Akinek kutyája van, az etesse is.

2018.11.16. 05:00 | Írta: Pajer

millennitool_bosch_0.jpg

Úgy látom, hazánk kezd háromfelé szakadni javítgatás szempontjából. Az egyik tábor a „vigyük márkaszervizbe”, a második „tudok egy jó fusi műhelyt” és számomra legijesztőbb harmadik tábor a „Megnézem a YouTube-on és megcsinálom otthon”. Házon belül is vitát kavart az a téma, amit a HWSW cikke provokált ki és kkm.furdancs  (javítás csak márkaszervízben) írásában csúcsosodott ki, hogy új trend kezd felsejleni a elektronikai és a kisgépek termékek piacán, azaz próbálják a gyártók a vásárlókat a márkaszervizek irányába tolni, hol kedves, hol néha egy kicsit aljas módszerrel. Véres kardként az Apple mellett a John Deere-t és a Hiltit hurcolták körbe - véleményem szerint egy kicsit igazságtalanul.

A válaszom egyszerű, senki nem kényszerítette a vevőket, hogy ezeket az eszközöket megvegyék. Ők vásárláskor tisztában voltak azzal, hogy a javítás egy kicsit szívás lesz. Tudom, hogy ez így túl egyszerűnek hangzik és biztos van még egy csomó dolog a háttérben, ami felett simán elsiklunk.  Mivel én inkább a kisgépek piacán mozgok biztonsággal, kicsit leszűkíteném a témát erre a felületre.

0000550.png

Értem az aggodalmat, hogy a nem márkaszervizek féltik a jövőjüket, de közelítsük meg a témát egy kicsit a gyártó és vevő oldaláról. Adott egy félmilliós kisgép, aminek nem muszáj Hiltinek lennie, ez lehet egy komolyabb Bosch véső, vagy egy Wacker döngölő. A gyártó kommunikál egy magas minőségi szintet. Tételezzük fel, hogy ez a gép meghibásodik és bekerül egy sima szervizbe ahol tökéletesen megjavítják, de véletlenül felcserélnek két csavart, mivel nekik senki nem szólt a gyárból, hogy az egyiken az a kis letörés azért van, hogy megóvja egy károsodástól. Telik az idő és a következő szervizelésnél természetesen megszakad a menet és lehet cserélni a házat. Na, ki lesz kikiáltva hibásnak? Persze, hogy a gyártó.

legsz_1.jpg

Azt szerintem el lehet (el kellene) fogadni, hogy vannak gyártók, akik abban látják gépeik hosszú távú minőségi működését, ha ezek az általuk képzett szakemberek javítják, eredeti alkatrészekkel. Mivel a vevő vásárláskor ezzel szerintem tisztában van, nem hiszem, hogy ezt az elvet kritizálhatják a piac azon szereplői, akik a Jófogáson, vagy egyéb úton, használtan vásárolják meg ezeket, és utána próbálják „ügyesbe” javítgatni.

Az előbb elhangzott egy bűvös szó, a képzés. Azt például nem tudom, hogy a Hilti miért költöztette ki a központi szervizét az ötször drágább Ausztriába, de az biztos, hogy a hazai oktatási rendszer minősége, megkönnyíthette a döntésüket. A több ezer főt foglalkoztató „kisgép szervizes” ágazat munkaerő képzése még mindig a 60-as 70-s évek „gelkás” korszakát idézik szemléletben és felszereltségben a fiatalok számára, a műszerész szakon belül. Én a szervizben négy évig foglalkoztam szakközépiskolás és szakmunkás diákokkal, ha azt mondom, hogy siralmas alapokkal érkeztek, akkor nem térek el a valóságtól. Az igaz, hogy a csöves tévék működési elvét tökéletesen tudták, de egy OHV motor vezérléséhez már lövésük nem volt.

A biztonság kedvéért ellenőriztem, hogy felnőttképzés (OKJ-s) keretében milyen lehetőségek vannak. Meg is találtam az egyetlen opciót, a csodálatos 31 521 01 szakmát, azaz a nevében is csábító: Agrárgazdasági gépszerelő, gépjavító. A képzésen belül található a /01 azaz Erdészeti gépszerelő, gépjavító és a /02 - Kertészeti gépszerelő, gépjavító. Ezeket nevezhetnénk láncfűrész és fűnyíró szerelőknek, de az elnevezés mellett nagyobb gond, hogy csak 320 óra szakmai képzést biztosít a két év alatt, ami nem tesz ki  50 munkanapot, ez kevesebb, mint 10 %-a a munkaidőnek, siralmasan kevés. Angliában a moduláris képzés keretében a diák 16 éves kora után (addig alaptantárgyakat tanul) napi 8 órát dolgozik és negyedévente egy hétre megy elméleti képzésre. Szintenként, lépcsőzetesen sajátítja el a szakmát.

elektronikaimuszeresz.jpg

A kétezres évek derekán Magyarországon is elindult valami a moduláris képzés irányába, én még valahogy be is kerültem a minisztérium és a kamara által felkért szakmai csapatba, de az ott kidolgozott képzési koncepciókat a fülkeforradalom szele lesöpörte az asztalról, és így maradt a kék köpenyes, potméter-tekerős tanműhelyek világa, a kötelező napi tesiórával kiegészítve.

Most már, hogy kellőképpen beletöröltük a lábunkat a hazai oktatási rendszerbe, nézzük meg a szervizek világát is egy kicsit.  A legelterjedtebb az általános kisgép szerviz, ahol márkafüggetlenül foglalkoznak mindennel, őket követi a márkaszervizek több százas zártabb csoportja és végül a sort zárja egy igazi hugarikum a sufni szervizek varázslatos világa. Szerintem ez utóbbira sok szót nem is szabad pazarolni, nincs olyan ember hazánkban, aki már ne futott volna bele ilyen szervizbe és kb három próbálkozás után ne adta volna fel. A sima szervizekkel különösebb gond nem szokott lenni, csak egy, hogy az újdonságok, szervizinformációk lassabban jutnak el hozzájuk, és néha egy MTD láncfűrészen szerzett javítási rutin már nem lesz elég egy elektronikával kiegészített Husqvarna rendbetételéhez.

A márkaszervizek előnye, hogy a folyamatos információt kapnak a gyártótól és próbálják képezni is őket. A márkaszervizek is különböző logika alapján épülnek fel. Adott a klasszikus szervizes hálózat, ahol a helyszínen javítanak (ilyen pl. az MTD vagy a Husqvarna), szinte minden jelentősebb településen megtalálhatók. Vannak gyártók, akik garanciális időn túl engedik, hogy a szervizek belenyúljanak, de garanciális időn belül begyűjtik és a központi szervizben javítják, pl. ilyen a Makita. A Hilti pedig szép lassan bevezette, hogy csak a saját szervizében javíttat, begyűjti a helyszínről. Garantálja, hogy három nap alatt elkészül, és a költségekben sem okoz meglepetést, mivel egy publikus táblázatból a megrendelő pontosan ki tudja keresni, hogy az esetében milyen díjjal kell számolni. Ez már szerintem a XXI. század, az biztos, hogy nem olcsó, de pontosan kalkulálható nem csak az ára, hanem a gép kiesési ideje is.

1518519784330_1.jpg

Már látszik, hogy az a világ, amikor a vevők, megrendelők tömegével beestek a kisgép szervizekbe, kezd megszűnni és ez is kezd az online irányba elmozdulni. Az cég, mely nincs jelen valamilyen online platformon szép lassan érdektelenné fog válni. Itt most nem a cuki fotók és a telefonszámaink megosztására gondoltam, olyan felületére, ahol meg tudom rendelni a szolgáltatásokat és ezt nyomon is tudom követni, stb. (mint pl a setmore.com). Külföldön egyre több a kiszálló, mobil szerviz és az oly cég, amely csak egy típusra koncentrál, de azt akár Európa másik sarkából is beszállíttatja. Lassan a szervizeknek és a velük együtt működő üzleteknek nem az lesz a szempont, hogy sok parkoló legyen a bolt előtt a vásárlók részére, hanem egy nagy kapu a DHL-s nek, hogy a csomagokat könnyen át tudja adni és az online megrendelőket gyorsan ki tudják szolgálni.

Azzal szerintem mindenki egyet ért, hogy ebben a kategóriában már nagy műszaki különbségek a vezető gyártók között nincsenek. Mindegyiknek van egy jobban vagy kevésbé jobban sikerült darabja, ezeknél a fő gond akkor kezdődik ha nem kellően odafigyelő a szerelő és nem minőségi munkát végez. Tegyük fel, hogy ha utángyártott alkarészt is használ, de elég időt szán rá akkor még annak is lehet jó eredménye. Egy láncfűrészen lehet teljes blokkot cserélni, csapágyastól, mindenestül 1-1,5 óra alatt, és lehet ezt aprólékosan 6 óra alatt is. Itt jön a kérdés, hogy ez az idő érvényesíthető-e az ügyfél felé a rezsióradíjban, vagy sem. (persze ez a kérdés egy 20.000.- Ft-os kínai láncfűrésznél fel sem merül). Egy gyári szerviz ezeket a folyamatok tudja szabályozni, de egy „mindent javítunk” shop már nem.

Azt már egy régebbi cikkemben kifejtettem, hogy ennek a tevékenységnek a minimális óradíja meghaladja a 6.000,- Ft-ot és aki ez alatt vállal az belekódolja a csalást a javításába. Nem véletlenül kezd elterjedni azoknak a szervizeknek az aránya, akik már nem márkát, hanem csak egy típusát javítják. Például a Disc Cutter Repair csak a Stihl vágógépeit javítja, de azt Anglia bármelyik szegletéből, és gondolom már olyan rutinnal, hogy a munkadíjat tudják optimalizálni a gép értékéhez.

(igaz a VeloFix egy mobil kerékpár szerviz, de egy érdekes megközelítése a szolgáltatásnak és a kor elvárásainak)

Összefoglalva, aki szeret otthon buherálni, az ne vegyen minőségi gépet, vegyen egy szart valami nagyáruházban, az biztos ad neki elegendő elfoglaltságot. A kis szervizeknek meg le kell nyelniük a békát, hogy a gyártók a szerződött partnerek irányába tolják a vevőket. Ki kell találni valami egyedit ami valamilyen kényelmes megoldással le tud takarni egy piaci szegmenset. De a legfontosabb, hogy létre kell hozni a Nemzeti Kisgép Szerelői Képzést.

Ha van gépe és nem értékelt még, akkor rajta és éljen a barkács!

 

Csatlakozz a Furdancs és a  TotalTool Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni

Borítókép: BOSCH Gmbh.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr1814353191

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2018.11.16. 06:58:46

Lol. Programozó és könyvelő a végzettségem, és egy "mindent javítunk sufniban" dolgozok, gyári alkatrészekkel, és tudom, hogy jól csinálom a dolgom, mert rengeteg és állandó ügyfélkörünk van. 6000-et meg nem egy óra, hanem egy nap alatt keresek. Welcome to Szabolcs megye.

Untermensch4 2018.11.16. 09:37:27

"véletlenül felcserélnek két csavart, mivel nekik senki nem szólt a gyárból, hogy az egyiken az a kis letörés azért van"

Ezekre ugye mondhatjuk h kompakt, nem pedig moduláris elv mentén tervezett gépek, A kompakt tervezése olcsóbb. A (rosszul, hibát okozóan) felcserélhető csavarok sztem ily módon tervezési hiba.
Nem javításban hanem gyártásban találkoztam ilyennel egyszer. Mérnökbácsik a termékbe az adott méretű csavarból terveztek 26 db-ot, 12 gyengébb anyagminőségből mint a többi, mert az olcsóbb. Oké hogy egy négymillió eurós árú cuccon is centenként lehet spórolni de a gyártásnál ez akkor derült ki amikor a "jobb" csavarból hirtelen nem tudott adni a raktár mert elfogyott (véletlenül a színe alapján kiszúrta egy szaki h vmi nem stimmel). A nagy spórolás kicsit drágára sikeredett a nyomozás munkaóráival meg a néhány csavar légipostázásával...

Pajer 2018.11.16. 11:51:22

@zooltek: A 6000 arra vonatkozik, hogy fizeted a rezsit, az adót, járulékot és ÁFA-t

Pajer 2018.11.16. 14:15:19

@Untermensch4: Itt most nem a sporolásra akartam kihegyezni, pl a HATZ 1D szériás motorra nmindent lehet mondani, de azt nem, hogy kompakt logika mentén tervezték, mégis az olajdekni 12 db csavarja közül 2 alá oda kell tenni +1 alátétet, ellenkező esetben beleérne a vége az öntvénybe. Én a sját káromon tanultam meg és késöbb szembesültem ezzel a ténnyel egy képzésen.

zooltek 2018.11.16. 15:32:40

@Pajer: Szóval a 6 ezerrel a főnökömre gondolsz. Tavaly októberben lett nyugdíjas 50(!) év munkaviszony után, de azóta is ugyanúgy dolgozik, talán még többet is, neki talán megvan az óránként 2-3000. Nem a nyereség, a bevétel. Én pedig az egyedüli alkalmazott vagyok ilyen totál idegen végzettséggel, és nem találunk egyetlen embert sem, akinek lenne legalább valami hajlandósága ilyen munkát végezni, a tehetséget vagy végzettséget nem is reméljük. Hozzáteszem, van különbség köztünk, mi benzines gépekkel nem foglalkozunk, csak elektromossal, viszont villanymotorokat, álló- és forgórészeket is tekercselünk. És hiába nincs a környéken jóformán konkurenciánk, mégis kénytelenek vagyunk nevetséges árért dolgozni. Képzeld, furdancs kolléga Veszprém megyéből küldte hozzám az asztali fűrészgépét :)

Pajer 2018.11.16. 17:23:30

@zooltek: Most hirtelen,nem találom, de már volt ez téma amibe le is vezettem fillére. Egy sima három fős szerízbe, ha mindent frankon csinálsz és minden rendesen befizetsz és kifizeted a netto 250.000.- a szerelőnek ( az alatt nem talász senkit Budapesten) akkor minimum bruttó 6000.- Ft ot kell kérned, hogy nullára fusson a tulajdonos a hónap végére. Nem véletlen, hogy én bezártam a szervízt.
Angliában az óradíj 45 Font a szerelők bére 13-20,5 között mozog tudás és szerszámozotságtól függően és ugyan azokat javítjuk mint otthon, a döngölő értéke itt is annyi mint otthon és nem aszfaltoznak drágába m2-ként mint otthon és mégis ki tudják fizetni a munkás bérét és a szervízköltséget

Untermensch4 2018.11.16. 17:53:23

@Pajer: Amennyire magam elé tudom képzelni ezt a szerkezetet, sztem ez is tervezési hiba...
Az olajdekni ugye öntvény vagy lemezből préselt. Mindkét esetben lehetséges egy alátétnyivel "vastagabbra" gyártani annál a két csavarhelynél. Kivéve ha ez egy pont "jó" hiba mert a hiányzó alátétekből bizonyítható a sufniszervizelés. :)

Pajer 2018.11.16. 20:31:49

@Untermensch4: Nem tervezési hiba, a dekli és az öntvény között van a felfogató lemez amivel rögzíteni lehet a motort az adott géphez, ebbe a lemezbe vannak a menetek amik a deklit tartják, két furat pont úgy esik, hogy beleér az öntvénybe, tök feleslege ezért egy kisebb csavart gyártani mert akkor azt cserélnék fel, A szervízkönyvben és az oktatásokon felhívják rá a figyelmet, aki nem néz utána vagy nem jár képzésekre a vessen magára :). De van ilyen "csavar" a Stihl TS-ben vagy a Husqvarna kis láncfűrészében is

zooltek 2018.11.17. 08:18:53

@Pajer: Nahát pont erre gondoltam a Welcome to Szabolcs szöveggel. Itt egy szerelő nem 250-et keres, hanem a felét.

kkm.furdancs 2018.11.17. 08:21:34

@zooltek: Annyira érdekes lenne egy írás, hogy nálatok milyen berendezéseket javíttatnak, milyen állapotban, igényekkel állítanak be hozzátok. Más lehet, mint London :)

Untermensch4 2018.11.17. 09:09:48

@Pajer: Ha úgy adódik erről tudnál képet feltölteni vmikor a jövőben? A szerkezet ismeretének a hiánya okán lehet hogy rossz nyomon nyargalászik a fantáziám de mivel mostanában présüzemben dolgozok, a "kalapácsos ember mindent szögnek lát miatt" nem tudom elhessegetni a gondolatot hogy ez a probléma gyártásnál kivédhető lenne (megfelelően préselt terelőlemezzel) :)

GöTi 2018.11.17. 09:48:09

" mivel nekik senki nem szólt a gyárból, hogy az egyiken az a kis letörés azért van, hogy megóvja egy károsodástól."

Aztán mi lenne, ha a nagyarc gyártó a javítási utasítást feltenné a honlapjára egy pdf-ben? Akkor mindenki tudhatná a fene nagy titkait...

Legfeljebb nem tudnának pofátlanul magas óradíjjal továbbképzéseket rásózni a [szak]szervizesekre, mert mind tudnak olvasni!

lenörd hofstadter 2018.11.17. 10:02:55

Ez a cikk már az elején szánalmasnak indult, de ez után a mondat után nem is olvastam tovább, csak felesleges időtöltés lenne:

"Az igaz, hogy a csöves tévék működési elvét tökéletesen tudták, de egy OHV motor vezérléséhez már lövésük nem volt."

Segítek neked, én is ezt az iskolát végeztem (egyetem előtt), jól értek a csöves cuccokhoz ennek köszönhetően, és a működési elven felül kurvára nem ismerem az OHV motor lelkivilágát.
Segítek, nem is kell ismernem, az egy másik szakma.

A gyártókról, bár már előttem is pedzegették a valóságot:

A rühes tervezőmérnök ha úgy tervezi meg a szemetét, hogy egy 40 forintos csapágy cseréje helyett márkaszervizben kell a csapágyházat cserélni 250 ezerért, akkor talán teljesen érthető ha az ember szidja azokat a mocskos férgeket akik ezeket a szemeteket megtervezik, és itt sajnos nem indok az, hogy "csak márkaszervizben", mert sajnos ez a szemlélet vezetett az eldobható, fél év után tönkremenő szarokhoz, és ahhoz, hogy egy mai fiatal aki agyilag el sem tudja képzelni, hogy néhány évtizeddel ezelőtt akár több évtizedes használatra (levehetős tetejű NDK turmixgépem min. 30 éves, és hibátlanul pontosan ugyanolyanra keveri a trutyit mint az olcsó műanyag alkatrészek miatt évente eldobható csilivili szarok) is terveztek készülékeket, gépeket, szerszámokat, most miközben havonta dob a szemétbe egy-két hónapos berendezéseket, a szaros kerékpárja nyergében gyűlölködve azon óbégat, hogy hetente egyszer be merek ülni az autómba és elmegyek bevásárolni és hazavágom az ő szép sötétzöld világát.

(Akinek nem tetszik a szóhasználat, ne olvassa, a buta nyavalygása nem érdekel)

lenörd hofstadter 2018.11.17. 10:08:20

@Pajer:

Mondjuk ehhez azért hozzátartozik az is, ha valaki szétszed egy cuccot, és a 12 deknicsavar kicsavarása közben nem tűnik fel neki, hogy hirtelen jön egy rövidebb (vagy hosszabb ha pont a két röviddel kezdte) akkor biza neki nem kéne javítással foglalkozni. Ilyenkor automatikusan jelöl az ember, oszt garantáltan nincs belőle probléma, és a kutyát nem érdekli a magyarázata ha oda kerül minden vissza ahová kell.

Zoltán Szigetvári 2018.11.17. 10:28:38

Nem tudom. Autót többször vittem márkaszervizbe arany áron olajat cserélni (Két típus, mindig másik szerviz). A felülvizsgálat során az egyetlen tevékenység, amit ellenőrizni tudtam, nem történt meg. Az olajat nem cserélték le... (igaz mindig bocsánatot kértek)
A közelmúltban egy (nyilvánvalóan prémium árú) fűnyíró javítását kellett volna intéznem. A márkaszerviz kijelentette, hogy már ezzel a típussal nem foglalkozik. A sufni szerviznek meg nem volt alkatrésze....
Van háztartási gépem, amit magam szervizelek, mert a környéken erre felkent egyetlen szakember, vagy kijön, vagy nem, vagy elektromos hiba esetén közli, hogy ez nem a készülék hibája. (miután kimérem neki képes még számlát kiállítani, ahelyett, hogy megköszönné, hogy megmutattam a módszert...)
Nekem még terméktől függetlenül márkaszervizzel nem volt jó tapasztalatom. Drága, lassú és vagy megcsinálja (na ilyet még nem láttam), vagy nem.
Pár hete elromlott a lakásban egy készülék. Szírvíz árajánlat 10 000 Ft felett. Én javítottam 12 000 Ft anyagköltséggel (ez 10 000 alatt lett volna, ha elsőre mindenből jót veszek), kb 2 óra munkával. 40 000 Ft (ha nem tételezzük fel, hogy egy szakember jelentősen gyorsabban dolgozik, mint egy pancser) nem tűnik rossz órabérnek. (és még az útiköltségre is hagytam nagyvonalúan)
Nem tudom mi a megoldás. Esetleg tud valaki állást ilyen helyen? (én 20 000 Ft órabérrel is beérem)

Zoltán Szigetvári 2018.11.17. 10:30:48

@Zoltán Szigetvári: Elírás: a árajánlat nem 10 000 hanem 100 000 felett volt (bőven)

kkm.furdancs 2018.11.17. 10:47:21

"a szaros kerékpárja nyergében gyűlölködve azon óbégat, hogy hetente egyszer be merek ülni az autómba és elmegyek bevásárolni és hazavágom az ő szép sötétzöld világát."
Ez annyira költői volt :)

RHalacska 2018.11.17. 10:59:11

@lenörd hofstadter: Szépen összefoglaltad :) Igazad van, egytértek

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.17. 11:29:39

Nem kicsit félrevezető a post.
Ipari gépekről van szó? Azokat igen, márkaszerviz. Kivéve, ha olyan az a márkaszerviz, mint a konzumer cuccoké - kiszervezve sufninak. Meg ha még garis.
Meg ugye az sem elképzelhetetlen, ha direkt vannak a cuccban olyan szívatások, amitől mindenhogyan cserélni kell dolgokat, és kalkulálva van, hogy szervizeltetned kelljen. +1 bőr a vásárlóról.
Kicsit természetes kartell szagú, hiszen sok gyártó működik így, ami vásárlót veszítenek, annyi jön a konkurrenciától.

"Szerintem ez utóbbira sok szót nem is szabad pazarolni, nincs olyan ember hazánkban, aki már ne futott volna bele ilyen szervizbe és kb három próbálkozás után ne adta volna fel. "
Mitől olyan biztos ez? Ugyanis a hazai "szakszervizek" is produkálnak olyanokat, hogy inkább nem mész vissza.

"Garantálja, hogy három nap alatt elkészül, és" aztán felébredsz, mert elkeverik, szívóznak, rosszul rakják össze. Ennyit meg egy sufniszerviz is tud. S lehet, hogy ott szakembert is találsz.

Magam is szoktam javítani ismerősöknek dolgokat (mondjuk konzumer elektronikai cuccokat), és nagyon sok esetben a "szervizben nem éri meg" eset annyi, hogy minimál áron lerendelem ebayről az alkatrészt, csere, és megy. Sok esetben nincs nagy baja az eszköznek, csak rá kéne szánni az időt a hibakeresésre, és ezt egy szerviz nem engedheti meg magának. Van, hogy szerviz nem adná a nevét olyan megoldáshoz, amire én mondhatom a rokonnak, hogy összerakom, óccó, aztán megy, ameddig megy örülj, hogy nem kell újat venned. (És örül, mert sóher kifizetni bármit.) Stb.
Szóval azért vicces így kijelenteni hogy nem lehet, csak szervizben javítani valamit.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.17. 11:31:41

Mondjuk az ilyen "belegyártott hiba" jellegű termékeket nem tudom, hogyan engedélyezik cégeken belül. Ötezer vezetői jóváhagyáson át kell mennie mindennek, erre kihoz a Kärcher olyan gőzborotvát, hogy műanyag alkatrészekkel van tele, és szétolvad? Mi volt az elképzelés? Olcsón eladjuk, lesz profit, aztán majd sokan megutálják a márkát, és nem vesznek tőlünk semmit, az nem baj?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.17. 11:34:13

@lenörd hofstadter: Te is átsiklottál felette szerintem, hogy ipari eszközökről volt szó, azaz háncfűrész, trakor, légkalapács, stb. Azért várja a motor és az elektronika ismeretét, mert nem műszerészekkel találkozott, hanem mezőgazdasági gépszerelőkkel, vagy autóvillamosságiakkal :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.17. 11:38:07

@ColT: Ja, azt meg se említettem, hogy jópár eset volt, amikor a márkaszerviz által elbarmolt eszközt raktam rendbe :D

lenörd hofstadter 2018.11.17. 11:40:07

@ColT:

Átsiklottál azon, hogy egy elektroncsöves technikát tanult és ismerő embernek semmi köze a láncfűrész lelkivilágához. Írtam, az egy másik szakma. Ha a szarrágó tulaj megpróbálja összevonni és az anódáram számításban profi szerelőtől várja el a kétütemű motor belső lelkivilágának ismeretét, akkor nem én vagyok az aki kisiklott.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.17. 11:43:40

@lenörd hofstadter: Az én értelmezésem szerint az volt a baja, hogy a [valamilyen villany+mechanika szakot tanuló] szakmunkásoknak (pl. autóvillamossági szerelő, kisgépszerelő), még mindig csak a csöves dolgokat tanítják mikrokontroller helyett, gépészetből meg semmitsenem. Ezzel egybevág több, mostanában megjelent cikk is, ami a szakoktatás alacson színvonalát taglalja, de már amikor én voltam műszerész tanuló, akkor is baj volt ezzel, pedig az 90-es évek.

midnightcoder2 2018.11.17. 12:23:22

Érdekes módon, pár évtizede még tudtak olyan szerszámokat tervezni amit egy átlag halandó is javítani tudott, de elmentek jó pár évig javítás nélkül is.

Pajer 2018.11.17. 13:43:07

@kkm.furdancs: Meg lesz az is :), bár a behozott gépek állapota hasonló, nagy különbség a használat módjában van

Pajer 2018.11.17. 13:55:14

@GöTi: Azért a 99% a fent van. De az Unikum se teszi nyilvánossá a receptjét mert abból él. Az hogy mi a pofátlan magas az relatív, a munkadíj vagy a díjban levő adóteher. 6000 Ft óradijból a legjobb esetben 1450 Ft ot tud hazavinni a szerelő otthon, ugyanebből a 6000 böl Angliában 2500 Ft ot. Szerintem nem a szerelő a pofátlan

Pajer 2018.11.17. 14:01:37

@lenörd hofstadter: Erről ne velem vitatkozz hanem azzal a pedagogussal aki kiközvetítí az elektro műszerészt egy kisgépszervízbe gyakorlati képzésre, ahol 99 % ban javítanak elektromos és benzines gépet is. Megjegyzem ugyan az a szerelő

Pajer 2018.11.17. 14:07:28

@ColT: A Hiltinel ha nam kapod mrg a 3. nap nem kell kifizetni a szervíz számlát. Én csak örülnék ha elkevernék

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.17. 14:30:21

2 éve volt egy gondom a 15 éves fúrógépemmel. El kezdett csattogni és durrogni a markolatnál...
Anno 70000 körül mérték a szerszámboltban, gondoltam, megkérdezem a márkaszervizet, hogy vifil koszt a javítása. Telifonáltam, azt mondták, hogy kb 25000 lesz (szívtam a fogam, ez már kicsit húzós, de jó kis szerszám, egye kutya), eztán mondták, küldjem futárral, mert személyesen nem hajlandók átvenni (a szerviz kb 20 percre van bicajjal)....

Erre berágtam, szétszedtem a cuccot, és hát volt egy bizbaz benne megpuposodva és bakelitszagúan... nosza, mi a típusa, internet... hát ez egy zavarszűrő kondenzátor.... és mennyiért mérik? 1200 Ft volt a szentem, de a szögker nem tartotta raktáron, ezért megrendelték. Elmentem érte, kifizettem, hazamentem kicseréltem. Összesen 1,5 óra...

Ennyit a márkaszervizről.

Magánvéleményem · http://maganvelemenyem.blog.hu/ 2018.11.17. 14:49:18

@Pajer: Ezek az apró "csavarok" szándékosak, hogy aki nem márkaszervizben javíttatja, annak menjen tönkre. Ugyanilyen okból csinálják azt is hogy egy viszonylag egyszerű elektronikát kiöntenek vastag fekete műgyantával, hogy ne legyen javítható. Tervezéskor belekalkulálnak x ezer darab megvásárlását, és azok élettartam szervizét is, hogy a holding vastagon nyereséges legyen.
Nem számít a tervezés során, hogy az adott gép hányszor kerül szervizbe, és mennyit költ rá a tulaj, mert elvileg az egy szerszám, ami meg kellene hogy termelje az árát... Ez mondjuk német viszonylatban működik is, csakhogy az adott szerszám itt nálunk is ugyanannyit működik, csak a megtermelt bevétel kb a fele... ebből pedig a német viszonylatra kalkulált szervizköltség már nem feltétlenül gazdaságos...

Ismerek olyan ácsot, aki a Lidliben vásárolja a szerszámot, mert neki jobban megéri, a 10-15 E Ft-os láncfűrész, amit egy évig tud használni, mint a 90E Ft-os amit 3 év után rendszeresen szervizbe kell hordania, alkalmanként 15E szervizköltségért. Melóba mindig visz 2 gépet és otthon mindig tart egy zsír új gépet, csak azért, ha az aktuális beszarik, akkor ne kelljen a szervizre várnia, ha épp akció van, vesz 2-3 db-ot...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.17. 15:32:23

@Pajer: Biztos, hogy nem buksz többet a gép kiesésén? Egy vállalkozásban elvileg minél magasabb a kihasználtság, annál jobb.

Karolac 2018.11.17. 16:14:14

Egy kis adalék márkaszervizhez, más témában:
Megunta teljesíteni a feladatát a Samsung LE37A676A1MXZF tv-m. Egyeztetés után haverral beszállítottuk a Váci úti márkaszervizbe, ahol közölték, hogy inkább vigyük át az Oktokonnál lévő szervizbe, mert ez nagy méretű készülék. Khmm... Ragaszkodtunk az átvételhez, ami nehezen, de megtörtént. Értesítés ígérve a javítási árajánlatra néhány napon belül.

Miután 2 hétig semmi nem történt telefonálás, majd levelezés kezdődött:
- Kérem, hogy a tárgy szerinti munkalapon felvett LE37A676A1MXZF tv készülék bevizsgálása során megállapított hibát pontosítani, illetve a javításhoz szükséges alkatrész/panel pontos megnevezését (típusszámát, stb) közölni szíveskedjenek, hogy dönthessek a a javíttatásról, illetve az alkatrész beszerezhetőségének utána nézhessek.
- Sajnálatos, hogy előző levelemben kért információt a mai napig nem kaptam meg, amit azért kértem, hogy a kapott, pontatlan szóbeli tájékoztatásban elhangzottak még véletlenül se legyen félreérthető, tekintettel a várható (elméleti) javítási költségre.Kérem, hogy a tárgybeli munkalapon felvett munkával kapcsolatos információt megadni szíveskedjenek, hogy dönthessek.
- A készülék T-con panel (BN94-01866A) hibás, ennek cseréjével (kb. 80.000,-) lehetne javítani,de sajnos nem beszerezhető az alkatrész,ezért javítani nem tudjuk.

Ennek ismeretében utánanéztem a beszerezhetőségnek. Itthon egy cégnél találtam 1 db-ot 3 havi garanciával 10.000 Ft-ért, e-bayon 6-8 ezerért. Amennyiben nem panelcsere, csak alkatrészcsere mellett döntöttem volna, úgy a két meghibásodott IC-t 3.000 Ft-ért tudtam volna beszerezni. Végül egy maszek szervizes 16.000 Ft-ért megjavította.

Ennek tükrében hogy kell értékelnem a márkaszerviz 5 szőrős árajánlatát? Mellesleg a készülék ára háromszorosa volt az ajánlatuknak....

Karolac 2018.11.17. 16:19:32

Egy kis kiegészítés: a lengyel márkaszervizben volt alkatrész, de a magyarországi képviselet csak a hazai raktárkészlettel foglalkozik, más európai raktárból nem kér le. Erre lehet mondani, hogy nem tartozik hozzájuk. Az IKEA meg szó nélkül bekérte (igaz egy alkalommal) más országból az ott még forgalmazott terméket, ami itthon nem volt már elérhető.

Untermensch4 2018.11.17. 16:32:07

Nem kimondottan szerszámgép de tavalyi munkahelyemen volt egy munkatársam aki karosszérialakatosként dolgozott (tanuló, utána alkalmazott) autós márkaszervizben. Aranykezű mesterek országa, új alkatrész számlázva, bontott beépítve... kuncsaft meg hisz a gyűrődési zónában mert nem sajnálta a pénzt h jó állapotban legyen a járgány :(

Pajer 2018.11.17. 16:57:47

@ColT: Lehet, hogy rossz volt de viccnek szántam :)

NemNick 2018.11.17. 17:47:28

Kedves poszt-toló!
Hát, ez elég nagyképű szövegelés lett...
Két dolog, amit semmiképpen nem tudok megállni:
1.) "az ne vegyen minőségi gépet, vegyen egy szart"
Vagy vegyen átgondoltan, a feladathoz mérten egy jó ár-érték arányút, hogy arra az évi két alkalomra (vagy, adott esetben, egyetlen alkalom után) ne álljon benne feleslegesen a pénze.
Amit itt leírtál, az a sznobizmus egy minősített esete. Mindenből csak a felső harmadból vegyünk, mert akkor vagyunk faszagyerekek...
Az egyik legolcsóbb ütvefúróm van, még talán márkája sincs, a márkás gépek tizedébe került akkor, lassan tíz éve használom - negyedévente talán egyszer.
Racionális döntés volt, nekem is jobban tetszett a márkás, szép dizájnú versenytárs - és rohadtul nem bántam meg.
És először kölcsönözni akartam, mert tudtam, hogy pár alkalomra kell majd, de olyan huzavonával járt volna és annyiba került volna, hogy inkább megvettem.

2.) A nagytiszteletű márkaszervizekről tizenvalahány éve akkor akadtam le, mikor egy - márkás - laptopom javítását a következő feltételekkel vállalták el:
(Ja, és rohadtul nem voltam - de nem is kellett - tisztában azzal, hogy az adott modell tervezésénél elbaxtak valamit, és típushiba lesz belőle, 1-2 év használat után)
- bevizsgálási díj, fixen. Mindegy, hogy mondom, mi a baja. Előre kérik a bevizsgálási díjat.
De maximum javítási költséget ez után sem fog tudni mondani, csak a legvégén.
- leadom a gépet (vagy utazok nemtomhány kilométert, vagy értékcsomagban feladom)
- Vissza is így jut hozzám.
De a szállítás közbeni sérülésekért nem vállalnak felelősséget. Csak postával dolgoznak.
- Miután megállapítják - a tudott - hiba okát, utána leadják a megrendelést a központi rendszeren keresztül az alkatrészre - ha akkor még lesz készleten - és várunk.
Jó esetben csak 2-3 hetet, míg feldolgozzák és a holland raktárból a heti egyszer közlekedő gyűjtőkocsi elhozza a szervizükbe. Rossz esetben 1- 2 hónapot, míg a global egyik területi raktárból átutaztatja a hollandba, és onnan útnak indítják a fenti módon.
Nincs mód arra, hogy direkt ők rendeljék. Nemhogy a piacról, de a nem területileg illetékes raktárból sem. Nem vállalnak max, időtartam garanciát.
És nem biztosítanak cseregépet.
- Ha nem jut el hozzájuk a gép még a héten, akkor számoljak még két plusz héttel, mivel a kollégák továbbképzésen lesznek, külföldön.

Miután ezt megbeszéltük egy hirtelen jött @nyátokpicsájával összegeztem a véleményem erről a szolgáltatási kultúráról.
Utánanéztem (nem volt még youtube, de a neten). (Írtad, hogy ez számodra rémisztő, ezért csak óvatosan írtam, a részletektől megkíméllek.)
Megrendeltem - magánszemélyként - az alkatrészt, amit a postaládába kihoztak, kevesebb, mint két hét alatt.
Aznap este beszereltem. 50 perc volt, úgy, hogy sosem csináltam.
Mindezt a bevizsgálási ár töredékéért.

És azóta kurva nagy ívben kerülöm az ilyen sznob helyeket. Tudom a határaimat: gázkészüléket javítani szerelőt hívtam, bár határeset volt, de jobb a békesség alapon. Földelt vezetékelést kiépíteni is, és a tüköraknát meg az érzékelőt is szakszervízben pucoltatom a fényképezőgépben, bár ezt is határesetnek gondolom.

És semmi, de semmi szégyenérzetem nincs...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.17. 18:43:15

@Pajer: Aha.

@NemNick: És hányan jutnak el addig, hogy végülis tudnak csavarozni ők is? Alig.

Pajer 2018.11.17. 23:32:47

@NemNick: Ne is legyen szégyenérzeted, ennek a posztnak volt két előzménye, nekem a megjegyzésedből az derül ki, hogy azt nem olvastad. Az alap téma az, hogy "milyen szemétség, hogy nem lehet már a nagy értékű gépeket eszközöket otthon buherálni"- ebből indult az egész.A hozzáoszlásod nagy részével egyet is értek, de most nem erről volt szó

zooltek 2018.11.18. 06:53:10

@Magánvéleményem: A zavarszűrő kondihoz: mi ki szoktuk lökni. Ha elromlik, csak a bajt csinálja, ha működik, akkor nem recseg be a 40 éves rádiód vagy nem csíkoz be a Jácint tévéd, kb. ennyire hasznos. Szóval legközelebb spórold meg azt az 1200 ft-ot is.

Nancsibacsi 2018.11.18. 09:21:35

"véletlenül felcserélnek két csavart, mivel nekik senki nem szólt a gyárból, hogy az egyiken az a kis letörés azért van, hogy megóvja egy károsodástól"
Mondjuk egy fél milliós gépbe talán az is beleférne, hogy az egyik csavar sárga, a másik meg kék legyen, nem?
A márkaszervíz, a gari idő az semmi más, mint az utolsó részletek kifizetése. A szerszámgép gyártók így csinálják: átb.szós csavarokkat meg alátéteket terveznek bele a gépekbe, amit ha felcserélsz/kihagysz rögtön menthetetlenül tönkremegy. Ez nem véletlen: tudatos tervezés - véletlenül ilyet nem lehet csinálni.
Az autógyártók őszintébbek: ők simán megmondják, hogy ha nem viszed el évente 1x, és nem tejelsz, akkor ugrik a gari. Autóm most volt éves szervízen, 5000 Ft/liter volt bele az 5W/30 olaj litere, a 4 liter 20eFt. Mivel ebbe az autóba a részszintetikus is elég, így ez lehetett volna 4eFt is, de ha minőségit akarunk, akkor is 8-9eFt boltban. De ők 200 literes hordóban veszik - úgy még olcsóbb. A szűrőt szintén 4000 körül számolták (kb 1500 a reális ár), a munkadíj ÁFA-val 19000/óra, és 1.3 óra volt (előző autón magam cseréltem garázsban, aknán - max fél óra). A vége valami 55eFt lett - egy diszkont autónál (Dacia). Renaultnál lett volna 90, Audnál meg 200. Nem az fáj, hogy 4 évben kifizetek évi 55 ezret a reális 15eFt helyett (10000 anyag+fél óra munka), mert KP-ra kifizettem 3 milliót - amellett lóf.sz ez a 4x40ezer (5. évben már márkaszervíz közelébe se fogok menni). A gond az, hogy hülyének néznek. Nekem ne az olaj árába írják rá, hogy 5000/liter, hanem írják oda egy tételként, hogy átb.szás: 30ezer+áfa.
A szoftver gyártóknál a legőszintébb az Oracle: ha nem fizeted ki a következő 5 évben a vételár 40 százalékát pluszban, nincs frissítés. Ők őszinték - ez nem is fáj, mert tudom hogy a semmiért fizetek, és ezt nem is titkolják.
Szóval mindenki ezt csinálja: nem írja rá a termékre a teljes vételárat, csak annak egy részét. Ezért kell mindenből Aldisat venni, és ha elromlik eldobni, mert a márkás alapárából kijön 4 gagyi, és 1-1 szerviz árából szintén kijön 1-1.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2018.11.18. 09:29:58

@zooltek: Az a baj, hogy sok egyéb eszköz is érzékeny rá, sajnos kell az oda. Meg lehet, hogy a szomszédoknál fog zavart kelteni, ha neked nem is vehető észre.

kkm.furdancs 2018.11.18. 09:55:40

@NemNick:
"a tüköraknát meg az érzékelőt is szakszervízben pucoltatom a fényképezőgépben"
Jól teszed!
furdancs.blog.hu/2018/10/29/tukros_kamerak_tisztitasa_hazilag

Pajer 2018.11.18. 11:51:07

@Nancsibacsi: Szerintem nem ennyire szar a helyzet, persze nekem is vannak rossz tapasztalataim, de a szakemberek részére gyártott profi gépek nem rossz minőségűek, és egyre jobb a háttér kiszolgálás. Pont az a gond, hogy kis hazánkba ez még nem tisztult le és fű, fa , virág foglakozik mindennel kedve szerint. Akinek nem a napi megélhetéshez kell az eszköz az kedve szerint vásárolhat az ALDI-ba vagy máshol gépet, de akinek a napi kenyere függ az eszköz működésétől annak ezt jobban át kell gondolni.

szerintem

xclusiv 2018.11.18. 13:52:29

Az apple témára: van youtube-on egy Louis Rossmann nevű srác, főleg apple cuccok javításából él. Rendszeresen kiteszi típushibák javításait. Pl. adott macbook-nál nincs kép, ezt az okozza, hogy - hasraütéses példa - egy alulméretezett kondenzátor elengedi magát, ettől megpusztul egy FET, aztán letilt a kijelző. Kicseréli a két alkatrészt, kiszámláz mondjuk az ügyfélnek 100 dollárt, az pedig örül. Vagy pl. egy másik típushiba, egy BGA forrasztás, ő leszedi a chip-et és újraforrasztja, aztán működik a gép, cserélni nem is kell semmit.

Ugyanez a javítás a hivatalos apple szervízben úgy néz ki, hogy 100 dollár a munkadíj és 300 dollár egy új alaplap, mert cserélik, nem javítják. (És gondolom a hibás alaplap elutazik hajón Kínába 1 dollárért, ott egy muki megjavítja 2 dollárért, és máris van az apple-nek egy 200 dolláros refurbished alaplapja 5 USD költséggel.)
És az a baj, hogy az ilyesmi javításokat is lehetetlenné teszik adminisztratívan, ami az apple kivételével mindenkinek csak rossz: rossz a vevőnek, rossz a független szervíznek, rossz a környezetnek is...

A youtube alapján DIY pedig nem is akkora hülyeség mint amekkorának látszik. Meghal az 5 éves monitorod, ha veszel helyette egy hasonló garanciális használtat, akkor kerül mondjuk 10 ezerbe. A hivatalos szervíz nem foglalkozik vele, a sufniszervíz pedig 5-öt elkér a bevizsgálásért, a többit pedig majd meglátjuk...
Szóval GTK, vesztenivalód nincs. Ezért Youtube-on beírod a típussszámot és a repair szót mellé, tuti találsz néhány indiai vagy orosz csávót aki szétszedi és megmutogatja benne a púpos, noname elkót. Szóval látod hogyan kell szétszedni, hol bújik el sunyin egy-egy csavar, hol vannak a műanyag fülek amiket ki kell pattintani, és máris ott van előtted a két panel, a tápon pedig te is látod a kifolyt vagy púpos kondit. És ha már szétszedted akkor nem csak azt cseréled, hanem a pajtásait is, mondjuk 1000 Ft beszerezni mind a tizet. Kicseréled, összerakod, megy, örülsz. Ha meg nem, akkor így jártál, elszórakoztad pár gombóc fagyi árát.

És hozzátenném még hogy a drágán dolgozó szakik között is sok a kókler, szóval biztosra ott se tudsz menni.

NemNick 2018.11.18. 18:29:58

@kkm.furdancs: :) ezt nem is olvastam. MÉG. :)

NemNick 2018.11.18. 18:34:31

@Pajer: Valóban nem. Bocs, ha emiatt nem releváns.
Akartam, de iszonyat le vagyok maradva a furdanccsal is, pedig nagy kedvenc.... Majd talán a karácsonyi ünnepek alatt utolérem magam.

zooltek 2018.11.19. 07:14:24

@Pajer: Ebben igazad van, akinek a megélhetése függ tőle, az vegye meg a márkás gépet, mert jó munkát csak jó szerszámmal lehet végezni. De egyetlen márkára ráállni és csak azt szervizelni nem tartom kifizetődő dolognak. Ha egy Makitát is szét tudok szedni, meg egy Bosch-t is meg egy Hitachit is, vannak gyári alkatrészek, de nem veszek részt oktatáson, akkor azért ne nevezzen engem senki sufnyinak. Az meg, hogy emellett foglalkoznunk kell háztartási gépekkel a kávédarálótól a mosógépig, az már helyi sajátosság.

GöTi 2018.11.19. 09:09:14

@Pajer:
Nem a szerelő pofátlanul magas óradíjáról írtam, hanem az őket lehúzó "márkás" cég kötelező oktatásáról, amitől használhatják a márkaszervíz titulust - azt sem adják általában ingyen...

Pajer 2018.11.19. 15:08:30

@zooltek: Én nem nevezlek sufninak csak "márkafüggetlen"-nek :), szervize válogatja, hogy van -e igény továbképeztetni a szerelőt, az szerencsés ha igen

@GöTi: Én 25 évet forgolódtam a márkaszervizek világába, de aknek volt szerződése azt soha nem sápolták meg a képzésért (kisgépszervíz iparág esetén) - Husqvarna, MTD, Stihl, Makita,Briggs, stb. mindig ingyenes volt az éves képzés.