Szükség van-e még szakkönyvekre?

2020.12.09. 05:00 | Írta: Gyökösi Attila

Aki hozzám hasonlóan emlékszik az internet előtti időkre, az alighanem kicsit máshogy tekint a könyvekre, különösen a szakkönyvekre, mint a később születettek. Anno bizony egy szakma fogásait különösen ha nem iskolában tanultuk, hanem amolyan hobbistaként, saját kedvtelésünkre kívántuk elsajátítani leginkább könyvekből lehetett megtanulni. Az akkoriban elérhető könyvek minősége persze változó volt. Ahogy emlékszem, ezek sokban emlékeztettek az adott szakma tankönyveire, sok esetben nyilván a szerzőik is tankönyvek írói közül kerültek ki. Itt felénk nyilván nehezítő tényező volt a politikai berendezkedés, pontosabban ennek velejárójaként a folyóiratok, külföldi szakkönyvek szűkös kínálata is. Könyvek még csak-csak voltak folyóiratból viszont alig néhány létezett, természetesen ott volt az alapvető Ezermester, speciálisabb érdeklődésre mondjuk a Rádiótechnika. Épp ezért talán jobban meg is becsültük és mindenképp jobban ismertük a mégis elérhető kiadványokat.

img_20201208_143125.jpg

Idővel persze – ahogy az Üvegtigrisben mondja Cingár „történtek dolgok”… Kinyílt a világ, az internet és a videómegosztók megjelenésével és térhódításával igazából bármilyen szakma bármilyen fortélyát elleshetjük. Nyilván jómagam is a Youtube segítségét kérem, ha mondjuk az aktuális autóm ajtókárpitját szeretném sérülésmentesen leszerelni. Ugyanakkor ez a nagy szabadság azért talán nem váltotta ki teljesen a klasszikus könyveket. Véleményem szerint ez a fajta hozzáférés amolyan instant tudás. A legtöbbször egy-egy konkrét probléma konkrét megoldását keressük. Elmélyedni az adott szakma fogásaiban sem kedvünk, sem időnk nincs többnyire.

Igaz ugyan, mindenféle e-könyv és pdf formátumban a neten is megtalálhatunk rengeteg bővebb, az alapokat és miérteket is bemutató szakirodalmat, azért szerintem ritka, hogy egy-egy szakma teljes megismerését ezen modern forrásokra alapoznánk. Ha az alapoktól indulunk és szeretnénk mintegy rendszerben látni az adott szakmát, ezt azért még mindig egy kézzel fogható, okosan felépített szakkönyv segítségével tudjuk talán a legjobban megtenni.

Legalábbis az én véleményem szerint, de erről szívesen olvasnánk a ti véleményeteket is, akár itt, akár a Facebook oldalunkon

Szóval könyvek. Azok számára, akik ma is könyvekből sajátítanának el némi tudást, jó hírünk van: Ehhez ma már tényleg meg is van a szükséges háttér.

Nem titok, meséltük már többször is, hogy a Furdancs blog a Cser kiadó családjához tartozik, a kiadó pedig épp szakkönyvekben nagyon erős. Széles választékban találunk itt könyveket, ráadásul már messze nem a »tankönyvízű« verziókat. A színes, rengeteg fotóval illusztrált kiadványok meglehetősen naprakészek is, a használandó technikák, eszközök, eljárások, az adott munkához beszerezni való alapanyagok általában valóban elérhetőek. Ráadásul, így az ünnep közeledtével nem elhanyagolható az sem, hogy a könyv bizony kiváló ajándék is lehet. (Mindenképp érdemes körbe nézni a kiadó webáruházában, sok csoda van ott, és még mind odaér karácsonyig.)

Az is megérhet némi töprengést és eszmecserét, milyen is az igazán jó szakkönyv? Azt gondolom, – és erről is szívesen olvasnánk a véleményeteket – hogy a szakkönyvek stílusa nagyon fontos, és bizony némiképp meg is határozza, kinek ajánljuk inkább. Egy olvasmányosan megírt könyv, amely az alapokat magyarázza hétköznapi szavakkal, esetleg némi humorral is, nos ez képes igazán »beszippantani« az olvasót az adott szakma kedvelői közé. Esetemben az, hogy mostanában épp egy stúdiót üzemeltetek, sok más mellett a leginkább talán Cs. Kádár Péter, 1984-kiadott Diszkónika című könyvének köszönhető. A mai napig nem ismerek olyan kiadványt, amelyik ennél olvasmányosabban, érdekesebben, jobb stílusban tudott volna tanítani, és amely jobban felkeltette volna az érdeklődést egy adott terület, tevékenység iránt. Az más kérdés, hogy a technika kicsit változott az eltelt majd 40 év alatt, tehát ez a könyv ma már inkább érdekesség, mint aktív műszaki tudástár. Stílusában viszont ma is magával ragad, ha beleolvasunk.

Persze azoknak, akik nem nulláról indulnak, egy ilyen populárisra hangolt kiadvány már akár bosszantó is lehet. Ők nyilván nem lesznek mérgesek, ha egy szakkönyvben szakmai kifejezéseket, nyelvezetet találnak. Nekik is készülnek könyvek, ugyanakkor az sem kizárt, hogy számukra már érdekesebb forrást jelenthetnek a poszt elején taglalt online elérhető kiadványok.

Akárhogy is, a szakkönyvek még velünk vannak, aki kíváncsi rájuk, még válogathat közülük. Mi mindenképp szívesen olvasnánk a ti véleményeteket erről a kérdéskörről, azt pedig megígérhetjük, hogy nem fog elmúlni hét a Furdancs blogon könyvajánló nélkül. Mert olvasni (szakkönyvet is) jó!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr1716324416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

villanyember 2020.12.09. 06:46:36

Én se ma jöttem a világra, ezért egyetértek veled. De!
Csak az a " de" ne lenne! Igen, beindul a pavlov-i reflex a kínálatot böngészve, de amikor az árakra nézel rögtön kiszárad a szád. Tudom, a költségek nagyok, szerelemből meg senki se ad ki könyvet. Az egy másik dolog, hogy egy létező papíralakú kiadvány elektronikus verziója sokszor ugyanannyiba kerül, pedig ott kiesik az alapanyag, a nyomda, a szállítási és egyéb költség.
A pénztárca meg akkora, amekkora. Ez van.

GöTi 2020.12.10. 08:52:52

Szükség volna például a Magyar Szabvány teljeskörű ingyenes elérhetőségére netes változatban.

gigabursch 2020.12.11. 20:40:01

@GöTi:
Ahhoz le kéne cserélni a teljes Magyar Szabványügyi Szervezetet, akik a szellemi termékek összelapátolásából és drága áron való értékesítéséből élnek.
süti beállítások módosítása