Fémipar: Szegecsek

2016.04.24. 14:27 | Írta: kkm.furdancs

A szegecs olyan kötőelem, amely végeinek megfelelő alakításával szerkezeti elemek összefogására alkalmas. A szegecs gyámfejből és szárból áll.

szegecs_04.jpg

A szegecs anyagának szívósnak kell lennie, és egyben a nagy nyúlás követelményeinek is meg kell felelnie. Az acélszegecsek általában csavaracélból készülnek. Speciális célokra készülnek alumínium-, sárgaréz- és rézszegecsek is.

szegecs2_03.jpg

A szegecs részei

A szár egy részéből szegecseléssel alakítjuk ki a zárófejet. A szegecseket általában a gyámfej alakja szerint nevezik el. Ennek megfelelően a következők lehetnek 

szegecs2_02.jpg

Szegecsfajták

Félgömbfejű szegecs: ez a legáltalánosabban használt szegecsfajta.
Süllyesztett fejű szegecs: ott alkalmazzák, ahol a szegecsfej számára nincs hely, vagy ahol a felületnek szegecselés után is síknak kell lennie.
Lencsefejű szegecs: ugyancsak ott használják, ahol a félgömbfejnek nincs helye, vagy ahol esztétikai szempontokat tartanak szem előtt.
Peremes szegecs: vékony lemezek vagy lágy anyagok összefogására használják.
Tartály szegecs: tartályok szegecselésére való, ahol a tömítésnek elsőrendű szerepe van.
Lemezszegecs: vékonyabb lemezek összeszegecseléséhez használatos.
Trapézfejű szegecs: hajószegecseléshez alkalmazzák.
Szíjszegecs: szíjak végtelenítéséhez használják.
Csőszegecs: a gyengeáramú iparban, a műszeriparban és különleges célokra használják.
Robbanószegecs: általában a repülőgépiparban használják olyan helyeken, ahová a szegecselő szerszámokkal nem lehet beférni. A robbanószegecs alumíniumból készül, és szárában robbanótöltet van. A behelyezett szegecs töltete miután melegítik (általában 150 °C-ra), felrobban, így alakul ki a zárófej.

szegecs2_09.jpg

Robbanószegecs

szegecs2_08.jpg

Különböző zárófejek

A szegecsek jelöléséhez rövidítéseket alkalmazunk. Például az "sr. félgömbfejű 4x12" jelölés a következőt jelenti: a szegecs sárgaréz, félgömbfejű, a szegecsátmérő 4 mm, a szegecshossz 12 mm. A zárófej a gyámfej alakjától függetlenül is kialakítható. A félgömbfejű szegecs zárófeje lehet félgömb, süllyesztett vagy lencse alakú.

 
   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr288762750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása