Hőpajzs - Űrtechnológia a belső hőszigetelésben

2013.06.28. 10:00 | Írta: ( x )

Otthonaink hőszigeteléséről már írtunk korábban is.  Az épületek hőszigetelése a legtöbbünk számára azt jelenti, hogy házunkat, lakásunkat kívülről csomagoljuk be. Persze a technika fejlődése a hőszigetelés területét is eléri, a mai írás egy, a problémát merőben új módon megközelítő technológiát mutat be.  Ez ráadásul egy hazai fejlesztés eredménye.
A belső hőszigetelésről biztos már többen hallottak. Ezt főképp ott alkalmazták, ahol a külső szigetelésre nem volt mód. Ezek a szigetelések a szokásos anyagokkal történtek, csak épp a fal belső oldalára kerültek. Sok helyet foglaltak, sokszor párásodtak, a falazatot pedig teljesen kizárták a rendszerből, így azok télen annyira lehűlhettek, hogy a fal akár a fagyhatár alá is kerülhetett.

fal1.jpg

Az anyag és a technológia amiről most írunk teljesen más jellegű. Mint a ma használatos modern anyagok jó része, ez is az űrkutatásban használt technológiák közül származik. Az űrhajók és űrrepülőgépek hőszigetelésére használt anyagokról átlagemberként sokat nem gondolkodunk, de nyilván belátjuk, hogy oda bizony könnyű anyagok kellenek, amelyek az „űr hidegét” épp úgy bírják, mint a visszatéréskor fellépő hatalmas hőmérsékletet. Ráadásul biztos, hogy nincs mód és hely vastag szigetelések alkalmazására. Az itt most bemutatásra kerülő Hőpajzs HP4 anyag innen származik. A tulajdonképpeni hőszigetelő hatást - ami igazából nem klasszikus hőszigetelés, a bevonat hatása a sugárzó hő visszaverésén alapszik – 10-120 mikron átmérőjű kerámia gömböcskék végzik. Ezekben a gömbökben vákuum „található”, vagyis a gömbök belsejében nincs hő átadó közeg. Ez a lisztszerűen finom fehér por persze önmagában még nem volna jó a céljainkra, de az itthoni fejlesztőknek sikerült olyan kötő- és hordozó anyagot fejleszteni a termékhez, amely segítségével a bevonat szinte bármilyen felületre felvihető, lég- és páraáteresztő lesz! És ez talán a legnagyszerűbb tulajdonsága a Hőpajzs HP4 bevonatnak! Ugyanis segítségével a párásodás és a penészedés okozta gondok száműzhetőek az ingatlanból. Nemcsak megszünteti a rettegett hőhidakat, de az így szigetelt épület fala egy komplex egységet képez a belső szigetelő réteggel. Képes egészen extrém méretű nedvességet továbbítani a fal felé vagy épp onnan a levegőbe. Így folyamatosan kiegyenlített páratartalmat tud biztosítani a helységben. A felületét érő hősugárzás akár 70-90%-át visszaveri a helységbe, a maradék hősugárzást viszont hagyja bejutni a falba, így annak hőmérséklete télen is a fagyhatár fölött marad. De a legjobb most jön: a Hőpajzs HP4 bevonatot a budapesti műszaki egyetemen végzett bevizsgálások alapján mindössze 1 mm vékony rétegben kell felvinni a falra!  Igen, jól olvastátok. 1 mm.  

hp4_felvitel.jpg

Ráadásul a bevonat nem csak gletteléssel, de szórással is felvihető, akár anyagában színezhető, de légáteresztő festékkel át is festhető. Sőt, mindezt házilag is kivitelezhetjük, hiszen nincs szükség hatalmas külső állványzatokra, pár vödör bevonat kell meg esetleg egy létra… Nem csodálatos?

film1.jpg 

A technológia elterjedését egyébként épp ezek a kiemelkedő tulajdonságok néha nehezítik is, a hagyományos „iskolákban” tanult szakemberek sem minden esetben tudják elfogadni, hogy egy 1 mm-es bevonat hővisszaverő  hatása érhet annyit (sőt, többet) mint mondjuk egy külső 5 cm vastag szigetelés. Pedig az eljárás hatékonyságát egyre több Hőpajzs HP4 bevonattal ellátott épület bizonyítja.

Folynak kísérletek ugyanezen bevonat más jellegű felhasználására is, járműipari vagy épp háztartási felhasználására számtalan lehetőség mutatkozik. Ha kérdésetek van az anyagról, netán hozzászólnátok a témához, a komment részben tegyétek meg bátran!

Minket itt a Furdancsnál nagyon fellelkesítettek a Hőpajzs HP4 bevonatról hallottak, több olyan témakör is felmerült, amiről akár külön posztot is írhatnánk. Úgyhogy még biztos hallotok az anyagról.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr75380232
süti beállítások módosítása