Változás a KRESZ-ben, mostantól talppal tömöríteni tilos.

2018.07.20. 05:00 | Írta: Pajer

untitled_collage_10.jpg

Még kölcsönzős ténykedésemre visszaemlékezve (no, nem videó kölcsönző), mindig mosolyt csal az arcomra az olyan emlék, amikor a kedves ügyfél a pincefal melletti visszatöltésnél, ha nem volt épp bent döngölő , simán elvitte a lapvibrátort, mondván " nem baj, ha nem üt akkorát, a megrendelő úgysem ismeri. Az a fő, hogy zörögjön”. Arról persze nem szólt a fáma, hogy mikor szakadt be a járda a fal mellett, de hogy megsüllyedt, az biztos. Azt is könnyen kijelentjük, amikor a frissen aszfaltozott útjainkon zötykölődünk, hogy „biztos kiloptak belőle valamit”. A kérdés az, hogy mit loptak ki, mert nem biztos, hogy az anyagot, lehet hogy csak a munkafázisokra szükséges időt, vagy a technológiai tudást.

322_2.jpg

322_3.jpg

Ebben a munkaerő-hiányos korszakban fokozottan ügyelni kell arra, hogy aki elvállal egy munkát - legyen az egy kocsibejáró kövezése vagy egy árok visszatöltése - tisztában legyen azzal, hogy mit mivel kell csinálni. Az a mondás, hogy „árkot döngölővel, sík felületet lapvibrátorral tömörítünk”, kapaszkodót adhat egy laikusnak, hogy nagyon ne verjék át, ám a helyzet ennél egy kicsit bonyolultabb.

A témán fellelkesedve megkerestem gépforgalmazó ismerőseimet, hogy esetleg van-e valamilyen tömörítéssel kapcsolatos útmutató, amin keresztül egy rövid ismertetőt tudok írni. Mire észbe kaptam, több mint 200 oldalnyi anyag landolt az e-mail fiókomban. Nagyjából átfutva a kapott ismertetőket, rá kellett ébrednem, hogy ezt nem lehet egy rövid posztban elintézni, ezért máris két részre szedtem az anyagot. Az első körben azt nézzük meg, hogy egy sima ház körüli munkánál milyen eszközök jöhetnek számításba. Második alkalommal megpróbálom megfejteni, hogy miért simák az osztrák utak és mi a gond a hazai útépítéssel.

Ház körüli munkánál két géppel, vagyis inkább hárommal találkozunk, az egyik a döngölő (vagy más néven béka) , lapvibrátorral és néha még kis úthengerekkel is. Kezdjük a békával.
A közhiedelemmel ellentétben ez a szerkezet nem alkalmas egy lépésben a betemetett árok felületét (és a fal melletti feltöltést, stb) megtömöríteni, mert azt rétegenként kell amit a gép súlya és a töltő anyag fajtája határoz meg.

dong.jpg

Az erő a motorból - ami lehet benzines, dízel vagy elektromos) egy centrifugális tengelykapcsolón keresztül jut a fogaskerekes hajtásrendszerbe, amely a mozgást excenter és kapcsolórúd segítségével fel-le irányú mozgássá alakítja. A vezérdugattyú ezt a mozgást egy rugómű összenyomására használja. A rugómű ezt olyan módon hasznosítja, hogy a döngölőlap akkor éri el a maximális sebességét, amikor a földnek ütközik. Néhány tizedmásodperc után a rugó újra meg van feszülve, csak az előbbivel ellenkező irányba és a gép benyomja a földet (20-80 mm-rel).

Egy olyan jól megtervezett döngölő, ahol optimális tömegeloszlás van az alsó és a felső súly között, saját maga halad előre. Ezen mozgást a gép döntött helyzete csak elősegíti. A talaj a szabadesésben lévő gépnek és az egyidejűleg működő döngölőlapnak köszönhetően ismét összenyomódik. Egy jól megtervezett döngölő előrehajtja magát, ezáltal a kezelőnek csak irányítania kell, tolnia nem.

Következő kisméretű talajtömörítő a vibrációs lap, közkedvelt nevén a lapvibró. Ez a világ egyik legegyszerűbb szerkezete, adott egy motor (ami szintén benzines vagy dízel, nagyon ritkán elektromos), a vibrációt okozó, hivatalosan gerjesztő név alatt futó hosszanti irányban félbevágott vashenger és ez az egész rá van szerelve egy lapra,

lap.jpg

Függetlenül attól, hogy tömörítő képessége kisebb, mint a döngölőé a gép, nagy előnye a társával szemben, hogy a tömörítő lap méretéből adódóan egy sík felületet lehet vele létrehozni a munka során. Ezt a tulajdonságát használják ki a térkövezések kapcsán.

Még a kisméretű talajtömörítők közé sorolhatjuk a vibró hengereket, ezek lehetnek egy vagy kéthengeresek. Elterjedésüknek a fő gátja a mozgathatóságuk, azaz egy vállalkozó nem tudja csak úgy egyszerűen bedobni a kocsija hátuljába.

bomag-bw55e-single-drum-roller-a4274-500x500.jpg

Az egyhengeres típusok nagy része saját utánfutóval rendelkezik, de ezt forgalomba helyezni Magyarországon szinte lehetetlen, a kéttengelyes trélerek vontatási nehézségeivel szintén tisztában van mindenki, tehát ezt csak az igazán menő cégek engedhetik meg maguknak. Pedig ha igazán szép és sík kocsibejárót akarunk, akkor erre lesz szükségünk. Itt el is érkeztünk témánk következő részéhez, mert a kátyúzás és kisebb úthibák helyrehozására szintén e gép az egyik legalkalmasabb. Reméljük, jogalkotóink változtatnak szűklátókörűségükön és nem gördítenek jogi nehézségeket az építőipar fejlődése elé.

tab.jpg

Ez a táblázat jól összefoglalja, hogy mivel milyen mélységig tudunk tömöríteni. Ha más márkájú gépünk van a súlya alapján belőhetjük a tömörítő képességét, tehát ha van egy 80 cm-es árok, akkor azt nem elég egyszer a tetején megdöngölni, minimum 4 alkalommal kell, ahogy szépen haladunk a feltöltéssel, Tudom, hogy ezt iszonyú nehéz megoldani, mert a markoló is szeretné egyszerre betemetni az egész árkot és nem várni arra, hogy mi a tömörítéssel szuttyogjunk.

Biztos idő, ameddig ez a mentalitásváltás bekövetkezik, de hiszek benne, hogy be fog következni, mert ilyen anyagárak és munkaerő-hiányos gazdaságban, már nem akkora truváj visszajárni félévente garanciába javítgatni.

Bővebb információt a forgalmazók oldalán lehet találni: a német Bomag, a svéd AtlasCopco  és az amerikai MBW  gépekről. 

Ha van gépe és nem értékelt még, akkor rajta és éljen a barkács!

 

Csatlakozz a Furdancs és a  TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni

Forrás: - Bomag segédanyag a tömörítésről
             - Boda István tanulmánya

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr9514119443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2018.07.20. 05:50:45

Az a probléma, hogy a ház körüli munkákat a kisebb kaliberű építési vállalkozók végzik, akiknek nincs megfelelő gépparkja, tehát bérelni fogja a markolót, de gyakran még a döngölőt is. És ha a pl. 6 órás munkát le tudja csökkenteni háromra, akkor bizony a markoló egyszerre húzza be az árkot, a vállalkozó pedig megmagyarázza a ház urának, hogy ide elég a béka is egyszer végigszaladva. Garancia? Amikor minden papír nélkül történik?

zooltek 2018.07.20. 06:04:25

-Halló!
-Halló! Zool vagyok. 3 hónapja térköveztetek nálam, és egy helyen már meg van süllyedve!
-Mi? Ja... Hát mi most éppen nagyon dolgozunk, de majd este lemegyek és megnézem! Most le kell tennem mert jöttek, de este lemegyek és megnézem, oké? Szevasz!

Aztán 5 percig merengve ülsz, hogy mitől van hiányérzeted, és hirtelen rájössz, hogy meg se kérdezte, hova kell mennie. De már hiába hívod vissza, a számod már úgy van elmentve a mobiljába, hogy "ne vedd fel".

Untermensch4 2018.07.20. 20:34:00

" Reméljük, jogalkotóink változtatnak szűklátókörűségükön és nem gördítenek jogi nehézségeket az építőipar fejlődése elé."
MJV helyi tévé, kb 11 éve. Angol-finn cég pályázott kátyúzásra. A mozgóképes riporttal illusztrált ajánlatuk nagyjából:
Kátyúhoz kimegy furgonnal két ember.
Furgonból kidaruzzák a vibrohengert és a hőkezelő cucot amivel részben saját anyagából (egyenesre vágott kátyúpart), részben a speckó adalékanyagukból és aszfaltból kijavítják a kátyút.
Az így gyártott esztétikus négyzetekre tíz év garanciát vállalnak.
Nem nyertek.

Akkor még nem ex-)feleségem kérdezte h ez miért nem nyert, neki jónak tűnik. Mondom azért nem nyert mert amikor 5-10 év múlva csak a sima négyzetek lesznek a xar út közepette, legkésőbb akkor kitörne a parasztlázadás h az útépítő/aszfaltozó cégeket le kéne cserélni azokra akik kátyúznak... :)

Untermensch4 2018.07.20. 20:36:39

@zooltek: Munkaidőbeli munkakerülés közepette sokat beszélgettem régebben egy nálam is szófosóbb kőművessel (akkor biztonsági őr volt). Mesélte milyen volt az egyik első magyarországi lakópark építése, szakmailag.
Akkor jöttem rá h bár nem értek az építkezéshez, én saját kezűleg akarok magamnak majd házat építeni. Rosszabb nem lesz de legalább tudom majd előre a hibákat... :)

Pajer 2018.07.20. 21:43:40

@zooltek: ahol meh van süllyedve ott fel kell szedni és még körülötte egy lapvibro szélességet( persze a falat ne bontsd el), lehet döngölni es vibrozni és vissza a követ. Arra vigyázz, hogy döngölövel ne menj közel , mert azt fel fogja nyomni, lapvibroval lehet.

Pajer 2018.07.20. 21:49:46

@Untermensch4: A legnorzasztóbb, hogy mi dez mára már ugyan annyiba kerül otthon mint kint

zooltek 2018.07.21. 04:55:29

@Pajer: Ez nem velem történt meg, csak leírtam egy tipikus szituációt. Így működik a dolog sajnos.

Pajer 2018.07.21. 08:09:24

@zooltek: Hát igen. De ha megörténik senki ne várjon a "garanciális" javításra, jobban jár ha megcsinálja maga

Untermensch4 2018.07.22. 09:04:01

@Pajer: Kivéve ha olyan szaki csinálja az akármit mint haverom apósa. Ott járt el a ház előtt naponta aminek csinálta a kovácsoltnak látszó kapuját meg a kerítését és észrevette h nem teljesen függőleges az oszlop. Bár a megrendelő teljesen elégedett volt, addig hadonászott a vízmértékkel meg a szerszámosládájával amíg beletörődtek h megcsinálja jó helyett tökéletesre. :)
süti beállítások módosítása