EWI, az elektronikus fúvós hangszer

2018.11.21. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

A tubaművészeket nem lakótelep szüli. Ahogy sokadik próbálkozásnál az egész lakótömb lélegzet visszafojtva figyeli, hogy a "Katalinka szállj el!" végén Pisti megint eltéveszti a c-hangot? Ééééés... Elszúrta! - kiáltanak fel egy emberként, mint Korda "Megadta!" Gyuri bácsi pókerközvetítésen. Tehát ma sem hallunk híradót a további próbálkozások miatt. "Szomszédkímélő midi hangszerek" írásunk végén ígéretet tettem egy EWI (Electronic Wind Instrument) USB bemutatására, most jött el az alkalom, hogy ezt a csodás technikai érdekességet testközelből  bemutassam.

ewi.jpg

A zongorabillentyűzet egyszerre több leütött hangot digitalizál, mégis könnyen kódolható az ujjak játéka, hiszen a billentyű úgy viselkedik, mint egy vízcsap. A nyomás mindig fennáll, csak a víz útját kell nyitni-zárni. Ezzel szemben a fúvós hangszereknél maga a levegő nyomásváltozása is hangformáló tényező. Tesztünk tárgya megoldotta ezt a problémát és immár semmi akadálya, hogy Szaxi Maxi nyomdokaiba lépjünk környezetünk szellemi rombolása nélkül.

A hatvanas években (!) Nyle Steiner fogalmazta meg a fúvósok digitalizálásának elméletét, a hetvenes években prototípusa is elkészült. Történetéről bővebben Steiner honlapján olvashatnak. Az AKAI átvette a szabadalmat és már 20 éve élvezhetjük a kereskedelmi termékké fejlesztett találmányt. Olyannyira a céghez köthető, hogy az EWI levédett rövidítés, a Yamaha és Casio ehelyett Wind Controller néven dobta piacra saját modelljét. 

stpevi03.jpg

Összefoglalva a technológia lényegét: Ha állandó nyomás mellett csak a billentyűket nyomogatnánk, hasonló hangokat kapunk, mint mikor focimeccsen síppal morzéznak a szurkolók. A tüdővel és ajkakkal történő modulálás bitekké fordítására ezért két eszköz, egy nyomásérzékelő kamra és a fúvóka ajak/fog-szorítását érzékelő szenzor szolgál. A beépített midi (nem taglalom hely hiány miatt ezt a terjedelmes anyagot) elektronika MIDI Breath Control jelet és már alapértelmezésben  egy gyors felfelé irányuló "blip"-et küld. Azonban minden más hajlításért és recsegtetésért meg kell dolgoznunk a szánkkal és ujjainkkal. Tehát összegezve, ez a termék egy (több) fúvós hangszer hangjának szintetizálására alkalmas, mindezt pusztán az eltávozó levegő sziszegésének hangerejével és számítógépes tanulási-, hangminta-csere lehetőséggel.

image11.jpg

Nézzük bemutatását kezelőszervein keresztül. Maga a készüléktest könnyű, mégis érdemes a beállítható nyakpántra akasztani (a középen lévő krómozott horogba), mert megtámasztja a hangszert és így ujjainkat hasznosabb célra használhatjuk, illetve állandó távolságot tart ajkaink és a fúvóka között. Bal oldalon a szilikonból készült - levehető és tisztítható - fúvókát találjuk, másik oldalán a 3 méteres USB-kábel csatlakozására szolgáló dugalj látszik. Nem vészes a kábeles megoldás, hiszen egy helyben állunk vagy ülünk használatakor.

cccxcxcxc.jpg

Későbbi modellek (EWI 4000S-től) már beépített szintetizátort (ez készít a midi utasításból hangot) és fejhallgató kimenetet tartalmaznak. Az ötezres modell ezt kiegészíti egy vezeték nélküli kapcsolattal. Hasznos lehet a színpadon, mint a rádiós mikrofon, de ha nincs rá szükségünk, mert a gyári hangmintánál többet szeretnénk, akkor csak árdrágító tétel. Másrészt aki már kapott balta után felaprítani rádiós fejhallgatóját, azt tudja, milyen bosszantó a vétel megszakadása, miközben koncentrál vagy épp 15000 (vagy három) ember előtt játszik.

image9.jpg

Tetején fényes, ujjaink kapacitását érzékelő tapintógombok helyezkednek el. Emlékszik valaki a PRIMO C mikroszámítógépre? Érintőbillentyűinek hála, már akkor elkezdett gépelni, mikor végighúztuk kezünket felette. Nem szép történet és jogos gyanakvást szülhet. Hát, előfordul tévesztés, mely az USB-től (ne dugjuk az előlapi csatlakozóra, használjunk gyári kábelt, stb) és a feldolgozó szoftvertől, valamint ujjaink nedvességétől is függ. Annyira nem vészesen gyakori, de kizökkenti az embert művészi elmélyüléséből (a művészes rész esetemben puszta irónia). Mindenesetre a tervezők is érzékelték a problémát. Így mikor beborul az agyába vagy idegállapotba kerül és összekeverednek a jelek, hosszan nyomjunk rá az alján lévő nullázó gombra anélkül, hogy a fémrészeihez hozzáérnénk.

1_4.jpg

Az igazi szaxofon bonyolult műremek, kezelőszervek és billentyűk garmadájával ejti zavarba a laikust. Nem csak az alaphangok billentyűi, de a kibővített hangkészlet szelepei és oktávváltó is elhelyezkedik rajta felül, oldalt és alul. Míg a zongoránál egy darab billentyű a C# hang, addig a fúvósnál azt több gomb egyidejű lenyomásával szólaltatjuk meg. Például C# előcsalogatása a rézfúvósok gombsorának felépítését (ez a fogástáblázat) használva, ahol pusztán hat kerek gombot kell variálni:

c_evi.gif

A szaxofon fogástáblázatával ez már fájdalmasan bonyolultabbnak tűnik. Kinek készítették ezt, pókoknak? - jajdultam fel, mikor a három alsó érintőgombot próbáltam biztosan lefogni. Semmivel sem könnyebb, mint zongorán az oktáv+1 billentyűt átérni ujjainkkal. Több fogástáblázat közül választhatunk: fuvola, szaxofon, tradicionális és EVI (rézfúvós). A gyárilag mellékelt ARIA szoftver 75 hangszer hangmintáit tartalmazza, így a fogástáblázatok és hangszerminták segítségével minden fúvós szimulálható.

c_sax.gif

Oktávok között váltani négy görgő és a két oldalon található támasztók segítségével tudunk. Négy oktávos hangterjedelmet fogunk át velük. Eléggé kézre áll. Mutatóujjunk segítségével a képen tőle jobbra eső króm kocka két oldalán elhelyezkedő, fekete érzékelőket tapintva hajlítást imitálhatunk. Ezek után látjuk a nyakpánt létjogosultságát, hiszen támasztóujjainkra máshol van szükség.

image10.jpg

2_4.jpg

Nem ért véget a billentyűk kiosztása, mert némelyikre effektet, pontosabban hangmódosító eljárást programozhatunk. Az ARIA szoftver lehetővé teszi hangszerek egymásra rétegzését, a levegő kiengedésének erősségét (szétdohányzott tüdőmmel üdvözlöm ezt), valamint számos hangszer jellemzőt.

ewixxc.jpg

A Native Instruments cég "Session Horns Pro" programja ennél is tovább megy virtuális hangszerünk személyre hangolásával. Akár egy komplett fúvószenekarrá bővíti szólamunkat, szabályozható együttműködéssel - hibázási rátával, potenciométerrel állítható a "humanizálás" szintje. Nem ingyen van ez, 3.58 GB memóriát emészt fel működése és nem olcsó szoftver. Két hétig szabadon kipróbálható teljes értékű trial verziója, minőségében az iszonyat élethű (ez nem zenei szakkifejezés, de pontos) Native hangminták egyik képviselője.

ret.jpg

Aki furulyához, húrosokhoz szokott, annak kiábrándító lehet ez a lapátkezet és még a zongoránál is több ujj párhuzamos játékát igénylő hangszer, de hát szaxofonosnak születni kell.

Az a jamaicai trombitás, Egy jó fej, nem vitás.
Hogy fér egy trombitásba ennyi láz, Úgy nem fúj senki más.
(korabeli sláger).

Szerencsére a trombitán, szaxin kívül más fa- és rézfúvósok (valamint a midi segítségével bármilyen hangszer) ennél egyszerűbb mozdulatokkal megszólaltatható vele. Mint említettem, 4000S-től felfelé már benne a szintetizátor, így autentikus furulyások, a juhászok is használhatják kinn a legelőn.

Lássunk végre egy bemutatót japán kislányoktól (hogy legyen fogalmunk az "úgy ütsz, mint egy kislány" zenei értelmezésére), akik "végigzongoráznak" néhány hangmintát

Mi célja volt ennek a posztnak? - kérdezem önök helyett költőien, fotós írásaink kommentjeire utalva. Pusztán bemutatni e kevésbé elterjedt midi hangszer létezését és közvetve megmenteni egy faágat, mely a lépcsőházakba kitett üzenő feliratokra felhasznált papír-alapanyag miatt halna meg. Ez előfordulhat, mikor valaki magas népsűrűségű helyen élesben, valódi trombitával vág neki a tanulásnak. Nem csillog olyan szépen, mint egy réz hangszer, viszont kb. annyiba kerül (110.000 Ft), mint egy zsákbamacska használt csehszlovák szaxofon - csak egy fúvóka ára 40.000 újonnan - és cserébe a teljes fúvós paletta készletéből válogathatunk. Szerintem ideális felnőtt kezdőknek, akik már nem járhatnak zeneiskolába.

tro.jpg
És egy jó tanács leendő vásárlók részére. Az AKAI Pro a gyártó cég neve, AKAI leányvállalat, tehát mikor egy hangszerboltban AKAI EWI USB PRO néven, +7000 forinttal drágábban árulják (nem egyedi eset), az tévedés vagy megtévesztés, ugyanarról a termékről van szó.

Ebben az írásban egy csomó munka van. Amennyiben érdeklődés mutatkozik az USB-kábel másik végén, a számítógépen zajló események iránt, akkor folytatom a gyári és külsős hangszoftverek, valamint oktatóprogramok szemlézésével a következő részben. Ja, és ez nem promóciós poszt, saját cucc a drága. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr713582545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.01.22. 22:46:35

az hangmodul (ami a hangot csinálja benne 4000S-től felfelé), nem szekvencer, az egy másik tudomány (hu.wikipedia.org/wiki/Szekvenszer)

kkm.furdancs 2018.01.23. 07:17:28

@népszopás: De hát ilyen lap még nem is létezik :)
Igaz, de határeset (legalábbis azon a WIKI-oldalon, ahonnan vettem), akkor legyen szintetizátor.
süti beállítások módosítása