Csípős kérdés

2022.02.03. 18:50 | Írta: Gyökösi Attila

Az alábbi írás egyszerre beszámoló és kérdés is a blogunk olvasóihoz. Történt, hogy az általam használt kis asztalos körfűrésznél egy éve vettem észre, hogy a munkaasztalát végigsimítva időnként apró csípéseket érzek. Az asztal ugye alumíniumból van, ami oxidálódik, az alumínium-oxid pedig nem túl jól vezeti az áramot, ahol viszont a használat folytán picit megkarcolódik, ott sérül az oxidréteg, előbukkan a fém. Na, ott érezni egy-egy pici csípést ahogy végigsimítja az ember. Azt tudtam, hogy ennek valami elektromos oka lehet, de komolyabban nem jártam utána, nem is folyamatosan jelentkezett a jelenség.

csip2.jpg

A világ legszebb autója

2022.02.01. 18:20 | Írta: Gyökösi Attila

A címbéli állításhoz sajnos tartozik még egy fél mondat, de ne szaladjunk ennyire előre. Azt hiszem nem nagyon kell magyaráznom, miért az 1920-as, 30-as éveket érzem az emberi szellem, a formatervezés, az építészet aranykorának. Formákban, stílusban, építészetben az érett Art Deco, zenében és életérzésben a jazz nagyjából a csúcsot jelentette. Azóta ugyan sok mindenben változott a világ, talán itt-ott fejlődött is, de a stílus és az életérzés visszahozhatatlanul elveszett.

es7uvirwsaenqga.png

A hét műtárgya: a sarokcsavarozó

2022.02.01. 09:19 | Írta: Gyökösi Attila

Aki már szerelt össze bútort, vagy maga is gyártott beépített szekrényeket, az jó eséllyel találkozott azzal, hogy időnként nagyon szűk helyeken is szükség volna csavarozásra, egy sarokban vagy élnél túl közel a hátfalhoz, vagy épp egymáshoz közeli oldalfalak, polcok között. Olyan szűk helyeken, ahol egyszerűen nem fér el a csavarozógép, de akár egy hagyományos kézi csavarhúzó sem. 

sarok1.jpg

Alternatív poszt

2022.01.21. 10:35 | Írta: Gyökösi Attila

A minap írta kommentben Untermensch4 kolléga (réges régi törzsolvasó és törzskommentelő itt a blogon), hogy meglepődött, hogy az általában villanyszerelői szemmel elég gagyinak tartott, de legalább olcsó narancssárga hosszabbítók hogy megdrágultak. Saját tapasztalatom az, hogy gyakorlatilag minden szerelési anyag igen drága lett, faanyagoktól a csavarárúig, de akár egy darab csiszolóvászon, festék, szinte minden.

img_20220119_175354.jpg

Létrák a forgattyúsházban?

2022.01.21. 06:11 | Írta: Gyökösi Attila

A járműipart és a közlekedést sújtó egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokkal kapcsolatban időnként felmerülnek az óceánokat járó konténerszállító hajók is. A modern, alacsony fogyasztású diesel személyautó-motorok ugye mostanság szinte közellenségnek számítanak. Ezzel kapcsolatban szokták felemlegetni afféle 'bezzeg' példaként a tengeri szállítást, ami hatalmas, abszolút az olcsó üzemeltetést szem előtt tartó kétütemű dieselmotorokkal hajtott hajókkal történik. Hogy ez mekkora volument jelenthet, annak megítéléséhez elég körülnéznünk a szobában/irodában/műhelyben ahol most épp ülünk. Biztos, hogy a tárgyaink, eszközeink, ruházatunk jelentős részét kínában (de legalábbis a Távol-Keleten) készítették, és ilyen konténerhajókkal érkezett ide, Európába.   

731_imgcache.jpg 

A szép hangú autó mindenkinek jár! (Csak nem jut...)

2022.01.17. 12:47 | Írta: Gyökösi Attila

Az van, hogy az emberiség autók iránt érdeklődő részének vélhetően van egy boyracer időszaka. Ez többnyire valahol 16 és mondjuk 25 éves kor között jellemző, persze nyilván egyéni, kinél mikor köszönt be, és múlik el. (Már ha elmúlik egyáltalán...) Ez az az időszak, amikor a legtöbben próbálnánk minnél szebb, jobb és persze feltűnőbb közlekedési eszközt birtokolni. Sajnos a többség pont ebben a korban a legcsóróbb, tehát mindezt olcsó, időnként kifejezetten lepukkant autókkal kell megoldani. 

hanggenerator.jpg 

Tervezzünk!

2022.01.12. 05:44 | Írta: Gyökösi Attila

Ez a régi poszt most került a szemem elé. Az alapgondolata épp aktuális, most is több felújítani/átalakítani való van itt a mostani lakhelyemen. És hát ezeket ugye meg kell tervezni...

Egy ilyen barkácsolós blogon általában a saját kezű munkáról szóló posztok jelennek meg. De a munkát bizony általában meg kell előzze a tervezés időszaka. Egy rendes, régi családi házban vagy épp tanyán élő fúr-farag ember ilyenkor tél derekán már javában szövi a tavaszi munkálatok terveit. A környezetünk alakításának, építésének ez – vagyis a tervezgetés - talán a legjobb időszaka. Ez gondolom mindenki számára érthető, de azért az alábbiakban kibontom kicsit részletesebben is:

Mindenki melegségre vágyik

2022.01.06. 05:54 | Írta: Gyökösi Attila

Aki hozzám hasonlóan sokat (egészségtelenül sokat, ami azt illeti) böngészi a netet, időnként azért találkozhat érdekes hirdetésekkel. Érzésem szerint a kifejezetten megtévesztő hirdetésekből (mint például a konnektorba dugható fogyasztáscsökkentő) manapság már kevesebb van, mint mondjuk 8-10 éve volt, de azért akad még néhány. 

wander.jpg

3D nyomtassunk, vagy inkább gyurmázzunk?

2022.01.05. 10:31 | Írta: Gyökösi Attila

Az utóbbi pár évben mindent elárasztottak a 3D nyomtatásról szóló írások. A létező összes emberi-ipari tevékenységgel kapcsolatban találkozhatunk a technológiáról szóló írásokkal, beszámolókkal. Kávéfőző-tömítéstől az űrhajó alkatrészeken át a komplett hajókig vagy épp lakóházakig szinte mindent nyomtatnak már, szinte mindenre megpróbálják 'rágyógyítani' ezt a technológiát. Mindeközben az otthoni felhasználás is terjed, mára már szerintem mindenki ismerősi körében van olyan, aki foglalkozik ilyesmivel otthon, én most épp 4 barátomról is tudok, akik elkezdték kiismerni ezt a területet. Van aki vállalkozást alapított erre, de van olyan is, aki csak kedvtelésből, hobbiból nyomtat magának mindenféle tárgyakat, mondjuk az épp kedvenc filmjének figuráit.

img_20220105_102850.jpg

Mire számítunk idén?

2022.01.03. 13:18 | Írta: Gyökösi Attila

Nos, eljött hát a szép új 2022-es esztendő. Januárhoz és hétfőhöz képest ráadásul egész elviselhető időjárással, bár egy picivel több napsütést el tudnék képzelni, meg hát azért a hétvégi 16-17 fok igazán kitarthatott volna még egy darabig. Ez a - most épp - plusz 12 fokos januári zimankó nem teszi könnyebbé az évindulást. Akárhogy is, a reggeli kávé és némi netböngészés után itt az ideje számba venni, mire is számíthatunk az idén. (Igen, ez az évzáró posztom nyavajgásainak a folytatása...)

2022.jpg 

süti beállítások módosítása