A hét műtárgya: a talicska

2017.11.03. 05:00 | Írta: Mr. Furdancs

A talicskáról első élményem az, amikor nővérem a még járásképtelen öccsét, azaz engem megtalicskáztatott. Tudjátok, ez az a játék amikor egyik embernek - aki a talicska - a kezén kell járnia, miközben a másik fogja a lábát. Ennek az akciónak a nyoma, ma is ott virít a homlokomon. A küszöböt találtam el, szüleim legnagyobb örömére. Legközelebb trágyahordás közben találkoztam a talicskával, ekkor már egy igazival. Rögtön egymásba szerettünk. Lássuk, mit is érdemes tudni erről a szállítóeszközről.

talicska2.jpg

Az, hogy a talicska mire való, nem hiszem, hogy túlzott magyarázatra szorulna. Tetszés szerinti dolgokat lehet vele "A" pontból "B" pontba juttatni. Leginkább építkezésen, kerti munka során használatos, de látni fogjátok, hogy kreatív elmék más területen is hasznosítani tudják.

A talicskának alapból két formája létezik. Az egyik tulajdonképpen a kerékkel felszerelt saroglya. Ennek hordozófelülete "sík"  és rendszerint vesszővel fonták be. Trágyát, követ, építőanyagot, széna- és szalmakötegeket, rőzsét stb. mozgattak vele.

saroglya.jpg

A másik típus, az annak idején leginkább kubikusok által használt kerekes deszkaláda. Én ezt nevezném a ma is ismert talicska közvetlen ősének. Praktikus teherhordóeszköz lévén, széles körben elterjedt. Ennek a remek logisztikai eszköznek az idők során sokféle elnevezése született: talyiga, furik, taliga. A talicska kétkerekű változatát kordénak is hívják.

Most pedig lássuk a finomságokat. A talicska egyesekben felébresztette a versengés ősi vágyát, mások pedig a testgyakorlás eszközeként tekintenek rá. A talicskázás szerelmesei 2001 óta minden évben a Baranya megyei Hosszúhetényben gyűlnek össze, hogy a Talicskaolimpián mérjék össze tudásukat. Mások talicskatrükkökkel múlatják idejüket. Erre remek példa az alábbi videó.

 Alább pedig néhány példa arra, hogy miként válik a talicska közlekedési eszközzé.

bicikli-talicska.jpg

Természetesen a motorizálásra is találunk példát:

Sőt, ma már azok sem kell nélkülözzék a talicskahasználatból származó előnyöket, akik munkájuk vagy életmódjuk miatt ebből korábban kimaradtak:

Szeressük tehát a talicskát, mert bár nem mai találmány, de napjainkban is nélkülözhetetlen eszköz.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr988763950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rnz 2017.11.03. 08:42:17

Custom made, aranyozott, free style talicska! :D
www.youtube.com/watch?v=oeJ_4fHOX2g

kkm.furdancs 2017.11.03. 17:20:12

@rnz: Ilyet használhatnak Fort Knoxban is :)
süti beállítások módosítása