Régi festék eltávolítása ajtókról, ablakokról

2018.04.11. 05:00 | Írta: -nos-

tips-on-removing-old-paint1.jpg

Ez a munka főként a régi, agyonmázolt nyílászáróknál okoz gondot. Ezeknél ugyanis többnyire néhol olyan vastag a fedőfesték rétege, hogy az már szinte páncélnak mondható. Sajnos, úgy is viselkedik. A felülete elég rideg, viszont az évek múlásával rendkívüli módon kikeményedett és meglepően ellenálló is. A mázolók nem szívesen vállalkoznak a teljes festékrétegek eltávolítására, mert időigényes és fárasztó.

Könnyebb és előnyös is, ha csak a felületet csiszolják át alaposan és ahol szükséges, a felületi sérüléseket tapaszolással tüntetik el, majd jöhet rá az új alapozó festék, arra meg a két vékony rétegben felkent, vagy még inkább hengerelt új festékréteg, közbenső finomcsiszolást követően. Az újramázolt felületek így kellően simák lesznek és eltűnnek a faanyag összeszáradásából adódó repedések, és a használatból adódó leverődések, amelyeket a tapaszolással könnyű szinte teljesen eltüntetni. Ez a többfázisú munka sem könnyű és eléggé jelentős időt is igénylő feladat, feltéve, ha minőségi munka a cél. Aki maga vállalkozik erre, rámehet akár a szabadsága is, hiszen az egymást követő munkafázisok között a tapasz és a felvitt festékrétegek kiszáradásához is legalább 24 óra szükséges.

Ha viszont a nyers fáig el kell távolítani a régi festékrétegeket, akkor még különféle meglepetésekkel is számolni kell. Első sorban soha nem tudni, hogy mit takar valójában a számos egymásra kent és kitapaszolt fedőréteg. Aki arra számít, hogy ha ezt letakarítja, egy alapos csiszolás után szép mintázatú, azonos tónusú nyers fafelületet tud majd elérni, lehetséges, hogy csalódni fog. A régi nyílászárókhoz ugyanis csak az eleve natúrban hagyott és igényesen megmunkált ajtóknál használtak a mesterek minőségi, válogatottan igényes faanyagokat. A különféle erezetű és tónusú faanyagokból készülteket viszont elég igényesen munkálták meg ugyan, ám a különféle erezetű és tónusú faanyagokat a fedőmázolással tették egységes színűvé. A különféle felületi- és élsérüléseket pedig  már akkoriban is tapaszolással egyenlítették ki, hiszen a mázolás ápolt és eltakart minden korrekciós javítást. A bevonatok teljes eltávolítása után viszont mindezek előtűnnek és szinte nem is nagyon lehet igényes nyers felületeket várni az ilyen „teljes körű vetkőztetés” után. Az esetleges betoldó javítások előtűnéséről már nem is szólva! Ezért tehát meggondolandó az agyon mázolt, régi nyílászárók natúr felületűvé változtatása.

Aki mégis neki fog az ilyen kétes kimenetelű munkának, az a következők szerint járjon el. A csiszolás még durva szemcséjű papírral sem hatékony, ezért ez nem járható megoldás. Inkább a különféle festékeltávolító marószereket célszerű használni és azokat is csak vékonyabb festékrétegeknél hatékonyak. Sok kell belőlük, mert akár többször is rá kell kenni a festékrétegre. Lehetőleg jól szellőzött helyiségben, sőt, inkább a szabadban ajánlott az alkalmazásuk, az oldószer párolgása miatt. A marószer által felhólyagosodott bevonatot spatulyával, vagy kaparóvassal kell eltávolítani a felületekről. Megeshet, hogy egyszeri marószeres kezelés nem is elég, többször is rá kell menni a már kissé fellazult és már lekapart festék alatti rétegére is, míg az teljesen lekaparhatóvá válik.

Sokkal hatékonyabbnak mondható a hőlégfúvós festékleégetés. Ez sem túl gyors megoldás, mert csak a forró levegő által felpuhított festékréteg keskeny sávján lehet a bevonatot eltávolítani kaparóvassal, vagy spatulyával. A háromszög lemezes végű festékkaparóval még az aljazásokból és a bemarásokból is eltávolítható a régi festék, bár elég nehezen. Az esetleges mélyedésekből, sarkokból pedig keskeny, élesre köszörült sarkú és élű spatulyát használva lehet a festéket eltávolítani. A teljesen nyers felület megközelítő eléréséhez még akár erős huzalkorong kefe használatára is szükség lehet, de csak szálirányban vezetve. 

Ezt követheti a felületek durva csiszolása, amire mind két módszernél szükség lesz. A nagyobb sík felületeket motoros szalagcsiszolóval, 90-100-as szemcsenagyságú szalaggal, a tagoltabb felületekhez pedig csiszolótömbre feszített durva csiszolópapírt kell használni. Ezt követheti a 120-150-as közepes, majd a 180-as szemcséjű finom felületi csiszolás, természetesen csak szálirányban. Az esetleges felületi mélyedéseket, hibákat megfelelő tónusú folyékony fával kell kitölteni, lecsiszolni, de ezek a javítások mindig meg fognak látszani.

Ha már a felület elég sima és kellően tiszta, jöhet az esetleges pácolás, vagy natúr szín esetén a félolajos beeresztés, majd a kétszeri lakkozás, 200-as csizolópapírral történő közbenső lágy csiszolást követően. A kültéri ajtókat, ablakokat azonban csak UV álló lakkal, - lehetőleg időjárás- és vízálló képkomponensű bevonóanyaggal - szabad átvonni, különben a bevonat hamar felhólyagosodhat, megrepedezhet és lehet az egész tortúrát szinte az elejéről kezdeni. Vastag lazúrt pedig csak beltéri felületeken lehet használni. 

   

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is.
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.   

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr368764086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.