Olvasók, témák, trollok

2014.02.01. 08:50 | Írta: Gyökösi Attila

Már volt szó itt a blogon arról korábban, mit is gondolunk az otthoni barkácsolásról, és egyáltalán az saját kezünkkel végzett munkáról. Azt a posztot IDE kattintva el tudjátok olvasni.

Ez a pár sor most inkább arról szólna, hogy hogyan is viszonyulunk az olvasóinkhoz. A Blog ugye már több mint egy éve működik, látogatottsága folyamatosan nő. Nem volt titok sosem, hogy ez nem egy egyszemélyes blog, hanem többen - különböző végzettségű és különböző szakterületeken dolgozó emberek - írjuk. Aki figyelemmel követ már a kezdet óta minket (talán meglepő, de vannak ám ilyenek is!) észreveheti, hogy a posztok szerkezete, a blog tartalma folyamatosan alakul. Nyilván mi is próbálkozunk, a bevált témák mellett folyamatosan keresünk olyan új területeket, amiről érdemes írni.

vintage-typewriter-scott-norris.jpg

Ugyanakkor sokszor felvetődik, hogy azért ez egy barkácsblog. Bármilyen csábító is lenne az írók számára a saját szakterületük speciálisabb részeire tett kirándulás, egy-egy téma igazán alapos körüljárása, általában arra jutunk, hogy ezek az írások sok esetben túl speciálisak lennének. Most, hogy egy komolyabb változás küszöbén áll a Furdancs blog, különösen sokat beszélünk arról, merre is fejlődjünk tovább.

Egy barkácsblog nyilván elsősorban a barkácsolásról kell szóljon. Meg kellene mutassa hogyan, miből és mivel tudjuk házilag megoldani a felmerült problémákat. Ez bizony széles terület, a csöpögő csap megreparálásától a kerítés gyártásig millió téma belefér. De azt hiszem, ezeken a témákon kívül is lehet írni igazából bármiről, ami egy háztartásban előfordul. Ez lehet egy új szigetelés-technológia, egy érdekes bútordarab, de akár egy új elektronikai megoldás is. Viszont az ilyen új területeknél mindig figyelnünk kell arra, hogy ne lépjünk túl az általános érdeklődést kielégítő szakmaiságon. Nem mélyedhetünk el túlságosan az adott témában, hiszen minél speciálisabb egy írás, vélhetően annál több olyan olvasónk lehet, akit az adott téma részletessége már untat, vagy akár riaszt is. 

Kétségtelen az is, hogy mi itt a blognál azért nem érthetünk mindenhez tökéletesen. (Valójában dehogynem, de ez itt a kötelező szerénység és szakmai alázat által megkívánt mondat volt.) Abban azonban biztos vagyok, hogy a szerkesztőség minden tagja csak olyat ír le, amit maga kipróbált már, tehát az adott tanács működőképességéről igenis meggyőződött.  Ha pedig olyan területre tévedünk, aminek az alapos ismeretét még nem bizonyítja egy doktori oklevél sem a vitrinünkben otthon, akkor bizony utána olvasunk a témának, és bizony megkérdezünk akár még hozzáértőket is.

Biztos, hogy az olvasóink között mindig lesz néhány olyan, aki az adott témáról sokkal többet tud, netán teljesen más a véleménye. Ha ilyenkor a poszthoz hozzáfűzi a saját véleményét, mintegy kiegészítve azt, akkor ez mindannyiunk (az írók és az olvasók) hasznára szolgál. Vannak ilyen törzs kommentelőink, és ennek örülünk is. Ugyanakkor nálunk is megjelennek az itthoni blog szférára jellemző "beszólogatós" kommentelők is. Nos. Mi itt a Furdancsnál különösen empatikusak vagyunk, az átlagnál sokkal megértőbben viszonyulunk a különböző frusztrációkból, nehéz gazdasági helyzetből, meg nem értettségből vagy épp szeretethiányból eredeztethető lelki problémákhoz. Tehát ez utolsó csoportba tartozó kommentelők bejegyzéseit is üdvözöljük, hiszen Nekik ezek megírása nyilván pillanatnyi megkönnyebbülés. De komolyan venni ezeket, netán rosszul aludni miattuk továbbra sincs szándékunkban.

A valóban érdeklődő olvasókkal való kapcsolatot és a velük való kommunikációt azonban szeretnénk szorosabbra fűzni. A Furdancs blog fejlődéséhez, fejlesztéséhez szívesen veszünk mindenféle segítséget. Üdvözlünk minden olyan témajavaslatot, amelyről azt gondoljátok, az olvasótársaitok érdeklődésére tarthat számot. Ha úgy érzi valaki, hogy szívesen megcsillogtatná írói vénáját, és van olyan témája, amiről igazán ütős posztot tudna összerakni, ne tartsa vissza magát, nyugodtan küldje el nekünk, ha valóban jó, itt a helye.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr615738555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Morgan kapitány (törölt) 2014.02.01. 10:36:43

Hozzászólok, mert általában én szoktam hisztérikusan kikelni a beszólogatós kommentek szerzinek. Csatlakozom Thoreau-hoz, senki sem tökéletes, én igen kritikusan szoktam értékelni saját eredményeimet a famegmunkálás és betonozás terén. Ha megmutatnám és valaki megjegyezné, hogy, "hát, ebbe bizony több cement kellett volna" vagy "a csiszolás tökéletessége hagy kívánnivaló maga után", még meg is köszönném.
Viszont a rettegett Index főoldalról beeső "milyen szar", "ez a blog már gyakran írt dilettantizmustól hemzsegő cikkeket" tartalmú rövid, érdemi információt egy cseppet sem tartalmazó beszólogatás egyszerűen beteg dolog.

Érted, ide jön valaki, pusztán azért, hogy beletaposson a posztba munkát, időt (néha pénzt) belefektető szerzőbe és még néha neki áll feljebb, mikor ezt számon kérik rajta.
Mióta blog és kommentelési lehetőség létezik, örök dilemma, hogyan lehet ezt a jelenséget megzabolázni.

- Legegyszerűbb, hogy nincs kommentelés. Elég drasztikusan rövidre zárja a kétoldalú kommunikáció esélyét. Talán egy barkácsblognál ez nem is probléma, hiszen egyfajta publikációkat tesz közzé, nem pedig vitát generál, mint mondjuk egy politikai vagy társadalmi tematikájú fórum (itt jegyzem meg, a blog, mint publikációs platform a könnyen visszakereshető és kordában tartható fórumot ölte meg, pedig az jobb volt).

- Előmoderáció. Ez is lezárja a vitát, mert mire a szerkesztő engedélyezi a komemntet, írója már odébbállt, azaz megakadályozza a párbeszéd kialakulását.

- Facebook-kommentelés. Szerintem ez a legcélravezetőbb. A (zömében) saját névvel-adatlappal rendelkező kommentelő sokkal visszafogottabb mind a bírálattal, mind saját mérnöki, stb. címeinek érvként való felhasználásánál.
True story: Azért van igazam, mert faipari mérnök vagyok, 30 éves tapasztalattal. És ezt hogyan bizonyítod? A "kissgecóhuszár" nickneveddel? :) haha!!!
Másrészt minden bizalmam a felnövő nemzedékben, tényleg nagyon pengék a mai 13 évesek, de azért idősebb, becsületben és szakmában megőszült férfiaknak talán visszafogottabban kellene osztani az észt vagy sértegetni őket. A nickneves kommentelés ennek pompás, szinte kiaknázhatatlan terepe. A Facebooknál már elválik a...aminek el kell válni a májtól.

- Hagyni terjengeni a kommentelést, vagy pedig moderálni, tiltani a trollokat. Szép látvány, ha nő a kommentszám, mert feltételezi, hogy van kakaó az anyagban és megvitatásra érdemesnek tartják (lásd a lassan két kötetben kiadható
furdancs.blog.hu/2014/01/08/barkacsolas_mindhalalig_901#c21572927
témát. De ez néha annyira hóhéra az önbizalomnak, hogy sokan megtörnek és nem jóságoskodnak többé ingyen tartalmat kínálni a közönségnek.

Az Internet demokratikus, mert egyenlő tevékenységi jogot biztosít mindenkinek egy felvett nicknév birtokában. De ettől még nem vagyunk egyenlők, most a szakmai tudásra és műveltségre célzok. Épp ezért én teljesen korrektnek tartom, ha pusztán rosszindulatból eleve értékelhetetlen tartalommal beszól valaki, azt kitiltsuk egy életre.
És ilyenkor jön a legbájosabb rész néha. Figyelmeztetsz valakit a kitiltás lehetőségére, miután fröcsögve, érthetetlen motivációk mentén a szerző elevenébe vág, majd felháborodottan visszaír "Tudtommal szólásszabadság van ebben az országban". Hát nem, pajtás, otthon, a jászol mellett, szűk családi körben tényleg azt mondasz, ami szíved bánata, de ha ezt a szomszédban mondod el, rátámaszkodva a konyhaasztalra, akkor van némi valószínűsége, hogy kidobnak :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.02.01. 11:20:51

@Morgan kapitány: Alapos voltál mint mindig... Köszönöm. :)

zooltek 2014.02.02. 07:46:36

@Morgan kapitány: Igaz nagyon ritkán kommentelek, de rendszeres olvasótok vagyok, szóval bedobom a kétforintost.

- Nincs kommentelés: idézek a posztból: "Biztos, hogy az olvasóink között mindig lesz néhány olyan, aki az adott témáról sokkal többet tud, netán teljesen más a véleménye. Ha ilyenkor a poszthoz hozzáfűzi a saját véleményét, mintegy kiegészítve azt, akkor ez mindannyiunk (az írók és az olvasók) hasznára szolgál. Vannak ilyen törzs kommentelőink, és ennek örülünk is."

- Előmoderáció: ezzel semmi gondom nincs, kérdés, hogy van-e elég időtök és energiátok erre, ezt nektek kell eldönteni.

- Facebook: személy szerint irtózom a használatától, nem posztolok és nem lájkolok semmit (vagy csak nagyon ritkán), de ha erre térnétek át, ám legyen. A kommenteket el tudom olvasni, legfeljebb nem szólok hozzá.

- "Épp ezért én teljesen korrektnek tartom, ha pusztán rosszindulatból eleve értékelhetetlen tartalommal beszól valaki, azt kitiltsuk egy életre." +1, én emellett teszem le a voksomat.

Morgan kapitány (törölt) 2014.02.02. 09:36:21

@zooltek: Szia!
Én ezt külsősként fogalmaztam meg :) Mit tenne xy, ha blogot indítana jelszóval.

Elmesélem, ha már erre járok. Volt egyszer egy Drótposta nevű szolgáltatás a modemes időkben. Lényege, hogy feliratkoztál egy témára, időnként felkapcsolódtál, a központ pedig elküldte neked levélben az érkezett hozzászólásokat.
Volt ott egy elektronikai szakember, tipikusan az az arc, akiről a Netikett a "fórumban megbecsült, tisztelt tag" jelzővel írt (Netikett sem létezik már szerintem különben). Tényleg az a szaki, aki minden kérdésre válaszolt és abszolúte segítőkész volt. Egyszer egy csapat tizenéves (Azok voltak, ismertem őket. Pattanásos képű, gettósuhancok) falkában lerohanta és kiüldözték a fórumból, pusztán szórakozásból. No, innentől nincsenek illúzióim. Akkor még volt technikai lehetőség moderálásra, pusztán farkastörvények uralkodtak.

Másrészt számos alkalommal bebizonyosodott, hogy ha a társadalom nincs olyan mentális állapotban, mikor a jól felfogott érdek, logikus érvelés, egyéni felelősségtudat vagy társadalmi párbeszéd diktálta önkorlátozó viselkedés nem kaphat teret, akkor fogni kell egy korbácsot vagy büntető számlatömböt és addig kínozni vele a szabályokat megsértőket, míg sírva nem fakadnak vagy be nem szarnak kínjukban és kényszerűségből be nem tartják a szabályokat.

A Facebook tényleg béna sok tekintetben, kivéve a felhasználók azonosítását.
Nehéz ügy ez az egész, igazad van.

És egy utolsó gondolat: a blog.hu olvasóközönsége minden kritika ellenére még az elegáns gentleman-ok és lady-k visszafogott, mértéktartó közössége néhány más portál vagy blogszolgáltató falkáihoz képest.

zooltek 2014.02.02. 10:08:30

@Morgan kapitány: Nálad ez a 'külsős' jelző eléggé elmosódik, a furdancs blog simán kioszthatna neked egy törzsgárda díjat :) Ja, és nehogy elkallódjon, ajánlom figyelmedbe a poszt végét: "Ha úgy érzi valaki, hogy szívesen megcsillogtatná írói vénáját, és van olyan témája, amiről igazán ütős posztot tudna összerakni, ne tartsa vissza magát, nyugodtan küldje el nekünk, ha valóban jó, itt a helye." Hajrá :)

A Drótpostára a modemes időkből emlékszem, de akkor még én is tinisuhanc voltam, nem igazán futottam bele ilyen problémákba, sokkal inkább a programozás, és persze a játékok kötöttek le.

"És egy utolsó gondolat: a blog.hu olvasóközönsége minden kritika ellenére még az elegáns gentleman-ok és lady-k visszafogott, mértéktartó közössége néhány más portál vagy blogszolgáltató falkáihoz képest."

Azért a blog.hu-n belül is elég nagy a szórás :/ De szerencsére ez nem jellemző a furdancsra. Legfeljebb ha index címlapos, akkor tévednek ide a megmondóemberek. Ők máskor sem tudnának érdemben hozzászólni, szóval egy permanent ban nem lenne veszteség a blog számára, sőt. Ezért újfent az utolsó lehetőség mellett korteskedek (trollkodik - figyelmeztet - trollkodik - kib@sz).

szófogadatlan prókátor 2014.02.02. 16:49:59

Sziasztok! Jó ez a blog. Kár lenne, ha néhány pernahajder elvenné a szerzők kedvét. Ne is vegye!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2014.02.02. 20:30:36

Na jó, de amit mi csináltunk az minőségi trollkodás volt :)

Untermensch4 2014.02.02. 23:53:11

azért az arckönyv is kicselezhető, nekem nincs is saját nevem benne csak egy kitalált. nem hiszem hogy egy troll tudna nálam lustább lenni, akkor pedig tud profilt gyártani...
@Morgan kapitány:
ööö.... akkor a barkácsolás mindhalálig 1.-nél túl sok lett a komment? szerintem nem gond a továbbiakban a 2.rész után írni... :)

Morgan kapitány (törölt) 2014.02.04. 13:55:58

@zooltek: :)
Volt abban a Drótpostában valami kalandfilmekbe, Mátrixba illő felfedezés-feeling.

@Untermensch4: Ne hagyjátok abba! Mindig is mélyen fejet hajtottam a mérnökök előtt, akiknek már nincs kitől megkérdezni, hogyan is kell megoldani egy problémát és övék a felelősség. Talán még egyszer azt is elhiszem, hogy nincs titkos direktíva a tervezett avulás megvalósításáról. Bár ahhoz le kellene kapcsolnom az áramot és többé nem használni semmilyen elektromos berendezést vagy autót. Vagy bármit.

Untermensch4 2014.02.07. 10:26:37

@Morgan kapitány: autóról csak annyit: jó nevű gyártótól fékerőelosztó elektronika bizbasz és legalább egy mechanikus fékalkatrésze az amiről negatív információim vannak.
ha rám is gondoltál vele, nem vagyok mérnök :) viszont én is nagyra értékelem őket