A huzalszeg és gyártása

2018.11.20. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Egyszerű, mint a szög (szaknyelven "szeg") - mondják és tényleg, a hagyományos rögzítőeszköz felépítése és gyártása nem bonyolult dolog. Befűzöm a drótot, megnyomom a gombot. Az méretre vágja, fejet lapít a végére és beledobja egy kosárba, majd megismétli egymilliószor, vagy míg el nem fogy az alapanyag.

huzalszeg-397.JPG

Olvasunk középkori fatemplomokról, melyek fémalkatrészek nélkül, mesterien összeácsolva készültek. Mivel akkoriban egyenként vasból kovácsolták, sem olcsó nem volt, másrészt eleink hosszú távra terveztek és már ismerték a rozsdásodást fogalmát. Ha láttak már időjárásnak kitett, régi vagy kezeletlen szegelt alkotmányt, látható, hogy leggyengébb része a belerohadt szög.

Másrészt nem oldható kötést valósít meg, mely mégis oldható, hiszen nagyobb erőhatásra a súrlódás által egybetartott kötés könnyen kilazul és úgy is marad. Nem csoda, hogy már régóta inkább a ragasztással erősített csap- és más fakötéseket használják az asztalosok, házi alkalmazáskor pedig a facsavar dívik. Az ácskapocs (mely technikailag szegnek tekinthető) és a speciális-, például U-szegek még tartják pozíciójukat a rögzítésben, akárcsak a kárpitosiparban használt szög és tűzőgépkapocs.

a01037_szegek.jpg

Illetve még valami: Huzalszeget 10-230 mm hosszúságban és szintén változatos átmérőben vásárolhatunk. Könnyen vágható és polírozható, szárának alakja szabályos kör, szilárd anyagú, így ideális apró szerkezetek tengelyeinek vagy csapjainak házi előállítására. Vagy olyan - modellezésben használt - miniatűr tárgyak előállítására, melyek más anyagból készítve könnyen törnek. Anno harckocsi makettek csövét készítettem belőlük, mert a nyomtatott cső túl gyenge volt. Rálépni pont olyan kellemetlen, de legalább nem törik el.

liazok.jpg

"...tökéletesen alkalmasnak találtam az 1,1 mm átmérőjű huzalszeget"

Használatát tekintve beverhetjük kalapáccsal vagy szegbelövővel. Most következzen egy film, mely dramaturgiáját és vizuális hatásait tekintve készülhetett volna Hollywoodban vagy Bollywoodban, támogathatta volna a Filmalap és zenéjét szerezhette volna Morricone, hisz annyira drámai és látványos. Feliratozása Star Wars fanatikusok szívét dobogtatja. Szögbelövő teszt:

Az elektromos barkácsgépek mindig is hasonlítottak kézifegyverekre, de az alábbi szögbelövő hasonlatossága az UZI géppisztolyhoz szinte már-már szándékoltnak tűnik. És majdnem annyira veszélyes is, lőporthajtását tekintve. Szerencsére védelmi rendszere csak akkor engedi elsütni a töltetet, ha orrát hozzányomjuk valamihez (például valaki gerincéhez - teszik hozzá a szkeptikusok):

Lássuk a huzalszeg születését. Két videó következik a gyártásról, melyek ugyanazt a gépet ábrázolják, csak elsőre nem hittem a szememnek. A kínai üzemekről sejtettük eddig is, hogy nem túl erősek munkavédelemben, de a szabadon forgó lendítőkerékről lemaradt védőborítás mégis túlzóan spórolós megoldásnak tetszik, még ha pirosra is festették.

Ráadásul a balesetet szenvedett munkásoknak nem jár kártérítés, "ha nem vigyáztál, így jártál" elv érvényesül. Ezt a "selyemút a tengeren" című dokumentumfilmből tudom, nem valami vad pletykából. Tehát becsüljék meg a kis szeget, mert vérrel és verejtékkel készült.

  

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

  

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4114378942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása