Gondoltam, beszerzek egy kerti széket. Olvasgatás kinn az árnyékban, madárkák: csip-csip, vidéki idill és jó levegő vár a természet lágy ölén egy kerti székben elnyúlva. Jó fogyasztóként körbenéztem a webáruházakban, de még mielőtt kosárba helyeztem volna a 13000 forintos terméket, felrémlett, hogy heti négy alkalommal egy barkácsblogon osztom az észt.

Alapanyag van még, szerszámzat is rendelkezésre áll, tehát illene magam elkészíteni az egyszerű tárgyat. Harmadik komponens, a szakértelem meg majd kialakul. Végül megszületett egy egészen kényelmes és termetes példány. Elkészítésének rövid, illusztrált naplóját olvashatják.

Cserép (Bramac) lécnél még nem léptem tovább faanyagok tekintetében. Olcsó, könnyen munkálható és 5*3 (5*5) centis kivitele pont megfelelő mindenre. Négyméteres hosszban árulják, így sokféle fűrészem közül a kézi jött kapóra, hogy a műhelyben kényelmesen forgatható kétméteres darabra vágjam őket.

A méreteket és hajlásszögeket főnöki forgófotelemről adaptáltam a vasvázból és léc ülőfelületből álló kerti székhez. Lényeg, hogy elférjek benne, még 100 kilómat szétterítve is. A szükséges hosszúságú lécekből az elsőt kimérve, a többihez e sablont használva gérvágóval daraboltam el.

Kis mellékszál, minden reklám nélkül, hogy az Einhell márkát még vállalhatónak tartom ritkás használat esetén. Nekem Einhell csak úgy romlott el, hogy tevőleges szerepet vállaltam bukásában. Volt olyan szerszámuk (szalagos fűrész), mely messze nem hozta elvárásaimat, de ez a kategóriában rejlő valós veszély. Csak azért említem, mert a szék készítése közben kinyírtam (pontosabban önmagát emésztette fel) egy Straus sarokcsiszolót. A Straus eléggé  alja megbízhatóság tekintetében az elérhető márkáknak, viszont olcsó. A következő flexem egy igazán dögös megjelenésű 115-ös Einhell lesz, már meg is rendeltem. Írok róla, ha ideér, mert vásárlásának körülményei is megérnek egy misét.

Házi készítésű felső-alsó marógépem egyszerű felsőmaró, amit állványra rögzítettem. Témában való járatlanságomat és a szerszámok használatát ösztönszinten űző kontárságomat tükrözi, hogy egyszerűen nem értem a felsőmaró lényegét, pontosabban, hogy miért felülről közelítünk a munkadarabhoz, melyet nehézkes rögzíteni és nem látjuk, mit művelünk a terjedelmes és nehéz marógéppel. Nem is beszélve a nagy fordulatszám okozta centrifugális erőről, mely ha nem is tépkedi ki kezünkből a gépet, de nagy eséllyel elszúrjuk a gép vezetését. Felraktam tehát egy állványra.

Maróba marófej kell. Emlékszem legelső próbálkozásomra a felsőmaró-bevásárlás terén vagy nyolc éve. Egy elit barkácsbolt lezárt üveges szekrényéből néztek vissza a darabonként 7000 forintba kerülő fejek. Nevettem és levettem a témát napirendről. Aztán persze találtam darabonként ezerért a piacon. Ezt a komplett 12 darabos szettet igazán barátságon áron vásároltam a Conradnál (na, ez már reklám). Semmi extra, de teszi a dolgát.

Szálirányban korrekten, simára lekerekítette léc oldalát. Szálirányra merőlegesen már kissé tartottam az eredménytől, mert elvileg ahogy a léc végéhez érünk, a marófej szálkákat fog letépni róla, azaz kirojtozza. Ennek elkerülésére jó módszer, ha szorosan hozzáfogunk egy másik lécet, így a fej folyamatos anyagként bánik vele. Persze, nem fogtam hozzá, de így is jól sikerült a lesarkozás. A világ szalagcsiszoló szalagja nem lenne elég ekkora lekerekítésekre.

Einhellt prédikálok, miközben Straus-al van tele a műhely (a felsőmaró is ilyen márkájú volt). Ezek még működnek, viszont a szinte új sarokcsiszoló elvesztése fájt, ezért fogalmaztam meg kritikát fentebb. Tehát szalagcsiszolóval lesimítottam a lécek oldalát és amennyire tudtam, a végüket is.

Itt sorakoznak büszkén az elkészült darabok. Javasolják, hogy ha lazúrral vagy fapác + lakk kombóval festjük, először töröljük át vizes ronggyal. Ez felállítja a szálkákat, melyeket egyébként a lazúr, fapác emelne ki. Újabb csiszolás után már nem lesz vele problémánk. A lazúr természetes és kiemeli a fa erezetét. Én viszont fehérre akarom, mint egy császári romboló a Tatuin fényében vagy kórházi papucs orrán pamutbojt. 

Utálok festeni. Általában csak a második réteg elejénél jut eszembe, hogy már előző alkalommal elhatároztam egy kompresszor beszerzését, de lassan érik a dolog. Az olajfesték büdös, drága, nehezen szárad, szennyezi a környezetet, az ecsetet el is dobhatjuk, nem éri meg kimosogatni drága hígítóban. Pemzlizgetni sem olyan szórakoztató, mint közmunkára ítélve óvodakerítés festés alkalmával, sőt akkor sem. Thoreau mester készül egy spray kiszerelést dicsérő írással, majd akkor becsatlakozom az ecsetes megoldás elleni további ellenérvekkel .

Most viszont követve a nemzetközi trendeket, raklapot használok a karfa elkészítéséhez. Szélesebb anyag kell az ötcentis cseréplécnél, így két centi vastag csíkokat szabdalok a szögnyomokkal tarkított oszlopból.

Emlékezetből, intuíciók által vezetve az anyagot, kifűrészelek egy formát. Ha már orosz rulett, két deszkát egyszerre munkálok meg, így vagy egyszerre szúrom el, vagy pedig ellenkezőleg, egyformán jók lesznek.

Most épp sikerült. A kiszögelléseket szalagcsiszolóval kerekítem.

Csodás a marófejekben, hogy a tetejükön lévő kis csapágy távtartóként szolgál, így akár sablonként használt rétegelt lemezzel, akár a levágott anyag mentén profilmaróként használhatjuk.

A vasmunkáról röviden, mert semmi extra nincs benne. Lényeg, hogy erősen és pontosan összehegesszünk 20-as zártszelvényeket. A látványosan összeszakadó szerkezetből kiálló vasvégek beleket feltépő víziója legyen ösztönző a rendes körbevarrás és terhelési teszt elvégzésére, mielőtt egy fogyitáborba postázzuk a végeredményt.

A hajlási szögek sikeréhez szükséges egy kis számolgatás. Néhány fok eltérés jócskán befolyásolhatja kényelmes ülésünket. Van akiben a túlságosan hátradöntött ülés heveny hányingert kelt, mások utálják, ha karót nyelve kell görcsölniük a túlságosan egyenes háttámla miatt. A gérvágó 0-45 fokos szögben vág és az alkatrészek találkozásánál ugyanolyan ferdére kell vágnunk mindkettőt (különben más lesz a méretük, illetve nem illenek össze).

Ezért az alábbi képletet használtam, hogy a szükséges 124 fokos dőlésszöget kapjam és mindkét vég ugyanolyan legyen. Ne kérdezzék, hogy jött ki, de jó: 124-45 fok/2=39.5

A rém ronda festés a hűvös időjárásnak és az olcsó olajfestéknek köszönhető. Fantasztikus, hogy három nap alatt nem száradt meg. Alapozásként (igazából fedőfestéknek szántam) vizes bázisú matt zománcot használtam, de aztán beláttam, hogy a más színeknél még elviselhető, három rétegen is átütő vakrozsda itt elfogadhatatlan. Kentem tehát rá egy adag olajos zománcfestéket.

Végre megszáradt és a vastag lécekbe tartósan rögzülő facsavarokkal felfogattam az ülőfelület részeit. Az elsőknél még előfúrtam, de mivel nem repesztett lécet, így közvetlenül csavaroztam a puha fába facsavarokat.

Csak optikai csalódás, hogy ferde, illetve nem párhuzamos a két léc. Egyébként sem a Ritzben vagyunk, vazze.

Szemből nézve a tartóváz kicsit túlnyúlik, de legalább tesztelem majd rajta leendő sarokcsiszolóimat. A zártszelvények végére zártszelvény-dugó került. Igazán kényelmes és stabil. Lássunk egy számvetést: Nettó anyagfelhasználás (azaz lécekből, fémből megmaradó hulladék nélkül), amúgy is zártszelvény-maradékból készült a rövid alkotórészek miatt. Gyalult cserépléc: 6m*120 Ft/m; 20*20 zártszelvény 5*350 Ft/m, festék-csavar-amortizáció-fogyóanyag kb. 800 Ft. Összesen 3300 Ft és az idő, amit nem számítunk, hiszen ez a hobbink. Ami növeli még értékét a boltból rendelt termékkel szemben, hogy teljesen saját méretünkre  és szokásainkhoz szabhatjuk szerkezetét, illetve nincs szállítási költség.

 
   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.