A szakszerű csempefúrás szabályai

2018.02.20. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

image2_3.jpg

A fürdőszoba vagy konyha felújításakor eljön az idő, amikor fel kellene fúrnunk a zuhanytartót, a mosdót vagy egy polcot, edénytartót a gyönyörűen, drága csempével leburkolt konyhánkba. Elővigyázatosság és pár alapvető szabály betartása nélkül könnyen tragédiába torkollhat ez az akció, mert sikerül eltörnünk a csempét, esetleg a frissen beszerelt villany- vagy vízvezetékünket fúrjuk el véletlenül, és máris bonthatjuk vissza a megsérült csempéket, esetleg csempesort. Ennek megelőzésére ajánlunk pár eszközt és praktikát, amelynek betartásával minimalizálhatjuk a katasztrófa esélyét.

A különböző használati eszközök felfúrása közben a legfőbb cél, hogy a csempe ne törjön vagy repedjen el, illetve hogy a rajta lévő máz ne sérüljön meg vagy pattanjon le pénzérme nagyságú helyen a burkolatról.

image5_1.jpg

A csempézés és fugázás után mindenképpen meg kell várnunk, amíg a kötőanyagok meghúznak, vagyis megszilárdulnak. A túl korai fúrás eredménye az lehet, hogy a burkolólapunk a rezgéstől elválik a csemperagasztótól és egyszerűen leesik. És ez a rezgés miatt természetesen nemcsak azt a csempét érinti, amit át szeretnénk fúrni, hanem a körülötte levőket is. Ezért a szakemberek azt szokták javasolni, hogy 168 óra száradási és kötési idő előtt ne kezdjünk hozzá ehhez a feladatsorhoz.

A lyukak helyének gondos kiméréséhez szükségünk lesz egy mérőszalagra és egy vízmértékre. A tervezett hely bejelölésekor használjunk alkoholos filctollat. Az első lyuk bejelölése után a vízmértékünkkel húzzunk egy egyenes vonalat a második lyuk feltételezett helyén, amelyet vagy kimérünk, de a rutinosabbak szemre is látni fogják nagyjából, hogy hova fog esni a furat. Ezután mérőszalaggal mérjük ki a második furat helyét pontosan, majd még egyszer ellenőrizzük a méreteket. Ne feledjük, ha elmérjük a lyukhelyeket, szépségfolt kerül a falunkra, amelyet ha nem is szembetűnő helyen fogunk látni nap mint nap, de örökké beég a tudatunkba, hogy a konyha vagy fürdőszoba nem tökéletes, mert felesleges lyuk éktelenkedik a falunkon.

drill_my_hole.png

Amikor kijelöltük a fúrás helyét, ellenőrizzük le multifunkcionális keresődetektorral, hogy a csempe mögött a falban a furatok helyénél nincs-e áram- vagy vízvezeték, netán vasdarab. Ha pont egybeesik a furathely és bejelez a készülék, ne is gondolkozzunk azon, hogy hogyan fogunk pont elfúrni a vezetékek mellett, hanem jelöljük át a pontokat pár centivel odébb, és ellenőrizzük le újra a fémkeresőnkkel a lyukhelyeket.

A következő lépcsőfok a furatközepek pontozóval való megjelölése. A pontozót tegyük a leendő furat közepére, majd kalapáccsal nagyon óvatosan, de határozott mozdulatokkal üssük meg a pontozó végét. A sikeres jelölés egy pontból áll, és egy kis mélyedés keletkezik a burkolólap anyagában, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy a fúrófejünket megvezesse, és ne tudjon elcsúszni a fúró vagy a furat helye. Ha tartunk tőle, hogy nagyobbat üthetünk a szükségesnél, egy apró trükkel is fixálhatjuk a fúrót.

A megfelelő fúró erre a műveletre a vidia fejjel rendelkező, kifejezetten falfúrásra tervezett fúrószár. A fúrógépen kapcsoljuk ki az ütvefúró funkciót, és alacsony fordulatszámon kezdjük el átfúrni a burkolólap mázas rétegét. Amint ezen a keményebb rétegen áthaladt a fúrónk, gyorsabban fog menni a fúrás, mert a kemény máz alatt puhább anyag található a mázas burkolólapok alatt. Természetesen a keményebb, nem mázas lapoknál ez több időt is igénybe vehet. Nagyon fontos, hogy ne kapkodjunk, az idő nekünk fog dolgozni az egész folyamat alatt. A megfontolt és határozott mozdulatok elősegítik, hogy precíz munkát végezhessünk.

image3_2.jpg

Amint áthatolt a fúró a burkolaton, és elérte a tégla- vagy betonfalat, váltsuk át a fúrógépünket ütvefúróra és folytassuk a fúrást. A furat mélységét a tipli hossza és átmérője határozza meg. A tipli hosszánál mélyebb lyukat fúrjunk, hogy a tiplit kényelmesen belenyomhassuk a furatba. Ezután már becsavarhatjuk a megfelelő csavart a tiplibe. Ha túlságosan szorulna a csavar a tipliben, akkor folyékony szappannal vagy egyéb, a csúszást megkönnyítő folyadékkal tudjuk csökkenteni a súrlódást.


   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr813670880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2018.02.20. 06:59:07

A fúrógépes linket nézve eszembe jutott, a múltkor pont erről beszéltem itt valamelyik topik alatt:
www.praktiker.hu/szerszam-gep-muhely/elektromos-szerszam/furogep-akkumulatoros-gep/199415-devon-imp-ex-furokalapacs-720w-24mm-hyundai
commons.wikimedia.org/wiki/File:Boschhammer.jpg

Két tipp:
1. Vannak ezek az öntapadós jegyzettömbök, abból egy lapot kettéhajtva (V betűbe) a lyuk alá felragasztani a lehulló por nagy részét felfogja.
2. Ha nehezen megy be a csavar, akkor folyékony szappan helyett inkább gépzsírt vagy hasonlót ajánlanék, mert ha valamikor is ki kell szedni azt a csavart, a rátapadt zsír miatt kevésbé tud korrodálódni, belerohadni a tiplibe.

kkm.furdancs 2018.02.20. 07:37:13

@zooltek: Elégedett vagy vele? Ez a megnyújtott gépház forma erőt sejtet.
Jogos a felvetés a korrózió miatt, bár tény, hogy több folyékony szappant találunk az átlagos lakásban, mint gépzsírt :)

szabidoki 2018.02.20. 08:27:05

Én úgy tudom hogy a csempe külső, mázas rétegét üvegfúróval érdemes átfúrni, aztán jöhet a normál fúrószár. Erről mi a vélemény?

villanyember 2018.02.20. 09:06:57

@szabidoki:

Nagyon szuperkemény csempénél lehet, de az már ritkán előforduló kategória. Lényeges a pontozós módszer, lényegében lekoppintod vele a fúró előtt a legkeményebb réteget. Én a sima vídiafúrókat ugyanúgy köszörülöm, mint a fém csigafúrókat. Téglát nem kell ütvefúrni az ilyen fúróval, anélkül is viszi szépen. Az üreges téglát amúgy sem ajánlatos ütvefúrni, mert az ütés kitöri a vékony válaszfalakat és a lyuk sokkal nagyobb lesz, nem fog megbízhatóan a tipli.
Na meg én ha lehet, akkor inkább a fugába fúrok. Könnyebb művelet, és kis átmérőjű fúró után nagyrészt el lehet tüntetni utólagos fugázással a feleslegessé váló lyukat.

rnz 2018.02.20. 10:26:10

@szabidoki: Én MINDIG így szoktam csinálni. Még pontozni sem kell, a _filctollal_ jelölt ponttól egy icipicit sem szoktam melléfúrni, az üvegfúró gyakorlatilag egy fél fordulat alatt kialakít egy pici kúpos mélyedést. Én az egész csempét/járólapot ezzel fúrom át, majd csak utána váltok át vidiás fúrószárra. Eddig egyszer sem volt gond, soha nem repedt meg a lap, soha nem ment mellé a furat.

szabidoki 2018.02.20. 11:01:44

@rnz: gondolom a pontozós dolog onnan indult, hogy "nincs rendes szerszámunk de meg kell oldani a problémát"...

rnz 2018.02.20. 11:13:52

@szabidoki: Gondolod, hogy ha van üvegfúrom is, akkor pontozóm nincs? 3 darab is van. ;)
Az a típus vagyok, akik a (letöbbször) használhatatlan készletek helyett csak 1-1 darabot vesz (legyen szó fúrószárról, bitfejről, vagy akár egy kalapácsról), de abból profi minőséget.
Egyszerűen csak kipróbáltam több variációt és ez tökéletesen működik. Ha nagyon-nagyon-nagyon csúszós a lap felülete, akkor álló helyzetben odaigazítom a fúrót pontosan, majd kézzel megtekerem a tokmányt 2-3 fordulatnyit. Ennyi bőségesen elég, hogy ne kelljen külön pontozóval szöszmötölni, amivel ráadásul sokkal nagyobb az esély a lap eltrörésére.

Untermensch4 2018.02.20. 12:47:46

Én sima fúróval fúrtam, nem pontoztam. Persze a fal antik gipszkarton, az ütvefúró owerkill lett volna. :)

Szbzsolt 2018.02.20. 13:01:45

@szabidoki: Én a felső réteget pontozó helyett egy facsavarral szoktam "áttörni" :)

zooltek 2018.02.20. 14:25:00

@kkm.furdancs: Én csak javítom, nem igazán használom :) A gépház nincs megnyújtva, csak csal a kép. A két gép totál egyforma, csak más a márka és a gyártás helye.

A fenti hozzászólásokhoz +1 észrevétel: írjatok egy cikket, hogy mi a különbség az ütvefúró és a fúrókalapács között, úgy látom, megérne egy posztot.

zuzupetaz 2018.02.20. 14:42:46

Jó minőségű csempét kell venni. Ha a csempe silány,akkor bizony rá ba... faragunk.

kkm.furdancs 2018.02.20. 18:06:38

@zooltek: Sőt, kalapácsfúró :) Kalapács Józsi!! Yeah!

zooltek 2018.02.20. 18:19:02

@kkm.furdancs: És a csempe énekli az Omen számot: "Padlón vagyok..." :)

anonymouse. 2018.02.20. 21:04:59

@szabidoki: Igen, szerintem is. Az égetett csempének a legkeményebb része az égetett mázas része, ezt ütvefúróval könnyebb áttörni, mint nélküle. Hátsó extrudált, préselt rész már nem olyan kemény általában. (kivéve pl.: gresslapok)

Ha viszont nincs a csempe közel teljes felületen ragasztva és bolond módra nyomja az ember az ütvefúrót a csempét azért eltörheti.

@villanyember: Nem szoktam pontozós módszert használni kockázatosnak tartom (attól még működhet), de ha tényleg úgy köszörülőd a vídiás fúrót, ahogy a fém csigafúrót, akkor az érezhetően javítja a fúrás gyorsaságát, ezt én is így tapasztaltam. Kemény csempéknél ez az első, hogy átköszörülöm a fúró hátszögét.
Az viszont tévedés, hogy az ütvefúró széttöri a téglák belsejét, a fúrókalapács az igen! De talán erre utalt is Zooltek a két eszköz közötti különbséggel fentebb.

Aki spécibe nyomja ezt a témát, az tapadókorongos sablonnal gyémántos körkivágót/koronafúrót használ vízhűtéssel. Az a cikkből kimaradt, hogy több luknál érdemes vízhűtést alkalmazni, mer a vídia lap kifordul a fúrószárból, ha tompa és nehezen viszi át a felületet.

Az igazán kemény feladat a PEI IV-V kopásosztályú csempék, de erre is van megoldás.

villanyember 2018.02.21. 21:13:49

@anonymouse

Az viszont tévedés, hogy az ütvefúró széttöri a téglák belsejét, a fúrókalapács az igen!

Valami szemantikai hiba van itten. " a fúrókalapács az igen! " .Mindegyik széttöri! Ezért kell simán, az általam írt köszörülési módszerrel előállított fúróval dolgozni. Rengeteg lyukat fúrtam mindenféle anyagba. Gőzölt házgyári beton, a másik véglet vályog. Sokféle spéci tipli, ragasztás, különféle spec. dűbelek. Nem akarom fényezni magam, de nem hinném hogy nálam többféle falazattal sokkal többen találkoztatok volna. Sokféle könnyű és nehéz dolgot kellett
felrögzítenem a leglehetetlenebb helyekre. Mindenre mindent lehet, csak a megfelelő technikát kell használni hozzá.

" érdemes vízhűtést alkalmazni, mer a vídia lap kifordul a fúrószárból, ha tompa és nehezen viszi át a felületet."

Hát ha valaki így nyomja, akkor no comment! Ha vasat kapsz betonfúrásnál és nem érzed, akkor meg is érdemled hogy beolvad a fúród a lyukba. Ha nyomod mint állat ahelyett hogy gondolkodnál miért nem megy? A halálom, amikor valaki azt mondja: - Hát mindig így szoktuk! Ha jön egy új probléma, akkor nehogy már gondolkodjunk!

anonymouse. 2018.02.22. 16:38:15

@villanyember: A fúrókalapács az igen is széttöri az égetett lyukacsos falazóelemeket. Így talán érthetőbb. Ütvefúróval, már közel sincs ilyen gond, persze ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem törhet szét a tégla belseje, pl. falazás, gyártás során repedések keletkezett hiba miatt.

villanyember 2018.02.26. 16:38:28

@anonymouse.:

Na ja.

"ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem törhet szét a tégla belseje"

Erről beszélek, barátom! Széttörhet !!! Ha meg már kifúrtál három likat szerencsésen és pont a negyedik megy tönkre, akkor vagy marad a három rögzítési pont, vagy vakarhatod a fejed, hogy miként lehet kijavítani az okozott gebaszt. Nem lehet tévedni, mert ebben az esetben a tévedés helyrehozhatatlan, vagy csak nagyon rafkós, idő és pénzrabló műveletekkel. A falfúrás egyirányú dolog. Ha sikerült akkor Hawaii, ha nem akkor Tajgetosz. Kedvenc példám erre a panelfelújítás. Megvesszük a csicsás csempét a fürdőszobára, elkészül. Maradt egy kis píz, belefér még egy új konyhabútor. Megvettük, fel kéne rakni. Nosza fúrjuk fel. Ha magának belefog, meglepve tapasztalja hogy az új fürdőcsempe minden liknál leesett. Jó esetben a piszokdrága akrilkádnak is ragyás lesz a belseje.
Ha szakembert hív, akkor elkerekedik a nagy bociszeme amikor megkérdezed: - Hát tartalékcsempe van -e elég? Aztán az meg minek? Mert tíz lukból 11-nél leesik csempe. Jó esetben csak egy, de lehet négy is.

Hosszas fejvakarás: - Lassan fúrni nem lehet? :-)))

De; lehet, csak akkor meg a fúró a végítélet napján esetleg átér, vagy nem. A racsnis ütvefúró a gőzölt betont kb. sohanapján viszi át, a pneumatikus kalapács meg üt amekkorát üt, nemigen lehet szabályozni. A beton összesen kb. 4 cm vastag, közepén egy sűrű vasháló. Ha nem akarsz átmenni a falon, akkor 3 cm-nél meg kellene állnod, de innen csak a ragasztó játszik.
Ha meg tudsz csinálni egy ilyen furatot, akkor veregesd meg a vállad, és hazafelé kapjál be egy sört a kocsmában...

anonymouse. 2018.02.26. 18:09:36

@villanyember: Szó, mi szó, nekem nem voltak a téglafúrással komolyabb gondjaim. Nem zárom ki, hogy másnak nem lehet, de lehet azért, mert én ilyennek alapból éles fúróval kezdek neki, áthúzom az élét előtte. De téglánál egyébként is előfordul, hogy valami nem 100 százalékosan fog, pont a fugába fúrsz, ahova a kőműves nem rakott maltert, lyukba fúrsz, stb.. meg kell oldani...

A panelos konyha példádba én is bele futottam, nem akartam elhinni, hogy 4 cm vastag a fal, de bizony annyi volt. Na ez kihívás.. Két éles fúróval meg lehet oldani lassabban, de itt jönnek elő a szakmai finomságok!... De egyébként nagy szívás az ilyen, ha az ember nem figyel!
süti beállítások módosítása