3DPrint: Szoftverek és letöltések

2016.02.11. 18:11 | Írta: kkm.furdancs

Az évek óta tartó fejlődés során népszerűvé vált a 3D nyomtatás, így kialakult az a szakmai közösség, mely szívesen megosztja tapasztalatait és munkáit a neten. Zömében ingyen férhetünk hozzá százezres nagyságrendű tervhez, amit azonnal vagy módosítások után már nyomtathatunk is. Egyszerűbb tárgyak esetén kézenfekvő szétnézni az erre a célra szakosodott gyűjtőoldalakon. Rendkívül széles a skála. Ötletes, hasznos, szép példányokkal egyaránt találkozunk. Közzétevője megspórolja nekünk a tesztelést is.

3D 3D nyomtatas

A nyomtatott műanyag szilárdságára voltam kíváncsi és ehhez egy sokoldalúan felhasználható tárgyat találtam, a csavaros szorítót. Lehet, más a hivatalos neve, lényeg, hogy műanyag fej, melybe beleillik egy hatlapfejű csavar és rászoríthatunk dolgokat más dolgokra vele (közben kiderült: marokcsavar a neve). Nem mellékes, hogy dekoratív kivitelben.

3D 3D nyomtatas

A Thingverse gyűjtőoldalon számos kidolgozott modellt találtam, ez is onnan származik. Kategóriákba rendezetten és okos keresővel is rákereshetünk letölthető tervekre. A galériákban az elkészült tárgyak fotói mellett elforgatható, nagyítható 3D modellek segítik a választást. Találunk tárgyhoz tartozó leírást és kommentben kérdezni is lehet. A feltöltők büszkeségét megtekintési, letöltési statisztikák táplálják.

3D 3D nyomtatas

A szeletelő programban több paraméterrel egyensúlyozunk a szilárdság és költség között. Ez a pillangócsavar csavarásra szenvedi el a legnagyobb alakváltozást, hiszen a beragasztott M6 csavarfej vagy anya forgatása a hengeres tengelyre hárul. 10,30 és 100% kitöltéssel nyomtattam, majd nyomorgatni kezdtem a tesztpéldányokat. A tárgy külső héja 0.8 mm vastag, közte négyzetháló feszül. Még a 10 százalékos is kiállta a próbát. Lássuk a költségeket (8 Ft/grammos anyag). 10%=24 Ft,  30%=32 Ft, 100%=56 Ft. A kereskedelemben 300-800 Ft mérettől függően.

A letölthető modelleket gyűjtő oldalak felsorolását a nyomtatóbolt kézikönyvéből idézem:
"Néhány oldal a teljesség igénye nélkül, ahol 3D modelleket lehet letölteni. A vastaggal jelölt oldalak kifejezetten és első sorban 3D nyomtatás orientált oldalak, tehát érdemes először ezeken próbálkozni. Viszont érdemes megemlíteni, hogy az ezeken az oldalakon található modellek közül sem mindegyik nyomtatható tökéletesen, vagy pedig nem FDM (olvasztott műanyagszál elvű) nyomtatókra vannak optimalizálva. De nyugodtan kísérletezgessünk, nézzük meg a modelleket, a próbálkozásokból tanulunk a legtöbbet."

3D 3D nyomtatas

Ide szúrom még az STLFINDER oldal linkjét, hiszen már nevében is benne a népszerű .stl formátum (STereoLithography). Ez a tárgyak geometriai jellemzőit leíró nyelv, melyet a slicer program vág vízszintes szeletekre és e rétegeket egymásra tornyozva építi fel a tárgyat. A nyomtatóhoz adott Cure nevű slicer az alábbi formátumokat tudja fogadni: stl, obj, dae, amf. Logikus tehát, hogy saját modelleink megalkotásához olyan tervezőprogramokat keressünk, melyek képesek ilyen fájlkiterjesztésbe exportálni.

Egy nagy lélegzetű írásban már foglalkoztunk az ingyenes CAD tervezőprogramokkal. Nagy pontosságú nyomtatóval és korrekt tervezőprogrammal bármit elkészíthetünk, de léteznek kifejezetten amatőr felhasználóknak készített, ingyenes programok, melyeket 3D nyomtatásra optimalizáltak és nem kell hónapokat tölteni a CAD-program megtanulásával. Ha mégis valamelyik gigaprogram mellett döntünk, elsőként a kimeneti fájlformátumokat böngésszük ki dokumentációjából.

3D 3D nyomtatas

Utána következzen a próbaverzió kipróbálása, hiszen a konvertálás néha nem zökkenőmentes, még ha szerepel is a programismertetőben ez a lehetőség. Jómagam 1994. körül ismerkedtem meg a 3D Studio animációs-modellezőprogrammal, azóta is rápillantok néha az aktuális verziókra. Nem csoda, ha rááll a kezem és a Max 2012 próbaváltozattal kezdtem az "eszterga forgatókerék" tervezést. Egyébként ebből is tucatszámra találunk kész modelleket a neten, viszont ezek korlátozottan változtatható fájlok. A teljes tárgy méreteit nagy pontossággal tudjuk átméretezni a slicer programban, de például a forgatókerék furatainak átmérőjét külön már nem.

3D 3D nyomtatas

És különben is, ma a tornapapucs, holnap a világ?! Előbb-utóbb saját elképzeléseinket is monitorra vetjük, ismerkedjünk meg minél előbb a tervezési folyamattal, például ezen egyszerű tárgy útján. Nem érdemes részletekbe bocsátkozni egy olyan témában, melyről könyvtárakat írtak, de ez a konkrét tárgy a Boolen tárgyegyesítéssel készült. Nevezetesen alap mértani testeket készítünk (itt kúp, cső, hatoldalú "cilinder") és összeragasztjuk őket, illetve szükséges alakzatokat egymásból kivonni is.

3D 3D nyomtatas

Nyomtatás után nem lehetett nem észrevenni - sőt, már a Cure program is jelezte - hogy konvertáláskor kissé megváltozott a tárgy felépítése. Eltűnt a besüllyesztett hatlapú anya, vigasztalásul viszont kitöltötte anyaggal az eredetileg lyukasra gondolt henger furatát.

3D 3D nyomtatas

A kudarcpéldával csak sugallni akarom, hogy törpök élete sem csak móka és játék, ezért érdemes először kitaposott úton járva a hivatalosan is 3D nyomtatásra szakosodott programokat használni, melyek (szintén a nyomtató magyar nyelvű kézikönyvéből merítve):

"Nem csak több száz ezer forintos modellező illetve CAD programmal tudunk mi magunk is egyszerűen elkészíteni egy 3D-s modellt. Léteznek ingyenesen használható, egyszerűen kezelhető programok is, amelyeket hamar el tudunk sajátítani. Ezek közül is mi a Tinkercad-ot ajánljuk kezdőknek és haladónak is. A Tinkercad egy böngészőben futó program, tehát még telepítenünk sem kell semmit a számítógépre. A használatához egy modernebb böngésző (pl. Chrome vagy Firefox), illetve egy közepes vagy erős számítógép kell.

További ingyenesen használható modellező programok 
-
Autodesk 123D Design (egyszerű használat)
- Autodesk Fusion 360 (profi CAD program, otthoni felhasználásra ingyenes)"

Sorozatunkat a 3D nyomtató shoppe szaküzlet támogatja.

    Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr718762850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása