell!!!!! Automatán ez állítólag elvégezhető, ahogy
a leírásból kivettem, három kazán kell, hogy kisakkozhassuk, mikor mennyi melegre van szükség!
Én a ventilátoros égésnél, sok takarékosságról nem beszélnék!!!!!!
LIGNIT, bár tiltják amennyire csak lehet, most már a fát is!
A lignitbrikett a legjobb fűtőanyag, természetesen egy kazán kell ehhez is, amiben a fűtés szabályozható!!! A brikettet, ha nem hó alól fűtünk, meg kell locsolni egy kis vízzel, így a CO
keletkezik, majd a későbbi égéséhez szükséges HIDROGÉN is létrejön, amivel a tűz tetején szekunder levegővel CO2-vé ég el. Ez olyan mint a gázsütő lángja, a levegő toló, vagy forgatható szabályozással állítható be! (kisujjnyi!!!)
Most jön a takarékosság, a meleg CO2 és NITROGÉN ütközése fokozza a HŐT,ez FŰT!!!!!
Beállítás után, felügyeletet nem igényel, a hőfok bármikor módosítható, takarítani sosem kell!!!!!!

János Bereczk 2021.05.08. 15:40:25

Mindenképpen lehet spórolni, így tett az a család is aki kondenzációs kazánját pihentette
amíg a rokonokat meglátogatta! A spórolás egyszerű volt a termosztátot 15°C-ra állította! Így
terv szerint mire hazaérnek, nem fog menni a kazán! Azonban a kettős kéményen a cirkuláció nem állt meg, hanem a meleg kiment a hideg bejött a kazánba!!! hazafelé már készítették a kulcsot,
hogy minnél előbb melegre érjenek, azonban a bejárati ajtót nem találták, a konyhával együtt, a kazán elfagyott, elinduláskor pedig felrobbant!!!!! Sem a szakértő, sem az építő nem talált magyarázatot mire egy gázszerelő megnézte a termosztátot a szobában és azt mondta elfagyott!
a trükk azonban az, hogy 60oooFt-ért, van védelem hozzá, csak akkor már túl drága lett volna!!!!! Számolgattam, a kőműves talán olcsóbb lesz, hisz a ház fele azért megmaradt!!!!!!!

János Bereczk 2021.05.08. 16:20:11

Puffer tartály, ez a kiváló berendezés azért van, hogy a felesleges hőt elhelyezzük benne, sőt éjszaka ha már nem akarjuk rakni a kazánt, erről fűthetünk!!!! Igen ám, csak attól függ tudja-e a kazán lekötni a sok hőt, mert ha nem, akkor a puffer hideg marad, de tételezzük fel hogy minden oké!!!!!! Van azonban egy visszacsapó szelep, aminek az a feladata, ha a kazán már kihűl, a puffer vize ne folyjon vissza, vagy ha a szivattyú működik ne csak keverje a vizet!!!!! Ebben az esetben, ha
az egyiknek megfelel a másiknak nem, de sokan állították, rugóval ez beállítható, de a kísérletek talán még ma is tartanak!!!!! Aztán írtam, kutyalabdával a történet megoldható, de lehurrogtak, nem
barkácsolnak!!!! (később utánanéztem, van ilyen megoldás borsos áron!!!!)
Szóval az a megoldás, hogy vízben a labda felfelé igyekszik így zárja a puffer vizét, ha elindul a szivattyú, szintén zár, viszont ha a kazán fűt, a hideg vízet a pufferból engedi, viszont ha fűtés működik és hideg a visszatérője nem engedi!!!! Aztán leírtam egy háromutú szelep működését is, ami stabilabb de nem olcsó, főleg a motoros változata és vezérlése!!!!!!!!
Persze egy barkács ember spórolhat!!!!!!!!!
süti beállítások módosítása