Füleljetek rám! Rádiós fejhallgató teszt

2017.06.13. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

fejhallgato01.jpg

A fejhallgatónak két hasznos funkciója is lehet. Megkíméli életterünket az általunk kibocsátott környezetkárosító zajoktól (zongoratanulás, kortárs magyar popzene) és egyben kizárja a külső zavaró hangokat. Megoldást a fülvédőként is használható fül/fejhallgató jelenthet. S mert nem szeretek dolgokat dugdosni a fülembe - főleg poros környezetben - ezért a teljes fület eltakaró változatot kultiváltam mindig is.

Vannak szituációk (kertészkedés, fémszerkezet-gyártás például), mikor a mechanikusan ismétlődő vagy kevés figyelmet igénylő foglalatosság közben marad némi agykapacitásunk, aminek lekötése nélkül unalmas lenne a világ. Akad néhány leküzdendő akadály a tökéletes zenei/biztonságos munkaélmény megvalósítása útjában. Hangszórós megoldásnál felváltva kell kapcsolgatnunk fémdarabolót és a lejátszót, hiszen hangoskönyvél nem árt követnünk a felolvasott szöveget. A hordozható lejátszó viszont legyen könnyen kezelhető (képernyővel ellátott) és lehetőleg ne akadályozzanak a drótok, azaz vezeték nélküli típust válasszunk. 

fejhallgato05.jpg

Talán önmagáért valónak, álproblémának tűnhetnek a felsoroltak, de van valós igény megoldásukra. Ez az igény szülte a kereskedelemben kapható, beépített lejátszót vagy vezeték nélküli kapcsolathoz vevőegységet tartalmazó fejhallgatókat. Saját választásomat, egy rádiós fejhallgatót szeretném bemutatni. Szobai használatra vettem elsősorban, de anyagilag jobban eleresztett olvasóink terepre is használhatják. Olcsóbb, praktikusabb és nagyobb hatótávolságú a kétfunkciós (mp3 player+fülvédő) megoldásnál.

fejhallgato03.jpg

Ha az ember egy számítógépes hangrendszerhez csatlakoztatott dróton lóg, miközben kezeivel - bármely midi hangszeren - kalimpál (vagy sarokcsiszolóval fémszerkezetet darabol), számos önveszélyes szituáció keletkezhet. A szabadon lengedező kábel beakadhat, egy erősebb rántás pedig megöli a vékony vezetéket. Minőségibb, a fejhallgatón is Jack-aljzattal rendelkező stúdió fejhallgatót vagy vezeték nélküli példányt kerestem, így bukkantam rá a Thomson WHP3311BK fülesre.

fejhallgato00.jpg

Hangminőségét röviden és szubjektíven értékelem. Sokkal jobban szól, mint egy olcsó párnás és van rajta basszus. Sok basszus. 40 mm-es hangszórókat tartalmaz.

fejhallgato07.jpg

Három átviteli csatorna - frekvencia - közül választhatunk, hogy elkerüljük az összegerjedést vagy zavarást a hasonló frekvenciasávban dolgozó bármi más eszközzel, illetve ha több ilyen fejhallgatóval is rendelkezik a család. A hátsó oldalán ennek választókapcsolóját, a bejövő hangjel számára egy aljzatot (3.5 mm Jack), valamint a szintén bontható tápegység csatlakozót találjuk. Praktikus, hogy több darabra szedhetjük például szállításkor.

fejhallgato00.jpg

Az előlapon két LED-et találunk. Egyik a ráhelyezett fejhallgató akkumulátorának töltéséről tájékoztat, a piros jelzi, hogy bemenetére jel érkezett, egycsatornás kivezérlésjelzőként villog.

fejhallgato02.jpg

A hallgatóba épített rádióvevő és zenei erősítő cserélhető - probléma esetén könnyen pótolható - szabványos AAA akkumulátorról üzemel. Minimum háromszor két órát képes töltés nélkül működni - bizonyítja tesztem. Az akksik levehető - cserélhető puha párna mögött rejtőznek. Kényelmes és jól kiszűri a külső zajokat a vékony, bőrszerű anyagból készült, szivacsbéléses párna.

fejhallgato04.jpg

A hallgatótesten találunk ki-bekapcsoló, automata hangolást indító gombokat, hangerőszabályzót, a töltőegységhez csatlakozó érintkezőt és visszajelző LED-eket. Tetszik, hogy nem kell a zeneszolgáltatóhoz ballagni, ha változtatni akarjuk a hangerőt. A fejpánt kényelmes, nem túl szoros vagy laza, belső oldala szintén párnázott. A jobb/bal csatorna feliratait is ott találjuk. Leírása szerint hatótávolsága 100 m szabad rálátásnál, 20-30 m épületekben. A lakásban mászkálva nem mászott el a szignál, nem szakadt meg a vétel.

fejhallgato01.jpg

Összefoglalva, olcsóbb, mint a kifejezetten műhelycélokra (hallásvédelem + szórakoztatás) gyártott típusok, viszont szolgáltatásaiban és hangminőségében a zene élethű visszaadására alkalmas.  Jó választás zajosabb környezetben hangszigetelő képessége miatt, 100 méteres hatótávolsága pedig a tényleg mobil eszközzé varázsolja. Az írást a fejhallgató forgalmazója, a conrad.hu támogatta, köszi!

 
   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr712585079

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

villanyember 2017.06.13. 15:59:51

Jó is ez! Nekem egy Philips van. Volt két régebbi ilyen fülesem, az egyiknek javítható volt a központi egysége, a másik kuka. Ezt használom a melóhoz. Amikor vettem bentre egy újat, meglepve tapasztaltam, hogy a régi füles is együttműködik az újjal. Szabványos frekvencia, öröm és bódottá... Én elemekkel használom, egy évet is kibír kettő, nem vacakolok az akkutöltéssel.

kkm.furdancs 2017.06.13. 18:27:07

@villanyember:
A akksikat adták hozzá. Külön poszt lesz belőle, milyen gyári megoldásokkal találkoztam háttéranyag gyűjtögetés során a vadászat, műhelymunka, stb zajainak+csökkentésére, egyben mp3 csatlakoztatásra. 60-80+ árak vannak és nincs benne lejátszó, maximum rádió.

toportyánféreg 2017.06.14. 22:58:11

érezhető késleltetése nincs? (ha már valós idejű zenélésről is szó van)

kkm.furdancs 2017.06.15. 07:56:00

@toportyánféreg: KOmplex kérdés és jogos. Komplex, mert egy Audiokey88 MKII midi billentyűzetről indul a jel, be a számítógépbe, ahol egészen profi zongoraszimulátor dolgozza fel saját driverrel a hangot (a Windows meghajtó röhejes, még VirtualMIDISynth-el mankózva is). Viszont a billentésérzékelést egészen komoly hűséggel szimulálja, tehát több lehetőség adódik a késleltetésre, amit kihallani vélek. Viszont nincs hallásom és zongorázni sem tudok, tehát véleményem nem szakmai és a valódi zongoránál is van késleltetés, amíg az érintést követően lecsap a kalapács.
Tehát összességében ha van is a fejhallgatónak késleltetése (kell lennie), az nem akkor mértékű, hogy a már meglévő késleltetést drasztikusan rontsa.
Pénteken érkezik egy kis CAsio CTK2400 szinti, majd vele kipróbálom, ott szinte nulla a billentyű skin.

toportyánféreg 2017.06.15. 13:09:48

@kkm.furdancs: nyilván a fejhallgató által hozzáadottra gondoltam, gondolom az A/D - rádiós átvitel - D/A út miatt egy pár ms-et hozzáad a már meglévő késleltetéshez, és ha teljes rendszeré kezd 15-20ms felett lenni, akkor az már zavaró