Gumibevonatú falap az Instagramra

2018.09.14. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

imgp5597.png

Az van, hogy manapság a közösségi portálok meg hasonlók korát éljük. Van még pár ember, aki hasznos dolgokat csinál, de a tendencia erősen romlik, és lassan felülkerekednek a mindenféle műközösségeket kínáló platformok, és az ezekre való őrült tartalomgyártás. Ez persze azzal jár, hogy aki nem konkrétan egy bányában dolgozik csillésként, az bizony előbb-utóbb kénytelen beszállni ebbe az onlájn őrületbe.

Jómagam, mint amolyan billentyűzet-koptató bloggeríró-féle, nem mondhatom, hogy ez újdonság számomra, eleve a Furdancs blog kapcsán is használunk Facebookot, plusz ugye ott vannak a saját egyéb projektjeim oldalai is. Ráadásul évek óta írok cégeknek is, egy éve például egy italkereskedő cég (iDrinks.hu) főállású szöveggyártója lettem. 

De most muszáj volt körfűrészt ragadjak, ugyanis belekeveredtem az Instagram nevű alkalmazásba, mint egy céges (italos) oldal kezelője. Az Instagram szerintem egy rettenetes képződmény, az öncélú számítógéphasználat és az internet teleszemetelésének csúcspontja. Tonnaszám kell fényképeket megosztani, amik aztán lájkolódnak, és újabb megosztásokat és barátságokat, és követői meg rajongói köröket szülnek. Maga a hashtaggel létrehozott modern nirvána. 

Nem én mondom ezt, nyugi! Olvastam.

Szóval, Instagram, mert az jó. Egy italokról szóló oldalra persze italok kellenek, de nem csak magukban az asztalon, mert az uncsi. A legjobb, ha mindenféle valós emberek életéből lopunk képeket, ahogy épp isznak, italt töltenek, koccintanak, örülnek, szomorkodnak, vagy épp meghalnak. (Esetleg épp megesküsznek, bár ez ugyanaz.) Mindezt itallal a kézben, ami amúgy a valóságban működik is, de valahogy lefotózni mégsem olyan egyszerű. A második legjobb, ha gyönyörűséges épületeket, műemlékeket, látnivalókat, tájakat teszünk a palackok mögé, mintegy kontextusba helyezve az italos üvegeinket. Kastély elé tegyünk Dom Perignon-t, favellák elé meg mondjuk valami reposado-t. Görög templomhoz meg jó az ouzo. Mert a szép tájakat mindenki lájkolja, mert már volt ott, vagy majd fog menni, vagy tudja, hogy sosem jut el oda, de legalább lájkolja.

favela.jpg

Szép táj. De hova rakjuk a palackot? És milyet? És ellopják-e, amíg megfordulok?

Nos. A baj az, hogy a szép tájaknál általában nincs hová lerakni a palackot, mert épp nem jó helyen van a pad, kőpárkány vagy épp szobortalapzat, a tájak fent vannak, a talaj alacsonyan, nem akar összejönni a kompozíció, maximum ha hasra fekszünk a sárban, de ennyire nevetségesek mégse akarunk lenni, pláne nem az Instagram miatt, ugye. A városi fotózás amúgy is olyan, mintha az ember lopni menne, folyton figyelni kell, meg résen lenni, nézni a népet, a többi turistát, figyelni a járműveket, zsebtolvajokat, miegymás. (Keresnek még vajon csilléseket a bányába?)

Ez volt a bevezető, nem is volt hosszú, igazán nem mondhatjátok.

Arra jutottam, hogy a problémát több évtizedes asztalostudásom igénybevételével fogom megoldani. A feladat egy olyan eszköz, ami a palackokat a megfelelő magasságban tartja. Erre adta magát a millió fotó- vagy ha muszáj, valamelyik mikrofonállványom. Pusztán egy olyan lapot kellett szerkesszek, ami ezekre rögzíthető, és nem csúszik, hogy a néha rémesen drága italok (egy palack Dom Perignon alaphangon 50 ezer pénz) ne csússzanak le, ha jön a metró vagy a villamos, és kicsit elkezd rezegni a talaj.

Csináltam egy pontosan arasznyiszor arasznyi méretű rétegelt lemez lapot (sose találom meg a mérőszalagot, amikor kéne), az egyik oldalára ragasztottam egy csúszásmentes gumiréteget, a másikra középen egy vastagságot növelő fadarabot, amibe fúrtam egy likat, amibe betekertem egy mikrofon/fotó menetet tartalmazó adaptert. Merthogy aki nem tudná, természetesen más menet való a fotó/videó és a mikrofon állványokhoz. Ne kérdezzétek miért. Azt se, hogy mennyiért adnak egy-egy fém átalakítót a két (három, mert mikrofonból kétféle szabvány van) menet közé.

allv5.png

Ilyen ugye a fotó/videó menet, ilyen csavar van minden állványon. És az ehhez passzoló lyuk minden fényképező alján.

Az egészet szépen befestettem matt feketére, és most – esti sötétben – egészen gyárinak tűnik a cucc, különösen messziről.

Szerintem tökre megérte, hogy anno, még a múlt században faipari suliba mentem.

Itt egy galéria, abban képekkel, hogy a bonyolult munkafolyamatról némi fogalmat alkothassatok, sőt az elkészült, mondhatni művészi fotóimban is gyönyörködhessetek:

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4413009328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása