Akkus csavarbehajtók

2014.02.05. 09:01 | Írta: -nos-

Ezek a kisméretű szerszámgépek az apróbb szerelőmunkáknál nagyon előnyösek, meggyorsítják és könnyebbé teszik a munkát, ám a hagyományos csavarbehajtókkal szemben van néhány hátrányos tulajdonságuk is. Ezekre pedig már a beszerzésükkor célszerű jobban oda figyelni.

boschixo.jpg

Tagadhatatlanul hasznos eszközök, de nem minden helyzetben bevethetők. Bár minden bit, azaz csavarbehajtó betét fogadására alkalmasak, ám a mágneses szerszámtartó hüvelyeik mélysége változó. Ezt a kettős bitek használata indokolja, ám így az egyes biteket csak toldó betétbe helyezve lehet csak használni. A cserélhető betétes csavarhúzók bitjeit is „fogadják”, így a legkülönfélébb betétekkel is használhatók.

bitek.jpg

Ám ezen kívül a meghajtásuk paraméterei legalább ilyen fontosak. Üresjárati fordulatuk általában 150-180 f/p közötti, erejüket pedig a bolgókerekes hajtómű növeli meg. Ennél sokkal lényegesebb, hogy milyen az akkujuk és annak milyen a feszültsége. Jelenleg a lithium-ionos akkus készülékek az előnyösek, amelyeknek a névleges feszültsége lehetőleg minél magasabb legyen. Középmezőnybe sorolhatók a 3,6 voltosak, de sokkal izmosabbak a 4,8 V-osak, amelyek tovább bírják a terhelést és nagyobb a forgató nyomatékuk is. A lithium-ionos csavarbehajtók előnye, hogy bármikor károsodás nélkül a töltőre csatlakoztathatók és így mindig teljesen töltött akkuval lehet használatba venni. A korszerű töltők kijelző LED-jei pedig jelzik a töltöttség mértékét és esetleges szükségességét. Ezt azonban csak  márkás gépeknél lehet elvárni. A másik lényeges szempont az ilyen gépeknél a forgatónyomatékuk.  Ez az érték a 2,4 V-os gépeken kb. 3 Nm, és a 3,6 és 4,8 V-al működőknél is csak 3,5-4 Nm. Általában 5 mm-es csavarátmérőig használhatók, viszont hogy folyamatosan használva hány csavar be-, vagy kihajtására alkalmasak, az az akku kapacitásától és feltöltöttségétől függ. A feltöltésükhöz a szükséges idő általában 5-7 óra, ami viszont a töltőtől és az akkutól is nagyban függ. Jó teljesítményt azonban csak a minőségi gyártmányoktól lehet várni, az ismeretlen  márkáknál sok a bizonytalanság.

sarok.jpg

Egyáltalán nem lényegtelen viszont az ilyen szerszámok formai kialakítása. Nem tűnik olyan fontosnak, ám előnyös, ha a gépet a kialakítása alkalmassá teszi a markolat 2-3 szögállásba fordíthatóságát. Ez ugyan csak kényelmi szempontnak tűnik, de a szűkebb helyeken való munkákon túl előnyösebb a markolat szögbeállítása. A csak pisztoly markolatú kis gépek viszonylag kis méretűek, ám ezért bizonyos helyzetekben – főként szűk helyeken - nehezen kezelhetők. Lényeges még, hogy lehetőleg a tengely reteszelhető legyen, mert így akár egy jól meghúzott csavar kilazítására is lehetőséget biztosít a gép. A nem reteszelhető tengelyű kis csavarbehajtók bekapcsolás nélkül is képesek nagyobb forgatónyomatékú mozdulatra, ám ez akár tönkre is teheti a bolygókerekes meghajtó művet, ezért ezt nem célszerű megkockáztatni.

A markolat kialakítása pedig a csavarbehajtó méretéhez képest jó fogású legyen, mert ez biztosítja a szerszám biztos fogását és irányítását. Újabban a fejbe beépített LED izzó segíti a rosszul megvilágított helyeken való munkát és ezt a plusz szolgáltatást egyáltalán nem szabad lebecsülni, bár nem mindig van rá szükség. A jó teljesítmény, a gyors feltöltés és az univerzális bitbefogást lehetővé tevő szerszámtartó és főként a jó kézben tartás mind fontos az ilyen kis gépekkel végzett munkák szempontjából ezért a kiválasztásukkor főként ezekre érdemes odafigyelni.    

bosch-ixo-vino-01.jpgErre is jó egy csavarbehajtó  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr605798043

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jock Ewing 2014.02.05. 15:27:06

Állítólag a Praktikernek napjai vannak hátra.
Hol veszünk akkor ilyen cuccokat majd...?

cso zsi 2014.02.05. 15:34:16

@Jock Ewing: Van még azon kívül más lehetőség, bár nem az Obi az. Ott a "Lux" márkanevű izé ural mindent, ezért a normális cuccok drágábbak, mint máshol.

...
A fenti bitkészlet nem rossz, de csak arra jó, hogy a különleges csavarokat néhanapján kicsavarjuk vele. Erőkifejtést, nagyobb nyomatékot igénylő csavarok meghúzására alkalmatlan.
Húszezer alatti árkategóriában csak barkács-célú masinák vannak.

Birkesz 2014.02.05. 16:05:38

Hobbi használatra akkus csavarbehajtót soha többet. Egyszerűen több a nyűg az akkumulátorral mint amennyit nyer vele az ember. A ház körül úgyis mindig van villany, egy hosszabbítót nem nagy dolog kihúzni és akkor legalább mindig használható a szerszám.

Bélabácsi 2014.02.05. 16:19:12

1: Nehezen hozzáférhető helyre ott a csavarhúzó, ha nem fér be, akkor egy kis racsnis kulcs+bit befogására alkalmas dugó+bit kombó.
2: Akkus csavarozóból ezek a kicsik semmire sem jók, max. szórakozni. Akkus csavarozót az vegyen, aki olyan nehezen elérhető helyen dolgozik sokat, ahová gáz elvinni a hosszabbítót (pl. állvány), DE az már sose ilyen kis sz*r, hanem valami brutálisabb cucc, 14,4V-os vagy még nagyobb akkuval, fúrásra is.
3: Rosszul vagyok a képen szereplő dugóhúzótól ugyanúgy, mint annak a kézi változatától, mert átszúrja a dugót. Komoly ember ilyennel egy palackhoz nem közelít.

Otthonra egyszerű családapa vegyen egy korrektebb, könnyű és nem túl erős (550-600W) normál fúrógépet meg egy hosszabbítót, és egy sima barkácsboltban vegyen hozzá egy bitbefogó szárat, sima Philips-fejű biteket PH1-2-3 méretben, esetleg ugyanezen méretekben egyenes biteket is és slussz, készlet nem kell, mert őszintén: melyik családapa használ otthon mondjuk TORX csavart ? Két év és egy teljes házfelújítás okán, ahol a famunkák 95%-át én magam végeztem, EGYSZER kellett akkus fúrócsavarozó, minden mást egy sima zöld BOSCH géppel megoldottam.

A tisztelt családapa az akkus csilivili hobbigép árából vegyen inkább egy TÉNYLEG jó csavarhúzó-készletet, azzal jobban jár.

clemens 2014.02.05. 16:19:47

Egy átlag háztartásban évente - erős túlzással - 12 csavart kell behajtani.
Ezért (de még ennek százszorosáért sem) gagyi gépet nem szabad, profit nem érdemes venni.
A megoldás: csavarhúzó, vagy villanyos fúrógép

Bélabácsi 2014.02.05. 16:23:11

@Jock Ewing: komoly ember a Praktikerben, OBI-ban, Baumaxban stb. tartozékot nem vásárol, merthogy márkás cucc ha van is, drága. Ott az Internet és a külföld - deltacsiszolóhoz csiszolófeltétet évek óta Németországból veszek, még a postaköltséggel is 60% áron jutok hozzá mint itthon bárhol.

John Doe3 2014.02.05. 16:29:14

A 2,4V ill. 4,8V-os gépek NiCd ill NiMH akkusak, igen rossz tárolási tulajdonságokkal (magas önkisülés). Marad a 3,7V (ill. akkus fúró, 7,4V ill. 10,1 vagy 14,4V). A mini készülékek nagyon egycélúak, nem nagyon éri meg a használatuk, csak folyamatos üzemben (összeszerelő műhely). A másik lehetőség az egyutas használat, de a magyar háztartások többségétől ez távol áll.

cso zsi 2014.02.05. 16:36:45

@Bélabácsi: @clemens: Nem rossz megoldás a villanyos, hiszen a gipszkartonosok is olyat használnak.
Igaz, azon van nyomatékhatárolás, mint az akkusok többségén.
Az mégis szempont, hogy se a csavart nem töröm el, sem az anyagot/tiplit nem fúrom fel a menettel.

Dean Alexander 2014.02.05. 16:47:12

Van IXO-m, még 2005-ben vettem. Azóta is hibátlanul működik. Gipsz-kartonoztam is vele, a tetőlécet simán átviszi egy vastagabb és hosszabb reiserrel is. :). Akkor is 15 ezer volt, csak akkor sokkal többet is ért az a pénz.

Bélabácsi 2014.02.05. 16:48:01

@cso zsi: teljesen jogos, de hacsak nem precíziós munkát végez az ember, az is járható út hogyha a fordulatszámhatárolót a legalacsonyabb fokozatba állítod, így még va el is szalad a kezed véletlenül, nem pörög fel a gép ész nélkül. Én így tekertem be az elmúlt évben néhány ezer csavart, 3x16-tól 5x90-ig, előfúrva vagy nem előfúrva, kemény- és nem keményfába és nem sorolom.

KovA 2014.02.05. 16:50:48

Jó dolog az akkus csavarbehajtó de gyenge pontja az akku.
A baj az vele hogy állásba tönkremegy és hogy egyedi.
Akad kivétel, ahol ceruzaelemszabványú akku használható.

Ahol néha-néha használják és közben esetleg hónapokat pihen egy fiókban - meggondolandó a beruházás.

cso zsi 2014.02.05. 17:16:53

@Bélabácsi: Ződ Bosch esetében többször jártam úgy, hogy az első indítás teljes fordulattal történt, hiába óvatoskodtam az elsütőbillentyűvel.
Ha ezt megszoktam, és csak másodjára kezdtem valóban a munkát, akkor már jól viselkedett a masina. A kékkel nem fordult elő ilyesmi.

lementahold 2014.02.05. 17:18:28

@cso zsi:

2,4V akkus csavarozó??? A Li akkumulátorosak is 3,6V-ról indulnak, illetve a cellák miatt csakis ennek többszörösei lehetnek. Otthoni használatra egy 3,6 Li gép (mondjuk a képen látható Bosch IXO) igen hasznos pl. egy IKEA bútor összeszerelésénél vagy kisebb háztartási munkáknál. Ilyenkor jól jöhet a torx vagy az imbusz bit... komolyabb igénybevételnél (lécektől felfelé) már egy min. 12V-os (de inkább 18V-os) gépet javasolnék, de ha nem zavaró, jó ötlet lehet a vezetékes csavarozó is. Arra kell figyelni, hogy a Lithium akksi nem bírja a hideget, ezért télen autóban vagy fűtetlen garázsban nem szabad hagyni.
Munkám során nemrégen feladatom volt a magyar barkácsáruházakban kapható barkácsgépek tesztelése minőségi szempontból, valamint értékelnem kellett az ár/érték arányukat is. Megvizsgáltuk többek között az itt említett LUX gépeket is, és sokak számára meglepő módon a legtöbb kategóriában ez vizsgázott legjobban. Saját árkategóriájában mindennél jobb eredményt értek el, de sokszor verték a magasabbra pozicionált Black and Decker vagy Bosch gépeket is. @cso zsi, ezeket értetted normális cuccok alatt? És meg fogsz lepődni, az OBI volt a legolcsóbb a vizsgált boltok között, sokszor még a webáruházaknál is olcsóbb volt.
A tartozékkészletek valóban sokfélék lehetnek, de minden lánc tart gyengébb és jobb minőségű bitfejeket. Az 500 Ft-os kategória felejtős (OK, Ellix, Budget stb.), de a feljebb pozicionált saját márkás (pl. az említett LUX) általában elég jók barkácsszintű felhasználásra.

lementahold 2014.02.05. 17:21:56

@Brandon Frazer:

Az IXO nagyon jó gép, mégha nem is arra tervezték, amire használtad! :)
Arra tökéletes, hogy elővedd a fiókból, ha egy széket vagy egy asztalt össze kell raknod.

cso zsi 2014.02.05. 18:26:58

@lementahold: A B&D jelenleg nem jobb, mint egy Lux, a hobby kategóriában. Tartok tőle, hogy egy gépsoron is készülnek.
Boschból a zöld gépek is barkács célokra vannak, ennek ellenére egyesek iparszerű használatot várnak el tőlük. Egy fekvőmotoros 550 wattos "fúrókalapács" az nem hosszútávú befektetés. www.bosch-do-it.com/hu/hu/bark%C3%A1cseszkoezoek/szersz%C3%A1mok/pbh-2100-re-3165140633888-199892.jsp
Ez egy vicc.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.02.05. 18:56:35

@Bélabácsi: Ez is egy vélemény. Mi azért inkább használunk aksis gépeket, igaz lehetőleg minőségit (én mondjuk Makita-t) A Volt számokkal való licitbe nem megyek bele, aki már használt ilyen gépeket, tudja hogy nem ezen múlik. (Viszont a gyártók is tudják, hogy ez kedvelt terület a hozzá nem értők körében, ezért van annyi no-name gagyi 18V-os gép...)

kis59 2014.02.05. 18:59:57

Apámnak van egy régi BD-je, de szerintem nem egy nagy szám.....
Én akkus fúrót (illetve kábelest) használok, ami ugyanazt tudja: letekerem a fordulatot és van racsnis nyomatékhatároló. Véleményem szerint-ha csak valaki nem építkezik sajátkezűleg - akkor felesleges luxus.

Bélabácsi 2014.02.05. 19:08:05

@Thoreau: Az biztos, hogy a noname gépeknél a feszültséggel-akkumérettel sem lehet biztosra menni. Noname cuccot eleve sose veszek - egy négyezer forintos flexszel egyszer majdnem belevágtam a combomba, mert kikapcsolás után leeresztettem a jobb lábam mellé és abban a pillanatban valahogy rövidre zárt az áramkör és beindult. Abban a pillanatban dobtam is ki a kukába.

lementahold 2014.02.05. 19:27:16

@cso zsi:

A LUX sokkal jobb volt a teszteken, mint a Black&Decker; semmi közük egymáshoz. Én sokkal inkább venném ezt, árazásuk fordítva lenne indokolt. A zöld Bosch egy nagyjából átlagos gép kiváló marketinggel, amit persze jól meg kell fizetni! Otthoni használatra azonban elég és a legtöbb apuka boldog vele.

@Thoreau:

A Makita tényleg remek gép, de amatőr használatra teljesen felesleges egy sok tízezer forintos akkus csavarozó. A profik viszont tudják, hogy miért ezt veszik.
A volt szám a csavarozónál kb. olyan, mint a motorok mérete az autóban. Lehet modern egy 600cm3 turbós motor, de a domboldalon erőlködne vele a Ford Transit... :)

zooltek 2014.02.05. 19:49:43

Volt munkahelyemen régebbi "kifliboss"-t használtunk (nagy cég, gyakori használat, gyárilag 2 akku), bírta is 3 évig. Rendelték a következőt, ugyanilyen típus: 1 hónap. Az első Made in EU volt, aluötvözet bolygókerekekkel és koszorúval, a második Made in China, műanyagból. Csak egy hónap kellett, hogy ledarálják a fogakat...

Nem csak az számít, milyen márka, az is fontos, hol gyártották (lásd pl. SKF csapágyak).

Lady.Bird 2014.02.05. 20:02:26

egy átlagos nőnek is szüksége lehet egy ilyenre néhanapján :-))

elég sokszor szerelek bútort (variálható ikea-polcunk és szekrényünk elég sok van) és ha sokszor kell csavarozni, nagy áldás tud lenni egy ilyen masina, ahol nem kell a zsinórt kerülgetni

pár hónapja kaptam magamtól egy közepes hobbi-Bosch gépet, két hagyományos akkuval, hogy legyen csere - nem tudom még elhinni, hogy a litium-ionos akku nem pont akkor merül le, amikor nem kellene...

pacagánycsök 2014.02.05. 20:16:09

ez a cikkben mondott 2-3-4 Nm valos? Lidl-ben kaphato Parkside cuccra 20Nm van irva. Vagy ez amolyan PMPO Nm?

Kniight 2014.02.05. 20:33:47

@fene_: Parkside van errefele, egy darab LI-ION cella van benne. 2-3 év alatt kifingott, E-cigis akku pont jó bele, de arra kell figyelni, hogy nagy áramú legyen a cella.
Javítás: 2-3000 forint + forrasztás. Megint jó lesz pár évig.

A NI-MH akkus nagyobb gépeket áralakítottaam Modellezős LI-PO cellára. Dupla nyomaték (komolyam vigyázni kell hogy ne égessem le a motort...) kevés használatkor félévente rá kell dobni a hozzátartozó modellezős balanceres töltőre ami 3 óra alatt telenyomja az aksit.

sandinista! 2014.02.05. 21:19:25

@zooltek: Alapvetően nem azon múlik, hogy hol rakták össze, Kínában épp úgy tudnak minőségi cuccot gyártani mint szemetet.
Az egyik itthoni B gyárban mesélték hogy is megy ez a gyakorlatban: Megterveznek mondjuk egy csavarbehajtót, legyen a tervezett végfelhasználói ára pl 100EUR, a termék gyártási ciklusa mondjuk 3 év. Eleve úgy tervezik meg, hogy tudják a következő évben ugyanezt már csak 75EUR-ért lehet árulni, a harmadik évben meg már csak 50-ért mert jön a váltómodell. Az első évben még relatíve minőségi mechanikai elemek vannak, mert elbírja az ár, de már megvan, hogy mit fognak lecserélni a következő évben gagyibbra, majd az utána következő évben (öntvények, fogaskerekek, csapágyak stb). A legtöbb mo.-i kisker üzletlánc csak a gyártás utolsó ciklusában rendel a már kifutóban lévő modellből, a kedvező ár miatt...a friss minőségibb és drágább darabokat túlnyomórészt a Lajtán túl veszik.
Tavaly a B-nél volt egy melónk, beszart a gépünk, vettünk volna egy zöld (hobbi) csavarozót, dolgozói kedvezménnyel lett volna 25e körül az aktuális legfrissebb darab. Mondtuk hogy szemben a barkácsboltban egy ránézésre hasonlónak tűnő cucc akciósan kb. a felébe kerül. Na ekkor mesélték el ezt a sztorit.

Kata78 2014.02.05. 22:05:18

@Lady.Bird: Egyetértek... :) mondjuk itt DIY polc van, én épitettem nulláról :) és azalig 243 csavart (direkt számoltam) nem se kábellel se manuálisan nem vállaltam volna be :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2014.02.05. 23:37:36

@lementahold:
Vitatkoznék azzal hogy a Lítium akksi nem bírja a hideget.
Sőt, inkább a lítium bírja mint a NiMH.
NiMH-t nem kéne tartósan -10 alatt tartani, lítiumnak meg akár a -40 (vagy még kevesebb) is oké. Tartósan. De tegyük hozzá gyorsan. hogy szimplán olyan hogy lítium akku nincs. Lítium-akármi akkuk/elemek vannak, és attól függően hogy milyen "akármi" úgy változik a működési hőmérséklet.

A széleskörben használt Li-ion az olyan -5, -10-ig teljesen jól elvan.

Morgan kapitány (törölt) 2014.02.06. 06:33:11

@sandinista!: Ez a példa a megjelenése óta sem csituló vitához, párbeszédhez illik:
furdancs.blog.hu/2014/01/08/barkacsolas_mindhalalig_901

Jock Ewing 2014.02.06. 07:33:55

@Bélabácsi:

Köszi az áttekintést....
De én tréfának szántam a bejegyzést :-)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.02.06. 08:17:58

@lementahold: Alapvető biztonsági előírás, hogy domboldalon fölfele nem csavarozunk... :)

KovA 2014.02.06. 08:42:11

Nyomatékhatárolós akkus csavarhúzó még nem volt a kezemben, de az a gyanúm, hogy megérné abból a szempontból, hogy talán kíméli a csavarhúzó hegyet.
Ugyanis gaykori azokkal amit én használok, hogy mikor beér a csavar hirtelen megnő az ellenállás és kipattan a csavarhúzóhegy és elforog... és ennek következtében le is amortizálódik viszonylag hamar.
Van ezzel kapcsolatban valakinek gyakorlati tapasztalata ?
Jól sejtem, hogy a nyomatékhatárolás segíthet a problémán ?

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2014.02.06. 10:07:31

@KovA: Persze. Amikor eléri a beállított határt, akkor a gép "elkattog", a bit meg áll a csavarfejben, tehát nem kopik, igen. Én használom is mindig a nyomatékhatárolót, az én Makitámon elég tág határok között állítható, a szinte kézzel megfoghatótól az előfúrás nélkül behajtott facsavarokig működik. És pontos is, tehát ha mondjuk ugyanolyan anyagba kell behajtani egy csomó csavart, akkor a csavarok feje épp egyformán fog bemélyedni az anyagba. (bútorlap, pozsdorjazsavar) Azt gondolom, a motort és az akkut is kíméli, az más kérdés, hogy maga a nyomatékhatároló mechanizmus viszont nyilván kopik...

KovA 2014.02.06. 12:05:05

@Thoreau: Hát remélhetőleg az kopásra van tervezve.
Jelenleg tök gagyit használok - a fő szempontom az volt, hogy ha fél évig fekszik valahol akkor se legyen olyan tönkremenő speciális alkatrésze, amit ne lehetne könnyen beszerezni. Ez a dolog az akku. Lényegében ceruzaelemes készülékeket használtam ceruzaakkuval - még így is megfelelően erősek voltak 6 Volt helyett 4,8-cal.
Ezzel is az volt a probléma, ha az egyik elfeküdt valahol 1-2 hónapot az akkuk károsodtak.
Mostanában viszont már kaphatók a hibrid technológiás NiMh Akkuk - bármit is jelentsen - felhasználói szempontból azt jelenti, hogy olyan alacsony az önkisülése, hogy az állásban tönkremeneteles probléma gyakorlatilag megszűnt. (LIDL-ben ALDI-ban kaphatók néha 1000Ft 4 db áron - a csomagolásán fel van tüntetve, hogy a lassú önkisüléses típus-e vagy olyasmi áll rajt hogy "ready2use", vagy rekámozzák, hogy egy év állás után még 80% töltöttség megvan, vagy ráírják hogy hybrid - szóval nagyon oda kell figyelni). Ez forradalmi előrelépés újratölthető akku használhatósága témában.
A bibi szerintem az, hogy nyomatékhatárolós szerkezetet alighanem profibb kategóriában lehet csak kapni, viszont az alighanem egyedi "szabványú" akkuval van szerelve és kérdéses, hogy hogy bírja a karbantartatlan elfekvést.
Az ideális az volna, hogy nyomatékhatárolós és szabvány NiMh akkuval vagy legalább állást tűrő technológiával készült akkuval.

WildBear 2014.02.06. 14:46:14

Nem "lithium", és nem "Lítium", hanem lítium.

pacagánycsök 2014.02.06. 16:01:04

korabbi kerdesemre valaki tud valaszt adni?

"ez a cikkben mondott 2-3-4 Nm valos? Lidl-ben kaphato Parkside cuccra 20Nm van irva. Vagy ez amolyan PMPO Nm?"

kklaci 2014.02.06. 16:51:01

Mágnesfék. A csavarfejek kímélése szempontjából sokszor a nyomatékhatárolás nem elég, pláne, ha erősen akarunk valamit becsavarni, és kiugrik a csavarból. Ilyenkor jön a pörgés és a bit és a csavarfej ledarálása, amíg meg nem áll, mert a lendület még viszi egy darabig. Erre megoldás a mágnesfékes készülék. Ha visszaengedjük a gombot, a forgás azonnal megáll, lefékeződik. Nincs lendületből továbbpörgés. Ezt az olcsóbb darabok nem tudják, de nagyon fontos és hasznos, érdemes inkább drágábbat venni. 15-20 eFt-ért már általában tudják a csavarozók. Ezért nem szerettem vezetékes fúrógéppel csavarozni, mert hiába volt nagy nyomatéka, sosem merült le, és még jól szabályozható is volt, ha kiugrott a csavarból, egy csomót darált, amíg leállt.
Honnan lehet tudni, hogy van mágnesféke? Megpörgetjük, visszaengedjük hirtelen a gombot, és egyértelmű lesz, ha van.

Untermensch4 2014.02.06. 21:24:21

volt egy einhell legalja típusú... inkább csavarforgatónak nevezném mert behajtani max számítógépben pontos helyükre megtérő csavarokat lehetett vele behajtani. de legalább másfél hónap fekvés után kipusztult az aksija (beépített) így nincs több idegeskedés. mondjuk olyan olcsó volt hogy ha nem orvul ajándékba kapom még nekem se jutott volna eszembe megvenni

Gera 2014.02.06. 23:29:03

Van egy Bosch PSR200-am és szerintem marha jó. Kicsit és könnyűt akartam, de már használható nyomatékkal, erre ez tökéletes szerintem, az ixo túl gyenge. Sok száz csavaron van már túl és teszi a dolgát. Szerintem az akkus csavarozó remek találmány, sokkal jobb, mint fúróval csavarozni. A fúró túl gyors és nincs nyomatékhatárolás. Persze brutális csavarokat, amiket kézzel megmozdítani is alig bírtam,csavartam már be a kék Bosch fúrókalapáccsal, de nagyon észnél kell lenni, mert egy pillanat alatt eltöri a csavart.

zooltek 2014.02.07. 06:39:05

@fene_: "ez a cikkben mondott 2-3-4 Nm valos? Lidl-ben kaphato Parkside cuccra 20Nm van irva. Vagy ez amolyan PMPO Nm?"

Talán tudok válaszolni, mert ha jól gondolom, van egy kis fogalomzavar az éterben :) A poszt a csavarbehajtókról szól, te nem véletlenül a Parkside akkus fúrójára gondoltál? Mert abban meglehet a 20Nm. Nekem is van egy, az első szériák egyike, "sebváltós", nagy fordulatszámon fúrni tudsz vele, kicsin meg csavart behajtani. 10 fokozatú nyomatékhatároló, persze irányváltó, és bitang erős. 18V NiCd akksi van az enyémhez (akkor még 2 akksival adták kofferben). Az egyetlen hátránya, hogy bitang nehéz, a 100. csavarnál már úgy bedurran az alkarom, mint Popeye-nek. Ahogy néztem mostanában a kínálatot, már sokkal kisebbnek és könnyebbnek tűnik, meg talán csak egy akkuval adják, de ezekkel az újakkal nincs tapasztalatom.

WildBear 2014.02.07. 08:02:25

Az "érdes" felületű bitekről van valakinek tapasztalata ?
Kis bórkarbid, vagy gyémánt szemcsék érdesítik a felületet, és "belekapaszkodnak" a csavar anyagába, így nehezebben ugrik ki a csavarból az ilyen bit.
A Werának vannak ilyen bitjei.

KovA 2014.02.07. 10:09:58

@WildBear: Kétségem van hogy nő-e annyit az élettartama mint amennyivel drágább.
használtam ilyesmit talán érezhető de nem számottevő a javulás.
De nem kizárt hogy van ebben is olyan csúcskategória ami már megéri - de szerintem jó csavarozógép is kell hozzá - mert hiába kapaszkodik jobban a csavar anyaga maga túl puha kis felületen nagy nyomóerők a végén a hirtelen nyomatékmegugrásnál enged annyit az anyag, hogy mégis kiugrik - és károsodik.
Azt nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy egy jó csavarozóban ami megvédi a túlterheléstől - maximálisan ki lehet használni a jobb kapaszkodást és megéri... de a gagyiban (ami nekem is van) szerintem nem - így is úgy is ki fog annyiszor ugrani, hogy tönkrevágja a drága hegyet... A gagyi csavarozóval egyszerűen nem tudom elérni/eltalálni a terhelhetőség határát. Mire megérzem, hogy sok már késő.
Elő szoktam fúrni a facsavaroknak mérete szerint úgy hogy tövig be tudjam csavarni.
A végén az utolsó fél/egy/két fordulatot kézzel szoktam meghúzni gondosan rátámaszkodva a csavarhúzóra - ha sikerül eltalálni :-) De így is fogynak a bitek.

A csavarozót egyébként kisebb fúrásokra pl csavarelőfúrásra is szoktam használni. Sikerült olyan kis gyorstokmányt vennem aminek csavarozóba dugható hatszögű tengelye van így sima csigafúrócskát is bele tudok tenni legalább 6mm átmérőig - nem t'om mennyi a legnagyobb azt hiszem a 8-as még belemenne talán a 10-es már valószínűleg nem. Így gyorsan tudom benneváltogatni az előfúrót meg a csavarozóhegyet.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.05.17. 22:31:12

liion nagyon faintos viszont az allastol kipurcan, ha valakinek van turelme es erkezese, akkor 40% -on becsurni benejlonozva a hutoszekrenybe :)))
nem mellesleg a jo oreg 18650 -es szep lenne ha menne :)

nekem jo kis nicd -m van alig hasznalom de meg 10 ev elteltevel is jo hogy szamithatok ra