Te is fiam, Termosztát?

2018.06.07. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Az emberiséget egyszer a vízkő fogja kiirtani - vizionálok nemzethalált, miközben a bojler belsejében kotorászok az  összegyűlt, három kilónyi ásványtömeg maradéka után. Két évente kellene (szerelő által) tisztíttatni, de általában addig elromlik benne valami és minek áztassuk feleslegesen a fürdőszobát.

termosztat10.jpg

Most épp három évig húzta a legutolsó meghibásodás óta és meglepetésemre nem a fűtőbetét, hanem a termosztát romlott el. Fura, mert szemre sértetlen, - apróhirdetésben újszerűnek jellemezném - és a szerkezet bonyolultsága sem indokolja, hogy csak úgy magától elromoljon.

De ha el kell romolni, akkor el kell romolni - valami ilyesmit említett Torrente. Kihasználva a frissen érkezett bojlerbelsőséget (inkább vettem egy tartalék fűtőszálat, sosem lehet tudni), lefotóztam őket, majd a hibás termosztátot szétkaptam ismeretterjesztő szándékkal és okulás végett. Mi kerül ebben 5000 forintba?

termosztat01.jpg

A termosztát népszerű eszköz, találkozunk vele bojlerben, kapcsolja a kazán keringető szivattyút és a villanytűzhelyben is megtaláljuk. A bimetallos kivitel olyan egyszerű felépítésű, olcsó és megbízható, hogy átlagos üzemeltetésnél nem rúg labdába mellette más konstrukció. Bekötése is egyszerű. Fázis - nulla bekötése és beszerelése után a jelzőlámpa érintkezőinek bemyomása aljzatába.

termosztat08.jpg

A „tekerős" termosztátok között a legegyszerűbb kivitelekbe csak a beállítótárcsát építik be, amely segítségével a kívánt hőmérsékletérték megadható. Működési elv alapján három típust vásáolhatunk szobai, kazánvezérlő és egyéb célokra:
- Bimetál mechanikus vagy elektromos érzékelőkkel.
- Elektronikus termisztor és félvezető eszközök.
- Elektromos hőelemek.

termosztat10.jpg

A bimetallos megoldás működési elve: A bojler felső részébe mélyen felnyúló kapilláriscső vezeti le a hőt a termosztáthoz. Mivel a meleg felfelé halad, ott érdemes mérni a valós hőmérsékletet és ilyen meleg vízzel találkozik habtestünk a csap megengedésekor.

termosztat02.jpg

A bimetall nevében is benne van, hogy két eltérő hőtágulású fémet sajtoltak egymásra, végükön érintkező található. Hő hatására arányosan görbül a bimetall és útja végén egymáshoz nyomja az érinkezőket (illetve bojler esetében a működés logikája azt diktálja, hogy nyitó érintkezőkről van szó, azaz a megfelelő hőmérséklet elérése eltávolítja egymástól őket és abbahagyja a fűtést).

termosztat04.jpg

Ez a távolság egy csavarral változtatható, mely a hőmérséklet szabályzásának alapja. Tehát minél közelebb van egymáshoz alaphelyzetben (szobahőmérsékleten) a két érintkező, annál kisebb hőmérséklet-változás mozdítja el a kapcsolóelemet.

termosztat09.jpg

Lássuk az elmélet gyakorlati megvalósítását. Három egymásba illő alkatrész, a fűtőbetét, tömítő gumigyűrű és a határozott nyomással helyére pattintható termosztát egység.

termosztat11.jpg

Hálás megoldás, hogy nem kell ezt is csavarokkal külön bekötögetni. A réz nagyon jó hővezető, így zömmel ebből készülnek a fő elemek. Csak egy sejtést osztok meg önökkel, miszerint azért gyártják acélötvözetből a hálózati bekötéshez használt csavarokat, hogy ha alumínium vezetéket kötnek be (még találhatunk régi házakban), akkor ne induljon meg a korrózió.

termosztat03.jpg

További boncolás sem tárt fel megállapítható okot a meghibásodásra, így nem marad más, mint tudomásul venni a megváltoztathatatlant és némán szemlélni maradványait.

termosztat06.jpg

termosztat05.jpg

Rövid, egyszerű történet volt a fenti. Tanulságul egy tapasztalatból adódó tanács: Ha nem akarjuk, hogy néhány napi fürdéskimaradás miatt - amíg a szerelő odaér - ledobjanak a villamosról munkahelyünkre igyekezve, ahonnan szagunk okán amúgy is kirúgnak aznap és végül alulmaradjunk a rüh és bubópestissel vívott küzdelemben... nos képezzünk tartalékot az alábbi fürdőszobai kiegészítőkből, hogy órákon belül reagálhassunk: bojler fűtőbetét, zuhanyzó rózsa és gégecső (ezekből akár kettőt, kettőt is!)

termosztat07.jpg

És a termosztátból ne? Hát erről szól az írás! - vetheti fel Kedves Olvasó. Persze, abból is. Kivéve, ha fittyet hányunk családunk biztonságára, majd bátran szemébe nevetve a halálnak, bekötjük direktben (konnektorról) a tápot és kézzel szakítjuk meg a fűtést (két óra alatt melegszik fel a 120 literes tartály). Ekkor ráérünk bevásárolni vagy szakembert hívni. Ez esetben gondosan ellenőrizzük a bojler biztonsági szelepeit. Inkább a halál, mint a testzsír!

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2114022536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viliavereb 2018.06.07. 10:09:57

Csodálatos olasz termék.
Én tavaly háromszor cseréltem fűtő szálat. Sajnos két típus van a hosszú és rövid csatlakozós.
Neked a rövid kellet.
Nem a legjobb munka ezt cserélni.

Untermensch4 2018.06.08. 13:28:58

Most jól megragadom megint a poszt lényegét... :)
" képezzünk tartalékot az alábbi fürdőszobai kiegészítőkből, hogy órákon belül reagálhassunk: bojler fűtőbetét, zuhanyzó rózsa és gégecső (ezekből akár kettőt, kettőt is!)"
...de nekem pl gégecső+zuhanyrózsa helyett sima gumicsövem van.

kkm.furdancs 2018.06.08. 15:46:02

@Untermensch4: ...és milyen az élet a börtönben? :)

Untermensch4 2018.06.08. 21:25:18

@kkm.furdancs: Már jó ideje nem voltam de azt mondják mostanában se jó. :D
Kb 2008-ban jöttem rá h nekem jobban tetszik a nem szétszórt yízsugárral zuhanyozás. Mire lecseréltem gumicsőre a perifériát rájöttem h a szomszédomnak is jobban tetszik h amikor éjfélkor hazaérek a délutános műszakból nem csörömpölök a gégecsővel meg a zuhanyrózsával a kádban (neki a hálószobája szomszédos az én fürdőszobámmal és ez egy panel). :)

villanyember 2018.06.10. 15:54:00

@Untermensch4:

Na ja! Annak idején a cucilizmusban nem győzték az üzemi fürdőben pótolni a zuhanyrózsákat. A portai ellenőrzéseken soha nem buktak meg ilyesmivel. Pedig egyszerű a magyarázat. A tömör vízsugár sokkal gyorsabban tisztít és egyben kellemesen masszíroz is. Persze csak akkor gazdaságos, ha a melegvizet nem te fizeted. A szomszédod meg igen béketűrő birka lehet, ha a kád aljára zuhogó vízsugár hangjától nem kap sikítófrászt. A szomszédban kb. olyan hangja lehet, mintha egy tankkal randalíroznál a lakásban. :-)))

Untermensch4 2018.06.10. 19:23:39

@villanyember: Zuhanyrózsánál a kis vízsugaraknak is volt hangja a kád oldalán. A módszrem az hogy ravasz módon a kád aljára zuhogó vízsugár útjába kerülök, így rólam lefolyó vízzé szelídül. :) :D

"A tömör vízsugár sokkal gyorsabban tisztít és egyben kellemesen masszíroz is. Persze csak akkor gazdaságos, ha a melegvizet nem te fizeted."
Ezt így nem értem. A csap áteresztőképessége ugyanannyi, ha a tömör vízsugár gyorsabban tisztít akkor kevesebb vizet fogyasztok...

LGR 2021.02.06. 10:42:29

Jaj, drága aranyemberem, csak azt mondja meg, hol vegyek/rendeljek pont ilyet, ahol az „ilyen” a korong alakú betétre utal, fűtőszálak, bimtál nélkül, ugyanis a kis rugalmas lapka nem érintkezik, vagy nem teljesen, és akkor kegyetlenül szikrázik. Hálás köszönett:L.

zooltek 2021.02.06. 20:21:42

@LGR: Nem nagyon értek a bojlerekhez, és kkm kolléga sem aktív már az oldalon, de azért kérdezek: arról a kis rugalmas lapkáról van szó, amelyiknek az egyik végén egy "pogácsa" érintkező van? Ha fekete, próbáltad megtakarítani? Kés, smirgli, reszelő, ami odafér, persze nem legyalulni, csak kifényesíteni. Sokszor (sok gépben, kapcsolóban) évekig elodázhatod a cserét.

De ha elfáradt az anyag, akkor ez sem segít :/

LGR 2021.02.07. 08:24:41

Ahh, nagyon szépen köszönöm a választ! Olyan régi a blogbejegyzés, hogy esküszöm, egyáltalán nem számítottam válaszra, inkább csak örültem, hogy a kiengedhetem a tehetetlenségem gőzét.

Arról van szó, és a kommentem óta nekibátorodtam és ki is pattintottam a helyéről, egy finom reszelővel (az volt legfelül a szerszámos ládában) kifényesítettem, icipicit feszegettem az íves nyelvét is, visszaszuszukáltam a helyére, és (most még) úgy tűnik, működésre bírtam.

Aztán újragugliztam az egész témakör, már találtam betétet is (termosztáttal). Megvan a gyártó és a típus is. Ide is biggyesztem a hozzám hasonló jövőbeli balekok számára:

Gyártó oldala: www.cotherm.com/en/our-solutions/rod-thermostat-2/tse-direct-plug-in/
Magyar találat (3000 Ft): www.onlinevill.hu/termek/hajdu-bojler-hofokszabalyzo-es-hokorlatozo-kerek-450-mm-hosszu-cotherm-tse00179-gyari/

Még egyszer köszi!

zooltek 2021.02.07. 15:01:00

@LGR: Örülök, hogy sikerült működésre bírni :) Remélem elmegy egy jó darabig.
süti beállítások módosítása