Hasznos dolgok: pneumatikus szögbelövő

2020.02.03. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

szogbelovo_pneu_06.jpg

Vannak semmilyen látványbéli finomságot nem követelő, pusztán dolgok összeerősítésére korlátozódó, egyszerű faipari  munkák. Mégis nehezen kezdünk bele, mert át kell fúrni az anyagot, aztán csavarozni, közben egybetartani az alkotóelemeket. Létrán állva végzett, kétkezes felerősítési munkák lassan folydogálnak emiatt, illetve a kárpitozás is nehézkes egyenkénti szögelgetéssel. Erre találták fel a szögbelövőket. Minél erősebb kötést szeretnénk, az elektromos megoldás is vagy jócskán drágább, vagy korlátai miatt nem is alkalmas, hiszen 40 mm-es szögeket, kapcsokat beütni már teljesítményt kíván.

szogbelovo_pneu_09.jpg

A sűrített levegős szerszámok erősek, könnyűek, egyszerű felépítésűek és  - teljesítményükhöz viszonyítva - olcsóbbak, mint elektromos társaik, pedig zömmel fémből készülnek. Érthető, hiszen meghajtómotort és elektromos szerelvényeket nem tartalmaznak. Kevesebb levegőcsatlakozó található a háztartásokban, mint hálózati dugalj, ez tény. Azonban egy 30+ ezer forintos kompresszornak olyan széleskörű az alkalmazhatósága, hogy érdemes tartani a háznál. Egy levegős szög/kapocs belövésére alkalmas szerszámot mutatok be ma. Rövid ismerkedést és tesztet követően kézhez közelibb helyet foglal el szerszámosfiókomban, mint korábban bemutatott elektromos társa. Spoilerveszély: mert jobb

szogbelovo_pneu_01.jpg

Szállításra alkalmas kofferben kapjuk, melyben mindennek megvan a süllyesztett helye. Általában nem ebbe pakoljuk vissza napi használat után a gépet, mert sok vesződséggel jár mindennek megkeresni a helyét. Viszont a tartalék alkatrészek és ritkábban használt szerszámok, olajzó tárolására alkalmas.

szogbelovo_pneu_11.jpg

Egy darabig elegendő a vele adott kezdőkészlet, mely 500db (19mm-es, 32 mm-es, 38mm-es) kapcsot és 1000db (25mm-es, és 40 mm-es) szeget tartalmaz. Tájékoztató adat: a gyári 40 mm szegből 5000 db kerül 2500 forintba. Itt egy lelőhely, ahol rendesen feltüntették a rögzítőeszközök adatait, nem lehet eltéveszteni.

image12_16.jpg

Termékleírása szerint: "Kombinált sűrített levegős szerkezet kapcsok és szegek bedolgozására. Sokoldalúan bevethető, pl. belső kiépítésnél, dekorációnál, építkezésnél. Bútorok és konyhaszekrények összeszereléséhez, ajtó és ablak tokokhoz, szegélyezéshez, díszlécekhez, padlóburkolatokhoz és otthoni szigeteléshez, parkettákhoz, kárpitos rugós rögzítéshez, fa zsindelyek gyártásához, fiókokhoz. Kompletten, beépített biztonsági ütközőzáróval és izolált fogantyúval."

szogbelovo_pneu_10.jpg
Tetszik a gyakori használat jelentette megpróbáltatásokra fókuszáló tervezői mentalitás. Például nem kell műanyag alkatrészeket összenyomni, hogy kiengedjük a kapocstárat, hanem egy fém fogantyút fordítunk el. Hosszú távon tartósabb megoldás és nem kell (valamilyen okból) fájós ujjbegyekkel erőlködnünk.

szogbelovo_pneu_08.jpg

Kialakítása és anyagminősége szintén biztatóan robosztus. Aminek el kell csúsznia, az könnyen mozog, aminek tapadnia kell (markolat borítása), az tapad.

szogbelovo_pneu_03.jpg

image2_78.jpg

A szegtár állapotát, azaz a még kilőhető kapcsok számát látványosan mutatja.

image11_18.jpg

Műszaki adatok: Üzemi nyomás 6 bar, levegőhasználat / folyamat 0,5 l - Csatlakozó 1/4" -Max. kapocshossz 40 mm - Kapocs háthossz 5,8 mm - Kapocs vastagság 1,05 mm - Szegfej:2 mm - Súly 3,6 kg. 

image1_61.jpg
Használható kapcsok hossza (hátfal átmérő: 5,8 mm): 13 mm - 22 mm - 32 mm - 40 mm. Használható szegek hossza (szeg vastagság 1,05 mm fej átmérője: 2 mm): 15 mm - 25 mm - 30 mm - 40 mm.
Nem akarom túldicsérni, de a használható kapocsméretek feltüntetése kifejezetten gondoskodó gesztus, mert sokféle kapocs keveredhet használat során. A szegberagadást talán könnyebben elkerülhetjük segítségével, de jelek szerint semmilyen konstrukció vagy típus nem tökéletes ebből a szempontból.

image8_35.jpg

 Igen, itt is előfordult beragadás. Vigasz, hogy míg elektromos változatnál - melynek kialakítása egy nagyra nőtt, mechanikus tűzőgépet idéz - kész kínlódás a beszorult vékony szeget - kapcsot kibányászni és nincs sok szétszedési lehetősége, addig itt egy háromcsavaros fémburkolat alatti alkatrészekhez könnyebben hozzáférünk. Végső esetre tartalék dugattyút találunk a kofferben, melynek lapos vége löki előre a kapcsot.

image9_18.jpg

Túlságosan mélyre ne pakolják el a szétszedésre mellékelt imbuszkulcsot, mert kb 50 szegelésből kétszer megszorult. Azonban hozzá kell tenni, hogy ez adódhat kompresszorom hiányosságából is, miszerint csak a kimeneti nyomást lehet rajta állítani nem is túl finoman, azonban azt nem, hogy mikor kezdjen utántölteni (pedig a kettőnek egyeznie kéne). Tehát mikor csökken a levegőnyomás és nem eléggé erős a szegelés "meghajtása", jobban előfordulhat beszorulás. De ez csak elmélet.

szogbelovo_pneu_02.jpg

10 bar feletti nyomáson nem szabad üzemeltetni. Használatáról és biztonsági rendszabályokról a gyári használati utasításban lehet olvasni. Itt található.

szogbelovo_pneu_04.jpg

szogbelovo_pneu_06.jpg

És most lássuk gyakorlatban, melynek eredménye - még mindig az elektromos változathoz mérve - egy dicsőségtabló. Brutálisan erős és gyorsan lehet sorozatot lőni vele. A négycentis szegek és 32 mm kapcsok kiálló végei demonstrálják átütőképességét kemény anyagokban is, mint a szárított bükkfa. 

image6_31.jpg

szogbelovo_pneu_07.jpg

szogbelovo_pneu_05.jpg

A sima felületű szeg és kapocs sok tekintetben nem érhet fel csavaros vagy csapos kötésekkel, hiszen terhelésre enged. Azonban akár csak ideiglenes megtartáshoz, felületi burkoláshoz, elmozdulást máshogy biztosító módszerekkel (ragasztással például) kiegészítve nagyon gyorsan haladhatunk a munkával. A rögzítőeszközök feje igen kismértékben roncsolja az anyagot, a szegfej alig látszik, tehát tűzdelés után pasztával el is fedhetjük nyomait.

image5s.jpg

Összességében igazán hasznos szerszám, még alacsony árkategóriás változatban is (mely nagyjából megegyezik az elektromos változattal). Igen erős, sorozatlövésre alkalmas, egykezes használatot tesz lehetővé. Karbantartása és javítása felhasználóbarát. A maximálisan használható szögméret (40-64 mm) függvényében széles (13-31000 Ft) ársávban kínálják.

  
   Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr6715450868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2020.02.04. 05:42:57

A hétvégén javítottam egyet, egy dobtáras Würth-öt. Az valami brutál jószág. Már 2 bar-on beveri a 60-as szeget.
A legtöbb kompresszor nyomáskapcsolója a megadott max értékhez párosít egy minimumot, ahol be kell kapcsolnia (mint a házi vízműveknél).

kkm.furdancs 2020.02.04. 07:45:59

@zooltek: Igen és ez nálam mintha kicsit alacsony lenne és valahol ereszt is finoman.

Wildhunt 2020.02.05. 23:30:21

NIMBUSZKULCS? Most komolyan?
Arra figyelj oda (bár lehet, hogy csak nem vettem észre és megvan) hogy kell elé egy párátlanító, ellenkező esetben az élettartama erősen lerövidül. Én ezt úgy oldottam meg, hogy a kompresszor egyik kimenetére tettem egy nyomásszabályozó+párátlanító+olajozó sort, erre csatolom az ilyen szerszámokat, amik ettől kezdve szinte karbantartásmentesek.

kkm.furdancs 2020.02.06. 08:23:15

Jóvammá! A világ leghülyébb szava és bvélhetően Harry Potter járt az eszemben.
nlc.hu/szabadido/20151230/nimbusz-2000-es-sepruvel-lepte-meg-harry-potter-rajongo-baratnojet-a-fiu/
Viszont elolvastad az írást, jár a pont! :)

A tanácsot köszönöm, így fogok tenni. Eredetileg van a kofferben olajzó, csak ebből kimaradt. Erősen árcsökkentett példányokat vettem, nem teljes tartozékkal.

kkm.furdancs 2020.02.06. 08:48:50

@Wildhunt: Megnéztem, nem jár hozzá, de ajánlják. Ha nincs: "Az esetben, ha gépe nincs se
karbantartási egységgel, se kenő csővel ellátva, a pneumatikus berendezés minden üzembehelyezése előtt, cseppentsen 3-5 csepp olajat a sűrített levegő csatlakozására. Az esetben, ha a berendezést néhány napig nem üzemelteti, a bekapcsolás előtt, cseppentsen a sűrített levegő
csatlakozójába 5-10 csepp olajat. A pneumatikus berendezést kizárólag száraz helyiségben tárolja."

Wildhunt 2020.02.06. 10:11:02

@kkm.furdancs: az enyém könyve újratárazásanként ajánlja az olajat, mindegy is. A hóbeleváncot meg úgy szedtem össze, hogy a kompresszorom 2.4-8bar között megy, a szögbelövő meg 6 felett már csúnya hangon csattant. Elmentem tehát venni egy reduktort...

anonymouse. 2020.02.06. 17:43:00

Érdemes megpróbálni másik kapocssal is, mert nekem a Lidlis ugyan ezt produkálja (50-ből 2-4 is beragad), de a Novus már nem!

kkm.furdancs 2020.02.07. 14:18:20

@anonymouse.: Gigászok csapnak össze ezekben a posztokban és kommentekben. Güde és Lidl :)
Ha elfogy a kezdőkészlet és nem felejetem el addig a márkát, majd megnézem, köszi!

villanyember 2020.02.08. 08:02:47

@Wildhunt:

" a kompresszorom 2.4-8bar között megy "

Én a helyedben megnézném azt a nyomáskapcsolót! Jó hogy a differencia ideális értéke mondjuk 0,5 bar lenne, de ezt csak a nagyon drága ipari nyomáskapcsolók tudják. Az átlagosan hozzáférhetők meg tudnak 1,5-2 bar különbséget. Tehát 8 bar-nál kikapcsol, 6 bar-nál meg be.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2020.02.10. 18:23:09

@anonymouse.: Ez abszolút így van, szinte fontosabb a kapocs minősége a kézi és a motoros/levegős gépeknél is. Elvileg egy ilyen kapocs nem kéne annyira bonyolult dolog legyen, de tapasztalat, hogy ahányszor elcsábulok valami olcsóbb megoldás irányába, rögtön jönnek a gondok. A márkás (jó drága) kapocsnál meg ilyen nincs. És mi akarunk a Marsra eljutni?

Wildhunt 2020.03.21. 05:26:57

@villanyember: mostanra tudtam szétszedni. Valami trutyi miatt esett vissza 4.2-re (fordítva írtam), most pucolás után 6 és 8 között üzemel. Szóval, köszönöm a segítséget!