Az asztalosság egyik legizgalmasabb kihívása a nyílászárók készítése. Persze a bútorkészítés is jó terep, de egy nyílászáró, és ezen belül különösen egy ajtó sokkal jobban szem előtt van, és sokkal kevésbé tolerálja az esetleges pontatlanságokat.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért kell egyáltalán ajtót csinálni? Millióféle van készen a kereskedésekben. Nos, ez igaz, de azok jórészt szabványméretűek. Igaz, lehet spéci méretre is készíttetni/rendelni, de ilyenkor ennek bizony megkérik az árát, sok esetben szemérmetlen felárakkal találkozhatunk, pedig hát pontosan ugyanannyi anyag és munka van ezekben is, mint a normál méretekben, és egy random hazai kis nyílászáróüzem messze nem gyárt akkora sorozatokat, hogy az ilyen spéci méretek túl nagy macerát (átállást a megszokott méretekhez képest) jelentenének számukra. De mindegy is, ez itt a Furdancs blog, tehát fel sem merülhet a „miért kell ezt magunknak elkészíteni?” kérdése, hiszen fúrfaragni jó.
A Grund Stúdió projekthez kellett egy bejárati ajtó. A lehetőségek miatt a magasságra a két méter jelentette az optimális méretet és a szélessége sem lehetett a szokásos 90 cm, itt csak 87 cm hely volt.
A nyílászárók (ajtólapok és ablakkeretek) készítésének az alapköve szerintem egy tökéletes, száraz és egyenes, vetemedésre nem hajlamos anyagból készített keret. Ez az alfája a dolognak, erre mennek a pántok, és ebbe jön a zár is, egy ilyen keret olyan, mint egy hagyományos autó alváza. Önmagában megáll és működik. Az, hogy az ajtólap végül milyen betéteket kap már csak a „csicsa” része a dolognak, bár kétségtelen, hogy egy masszív betét tovább erősítheti az ajtót.
Az ajtólapok két fő betegséget tudnak produkálni, az egyik, hogy elkezdenek „lógni”. Ennek oka, hogy a sarokpontok összekötése, csapolása nem elég masszív. A másik hibalehetőség, ha az ajtólap idővel megvetemedik, csavarodik és görbül. Bár bizonyos határokon belül mindkét hiba orvosolható, azért jobb ezeket eleve elkerülni.
A vetemedés elkerülésére jó megoldás, ha nem egy anyagból készült pallóból/stafliból alakítjuk ki a keret anyagát, hanem ragasztott szelvényeket használunk. Direkt erre a célra árulnak ragasztott frízanyagokat, ezek rétegei úgy vannak összeforgatva, hogy garantáltan ne vetemedjenek. Ezekből, korrekt ragasztóanyagot használva nagyon szép szerkezeteket építhetünk. Az egyetlen problémánk az lehet, ha nem tudjuk elkészíteni a szükséges sarokkötéseket, vagyis csapolásokat. Ezek ugyanis elég tekintélyes méretűek (különösen egy masszív ajtó esetében) amihez bizony jól jön egy rendes, komoly asztalos marógép vagy legalább egy hosszlyukfúró, ami nem minden fáskamrában található meg.
Nálam is ez volt a helyzet, az asztalos tevékenységemet a gépparkkal együtt feladtam már rég, tehát valamilyen áthidaló megoldást kellett kitalálnom. Jómagam hatalmas híve vagyok a faanyagok ragasztásának, a szokásos diszperziós D3 és D4 kategóriájú ragasztókkal magánál az anyagnál is erősebb kötéseket lehet létrehozni. Arra jutottam, hogy az ajtót ügyesen összeszabott deszkákból meg lehet építeni úgy is, hogy megspóroljuk a marást. Három réteg 20 mm vastag deszkát használva megoldhatjuk a csavarodás és vetemedés mentes szerkezetet, a deszkák megfelelő rendjével pedig létrehozhatjuk a masszív sarokkötéseket is.
A titok a rétegrend, az alábbi képen látható, hogyan is épül fel az ajtó. Minden deszka bőségesen ragasztva simul a mellette lévőhöz, a két rövidebb deszka közé ragasztott hosszabb megoldja a szükséges méretű „csap” kérdését, amelyik ráadásul pontosan passzol a hasonlóan kialakított „csaplyukba”.
És az egész szerkezet kialakításához csak pontos fűrészelésre van szükség, ha ügyesen választjuk ki a deszkák szélességét, akkor ráadásul csak a hosszokat kell leszabjuk. Egy füst alatt kialakíthatjuk az ajtó betéteinek, üvegének helyét, vagy adott esetben az ajtó betétjénél a hőszigetelés helyét is. A függőleges és a felső vízszintes deszkák különböző szélességével megoldhatjuk az ajtó falcolását és az üvegezés helyének kialakítását is. Ráadásul egy így összeragasztott ajtólap soha nem fog lógni és vetemedni sem.
Persze hasznos, ha van egy akkora sima asztalunk, ahol össze tudjuk állítani az ajtót, és jó, ha van kellő számú asztalosszorítónk, amivel akár magához az asztal (sima és vízszintes) lapjához is hozzászoríthatjuk a készülő szerkezetet a száradás idejére. De ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a keret vízszintes és függőleges elemeit egyenként is megcsinálhatjuk, majd a kész elemeket építjük össze (mintha rendes, marással készített keretet építenénk össze) itt már csak a sarokpontokhoz kell szorító, és ha nagyon muszáj, akár a falhoz támasztva is dolgozhatunk. A deszkákat persze nem csak ragasztóval rögzíthetjük egymáshoz, használhatunk facsavarokat is, a középső réteg felől becsavarva ugye eleve nem fognak látszani, de a külső oldalon sem okoznak problémát, különösen, ha az ajtó festve lesz, ez esetben a csavarok fejét némi fagittel eltüntethetjük, majd a festés ápol és eltakar.
A zár helyét praktikusan kihagyhatjuk a középső deszka-rétegből, így azt később nem kell kivésegetni, oda csak be kell dugni a betétet. A száradás és a pántok felfúrása után van egy kész ajtónk, már csak festeni kell.
Próbáljátok ki, igazán remek móka.
Ui: A poszt nyitóképén azért van egy kis hézag a tok és az ajtólap között, mert oda jön a szigetelő gumicsík, de az még a kép készítésekor nem került be, csak a végleges festés után fog. Valamint lesz az ajtó alján vízvető is, ha elkészül a küszöb, és tudom már a magasságot.
Ui2: Oké, lehetett volna kicsit részletesebben, több képpel írni erről a sztoriról, de menet közben fotózni rém macerás, meg igazából nem is volt ez átgondolva előre, hirtelen jött ötlet hirtelen megvalósítása. A lényeg azért talán érthető, ha jó minőségű, gyalult, műszárított és csiszolt deszkával dolgozunk, nagyon szép szerkezeteket ragaszthatunk viszonylag gyorsan, és ha jól átgondoljuk az egész projektet, tényleg megspórolhatjuk gyakorlatilag az összes későbbi marást. Ha jól mértünk, és derékszögűre készítettük az ajtó tokját, akkor a ragasztás és felpántolás után van egy kész ajtónk.