Manó odút minden kertbe!

2017.04.05. 05:04 | Írta: Gyökösi Attila

Ennek a posztnak az apropóját leginkább a naptár adta, mert egy csapásra tavasz lett. Ami azt is jelenti, hogy a mostanáig halogatott tavaszi munkák hirtelen esedékessé válnak. Ilyen munka például a kertünkben élő madarak lakásainak elkészítése. A címben persze manókat emlegetek, de azért valószínűbb, hogy ezekben az odúkban madarak fognak tanyázni, bár kétségtelen, hogy időnként manók is költözhetnek beléjük.

A manó madárodúk fajtáit és méreteit persze szinte "szabványosított" előírások határozzák meg. Pontosan tudható, hogy az odú mérete, a röpnyílás átmérője és persze az odú elhelyezése milyen madárfaj számára teszi azt lakhatóvá. Azonban ezek csak a méretek, az, hogy egy odú csak és kizárólag barnára pingált dobozszerűség lehetne, sehol nincs előírva.

Épp ezért én is egy kicsit színesebbet csináltam, amolyan manósabbat. A mérete a sztenderd B odú "előírásait" követi, 35 mm röpnyílású, a belső méretei picit nagyobbak, mint a szokásos 12,5x12,5 cm, így cinegéktől a verebeken át a csuszkákig sok minden számára alkalmas (ideértve a leggyakoribb manóféléket is). 

Ilyen az egyszerűsített odúméret táblázat, a további részleteket mindenki megtalálhatja a Magyar Madártani Egyesület honlapján.

Az odú elkészítése nem volt igazán bonyolult feladat. Az oldalakhoz 4mm-es bükk rétegeltlemezt használtam, mert az volt épp itthon. A kis méret miatt ez bőségesen elegendő merevséget ad.  Leszabtam a négy oldalát, és kivágtam egy fenéklapot:

Az oldalakat a fenéklaphoz ragasztottam és szögeltem:

A macerásabb rész az ajtó és ablakkeretek, illetve a díszítések leszabogatása volt. Miután ezt más színre kellett festeni, mint magát az odút, ezért az összeragasztott odút külön lefestettem, és amíg száradt egyenként, külön kellett lefújni fehérre az összes kis lécecskét is. A lécecskéket én fenyőből készítettem, de alighanem jobb megoldás a modellezők körében népszerű balsafa. Ezt épp ilyen kis keresztmetszetű lécekként árulják sok helyen, és nagy előnye, hogy puhasága miatt szikével, kézzel vágható, ami ilyen aprólékos munkánál jó dolog, az én asztalos körfűrészem nem elég finom ilyen apró munkákhoz.

A tető is csak két rétegeltlemez lapból készült, némi merevítéssel (középen) amely a tetőt fixálja is az odúra ráhelyezés után. Ez levehető is marad, nem ragasztom be, hogy később az odút tudjuk tisztítani, ha szükséges.

Ezután igazából már inkább modellezésbe csapott át az eddigi asztalos foglalatosság. Az ajtó és ablakkereteket szépen egyenként fel kellett ragasztani az odúra.

Aztán egyszercsak elfogytak a lécek, és készen lett az első manótanya:

Természetesen a manók is madárbarátok, tehát a manó madárodúra is kell külön kis madárodú. Szerencsére egy korábbi projekt keretében rengeteg madárodú formájú hűtőmágnest csináltam és azokból maradt jó pár, az egyikről lepiszkáltam a mágnest, és a kisházat odaragasztottam.

Közben persze rengeteg ötletem támadt, ráadásul az egészet jóval aprólékosabban is el lehetne készíteni, tehát jönnek majd a további manópaloták is.

Ha kedvet kaptatok hozzá, lássatok neki! Az egész nagyjából 1000-1500 forint anyagköltségből megúszható (már persze, ha nem emiatt kell festéket, ragasztót vagy épp fűrészt venni) és jó mulatság, akár a gyerekkel együtt is elkészíthető, amolyan családi programként.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr318764144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.11. 22:23:47

Csodálom, hogy nincs komment, tetszett a poszt. Nagyon hasznos a mérettáblázat!

Talán annyit tennék hozzá, bár triviális, hogy a kihelyezésnél feltétlenül biztosítani kell, hogy macska ne férhessen hozzá az etetőhöz, mert különben az etető terülj asztalkámmá válik, de nem a madárkák - és persze nem is a manók - számára.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.05.12. 07:33:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: No igen. A macskák jófejek, van itt rengeteg. Kegyetlen gyilkosok, az igaz, mindent elpusztítanak, simán felborítják egy terület vagy kert biocönózisát. De ilyen apró jellemhibák nem árnyékolják be a barátságunk. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.12. 07:50:14

@Thoreau:

Dehogy árnyékolják! Nekünk is sok saját macskánk van, plusz a kosztosok, és mindegyiket nagyon szeretjük. Gondozzuk, etetjük, szükség esetén orvoshoz visszük őket - már többen mondták, hogy szívesen lennének macskák nálunk.

Van, akit még az sem riasztott vissza, hogy nálunk bizony az ivartalanítás is része az ellátásnak.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.05.13. 04:40:35

Ha ilyet építenék, akkor csakis minimum akkorában tenném, hogy beleférjen egy webkamera...
És akkor indulhatna a madár-valóságsó.Bird Brotha... :D
Az a minimum, hogy ha kapnak egy ingyen kérót, mindenféle csók és szocpolitika, no meg svájcifrank-hitel nélkül, akkor fizessenek valahogy tartalommal...
:D
És hát igen, a cafka macskák azok mind egy cuki terminátorok.De remek prémjük és combjuk van, amik ínséges időben hasznosak lehetnek...
Na jó, neeem, nem bántunk senkit és semmit, a szőr, toll azé, aki megszületik benne.
süti beállítások módosítása