Mi legyen a gyűjtőkéményekkel?

2017.03.06. 05:01 | Írta: Gyökösi Attila

Azt gondolom, a legtöbben a kémények és az égéstermékek elvezetése terén nem vagyunk túl tájékozottak. A kémény egy kürtő, amin kimegy a füst, mert forró és könnyebb mint a hideg levegő, ezért a gravitáció okán felfelé akar menni. Hol itt a tudomány? Pedig a modern fűtőberendezéseknél, a túlnyomásos kémények világában ez bizony már sokkal összetettebb kérdés, különösen soklakásos és sokemeletes társasházak esetében.

A múlt héten egy sajtótájékoztatón jártunk, amely a társasházak gyűjtőkéményeinek korszerűsítésével kapcsolatos történések köré szerveződött. Írtunk már korábban arról, hogy a vonatkozó, tavaly életbe lépett törvények alapján már csak a mostanság legkorszerűbbnek tartott, kondenzációs kazánokat szabad beépíteni, mind új épületekben, mind a korábbi készülékek cseréjekor. Azonban ezek a kazánok a füstgázok elvezetése terén egész más igényeket támasztanak, mint a korábbiak, tehát cserekor komoly átalakítást igényelnek a használni kívánt kémények.

A családi házaknál persze ez a tulajdonos gondja, azonban a társasházak esetében a dolog jóval bonyolultabb. Itt a kémények a ház osztatlan közös tulajdonát képezik, az átalakításuk csak a ház közös döntése alapján lehetséges. És persze a méretük és a kialakításuk miatt ez az átalakítás igen komoly összegbe kerülhet, amit a ház lakóinak, pontosabban az adott kéménybe kötött berendezések használóinak kell összedobni. Szintén fontos, hogy ez bizony komplex cserét jelent, tehát az kémény átalakítása ÉS az összes arra bekötött kazán cseréje egyszerre kell megvalósuljon.

kemeny.jpg

Gondolom rögtön érezhető, hogy itt bizony lehetnek problémák. Igaz, a felújítás közös érdek, de nyilván teljesen máshogy áll hozzá az a lakó, aki épp kazánt cserélne, és égetően fontos számára az új kémény, hiszen a régi rendszerű kazán helyére kerülő újat nem tudja használni amíg a kémény nincs átalakítva. A szomszédban viszont elképzelhető egy olyan lakó, aki alig két éve cserélt kazánt, ami még épp nem kondenzációs, de egyebekben teljesen korszerű. Ő nyilván nem lesz lelkes a gondolattól, hogy hatalmas pénzt 'öljön' a kémény átalakításába, és a kazán cseréjébe. (Hiszen az átalakított, kondenzációs kazánokhoz készült túlnyomásos gyűjtőkémény a korábbi kazánokhoz már nem alkalmazható.)

Szóval, ez a kérdés bizony darázsfészek a javából... Tudni érdemes, hogy ez nem kis gond, összesen ötszázezer háztartást érinthet a gyűjtőkémény cseréje Budapesten és vidéken, ráadásul itt bizony komoly mennyiségben vannak olyan lakások, ahol épp nem a tehetősebb réteg él.

A hivatalos sajtóanyag az alábbiakat tartalmazza:

„Van megoldás a lakásonként akár több százezer forintba kerülő beruházásra. Idén a Nemzeti Gazdasági Minisztérium európai uniós forrású, kamatmentes hitellel támogatja azokat, akik a fűtéskorszerűsítést nem tudják saját erőből finanszírozni. Az ErP rendelet tavaly júliusi bevezetésével a kondenzációs technika vette át a főszerepet hazánkban. Ennek kapcsán az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a kondenzációs kazánok iránti kereslet. A MEHI által 2016-ban végzett kutatás szerint az elmúlt 5 évben a lakosság az 1980 és 2005 között épített lakásokban cserélt kazánt, ami 40%-ban már kondenzációs készülék volt. A legtöbben falun (40,3%) a legkevesebben a fővárosban (20,2%) ruháztak be kazáncserére. A csere azonban a társasházak kéményeit is érinti, mivel a modern technológiához korszerű kéménnyel kell rendelkeznie minden háznak.

kepernyokep_2017-03-02_09-21-11.png

A hazai társasházak 95 százaléka azonban nem rendelkezik olyan felújított egyszerű, vagy gyűjtőkéménnyel, amely egy esetleges kazáncserénél megfelelő lenne. Bálint Attila, a EMKÉSZ képviselője szerint jelenleg 90 000 műszakilag problémás kéményt kellene azonnal lecserélni. Az ország lakosságának 20 százalékát érinti aktuálisan ez a probléma. Ezen belül főként társasházak, lakóközösségek szembesülhetnek egy kéménycserével a jövőben. Többségük nem is tudja, hogy a tulajdonában lévő tüzelőberendezés milyen égéstermék elvezetőhöz kapcsolódik. A gyűjtőkéményekkel kapcsolatos problémák szerinte rövid időn belül napvilágra kerülhetnek, mivel a hazai kazán és kémény állomány meghaladja a 20 évet. Egy 40 lakásos társasház esetében csupán a kéményfelújítás költsége 150 000 – 250 000 forint közötti összegre rúghat háztartásonként. A közös kémény átalakítása azonban komoly terhet jelenthet a társasház, valamint az ott élő tulajdonosok számára. Akik nem tudnak belevágni az energetikai korszerűsítésbe, nagyrészt forráshiányra hivatkoznak.

Az ő számukra jó hír, hogy idén a Nemzeti Gazdasági Minisztérium a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül kamatmentes hitelt nyújt azok számára, akik a fűtési rendszerek korszerűsítését saját erőből nem tudják megoldani. Az EU forrásból lehívott hitelt természetes személyek, társasházak és lakásszövetkezetek egyaránt igényelhetik a lakóépületek energetikai korszerűsítésére, illetve a megújuló energiaforrások alkalmazására.

Versits Tamás a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke hangsúlyozza, hogy az egyesület fontosnak tartja megismertetni azokat a technikai lehetőségeket, amelyekkel a szabályokat betartva vághatnak bele a korszerűsítésbe a társasházak és a magánszemélyek egyaránt. Az egyesület ezért folyamatosan figyelemmel kíséri a piacon megjelenő új termékeket, a hozzájuk kapcsolódó műszaki megoldásokat pedig rendszeresen egyezteti az illetékes szervekkel, valamint a gyártók képviselőivel. Mindez a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Első Magyar Kéményszövetség közös sajtótájékoztatóján hangzott el, ahol a társasházi kémények lakosságot érintő kérdéseiről egyeztettek a civilek és a legnagyobb gyártók energiatakarékosságot szem előtt tartva foglalt állást a szabályos kémény és kazán kombinációk hazai használatáról.”

Ez így akár rendben is lehetne. Azt azért a tájékoztatón érezni lehetett, hogy itt még nincs minden kőbe vésve. A törvényalkotói szabályzáson is történhet még finomítás, és a hírek szerint a gázkészülékek gyártói is gőzerővel fejlesztenek olyan berendezéseket, amelyek esetleg valamiféle hibrid megoldást kínálhatnak a problémára.

De volt pár ezen túlmenő érdekesség is a tájékoztatón:

Például megtudtuk, műszakilag miért is fontos a kémények átalakítása, mennyiben működik máshogy egy kondenzációs kazán, mint egy hagyományos. A kémények áramlása, a bennük kialakuló nyomásviszonyok egy nagyon komplex rendszert képeznek. (Fontos, hogy nem csak a füstgázok elvezetésére kell figyelni, hanem a kazánok friss levegővel történő ellátására is, amit a régi rendszerben sokszor szintén a kéménykürtők útján oldottak meg.) Megtudtuk, hogy egy társasház kéménye pontosan méretezett műszaki alkotás, ahol bizony igen komoly problémát okozhat ha akárcsak egyetlen lakó önhatalmúlag új, más teljesítményű berendezést épít be, amiről nem tájékoztatja a többi lakót. Erről egyébként egy konkrét esetleírást is kaptunk, ahol egy budai 5 szintes ház kálváriáját mutatták be. Itt a legfelső lakó épített be egy a korábbinál jóval nagyobb teljesítményű kazánt pusztán azért, mert ezt tudta jó áron megszerezni, és a nagyobb a közvélekedés szerint jobb is... Az eset úgy derült ki, hogy a kéményben megváltozott áramlási viszonyok miatt az alsóbb szinteken oly mértékben megemelkedett a kémény belső hőmérséklete, hogy az alacsonyabban található kazánoknál az égésterméket a kéménybe juttató ventilátorok sorban hibásodtak meg. Persze ezek egyedi esetek voltak, mindenki a saját szerelőjét hívta, és csak a többedik probléma után lett világos, hogy valami globális gond lehet, és így derült ki a legfelső lakó kalózakciója…

A meghívott szakemberek a tapasztalataik alapján azt mondták, hogy egy ilyen központi, a költségek jelentős részét fedező támogatással rendelkező program jó eséllyel meg fogja hozni a lakók kedvét a felújításhoz. Ez lehetséges, de például a kéményseprők képviselője úgy vélekedett, hogy ez egyáltalán nem ilyen egyértelmű, az ő tapasztalataik szerint a magyarok akkor sem költenek a kéményekre, ha már gyakorlatilag az életvédelem szempontjai okán is muszáj lenne, pláne nem fognak egy ilyen, a legtöbbjük számára egyáltalán nem akut esetben. Ráadásul, szemben mondjuk a társasház külső szigetelésével, ami azért hamar érezhető komfortemelkedést, és a fűtési költségekben jelentkező megtakarítást jelent, a kémény átalakítása, és egy új kazán beszerelése messze nem biztos, hogy ennyire egyértelműen látható haszonnal jár.

Szintén hallhattuk azt is, hogy a szomszédos Ausztriában a problémát úgy oldották meg, hogy az ilyen gyűjtőkéménnyel rendelkező társasházakat egyszerűen kivették az új szabályozás hatálya alól, ezeknél továbbra is használhatóak a korábbi rendszerű kazánok, és ilyeneket ott lehet is vásárolni, cseréjük is engedélyezett. (Ugye az Uniós előírás alapján készült törvény szövegében ott van az a kitétel, hogy az átalakítás akkor előírás, "amennyiben ez műszakilag lehetséges". A sógoroknál ezt úgy értelmezték, hogy ezekre az épületekre ez a kitétel alkalmazható.) Persze manapság valójában bármit meg lehet oldani műszakilag, a kérdéses csak az, hogy milyen áron.  

Esett pár szó a költségekről is… Egy lakásra lebontva a kazáncsere és a lakásra eső kéményfelújítási költség összesen akár a 500-800 ezer forintot is elérheti. Ez pedig igen komoly összeg, különösen, ha magunk elé képzeljük mondjuk egy vidéki kisváros - rég nem működő - iparvidékének szélén álló közepesen lepusztult lakótelep félig munkanélküli lakóinak anyagi lehetőségeit.

Mindenesetre a probléma adott, megoldásra szükség lesz. A meghívott szakemberek abban egyetértettek, hogy itt tényleg minden eset más, mindenképp pontos, mindenre kiterjedő tervezésre van szükség. A kémény és a rá kötött kazánok egy közös rendszert alkotnak. Szó esett arról is, hogy egyáltalán hová forduljon az ilyen munkába kezdő közös képviselő, hiszen pont a projekt komplex volta miatt ez nem egyértelmű. Elvileg a támogatási program indulásával a kormányhivataloknál lesz ebben jártas szakember, de az egyesületek, a szakmai fórumok is segíthetnek az első lépésekben, mint a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesülete vagy az Első Magyar Kéményszövetség. 

   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. Azt se bánjuk, ha hozzászólnál a poszthoz, különösen ha érdemi mondandód van a témáról... 

Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2512306619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2017.03.06. 20:56:28

Tényleg valós a probléma és a baromi nagy biztonságra való törekvésben elfeljetkezte arról, hogy legalább fél millióan olyan társasházban élnek, ami vastagpn gyűjtőkéményes és ÁTÉPÍTHETETLEN:
Főleg, ha örökségvédelmileg érintett.

na__most__akkor 2017.03.07. 10:20:38

Na most akkor valami szakmai - ha szabad...

Építészeti technikumot végeztem (aztán radar, meg számítógép hardware/software lett belőle, de ez most mellékes).

Épületszerkezetek tantárgy, kémények:
"Egy kéménybe legfeljebb két tüzelőeszköz köthető be."
"Azonos szinten..."
"Azonos lakáshoz tartozó..."
A tanárunk (Falu Gyula, gondolom rég meghalt, de nekünk meghatározó volt) tette hozzá: "szomszédos szobák".
Száz éves szabályok. Ma is érvényesek.

Lennének.

Miért? Elmondom.
Amíg nincs baj, addig nincs baj. AKÁRHÁNY tüzelőeszközt lehet bekötni AKÁRHÁNY szinten.

És akkor jött a (tenkes kapitánya) gyűjtőkémény. Termofor, thermofor, thermophor, keresd...
Hat szinten, szintenként három.

Megkérdeztük Gyulát. "Ez egy kivétel... ne használjátok, bár tananyag"
Baj van? Eldugul valahol feljebb? OK, a lejjebb lakók meghalhatnak.

Húsz évvel később egy közeli kollégám, felesége, pólyás gyermeke, meghalt. A nagyobbik éppen a szomszédokkal játszott, megmaradt árvának.

A másodikon (harmadikon) bedugult a termofor. Miért, hogyan? Kit érdekel?
Hogyan...
A férj fürdött. A gázkonvektor széndioxidot termelt. Fulladás, szar érzés, próbáld ki...

Nem szénmonoxid MÉRGEZÉS, sima fulladás.
A feleség bement, kimenteni a férjét. Belefulladt a kádba.
A konyhában főtt az ebéd. A csecsemő is megfulladt. A szomszédok az égett kajaszagra törték be az ajtót.

Ketyegnek a bombák, ott lógnak a puskák az első felvonásban, várják az utolsó felvonást, amikor el KELL sülni.

***************************************************
Tanulság --- ezért mondtam az egészet.

(a) --- Egy kéménybe legfeljebb két tüzelőeszköz, egy szinten, egy lakáshoz, szomszédos helyiségek!
(b) --- Szuper kémények? Schiedel, Leier. Nem reklám, de nincs más a piacon.
Méterenként tízezrek? És a családtagok élete mennyi?
(c) --- Sokszintes, sokgenerációs ház? SOK KÉMÉNY!!! És a családtagok élete...

Ha valami nem érthető, kérdezz! Nincs kéményadó. Még...

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.03.07. 17:38:16

@na__most__akkor: Szia. Nincs kérdés, jól összefoglaltad. De hát ez ugye nem bizos hogysegít a régi házak lakóin. Mondták is amúgy a sajtótájon, hogy ez a kéménymegoldás nem igazán jó, de hát az építéskor a költségek számítottak, és ez volt a legolcsóbb és a legegyszerűbb. Aztán hogy van-e arra mód, hogy egy ilyen gyüjtőkéményt kiváltsanak sok különálló kéménnyel, az gondolom esetenként változik. (A poszt nyitóképe ugye épp csalás ilyen szempontból, hiszen ott pont hogy sok-sok különálló kéményt látunk.)

VT Man 2017.03.08. 00:36:36

Ugyan nem gyûjtõkémény, de kémény...

Anglia elég laza. Itt ikerházaknál szinte bárhova berakják a turbós kazánt, kidugják a falon a "kéményt" (max 50 cm), oszt jónapot. Na jó, ablak ne nagyon legyen mellette.

Nem tudom, hogy vakok, vagy bátrak?
Vagy magyarország gazdag ország?

Untermensch4 2017.03.08. 08:17:31

@VT Man: Ha esetleg olvastad "diggerdriver" blogját, nekem abból az jött le hogy az angolok nagyon furán képesek építkezni.
Ha kidugják a falon a csövet, arra nem akarnak egy függőleges csövet (külső kéményt) ráilleszteni?

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.03.08. 08:21:12

@VT Man: @Untermensch4: Amúgy erről is volt szó, igazából nálunk sincs általánosan tiltva a fali kivezetés, inkább ez a 'nem ajánlott' kategória, a fő irányelv a felfelé történő elvezetés, hogy az utcaszinttől minnél magasabbra kerüljenek a füstgázok. Meg persze lehetnek olyan helyi rendelkezések, amik mondjuk a városkép miatt nem is engedélyezik, hogy ilyen megoldást használjanak.
süti beállítások módosítása