Nyakunkon a madárszezon

2018.12.06. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

Megérkeztek az eddig valahol máshol létező cinkék. Zavaruk szinte tapintható volt, ahogy nézelődtek tavalyi etetőjük helyén. Itt egy fa volt, etető és sok mag. Most nincs semmi, ki a felelős ezért? Közben elkészült új etetőjük és azóta váltórepülésben hordják az élelmet macskabiztos ágakon elfogyasztani. Ebben az évben népies stílust választottam a "Fűszertartó V1.2." prototípus alkatrészekeit újrahasznosítva.

madarlak.jpg

Madarat etetni jó és hasznos szórakozás (ők is jól szórakoznak). Vannak azonban szabályok. Nem lehet mindenfélével és bármikor etetni a madarakat és abba sem szabad hagyni idejekorán a magvak, szalonna és más eleségek kihelyezését. Ezekből gyűjtöttünk csokrot, de profi és látványos madáretetők elkészítéséhez is adunk ötleteket.

eteto_04.jpg

Vannak madárfajok, pl. cinkék, csuszkák, vörösbegyek, amelyek a telet is itthon töltik. A madarak téli etetésének  célja, hogy kiegészítse a monokultúrás mezőgazdasági művelés és az iparosítás következtében erősen korlátozott táplálékkínálatot. Erre különösen városok környezetében van szükség. Ez a tevékenység az emberek és a természet közötti kapcsolatot is javítja. Gyerekeknél elősegíti a hazai állatvilággal szembeni felelősségtudat kialakulását.

eteto_03.jpg

Tudnivalók az etetésről

Évszakok: Etetni kizárólag a téli hónapokban, azaz november elejétől március közepéig, és csak szigorú fagy, vagyis -5 °C vagy az alatti nappali hőmérséklet esetén kell. Ha a madarak táplálékhoz jutását hó, zúzmara vagy ónos eső akadályozza, szintén tegyünk ki nekik eleséget. A túlzottan adagolt táplálék, különösen enyhe időben, azt okozza, hogy a madarak abbahagyják az élelem keresését, és a természetes kiválasztódási folyamat nem tud eléggé érvényesülni. Az viszont előnyös, ha kis eleségadagokkal már késő ősszel az etetőhelyekhez szoktatjuk a madarakat.
Káros, ha a madarakat egészen a meleg hónapokig vagy akár az egész év folyamán etetjük. Ez esetben az idős madarak kényelmi okokból fiókáikat is ezzel az eledellel etetik. A fiataloknak azonban feltétlenül állati fehérjére van szükségük, ami lárvákban, rovarokban, kukacokban és pókokban található meg.

eteto_06.jpg

Napszakok: Az etetést lehetőleg kora reggel és a sötétség beállta előtt kb. 2 órával végezzük, így a madarak a hideg éjszaka előtt még egyszer jól tudnak lakni, reggel viszont gyorsan pótolni tudják az éjszaka elszenvedett energiaveszteséget.

eteto_07.jpg

Fontos tudnivalók: Az etetést a fagyok beállta után (november vége, december eleje) kell elkezdeni, és amíg tart a hideg idő (február vége), folyamatosan eleséget kell tenni az etetőbe.
Ha az etetőhelyek higiéniáját elhanyagoljuk, azaz nem tisztítjuk azokat, járványokat idézhetünk elő. Ettől több madár pusztulhat el, mint az éhségtől és a hidegtől.

Ne etessük a madarakat sótartalmú élelmiszerekkel, például kolbásszal, sonkával, sajttal és szalonnamaradékkal vagy főtt burgonyával, mert ezektől szomjasak lesznek. A margarin és vaj kedvezőtlen esetben bélgyulladást okozhat. A kenyér- és süteménymorzsa gyorsan átnedvesedik, és utána elszaporodnak benne a baktériumok.
Almával és körrévei nyugodtan etethetünk. Ne vágjuk azonban a gyümölcsöt apró darabokra, hanem hagyjuk egészben. A madarak ebből kicsipegetik a nekik szükséges parányi falatokat. Ha a gyümölcs apróra van vágva, ráadásul még meg is fagyott, akkor ezeket a madarak többnyire egészben nyelik le. Ezek a jégdarabok a madarak gyomrában az emésztőrendszer veszélyes gyulladását okozhatják. A fenyőrigók szívesen lakmároznak a gyümölcsfákon maradt almákból.

eteto_02.jpg

Eleségek fajtái: Az etetőhelyeket látogató madarakat három csoportba lehet osztani: magevők, lágyevők és mindenevők. Magevők a pinty-, a csíz- és verébfélék, a tengelic és a süvöltő.
Lágyevők a rigófélék, az ökörszem, a vörösbegy, a seregély és a feketerigó. Mindenevők az összes cinke- és harkályfélék, valamint a csuszka. Ebből látható, hogy a környezetünkben előforduló madárfajoknak megfelelően különböző fajtájú eleséggel, különböző formájú etetőkben kell etetnünk. Magkeverékből álló madáreledelt készen is lehet kapni. Ez általában 2/3 rész napraforgómagot és 1/3 rész kendermagot tartalmaz. Nagy olajtartalma miatt a magevők szívesen fogyasztják. A magkeveréket dióféleségekkel, gabona magvakkal, dinnye- és fenyő magvakkal is dúsíthatjuk. A diót és a mogyorót fel kell aprítani. Az üzletekben erdei tápkeverékeket is lehet kapni. Ezek általában apró magvak különböző arányit keverékei. Zsírtartalmú madáreledel szintén kapható, de aránylag drága. Arra különösen ügyeljünk, hogy az áru ne legyen állott. Az avas faggyú a madaraknak élvezhetetlen. Zsíros eleségkeveréket házilag is készíthetünk, ezt különösen a csuszka, a cinkék és a harkályok fogadják szívesen. 

eteto_08.jpg

Tetszettek a madáretetős fotók? Amen és Maria Fisher: Természetes madárlakok című, 2016-ban megjelent könyvéből származnak, melyben részletes terveket és a munka minden egyes lépéséről fotókat találunk a madár- és denevérodúk, madáretetők és rovarlakok építéséhez. Emellett a könyv példákat ad arra, hogyan lehet a környezetünkben talált faanyagokból madárlakokat építeni, hová érdemes ezeket kihelyezni, hogy odacsalogassák a különböző fajokat, és arra is, hogyan kínálhatnak táplálékot, építőanyagot, és menedéket a kertünkbe költözött kis lakóknak. Az útmutatók kitérnek a megfelelő faanyag begyűjtésére, a törzs kivájására, az elkészült odú rögzítésére és díszítésre. 

eteto_05.jpg

 

 Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr4913301135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.