Kazettás ajtók gyártása

2018.10.10. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

image6_9.jpg

Minél részletesebben kidolgozott egy tárgy, annál dekoratívabb benyomást kelt. Jobban érződik rajta a tervező és készítő, a vásárló igényessége. Egy pácolt tömörfa kazettás bejárati ajtón szívesebben megpihen a szem, mint sima felületű lakótelepi budiajtókon, emellett tartósságukba vetett hitünk is stabil alapokon nyugszik. Ennek egyik látványos megoldása - kazettás díszítés - az ajtó szárnyfelületének felosztása egyenlő részekre, melyek azonos díszítő elemet tartalmaznak.

24-7-belteri-ajto-tok-valasztek.jpg

Mivel egyenlő méretekről beszélünk, kézenfekvő az ajtógyártás ezen ütemének automatizálása is. Sajnos le kell számolnunk a viktoriánus lakásbelsők inspirálta romantikus képzetekkel, melyet barkácsáruházban válogatva egy meglehetősen drága bejárati ajtó látványa kelthet szemlélőjében. A kiábrándító valóság, hogy nemcsak az emberi munka kiváltása terén, hanem felhasznált anyagukban is inkább a tömegtermelés költséghatékonysága mérvadó.

image3_16.jpg

Persze, persze, a gyáripar termékei nem a gondos kézi munkáról és egyediségről szólnak, ám a következő videót szemlélve hatalmas távolságot vélünk felfedezni a befektetett anyag- és mindenféle költség és a vastag ceruzával írt végfelhasználói árak között, miközben lényegében forgácslapból készítik robotok, percenként kilökve egy újabb példányt a csomagolórészleghez.

Saját kültéri ajtónkat asztalos készítette borovi fenyőből az egyedi méret miatt és nem volt drágább egy átlagos barkácsáruházas tömegterméknél. Emellett, ha bármilyen egyediségre vágytam volna, azt is megvalósítják személyre szabottan. Az asztalos kisvállalkozások ajánlatainak böngészése életképes opció tehát. Egyébként nem kell Kanadáig mennünk (ahol a Hogyan készült sorozatot fogatják) tapasztalatokért, hazai ajtógyártó vállalkozás honlapján is találtam részletesen illusztrált, olvasmányos bemutatót a beltéri ajtógyártásról. 

Barkácsblog vagyunk, így miután szembejött a kiábrándító tömegtermeléses valóság - megfelelő felkészültséggel a gépek - szerszámok - alapanyag terén - kötelező gyakorlat bemutatni egy jól sikerült házi megoldást kedvcsinálóként.

  

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr6814284753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GyökösiAttila 2018.10.10. 09:46:04

Az első videót nem látom...

zooltek 2018.10.10. 13:55:55

@Gyökösi: @kkm.furdancs: "A videó nem áll rendelkezésre
A videó Discovery International tulajdonában álló anyagot tartalmaz, aki letiltotta azt az országodban szerzői jogi okok miatt."

kkm.furdancs 2018.10.10. 16:43:13

@Gyökösi Attila: Én hiszek nektek, de látom és elindítva végigmegy. Szerintem a blogszerkesztői státus miatt. Kilépek és megnézem úgy is.
Egyébként még egyet nem engedett feltölteni a YT, azzal, hogy regisztráljak telefonon keresztül. Ok, akkor a YT feltöltések kilőve a továbbiakban. Ne búsuljatok, a Hogyan készült egyik epizódjából kivágott részlet. Fellelhető máshol is. 26. évad, 8. epizód.

kkm.furdancs 2018.10.10. 16:47:07

@kkm.furdancs: És igen, drága kis Sztrovacsekek, kilépve is látom!
Valamelyikünk abban az országban van, ahol a szemfüles Discovery tiltja a megnézést, de lehet, hogy már megyénként is szelektáltak.
Mindegy ez már így marad, de bárkinek (kettőtök közül) felajánlok kárpótlásul egy nCore meghívót :)

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2018.10.11. 06:55:47

@kkm.furdancs: Hát, ha te töltötted fel a youtube-ra a más tartalmát, akkor bizony dutyiban a helyed, ez nem vitás. Gondolom már rajta vagy valamilyen listán. :) Ilyet nem ildomos tenni. Én a saját BarbWine videóknál is hosszú litániákat írok pusztán a felhasznált hanganyagról is a posztok alá. Mindazonáltal biztos érdekes volt a film, talán majd egyszer eljut hozzám is.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2018.10.11. 06:57:38

Amúgy honnan léptél ki? A google felhasználódból? Mert ugye itt az számítana, gondolom...

kkm.furdancs 2018.10.11. 08:12:17

@Gyökösi Attila: "Amúgy honnan léptél ki? A google felhasználódból?"
A bloghu-s profilból. Ha nyomon követi a ténykedésemet, mikor nem az ő felületén vagyok, az érdekes találgatásokra ad okot. A FB-tól már megszoktuk, de...
És igen!! Okos! Bejött a feltételezésed. Kiléptem a Google profilból és már nekem is ezt írta. Firefox-ból böngészek egyébként.

Más: a YT kb. 90 százalékban mások által készített anyagok megosztásáról szól. Nem is élnének meg a saját cicás videók tárolásából.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2018.10.11. 08:58:42

@kkm.furdancs: Oksa. Nálam alap, hogy youtube-ra csak saját anyag mehet, és a zene is legyen jogilag oké. Amúgy azért gondoltam, hogy a google kilépés a fontos, mert azért láttad a videót, mert a youtube oldaladnak te vagy a gazdája, te töltötted fel. Az nyilvánvaló, hogy ha bárhova beágyazol egy youtube videót, akkor az az "ablak" igazából a youtube felülete, tudják, hogy ki nézi. (Kivéve ha egyáltalán nem vagy bejelentkezve a google/gmail alá, akkor meg jön ugye a 'régiókód' mint támasz a youtube számára.
Tudod, én nem vagyok ebből a szempontból forradalmár, a youtube és a google is logikus döntések mentén működik, soskszor felhúztam magam az elején, de mindig rájöttem, hogy igazuk van. Most meg már sportot űzök abból, hogy a Youtube oldalunk (a Barbis) tényleg minden figyelmeztetéstől mentes teljesen oké legyen, amit amúgy néha jeleznek is, meg így lehet hozzájutni extra szolgáltatásokhoz. A regisztráció (a telefonos) meg engem nem zavar, balgaság azt gondolni, hogy el lehet bújni a nagy testvér elől. Ezért is saját néven írok már, de ezt már beszéltük. Más: Pénteken megyek a Boschoz, a kék szerszámokról kell írni, lesz egy tréning, aztán igyekszem hamar letudni a posztokat, mert időm az nem van.

kkm.furdancs 2018.10.11. 09:02:36

@Gyökösi Attila: :) A profiknak vigyázni kell.
A Bosch közreműködésed szerintem egyhangú és felszabadult sóhajt váltott ki az érintettekben. Szabolcs, Béla, valahány név a naptárba...mert kezdett már fejünkre nőni a probléma és határidő. :) Jó lesz ez így, ha már nem adnak saját anyagot bossék.

Untermensch4 2018.10.12. 09:50:02

A videó nekem sem áll rendelkezésre de mivel dolgoztam ajtókat gyártó KKV-nál is (sztem akasztott ember is csak azért nem voltam mert nálunk nincs halálbüntetés...), sztem nagy újdonságot nem látnék benne.

kkm.furdancs 2018.10.12. 11:39:54

@Untermensch4: A Hogyan készült igazán érdekes és hiteles sorozat. Most fejeztem be 29 évad (*13 rész) ledarálását. Az idő haladtával a zenéje is eljutott a már nem zavaróan idegesítő szintre. Ajánlom mindenkinek, bár függőséget okozhat barkácsolásilag.

zooltek 2018.10.13. 04:14:47

@kkm.furdancs: Ha szinkronosan nézed, néhol elképesztő fordítási hibákkal találkozhatsz.

kkm.furdancs 2018.10.13. 07:55:58

@zooltek: Igazad van, de ezen nagyvonalúan túllépek. Lehetne sorolni a tipikus hibáit az ún. tudományos, ismeretterjesztő műsoroknak, egyszer posztot is akartam írni belőle, de inkább pozitív maradok.

Womb Raider 2018.10.17. 13:10:17

@kkm.furdancs: 29 évad??? Dzsízisz.. Amúgy jó ötlet volt, bárkinek jutott eszébe anno.. az ember bele tud feledkezni. Bár sok témát nem lehet olyan zanzásított formában feldolgozni..

kkm.furdancs 2018.10.17. 15:10:13

@Womb Raider: Vannak dupla részek is. Érdekes (mint másik ismeretterjesztő sorozatoknál is), hogy egyes termékek márkajelzését miért takarják, míg másoké ott virít végig a filmecske folyamán. Legértelmetlenebb pillanat az volt - egy másik műsorban - mikor a BMW jelzést letakarták a motorháztetőn, miközben ott vigyorgott az egész autó, amiről látjuk, hogy BMW. Szánalmas valahol. Ennél már csak a közmédia rádióműsorai szánalmasabbak ilyen szempontból.

Womb Raider 2018.10.18. 09:42:29

@kkm.furdancs: "Ennél már csak a közmédia rádióműsorai szánalmasabbak ilyen szempontból."

Ott is kitakarják a bmw logót?? (Csak mert nem hallgatom a közmédia rádióit)

kkm.furdancs 2018.10.18. 10:21:40

@Womb Raider: Arra gondolok, mikor a Hajnaltáj műsorban a szakértő beszél egy ritka növénybetegségről, melyre egyetlen permetezőszer a megoldás. jaj, ki ne mondja, mert az reklám - szólnak rá, ugyanez a helyzet a gyógyszerekkel is. Utána pedig hangosan, tagoltan beszélnek a reklámban, hogy az öregasszonyom milyen kúpot dugjanak fel, ha rosszul látnak. Tudom, egyik reklám, a másik közszolgálat, de látszik a prioritás.

Vagy (de ez már politika) ki nem mondják a Facebook nevet, csak "a legnagyobb közösségi portál", de azt hogy valami utolsó lakájmédia blog közölt valami karaktergyilkosságot, azt szintén hangosan és tagoltan "A Pesti srácok oldalán". Haha :)
Nem foglalok állást politikailag, de ez azért említésre méltó és szemet szúr.

zooltek 2018.10.19. 03:17:03

@kkm.furdancs: Neked is olyan Partner rádiód van, amin még a városok nevei szerepelnek, és elszakadt benne a cérna, hogy nem tudod eltekerni a Kossuthról? Az enyém is olyan :)

kkm.furdancs 2018.10.19. 07:49:09

@zooltek: Öreg vagyok én már, hogy értelmezni tudjam Bochkor és Balázs mondanivalóját és színvonalát. Másrészt szeretem, ha rendesen körbejárnak egy témát. Műhelymunkákra pedig ott van 109 GB hangoskönyv, neked is javaslom, igen szórakoztató :)