A hét műtárgya - a munkavédelmi cipő

2018.06.21. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

A lábuk védelmét sokan elhanyagolják. A strandpapucsban történő flexelés vagy fűnyírás sokunk számára ismerős lehet. Még ha magunknak épp van is elegendő józan eszünk, a szomszédban biztos láttunk már ilyet. Pedig a lábunk védelme nem butaság, bár reneszánszát éljük a különböző alternatív gyógymódoknak, de igazán hatásos lábujj-visszanövesztő kezelésről nem nagyon olvashatunk a magazinokban.

Tapasztalatom szerint kétféle ember van. Az egyik (ilyen vagyok én is) szereti, ha masszív, zárt és a lábat/bokát jól tartó cipő van a lábán. Mi az utcán papucsot hordó embereket igazából nem tudjuk megérteni. Nézetünk szerint a hamarosan - meteor becsapódás, vízhiány, netán Godzilla támadás miatt - bekövetkező világvégét nyilvánvalóan csak a masszív cipővel rendelkező egyedek fogják túlélni.  A másik csoport a papucsos-szandálos népeké, de miután ők az előzőek alapján rövidesen úgyis kihalnak, kár rájuk szót vesztegetni.

Cipő tehát kell.

Az igazi túlélő cipő persze nem csak masszív kell legyen, hanem kiemelkedő védelmi képességeket is kell nyújtson. Ebből következik, hogy a márkás, de egyebekben hagyományos kivitelű sportcipők kevésbé kívánatosak, ugyanis a jól csengő márkanév önmagában viszonylag kevés plusz védelmet jelent.

Ezen alapvetések gyors tisztázása után a levezetés további időrabló kacskaringóit akár ki is hagyhatjuk. A végkövetkeztetés mindenképpen az, hogy igazi férfi csakis munkavédelmi cipőben/bakancsban járhat. Szerencsére a mai munkavédelmi cipők már nem is hasonlítanak a 30 évvel ezelőtt megszokott bumfordi fekete darabokhoz. Kifejezetten divatos és jóképű darabok is vannak köztük, ugyanakkor mindegyik nagyságrendekkel tartósabb és ellenállóbb, mint egy utcai cipő.

A fenti modellek sportcipőnek tűnnek, de víz- és olajálló anyagokból készültek, és a szükséges (könnyű de erős) orr- és talpprotektorokat is tartalmazzák.

A modern cipők magas fokú fizikai védelme állhat talpátszúrás, orr- és sarokvédelemből, ezeket általában acélbetétek biztosítják, bár manapság már találunk különböző kisebb súlyú alumínium ötvözetből készült védőbetéteket, vagy épp fémet nem tartalmazó (például reptereken használatos) modelleket is.  (A fenti sportos modell is ilyen.) A munkavédelmi cipők védőképességének besorolását az EN-ISO 20345-347 szabványok határozzák meg, akár 15000 (!) Newton erőhatásnak is ellenállhatnak a cipőbe épített védőbetétek.

Ezek például acélbetétes, víz- és olajálló modellek, rezgéscsillapított talppal. És jól is néznek ki... 

Szintén ezek a szabványok szabályozzák a varrások és ragasztások minőségét is, ezek sokkal erősebbek, mint az utcai modelleknél megszokott. A legkülönbözőbb felületeken való csúszásmentes talp épp úgy követelmény, mint a vízállóság vagy épp olaj- vagy saválló anyaghasználat. (A szabvány előírása szerint például külön vizsgálni kell a csúszási ellenállást kerámia lapon és glicerinnel leöntött acéllapon is.) A modern vegyipar által biztosított anyagok (EVA, PE és PU műanyagok) segítenek abban, hogy az ilyen cipők a rázkódás- és ütéscsillapításban is igen jók.

A különböző célfeladatokra fejlesztett darabok persze más és más tulajdonságokban erősek. Azonban az bizonyos, hogy átlagos utcai használat esetén mind sokkal tovább cipő marad, mint az utcai modellek. Van ugyanakkor néhány tulajdonság, amivel jó ha tisztában vagyunk az ilyen cipők vásárlásakor.

Az egyik ilyen, hogy ezek a cipők nem nyúlnak, és a lábhoz csak kevésbé képesek idomulni. Ez különösen a fémbetétes modelleknél van így. Tehát itt csak olyan cipőt szabad megvenni, amelyik a felpróbáláskor épp a lábunkra illik. Nem véletlen, hogy néhány modellnél nem csak a hagyományos méretezés alapján lehet választani, hanem külön van keskenyebb és szélesebb lábfejre való méretsor is.  Aztán bármennyire sokat kibíróak is ezek a darabok, azért az ápolást és tisztítást nem szabad elhanyagolni. Meghálálják épp úgy, mint bármely más ruhadarab. Szintén ajánlott – mint minden lábbeli esetén – a plusz talpbetét használata. Bár ezek a cipők jól szellőző és rugalmas talpkialakításúak, egy plusz talpbetét még komfortosabbá teheti használatukat. (A felpróbálásnál persze az előzőek alapján célszerű eleve talpbetéttel próbálni, nehogy emiatt legyen aztán épp kicsit szűkebb a kelleténél.)

Szóval, a mai munkáscipők bizony jók, és szépek is. Idővel mindenki ilyet fog hordani. De addig, amíg ez a világ eljön, LÉPÉSELŐNYT szerezhetünk, ha mi már most ilyenre váltjuk a hagyományos lábbelinket…

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr328764040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2018.06.21. 13:32:07

Amit én hordok, az csak félcipő, de munkavédelmis, és meglehetősen bevált. Az orrmerevítés és a talp (hajlékony) szúrásgátló kevlárbetétes anyag, a talpa csúszásgátló, olaj és vegyálló, antisztatikus, az elektromos átütés határa nemtom, de valami kuvva nagy szám, emellett 300 fokot is kibír egy fél(?) percig. De a sok guggolós munka nem csak a térdem, a cipő is megszenvedi. Kb. 1000 munkanapot bírt ki, mire a dupla varrás az orr- és oldalrész között elszakadt :( Emellett egy igazán sportos/deszkás kinézetű kis sportcipő, az tuti, hogy a következő is ilyen lesz. Márkát nem merek írni, mert itt a furdancson a fentebb látható egy márka van tolva, de talán nem is számít, gondolom több cég is határozottan jó cuccokat gyárt. És rohadt kényelmes. A következő is ilyen lesz, az biztos. Ha 3 évet kibír 18 pénzért, akkor jobban megéri, mint megvenni az 5-6 ezer forintos bakancsot, aztán nem tudod, a nap végére miért fáj a lábad.

kkm.furdancs 2018.06.21. 15:45:34

@zooltek: Nevezd csak meg a márkát, ez egy régi írás ismétlése, a hirdetők már megkapták, ami jár. Szóval?

Karipapa01 2018.06.22. 12:22:57

Most röhögni fogtok, de én a mai napig is munkavédelmi cipőben járok.Félcipő. 10 éve vettem és alig van rajta kopás, pedig szinte naponta hordom főként télen, de nyáron is esőben. Az esemény úgy történt, hogy a munkahelyemen igényeltem egy biztonságos munkavédelmi cipőt, de az igazgató röhögve elhajtott a halál fa...-ra. Mit tehettem volna, vásároltam magamnak saját pénzből. Másnap reggel meglátta rajtam a diri és délben már felhívattak a titkárságra, hogy megérkezett az igényelt cipőm. Egy ugyanolyan! Kibaszásból megvetette az anyagbeszerzővel. Mit tehettem volna? Hazavittem és civilben hordtam. Kényelmes volt, vízálló, nem büdösödik, tönkretehetetlen. 10 éve járok benne esőben, hóban, a talpán még csak kis kopás sem látható. Sajnos az orr-részen már némi felületi kopás, karcolódás látható, de ennyi idő után ez természetes. Négyszer kellett cserélnem benne cipőfűzöt, mert sajnos az rongyolódik. Köszönöm Igazgató Úr!! :D Ja és különben nyáron ha jó idő van papucsban járok, mert az megy a rövid nadrághoz :D Ja, és a márkája Beta.

zooltek 2018.06.22. 14:13:30

@Karipapa01: A Beta nem sz@rral gurigázik. Bár a cipőket nem ők gyártják, de erősen meózzák. Egy mini Beta csapágylehúzót nap mint nap használok, kb. 10 éve volt 13 pénz, most már ideje lenne cserélni. Satuba szorítva, ütve, szegény mindent kapott már. De nem tudom a mostani 17-ért milyen lehet. Ha jól emlékszem, villanyember említette, hogy az általam ismert és istenített 30-40 éves Gedore szerszámok mai leszármazottjai már nem igazán olyan klafák.

villanyember 2018.06.22. 19:23:21

@zooltek:

A Beta soha nem szervezte ki Ázsiába vagy Indiába a gyártást. Léteznek jobb minőségű szerszámok, de a Beta hozza a megszokott minőséget. A Gedore világmárka volt, nekem is van régi Gedore villáskulcsom, semmi baja pedig sokat használtam őket. Kivitték Indiába a gyártást, onnan megzuhant a márka. Visszahozták, de egy brandet felépíteni sokkal könnyebb mint az elvesztett bizalmat visszaszerezni. Így járt a Skil meg a Black&Decker is. Szerintem ilyenkor egyszerűbb lenne felépíteni egy új márkát, mert a szar a legragadósabb dolog a világon. A Bosch meg most van a legjobb úton a névvesztés felé. A kék (profi) Bosch most kb. az a minőség mint a 15-20 éve zöld (barkács).

Untermensch4 2018.06.22. 21:29:10

A hideg évszakban én is coveguard cipellőt hordok, fogalmamsincs típusút. Korábbi melóhelyen ilyet kaptam és annyira az én lábamra hasonlíthatott a sablon h elsőre kényelmesebb volt mint a korábbi kitaposott cipőm. Meg utána is. Az első a karbantartás teljes hiányával és féllazára kötött cipőfűzős használattal kibírt v 3 évet, akkorra gyilkoltam szét a sarkánál a felsőrészt cipőkötési lustaságommal... :)
Tavaly ősszel vettem megint, ugyanolyat. Ez sem acélbetétes de nagyon tartós utcai cipő.
süti beállítások módosítása