Fenyőfa-világítások hibaforrásai

2016.12.23. 05:00 | Írta: -nos-

A karácsonyi ünnepekre mindenki lázasan készülődik, vásárol, süt-főz, ám a fenyőfa feldíszítésére mindig az utolsó napon kerül sor. Ilyenkor előfordulhat, hogy a ma már megszokott fényfüzér izzói a bekapcsolás után nem gyulladnak ki. A hiba keresése pedig akár hosszadalmas is lehet, ami az idegeskedés mellett késleltetheti a karácsonyfa gyújtás idejét is. Ez elkerülhető, ha előző nap ellenőrizzük a fényfüzér hibátlan működését.

Decorated Christmas Tree.jpg

Azonban elsőként nem árt tisztázni néhány alapfogalmat:

A klasszikus füzérek hagyományos izzószálas fényforrásokat tartalmaztak. Itt, ha egy izzó megadta magát, az egész füzér elsötétül, tehát a legfőbb feladat rájönni, melyik izzó adta fel a küzdelmet. (Erről bővebben a továbbiakban szólunk.) Ezeknél általában hagyományos, menetes foglalatot találunk, mint a régi zseblámpáknál. Néhány éve már hódítanak a kis, néhány milliméter átmérőjű "rizsszem" izzókat tartalmazó füzérek, ezek nem ritkán 100 darabnál is több izzót tartalmaznak. Alapvetően ezekben is hagyományos, sorban kötött izzószálas fényforrásokat találunk, azonban a legtöbb esetben van egy olyan opció minden izzóban, hogy a kiégésük esetén a füzér tovább világít, mert ilyenkor is megszakítás mentes marad az áram útja. Ekkor persze egy-egy izzóra valamivel nagyobb feszültség jut már, tehát a tovább világító izzók élettartama csökkenhet, így a hibás izzó cseréje ekkor is fontos. Itt általában persze látható, hogy melyik izzó sötét a sorban, tehát a csere némiképp egyszerűbb. Ezek egyszerű, bedugós, műanyag foglalattal rendelkeznek. A legújabb fejlesztések már a LED fényforrásokat, vagyis világító diódákat tartalmazó füzérek. Jó hír lehet, hogy ezek gyakorlatilag örök életűek, rossz, hogy ha mégis sérülnek (mert mondjuk rátesszük a létra lábát az egyik LED-re), javításukra és cseréjükre nemigen van mód.

A továbbiak a hagyományos, izzószálas izzókat tartalmazó füzérekre vonatkoznak. Mivel ezek a kis világítótestekből álló hosszabb-rövidebb fényfüzérek  230-240 V feszültséggel működnek és az izzók sorba vannak kapcsolva, ha csak egy is kiég közülük, a fényfüzér nem fog világítani. Ilyen esetekben a kis izzókat egymás után a foglalatukból kitekerve és a fény felé tartva meg lehet megvizsgálni, hogy az izzószáluk ép-e.  Ha az izzó buráján kis kormos folt van, akkor biztosan kiégett, és egy új izzó behelyezése után az összes izzó világítani fog. 

Persze ez a vizsgálat színes, vagy mintás burájú izzók esetén korántsem egyszerű. Van azonban egy általában jól működő házi praktika a hibakeresésre:  Az első izzót ki kell cserélni egy biztosan jó darabra, majd a kivett izzót behelyezni a következő helyére, és így tovább, végig a füzér mentén. (Ezt persze az igazi művészek folyamatosan feszültség alatt lévő füzéren csinálják, ez ugyan minden létező szabállyal és előírással szemben megy, viszont praktikus és gyors. Persze azzal tisztában kell lenni, hogy a hálózati feszültség kézzel való érintése rejt bizonyos kockázatokat magában. A karácsonyi temetések mindig szomorúbbak kicsit,  tehát lehet hogy mégis jobb, ha nem vagyunk restek ki-be kapcsolgatni az izzósort... ) Ha eljutunk a beteg izzóhoz, azt kicserélve már világít is a sor. Persze ha több rossz izzó van a rendszerben, ez a módszer tovább tart, amíg az összes kiégett izzót ki nem cseréljük. De ha a sor elején behelyezett minden izzó biztos jó, akkor ez a módszer csalhatatlan. Nyilván nem haszontalan, ha van a kezünk ügyében egy hagyományos lapos elem (bár ez már nem divatos áramforrás) ennek a 4,5 voltos feszültsége szinte minden izzószálat képes némi derengésre bírni, tehát az izzók ellenőrzésére remek megoldás lehet. 

Ha van megfelelő, a fényfüzérhez mellékelt pótizzó, akkor a csere egy mozdulattal elvégezhető. Ha azonban a pótizzók már hiányoznak, csak azonos névleges feszültségű, vagy annál 1-2 V-al magasabb értékű és a foglalatba illő új darabbal szabad kicserélni. Ha kisebb a voltszámuk, túlmelegednek, kiégnek, tűzveszélyt is okozhatnak. Soha nem szabad pl. "gyors megoldásként" egy-két foglalattal csökkenteni a füzért, mert ezzel az összes égő veszélyesen túlmelegedhet, ami tűzveszélyt okozhat. Cserénél fontos az azonos alakú izzónyak is, különben nem lesz megfelelő az izzó és a foglalat kontaktusa.

63455614.jpg

Ha pedig az izzónak látszólag semmi hibája nincs, mégis úgy viselkedik, mintha kiégett volna, ennek okát az érintkezők eloxidált felülete is okozhatja, amely gátolja az áram tovább jutását. Ez a foglalat fém érintkezőinek a megtisztításával  orvosolható, ám ilyen esetekben az izzó kivezetéseit is meg kell tisztítani. A kis izzók kivezetései általában vékony huzalok, amelyek az izzónyak két oldalán találhatók és kés élével megkaparva, kiegyengetve hozható helyre a megfelelő érintkezés a két felület között. A különféle alakú csere izzóknál előfordulhat, hogy a kivezető huzalszálak oldalt nem elég hosszúak és foglalatba dugásukkor oldalra csúsznak, ezért nem adnak kontaktust. Kiegyenesítve a huzalvéget, van esély a jó érintkezésre. Az izzókat így egymás után átvizsgálva előbb-utóbb könnyű a hibás izzót, vagy kontakthiba helyét felfedezni és kicserélni illetve kijavítani.

A modernebb izzósoroknál sok esetben már találunk elektronikát is (egy kis doboz formájában) amelyik villogtatja a fényfüzért. Ez is lehet persze hibaforrás, sajnos ha ez hibásodik meg, nemigen van tennivalónk, ezekben többnyire kicsi, alulméretezett nyomtatott áramkör van, zömében pici SMD alkatrészekkel szerelve, ezek javítására nemigen van mód, ha van némi jártasságunk a forrasztópáka használatában, akkor esetleg kiiktathatjuk az egész villogtató szerkezetet, de ez teljesen amatőröknek azért nem ajánlott. 

Kültéri szerkezeteknél általában találunk egy dugasztápegységet is, hogy az esetleges vezetéksérülések esetén ne a hálózati feszültség szabaduljon a kertben álló fenyőfára, vagy a ház ereszcsatornájára. (Előbbi a fán tanyázó mókusokra, utóbbi az ereszbe kapaszkodó mikulásokra lehet végzetes hatású.) Ez is elromolhat persze, itt azonban - miután általában szabványos feszültséget és csatlakozót használnak a gyártók - lehet megoldás a dugasztápegység cseréje.

Manapság persze egy új füzér már sokszor komolytalan tétel, időnként azon gondolkozunk, hogy lehet x számú izzót, és Y méter vezetéket ilyen olcsón adni. Tehát a javításnál sokszor kifizetődőbb venni egy új füzért. De ha van egy régi, amolyan békebeli izzósorunk, azért azt érdemes lehet megmenteni és javítani, mert rátekintve eszünkbe juthat az a rengeteg boldog pillanat aminek az a füzér már tanúja lehetett.

Ha kérdésetek, netán érdekes történetetek van a témával kapcsolatban, akár itt kommentben, akár a Facebook-oldalunkon várjuk.

house-christmas-lights.jpg

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr965679183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wrstjnethn 2013.12.14. 00:28:17

Ha több rossz izzó van a sorban, a cserélgetős módszer fabatkát sem ér, mivel hiába cserélgeti az ember azt az egy jó izzót, a másik mindig az áramkörben van. Az elemes módszer a tuti.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2013.12.14. 07:56:10

@wrstjnethn: Igaz, bár ha megnézed minden esetben, hogy a füzér elejére berakott legelső izzó biztos jó legyen, akkor több kör után azért "kidolgozódik" a rendszerből minden hibás izzó. De az kétségtelen, hogy ez a módszer inkább az egy darab beteg izzó gyors kiszórására való.

wrstjnethn 2013.12.14. 10:46:51

@Thoreau: Hát igen de akkor a teljes permutációt végig kell játszani rossz esetben. Azaz a tuti izzót minden foglalatba bele kell rakni es mellette vegigjátszani a többi izzóval. Hátam közepére mikozben nyaggat a család! Én egy hónappal előtte kipróbálom mert akkor nem annyira ünnepromboló a káromkodás! :)

zooltek 2016.12.23. 06:19:16

Kiegészítésként: előfordulhat még kábeltörés is, mivel ezek az izzósorok rettentő vékony vezetékekkel készülnek. Amikor elpakolásnál "összegyűröd", előszedésnél kitekergeted, megvan az esély, hogy valahol megszakadjon a vezeték. Kültéri izzósor esetében meg ha +10 fokban passzosan erősíted fel, -10-ben már összehúzódhat annyira, hogy folytonossági hiba keletkezzen. Ezen esetekben egy fáziskereső műszer nagyon hasznos (mondjuk a hibás izzó keresésében is).

kkm.furdancs 2016.12.23. 08:18:19

@zooltek: Szia! Egy félig releváns kérdést szeretnék feltenni. Amikor egy hirdetésben azt írják "A kollektornál hányja a szikrát" - a Makita sarokcsiszoló, akkor mi lehet a gond? Szénkefe? Eléggé visszatérő hibajelenség a hirdetett szerszámoknál.

zooltek 2016.12.23. 16:46:06

@kkm.furdancs: Ez sokrétű lehet.

(1. A kollektor az kommutátor, grammarnazi letudva.)

2. Halott a forgórész. Nem írtad, hogy 115, 125, 180 vagy 230-as, az olyan 5-10E nálunk.

3. Nem halott a forgórész, csak fel kell szabályozni, az kb 1-2 pénz.

4. Ha csak egy oldalon húzza a szikrát jobban, akkor vszleg állórészes, az meg kb. 4-6 ezer.

5. Összetört a forgórész csapágya. Mind a kettőnek C3-asnak (nagy határfordulatúnak) kell lennie, ez 3-6k HUF.

6. Kiment a csapágy gumiágya (ha olyan), 1000 pénz.

Ezen kívül lehet, hogy sz@r a szénkefe (nálunk makitába kicsi 1500, nagy 3000, gyári), lehet sz@r a kefetartó (megszorul), meg előfordulhat vezetékhiba is (átad, de az "ampert" már nem bírja átvinni).

Egy szó mint 100, legtöbbször a forgórész van leégve, de ha szerencséd van, csak a hátsó csapágyat kell kicserélni.

Még egy megjegyzés: minél régebbi gépet keress, ez nem az a "régen minden jobb volt", de tényleg így van :(

(de ha privibe elküldöd a linket, privibe válaszolok dolgokat)

(grammarnazi back: ha már kollektornak mondja, akkor annak a gépnek nem volt gazdája)

anonymouse. 2016.12.24. 08:16:33

Egy karácsonyi égősor hibája, mennyi minden fontos dologra ad apropót, mint például: nem csak a karácsonyi égőm világit, hanem a flex is amit venni akarok (működés közben) ! :D
Kellemes ünnepeket minden barkácsolónak!

kkm.furdancs 2016.12.24. 10:17:03

@zooltek: Küldök majd privát üzenetet karácsony után. Úgy fog kezdődni, hogy te nagyon bölcs vagy :) Köszi és kellemes ünnepeket!

zooltek 2016.12.24. 12:09:51

@kkm.furdancs: Bölcs nem vagyok, és Jézust sem ajándékoztam meg annak idején, de a Kellemes Ünnepeket kívánom Neked is és a Furdancs íróinak és olvasóinak is!

villanyember 2016.12.24. 21:27:18

@zooltek:

Nagyon korrekt elemzés volt, gratulálok. Tulajdonképpen semmi kiegészítés nem kell, mindent leírtál, amit tudni lehet. Amit mégis kiemelnék, az a forgórész hátsó csapágya! Nem egy műszer került már hozzám, amire valami "szakember" egy megforgatás után rámondta: forgórész, kuka.
Aztán láss csodát, egy csapágycsere után tette a dolgát tovább. A "régi" gépekben meg annyi az igazság, hogy ha már kibírt egy néhány nehéz szezont, akkor valszeg életrevaló. Ha valami gagyi sz@r, akkor hamar elhalálozik. Sajnos ez a jelenség nem mindig márkafüggő, volt már neves műszer, ami pár hónapon belül meghalt, ellenpélda a nevenincs ütvefúróm. 15 éve vettem, egyetlen munkára. Ha kibírja, akkor már megkereste az árát! Azóta túl van már 2-300 dobozfúráson (76 mm koronafúró), jó pár tiplin és betonvésésen. Egyszer beragadt az ütőmű, szétszedtem kalapáccsal. Kapott egy kis csiszolópapírt és egy adag zsírt, azóta is teszi a dolgát. Kellemes únnepeket mindenkinek.

efi 2016.12.27. 19:02:02

Azokon a sorokon, ahol kiég egy izzó, mégis világít tovább, hogyan van megoldva?

zooltek 2016.12.29. 05:49:34

@efi: Úgy, hogy nem sorba, hanem párhuzamosan vannak kötve az izzók.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2016.12.31. 20:07:13

@efi: @zooltek: A kis tű/műanyag foglalatú pótizzók között sok olyan van (ez fel is van tüntetve a csomagoláson) amelyik úgy vannak kialakítva, hogy ha kiég az izzószál, akkor az izzó direktben továbbengedi az áramot. Ez elvileg jó megoldás, csak ugye az ember lusta, aztán amikor az 50 izzó helyett már csak 45 világít, akkor baj van.

lajafix1 2017.12.23. 20:43:19

idén én vagyok az első?

leteszteltem mindkettő kínai aprólámpás füzérünket, világított, persze a rövidebb a fára felrakva már nem, megunta, le vele, gugli, 9 voltos elemmel ellenőríztem vagy 40 izzót, 1 nem világított de átengedte az áramot, egyben meg szakadt volt a szál! persze az utolsó előtti előtti a sorban. a 20ik izzóellenőrzés után már magamra tekertem és bedugtam a füzért hátha agyonüt :) , elment az életkedvem, láttam hogy reggel dörömbölök az OBI ajtaján ledsorért...

a hosszabikat is átnéztem a fán 1 nem világított. Jól bírják, mert szvsz 10 éve vettük ezeket.

Kösz a leírást.

benkoagnes 2019.01.21. 11:31:13

KDG 241 kültéri fényfüzér vezetéke közvetlenül a dugasztápegység előtt megsérült. Van esély a javításra, esetleg a dugasz cseréjére? Nem szívesen szaporítom a szemetet egy 240 izzós, tökéletes fényfüzérrel.
süti beállítások módosítása