Igazán nagy hajók

2018.03.28. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Az LNG (cseppfolyósított gáz) szállítása nagyobb volument kíván, mint mikor falun a csengetős autóról lepakolják a PB-gázpalackokat. A legnagyobb LNG szállító hajó által cipelt mennyiség energiatartalma megfelel 60 hirosimai atombombának. Ennyi energia nem tud felszabadulni elegendő oxigén hiányában, de azért nagyot szólna Rotterdam partjainál. Viszlát, Hollandia és köszi a tulipánokat!

310460-3x2-940x627.jpg

Természetes tehát egy több százezer tonnás hajó építésekor, hogy az önmagában is kihívásokat rejtő mechanikai, erőátviteli és környezetvédelmi előírások betartása mellett a biztonság sem elhanyagolható szempont. Hogy lássuk a nehézségeket, egy példa: A daruzási terv hónapokra előre meghatározott, órára pontos menetrendet tartalmaz, hiszen egy - napszaktól függő - 300 mm dilatációs tágulás is az összeszerelés velejárója. Tisztelegve a mérnöki és hajóépítő technológia előtt, szemlézgetünk kicsit a legnagyobb hajókról megjelent cikkekről és TV-sorozatokból.

valemax-ore-carrier.jpg

A célforgalom kifejezésre nem is találhatnánk jobb példát, mint ezt az ércszállító hajót, mely mindössze két kikötőben, Rotterdamban és egy brazil átrakodóban tud kikötni. Közöttük ingázik alkalmanként tonna vasércszállítmánnyal megrakodva. Róla és két másik speciális célóriásról a Megastructures sorozat "Rotterdam kikötője" epizódban láthatunk részleteket.

1_8.jpg

"2015. januártól új uralkodó járja az óceánokat. A Mediterranean Shipping Company (MSC) vállalat bocsátotta vízre a rekorder teherszállító hajóját, az MSC Oscar-t" - írja a "A világ legnagyobb konténerszállító hajója" című cikk, melyből a konténerszállítás történetéről is olvashatunk.

A bevezetőben említett LNG-szállító tartályhajó építését a fenti videóban követhetjük nyomon. A Samsung, Hyundai tévéikről és sok más könnyűipari termékükről ismertek, de harckocsitól tankerig mindent gyártanak, ezt a hajót is. A videó felbontása és minősége miatt inkább csak kedvcsináló, érdemes rákeresni teljes értékű változataikra.

 ship6.jpg

A legnagyobb hajók tízes válogatásában luxus óceánjáró, tanker, ideiglenesen elsüllyeszthető teherszállító és hadihajó kapott főszerepet. Hasznos kiindulópont felkutatni ezen óriások irodalmát. Tallózva a hasonló válogatásokban, évről-évre cserélődnek a legnagyobb címért versengő hajók, hiszen nagy a fluktuáció. A felújítás-új hajók üzembe állítása lehetőséget ad a környezetkímélő tengeri szállítás megvalósítására. Ezek a gépek olajsárral üzemelnek és károsanyag-kibocsátásuk megegyezik a teljes földfelszíni és légiközlekedés környezetterhelésével. Ezt és a hulladék tengerbeöntését egyre szigorúbb egyezmények szabályozzák.

navigatoroftheseasmain_hr1.jpg

Ha már elérkeztünk a tengerbepisiléshez, itt egy válogatás a legnagyobb luxus személyszállító-élményhajókról. Szakmai oldal, a vitorlás életmód cikke. Night club és eskövői kápolna, vízi élménypark és minden más, ami a szórakozást szolgálja egy hatmillió forintos hajóút során. Egy ilyen úszó város nemcsak technikai szempontból érdekes, de működésének megszervezése és műhelytitkai is külön fejezetet képeznek az ismeretterjesztő sorozatokban. Sok hazánkfia szerzett közvetlen tapasztalatot hajópincérként vagy zenészként, érdemes rákeresni élménybeszámolóikra.

6_2.jpg

Végül a speciális hajók iránt érdeklődők számára ajánlom a Hatalmas hajók című, hat évadot megért kanadai sorozatot. Kábelfektetőtől a jégtörőig számos különleges, egyedi célokra épített hajóval ismerkedhetünk meg. A fotón látható Solitaire csővezetékfektető 300 méter hosszú, 420 fős személyzettel. 2007-ben felállította a világrekordot egy ultra mélytengeri csővezetékek telepítésével, 2775 m mélységben.

 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2713766268

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása