Anno már posztoltam itt a Furdancson az otthoni bár kialakításának szükségességéről. Most nem akarom ismételni magam, a lényeg, hogy véleményem szerint némileg csökkent értékű az a halandó, aki nem törekszik egy minél teljesebb választékot kínáló otthoni bár építésére. (Nyugi, nem kell ezen felfortyanni, nekiállhattok ti is, sosincs késő jó útra térni.) Szóval, nekem már van pultom, viszont a bárpulthoz kellettek székek is…
A megfelelő székek megtalálása nem egyszerű, mert igaz ugyan, hogy a világháló teli van használt és új bárszékekkel, azonban – mint amúgy nagyjából minden egyéb termék esetében is – itt is az van, hogy vagy olcsót találunk, vagy olyat, ami megfelel az elképzelésünknek. A kettő együtt ritkán jön össze. Nekem ráadásul négy darab egyformára volt szükségem, nem kettőre, nem háromra, de nem is 13 darabra (mert ilyen hirdetést is találtam…)
Persze a türelem általában segít, végül is egy hirdetésben rábukkantam négy megfelelőnek tűnő székre, amelyeket a szép emlékű Old Man's szórakozóhely romjaiból lehetett megszerezni. Így is lett. Stílusban bejöttek, és olcsók is voltak. Persze alakítani kellett rajtuk, egyrészt a színük okán, másrészt a használtságuk miatt.
Először is lecsiszoltam a sötét vörösesbarna festéket róluk, és egy, a pultnál is használt világosabb, de azért koptatott jellegű kencézést kapott. Színezőpasztával és egy kis vizes bázisú fehér festékkel megbolondított vizes lazúrt használtam erre a célra, és be is vált.
A nagyobb gond a lábtámaszok, vagyis a lábtartók kérdése volt. A székeken volt ilyen, fából, de nagyon elkopott, és eléggé szedett-vedett stílusú, vélhetően ez utólag lett rácsavarozva, amit aztán néha, amikor már nagyon le akartak esni, újabb szögekkel erősítettek meg. Ezeket leszedtem, és tűzifaként hasznosítottam. Viszont igazából nem volt ötletem arra, mit tegyek a helyükre. Az igazi valami vascsőből készült, igazán masszív keret lett volna, mert ez egyben a szék lábait is jól összefogná. De én a hegesztés varázslatát nem ismerem, ráadásul alapvetően lusta is vagyok, a vas vágása és az azzal való munka meg azért nem megy pusztán a gondolati energiáim mozgósításával, oda satu kell, fűrész, flex, meg persze varázslat, mint mondtam már.
Szóval ez kiesett. Viszont ez az íves sarkokkal rendelkező, kicsit indusztriál, kicsit steampunk stíl beragadt nálam, tehát elkezdtem agyalni, hogy lehet ezt megoldani ügyesen. És ekkor ugrottak be a vízvezeték szerelésnél használatos könyökcsövek, amelyek mint kiderült, nem is drágák. Ezekből vásároltam össze székenként négyet.
Persze a sarkok közé kell egyenes cső is. Az első ötlet az volt, hogy veszek egy szál szépséges vascsövet, meg egy ilyen méretű menetmetszőt, és a felszabott csődarabok két végére vágok menetet, majd a kereteket – mert hiszen itt igazából négyzet alakú keretekről lett szó – összecsavarozom. Persze keretenként egy darab kötésnél csalni kellene, mert ugye az utolsó saroknál már nem lehet használni a betekerés módszerét.
Azonban a (vas-)cső vasból van, én meg ugye, mint mondottam, nem igazán vagyok vasas ember. Ráadásul, ahogy utána jártam, egy ilyen menetmetsző azért nem annyira olcsó, igaz, később még jó lehet másra, bár erre akkor akkora esélyt nem láttam. (Hmm. Most viszont, ahogy e sorokat írom, azért bevillan, hogy dehogynem, korlátgyártásnál, függönykarnisnál, meg millió helyen lehetne ez még jó, pláne, ha az egész házban uralkodóvá tenném ezt a stílust… szóval ez - mármint a menetmetsző beszerzés - még megér egy újabb nekifutást talán.)
A végső megoldás az alábbi képeken látható. Az egyenes részek végül keményfa rudakból készültek, amelyek felszabás után gyakorlatilag elég szorosan, becsavarhatóan illeszkednek a sarkokba (vagyis annyira szorosan, hogy nem lehetett bedugni őket, hanem a vas sarokelemek menete gyakorlatilag belevágódott a fa rudakba, ahogy satuba fogva betekertem) plusz ragasztót is kaptak. Az elkészült keretek kis L vasakkal kerültek felcsavarozásra a székekre, és szerintem egész stabilan állnak. Persze a keményfa lábtartó nyilván jóval rövidebb életű lesz, mint ha vasból készülne, de egyrészt itthon azért messze nincsenek a székek olyan igénybevételnek kitéve mint előző életükben, másrészt meg ki tudja, pár év múlva talán már lesz menetmetszőm, és akkor kicserélhetem a farudakat fémre.
Különben is, igazából soha semmit nem szabad tökéletesre megcsinálni, mert ha úgy teszünk, egész további életünket unalmas tespedésben kell töltsük, amitől aztán elkényelmesedünk (még lustábbak leszünk) megkövéredünk, aztán meghalunk.
És a célnak ezek most pont megfelelnek:
Utóirat: Mióta évekkel ezelőtt elkezdtem írni a különböző blogokra és oldalakra, mindig a Thoreau nicknevet használtam. Ahogy mondani szokás, ez történelmileg alakult így. De valójában mindig rettenetesen zavart az internet, a blogok, meg az egész netes közeg nicknevekre (ráadásul legtöbbször eldobható nevekre) épülő szisztémája, úgyhogy most végre minden lehetséges helyen átállítottam a Thoreau szerzői nicket a saját nevemre, Gyökösi Attilára. Jobb így, és ettől még pont ugyanúgy be tudok szólni bárkinek kommentben, mint régen, majd meglátjátok.
Ui2: Ha kíváncsiak vagytok, mire jó egy otthoni bár, kövessétek a most induló iDrinks.hu youtube csatornánkat, az ottani mozikat például itt forgatjuk.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.