Kiskerti ötletek

2017.07.03. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

A méhecskét Béla168-nak hívták. Napi rutinját teljesítette, mikor körberepülte kertemet és megtelepedett egy Trinidad Moruga Scorpion virágán, mely csábítóan nyújtogatta felé bibéit. Kosárkájába sepregette a virágport, majd belekóstolt és meglepődve tapasztalta, hogy feje izzad, szeme égni kezdett. (Kétségbeesett jajgatása amúgy sokáig visszahangzott a kaptár budijából aznap este.)

palantacikk03.jpg

Következő állomása  egyszerű "enyhén csípős" zöld paprika volt, minimális SCU-értékkel. Lábáról valamennyi virágpor a nőivarú egyedre sodródott. A meghitt paprikaszex után néhány héttel kibújt a kis paprika, megnőtt, s talán kissé pirosabban, mint a vetőmag csomagolásán, hősünk asztalára került. Minden lírai túlzástól mentesen: erős volt. Filmekben ilyenkor szoktak megkérni másokat, hogy "Kérlek, ölj meg!"

Magamat csak a "Veszprémi Darwin" néven illetem, annyi keresztbeporzás okozta új paprikafajtát fedeztem fel tavaly saját kertemben. A fenti kis irodalmi fantázia erre utal, azaz, amennyiben lehetséges, különítsük el az édes és csípős fajtákat méhfárasztó távolságra. Persze, lehet, hogy butaság az egész teória, csak egyszerűen elkevertem a vetőmagokat. Ennek megelőzéséről szól mai írásunk többek között.

k05locsol.jpg

A Medusa chili tengeri névrokonával szemben nem csíp, alacsony növésű édes díszpaprika,
a mitológiai kígyóhajú alakról kapta nevét.

Egy kis növény azonosítása igen kaotikus lehet, ha nem gondoskodunk pályafutásának nyilvántartásáról. Főleg, ha az utolsó pillanatig (a termés megjelenéséig) tök egyforma paprikapalántákkal kell bánnunk. A saját magot tartalmazó zacskó felirata, a magoncnevelő pohár, szétültetés utáni edény és végül a kiültetett sor tartalma. Pompás alkalom el/összekeverni a különböző fajtákat.

k01locsol.jpg

Fúrjunk bele lyukat a vízelvezetés miatt és használat után fertőtlenítsük, így évekig használható

A "hivatásos" palántanevelő edények alternatívája a tejfölös pohár, de még inkább a fotón látható, helytakarékosabb és szilárdabb joghurtos pohár.  Bármilyen cetli és felirat lemosódik, lekopik kiültetésre a permetezés és páratartalom miatt. Korábban próbálkoztam lézerrel öntapadós műanyagra nyomtatni, végül rátaláltam a legjobb megoldásra. Kinyomtatni a feliratokat egyszerű géppapírra, méretre vágni és egy szélesebb cellux segítségével légmentesen körberagasztani a cetliket. 

locs00001.jpg

Ez már egy tavalyi, minden behatást és nedvességet túlélt példány

Következő állomás a kiültetés utáni azonosítás. A korábbi fa és műanyag jelölőtáblákat a nedvesség és UV-sugárzás egy szezon alatt nyugdíjba küldte. Ráadásul mindent vastagra kellett méretezni, hogy a lapos táblákat felerősítsem a tartópálcákra. Talán kissé szélsőségesnek hat az ötös betonvasból és 2 mm vastag acéllemezből hegesztett táblácska, sajnos azonban a vékonyabb (0.8 mm) lemez elolvadt hegesztéskor.

08locsol.jpg

Nyugodtan állíthatom, hogy e táblák elkészítése nem jöhetett volna létre, ha nincs gépi lemezolló a háznál. Brutális ez a gép,akár 2.5 mm acéllemezzel is elboldogul. Tesztünkben itt írtunk róla. Csíkokat vagdaltam, majd ötösével befogva a gyorsdarabolóba, egyszerre szabtam ki egy marékkal. Hegesztése pont.

image3.jpg

Érdemes jól befesteni őket, hiszen a földbe szúráskor és a talajnedvesség hatására könnyen lekophat a festés és korrodálódik. A már említett celluxos módszerrel ragasztottam rá a feliratokat. 

10locsol.jpg

Már csak annyi  teendőnk van, mint a repülőgép-szerelőknek a szerszámokkal, javítási munkák után. Szezon végén szám szerint felkutatni a leszúrt cövekeket, hiszen a földben maradt vasrudak más jellegű költséget is eredményezhetnek a bérszántó-talajmaró ember kifizetésekor. Azaz simán felcsavarja a talajmaró gép és aztán törik vagy szakad, de legalábbis kényelmetlen kiszedegetni a tárcsák közül.

09locsol.jpg

Végül egy növénykarózási tipp, hogy ne kelljen botladozni leszúrt cövekek között. A paradicsompalánták bármilyen törékenynek látszanak kiültetéskor, hatalmasra képesek terebélyesedni. Hogy ne fetrengjenek a földön szanaszét, ki szoktuk támasztani őket. Idővel tömegük összehúzza a karókat (ha csak nem fél méterre vertük le azokat.) 

k03locsol.jpg

Vékony (2*2 cm) lécekkel fentről merevítve karóinkat, ez a veszély már nem fenyeget. Nem kell cöveket verni a  kifeszítéshez és a sorok végén megvédi növényeinket locsoláskor, hogy a slag ne kaszálja őket.

k02locsol.jpg

 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr8612634997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása