Egyik barátom, nevezzük Árpinak, vett egy házat. Hónapokkal ezelőtt nekiállt, hogy saját, és családja képére formálja az ingatlant. Tekintve, hogy egy zenekarban játszunk, ennek én kimondottan örültem, mert tudtam, hogy annyira elfoglalt lesz, hogy nem fogunk próbálni. Mint tudjuk, a gyakorlás a tehetségtelenek utolsó mentsvára, vagy aki gyakorol az a zenésztársát szúrja hátba (forrás: J.A.). Szép lassan elfelejtettük Árpit. Eltűnt, nem jelentkezett. Már épp elkezdtünk volna új dobost keresni, amikor jött tőle az e-mail:

"Kedves gyerekek!

Hogy a házavatón ne érezzétek szarul magatokat, hogy nem segítettetek semmit, szeretettel meghívlak benneteket jövő 7végén bútort összeszerelni, apró cseprő dolgokat megcsinálni, igény szerint.
Várom szíves visszajelzéseiteket.
csók:
Árpi"

Lelkiismeret-furdalással vegyes dühvel érkeztem a helyszínre. Akkor még csak bútort szerelni. Erről nem szeretnék bővebben beszélni, mert én az IKEA bútorokban hiszek, és ezek nem azok voltak. Ezzel a svédbútor vonzódás dologgal már jártam orvosnál, a leleteket várom. Azt gondoltam, hogy a konyhabútor összeszerelésével letudtam a dolgot és emelt fővel intézhetem el magam a házavatón. Azonban, mert jó fej vagyok, elkövettem azt a súlyos hibát, hogy hét elején felhívtam Árpit, hogy kell-e segíteni még valamit. Persze! Jött a válasz. Be kellene tenni hat, azaz hat darab ajtót. Én mindent megpróbáltam, hogy lebeszéljem társaságomról, de ő hallani sem akart róla. Mondtam én mindent: nem értek hozzá, soha nem csináltam ilyet stb. Árpi nem tágított, még csak nem is vágta rám sértődötten a telefont. Így végül kötélnek álltam. Legalább lesz egy jó kis ajtókeret beszerelős poszt a Furdancson, gondoltam. 

Ismét megérkeztem a helyszínre, Árpi sehol. Engem kizárt, apósát, aki szintén az építkezésen segít neki pedig bezárta. Így aztán a kerítésen keresztül, tőle tudtam meg, hogy Árpi az elektromos műveknél küzd a bürokráciával és vesztésre áll. Ugyanis a rendkívül bonyolult átírási procedúra során kikapcsolták az áramot, pontosabban leszerelték a villanyórát. Tekintve, hogy már lemenőben volt a nap egyfajta extrém sport edzésnek néztem elébe. Tudtam, hogy Árpi vaksötétben is nekiáll az ajtó beszerelésének. Végül fél óra után megérkezett és nekiláttunk az érdemi tevékenységnek. Részemről úgy jelentkeztem munkára, hogy azt gondoltam Árpi már csinált ilyesmit. Hát nem. A netről nézte le, hogy kell ajtókeretet beszerelni. Na ez jó lesz, gondoltam.

Behatoltunk az "ojjektumba", és már majdnem hozzáláttunk a munkához. Az úgynevezett próbálgatásos módszert alkalmaztuk. Ehhez csak annyit, hogy kétszer is ki kellett szedni a már purhabra kész keretet, de ezzel most nagyon előre szaladtunk a történetben. 

Mielőtt elkezdeném a beszámolót, szeretném leszögezni, hogy így elsőre az ajtóbeszerelést leginkább a "szarakodás" szóval tudnám jellemezni. Kezdjük!

Minden szakszerűséget mellőzve kibontottuk az ajtókereteket (lehet, hogy toknak hívják) rejtő dobozokat. Tudtam, nem ez a munka oroszlánrésze. Kicsomagolás után megdöbbenve láttam,  hogy manapság gyakorlatilag papírból gyártják az ajtókereteket. Legalábbis ezeket. Én gyerekkoromból fára emlékeztem.

Előkerült egy összeszerelési útmutató is, amit Árpi úgy forgatott a kezében, mint mókus a makkot. Na ezt az ajtót sem fogjuk világosban látni, futott át az agyamon. Ehhez képest néhány perc múlva Árpi olyan vehemenciával kezdett el munkára ösztökélni, hogy egész megszédültem.

Legnagyobb megdöbbenésemre az első dolog amit Árpi tett, hogy szétszedte azt a gyönyörű ajtókeretet. Aztán páratlan vaslogikámmal rájöttem, hogy bizony a tok egyik oldalát le kell venni, különben mégis hogy raknánk be a keretet a helyére.

Ezután kerestünk egy viszonylag tiszta szobát és az ajtókeret egyik oldalát elkezdtük összeszerelni. Kezdett ám sötétedni. A használati utasítás útmutatásait követve még világosban sikerült a keretet összerakni, mint később kiderült nem jól. Az egyik fotóról ki is derül, hogy mit rontottunk el. Kíváncsi vagyok, kiszúrjátok-e, hogy mi nem stimmel. Nagyon amatőr hiba, nem vagyunk rá büszkék. Ennek a hibának köszönhetően ki kellett venni a már rendesen helyére illesztett tokot.

Mint már mondtam, a tökölődés nagy szerephez jutott a munka során. Na ez most következett. Én azt hittem, hogy egyszerűen betesszük a keretet a helyére, rögzítjük, aztán jó napot. Ekkor elhangzott a varázsmondat: "vízbe, függőbe kell tenni" Erre csak annyit tudtam mondani, hogy "He?"

Ez a kifejezés annyit jelent, hogy vízszintesen és függőlegesen és minden létező irányban jól kell állnia az ajtónak. Ezt egy varázslatos eszközzel a vízszintmérővel tudjuk ellenőrizni. Nem volt egyszerű feladat, mert mint Árpi mondta: "itt az összes kőműves részeg volt". Ennek köszönhetően akadtak illesztési problémák, mivel a falak nem voltak minden igényt kielégítően egyenesek. Elbabráltunk egy darabig mire minden klappolt. Megjegyzem, hogy itt már elemlámpával világítottunk. Az ajtókeretet úgynevezett pillanatszorítókkal fixáltuk, előtte azonban a "víz-függő" irányokat, dőléseket stb. ékekkel biztosítottuk. Ja igen, hogy erre miért van szükség. Ha nincs jól a helyén a keret, akkor, kinyílik az ajtó, akkor is ha nem akarod. Vagy becsukódik. Az is lehet, hogy nem illeszkedik az ajtó a keretbe, vagy esetleg megszorul.

Na itt merült le a telefonom, így több fotót nem tudtam készíteni. Mivel csak egy ajtóra elegendő pillanatszorítónk volt, terveink szerint másnap folytathattuk volna a munkát, amiből végül vasárnap lett. A vízszintezést és rögzítést, na meg a legizgalmasabb részt, a purhabozást, a trilógia második, egyben befejező részében mesélem el.

Hazudhatnám, hogy hallgattunk zenét, de mint mondottam volt, kikapcsolták az áramot. Ha ez a művelet valami bolygó együttállás folytán a Kossuth Rádió "most épp nem tudom hány perc alatt a Föld körül" című műsorában is helyet kapott volna, akkor a felkészült zenei szerkesztő nyilván egy Doors számot rakott volna be összekötő zenének. Nem így történt, úgyhogy kár is ezen merengeni.
Azért, hogy mégse maradjatok ajtószereléshez passzoló zenei ajánlat nélkül, legyen az, hogy pofátlan módon egy kis háztájit erőltetek rátok. Árpi magányos munkásságának egy darabját. Folyt. köv.