A hét műtárgya: az autó

2014.11.27. 08:09 | Írta: Gyökösi Attila

Az autó az igazi fúr-farag embernek nélkülözhetetlen, hiszen folyamatosan szállítania kell mindenfélét. Nagyobb dolgokat épp úgy mint kisebbeket: tábla lemezt, betont, fűrészgépet, olajos hordót, de persze léceket, deszkákat, rönköket is.

Ráadásul állandóan készenlétben kell lennie, nem tudni, mikor ugrik az ember orra elé egy megmentésre váró valami a lomtalanításon, vagy mikor talál egy lezuhant repülőt vagy épp drónt, amit persze rögtön el kell vigyen haza.

Ebből egyenesen következik, hogy egy rendes furdancsos bizony teherautóval jár. De legalábbis egy alkalmatos méretű 'pickup' járművel. Nem véletlen, hogy az általában meglehetősen praktikusnak tartott vidéki amerikai emberek jó része bizony kisteherautókkal, platós pickupokkal közlekedik. Ezek ugye megfelelő, igazából korlátlan méretű szállítókapacitást biztosítanak (a korlátlant persze úgy értjük, hogy a platóról minden irányban lelóghat a szállítandó tárgy, míg egy dobozos, csukott furgon esetében a raktér mérete adott) és akár utasok szállítására is van mód.

Az amerikai pickup persze nagyobb mint a mi európai változataink (ott minden nagyobb...), ezért náluk az igazán kényelmes méretű utaskabin nem megy a raktér, és így a használhatóság rovására. Azonban nálunk a leginkább elterjedt dupla kabinos járművek esetében bizony a négyajtós utaskabin mögött már csak másfél méteres platócska marad.

A nálunk elterjedt pick up változat. 4 ajtó, nagy utastér. Mutatós és jó autó, de egy kétméteres lécből már fél méter lelóg a platóról... 

Igaz, a személyszállítás néha fontos lehet, ráadásul ezekben az autókban a második üléssor remek, zárható rakodóhelynek is alkalmas. Lévén, hogy a plató ugye nyitott, oda nyilván nem rakhatjuk mondjuk a heti nagybevásárlás reklámszatyrait. Ezek mehetnek a hátsó ülésre.

A nálunk kapható, dupla kabinos pickupok azonban túlságosan személyautós változatok már. Fényezett lökhárítók, óvni való könnyűfém felnik, sérülékeny díszburkolatok találhatóak rajtuk. Mutatósak, de igazából már túlságosan kifinomultak. 

A barkácsoló igazi járműve a kétüléses, vagy még inkább a 2+2 üléses, 'másfél kabinos' pickup! Ilyen járművet ugyan a magyarországi importőrök több márka esetén nem is forgalmaznak, de azért néhány gyártó választékában megtaláljuk. A nálunk elérhető választékból kedvencünk az Isuzu D-Max nyújtott kabinos változata. A 'másfeles' hosszúságú kabin majd kétméteres platót biztosít. És miután ez az autó a most divatos, összenyíló oldalajtókkal rendelkezik, igen jól pakolható. A hátsó üléssor persze igazából csak pót-ülés, nyilván nem túl kényelmes, viszont rövid távra mégis megfelel, ugyanakkor utas nélküli üzemmódban igen sok rakodóhelyet kínál.

A másfeles kabin, és a jó pakolhatóság megvan. De fényezett a lökhárító, szép a felni... kicsit már divatautó ez is.

Az igazán jól használható változatokat nem a kifinomult és elpuhult európai piacon kell keresni, hanem az óceán másik partjain, az Államokban és különösen persze Ausztráliában.

Fekete lökhárító és műanyag sárvédő ívek, acél felni. Kenguru rács, kötözésre és fellépésre alkalmas masszív vasak. Ez a mi autónk! Csak hát rossz oldalon van benne a kormány...

Az alábbiakban összeszedtünk pár igazán jól használható kivitelt és extra funkciót, ami bemutatja, miért is annyira jó találmány egy ilyen autó:

A hókotró feltét egyértelműen király találmány:

A három tengely már kevésbé, de nagyon mutatós:

A fegyveres változatot legalábbis lehetséges opcióként érdemes észben tartanunk, a világ veszélyes hely...:

Egy platós autóra tényleg minden felfér, motorok épp úgy, mint mondjuk egy komplett kunyhó:

De ha minden kötél szakad, akár néhány ember is:

Szóval, most már gondolom minden olvasó számára egyértelmű, hogy a pick up az autók királya. Igazi munkaeszköz, nem divat- és pláne nem félteni való vagyontárgy. Hanem bizony egy használatra és munkára született eszköz. Épp nekünk való...

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr508763570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása