Barkács és evolúció

2021.02.12. 22:53 | Írta: Gyökösi Attila

Barkácsolni sokféleképpen lehet. Nyilván vannak azok, akik egy komplexebb feladat előtt pontos terveket készítenek, rajzolnak, töprengenek, mérnek, aztán ha kész a terv, nekivágnak, beszereznek és megvalósítanak. Aztán vannak, aki csak néhány skiccet vázolnak fel, nagyjából megmérik amit muszáj, majd ez alapján indulnak anyagbeszerzőbe. És persze lehet teljesen szabadon építeni is, ez főképp olyankor fordul elő, ha abból kell dolgozzunk, ami itthon van. Ilyenkor - legalábbis nálam - sokszor csak fejben van meg az elgondolás, a fellelhető alapanyagokból akár némi próbálgatással kezdek el építeni, a folyamatosan felmerülő további lépések pedig a mindenkor épp rendelkezésre álló alapanyagok függvényében alakulnak- és építődnek meg. 

zon1_1.jpg

Ilyenkor persze előfordulnak nem optimális megoldások is, amelyeket később, a használat függvényében mégis átalakítok. De az is megesik sokszor, hogy egy elkészítésekor igeni jól átgondolt szerkezetről derül ki a használat folyamán, hogy mégsem ideális, és kissé alakítani kell rajta. Jómagam ezt egyfajta evolúcióként fogom fel, a mindenkori kihívásokhoz, változásokhoz alakuló megoldások folyamatosan formálják az adott tárgyakat.

Mindez most a már korábban bemutatott zongorát idéző bortartó kapcsán jutott eszembe. A projektről anno beszámoltam, azt a posztot itt tudjátok megnézni:

https://furdancs.blog.hu/2020/07/08/bor_a_zongoraban

Az a projekt is némiképp organikusan alakult, az épp rendelkezésre álló léceket-deszkákat használtam fel. Ettől függetlenül egész jól bevált, tetszett az ide, a stúdióba ellátogató népeknek. Azonban itt nem csak boros tartalmak, bor témájú videók készülnek, és bizony előfordult, hogy az adott témához nagyon nem passzolt egy alkoholos italokat közszemlére tévő polc a háttérben. Ilyenkor mindig úgy kellett videózni, hogy ne lógjon a képbe az alkotmány. Ez már csak azért is kár volt, mert különben azért egy ilyen 'zongora a falon' elég mutatós dekoráció.

Egy ideje érlelődött bennem a gondolat, hogy kéne a zongora polcos részére egy levehető fedél, amit ilyen esetekben csak ráteszek, és már mutogatható is a sexy berendezési tárgy, a borok látványa nélkül. Azonban - és itt jön képbe az építés módja - maga a zongora palástja messze nem elég erős ahhoz, hogy egy ekkora, majd 1,5 x 1,5 méteres komolyabb vastagságú fedél súlyát elviselje. A zongora váza van felcsavarozva a falra, azon vannak fixen a polcok, a zongora palástja inkább csak dekorációs elem. 

Végül arra jutottam, hogy egyszerű, 3mm vastag HDF lemezből lesz a fedél, az könnyű és sima. Méghozzá eleve két darabból, hogy könnyű legyen hazahozni a lapszabászatról (a kocsiba macerás berakni, gyalog meg nagyon esik az eső) ne kelljen a nagy táblával bohóckodnom. Így is lett, de a lemezek odapróbálásakor elkezdtem gondolkozni, mi volna, ha nem levehető takarókat, hanem eltolható ajtókat tennék fel. Alul egy alkalmas sínnel ez megoldható, felül meg majd lesz valahogy... 

Neki is álltam, kivágtam a formákat, megcsináltam egy 3x2 centis lécből az alsó sínt. Ez a lenti első kép. (A 3mm vastag HDF lemez remekül elcsúszkálgat egy méretben passzoló horonyban, itt nincs szükség fém sínekre és görgökre, egyrészt az 'ajtók' könnyűek, meg nincsenek is azért olyan mértékben igénybe véve, mint valami gardrób ajtó, mondjuk.) Közben kialakult a belső ajtólap felső megvezetése is. (Itt a megszokott, az ajtók tetején futó megvezetés/sín nem jött szóba a hullámos forma miatt.) Egy ilyen tolóajtós szerkezetnél mindig van egy belső ajtólap (ennek a hátára ugye bármilyen vezetősínt rakhatunk bárhová, esetünkben bármelyik polc élére) és egy külső ajtó, aminek a hátát szabadon kell hagyni, hiszen eltolásakor a másik ajtó elé csúszik. Itt most a jobb oldali, a klaviatúra felöli lett a belső, ez kapott egy vezetősínt felül is. Ez látható a második képen: 

zon7.jpg

Ott is csináltam egy kis sínt lécből, működött is remekül: (A kampó ideiglenes, majd lemezből hajlítok egy szélesebb és dizájnosabb fülecskét. Ha megjön a meleg évszak, mert a satu a műhelyben van. Ott, ahol a téli zimankó is.)

zon6.jpg

Hanem a külső (vagyis a bal oldali) ajtó felső megvezetését nem volt könnyű kitalálni. Végül egy igen erős neodímium mágnest építettem az ajtóba, a szekrénybe pedig egy vas sínt csavaroztam, ami egy régi perforált polctartóból lett újra hasznosítva.  Ez a mágnes a két ajtólapot folyamatosan szorítja a sínhez, tehát az - egyébként ugye csak 3 mm vastag HDF - ajtólemezek nem állnak el, nem lefegnek, hanem szépen, katonásan nyugton maradnak. (Ide még jön néhány kis vékony filc csúszó, a két ajtólap és a belső ajtó meg a sín közé, hogy ne karcolják egymást az ajtók, meg úgy finomabban csúsznak is.) Itt látható a mágnes. Persze még minden csak alapozva van (elfogyott a festék közben) szóval a mágnes is szépen körbe lesz gittelve és csiszolva, mielőtt a végleges festékréteget megkapja:

zon5_2.jpg

És ha már, akkor gyorsan raktam egy szintén korábbi projektből bontott LED csíkot is a szekrénybe, nyitott állapotában most menő módon világít. (Igazából LED nélkül ma már egy darab gyújtóst sem készítünk, hová is vezetne ez...)

zon8.jpg

A festék persze közben elfogyott, szóval a két fedél - ami most már ugye ajtó - még csak egy réteg alapozást kapott, de azért már látható, nagyjából mi az elképzelés. Nyilván némi csicsát még kap az alkotás, meg alul két fiókot is, ha már ott az a két nyílás. Ott laknak mondjuk majd a dugóhúzók. Felmerült, hogy h már a két ajtó első élén van ez a két léc, mint fogantyú, akkor az ajtók íves részei is kapjanak egy ilyen vastag keretet. Ez még kiderül. Bár ahogy itt alakulnak a dolgok, simán lehet, hogy fél év múlva már egy teljesen más célú 'valami' újrahasznosított alkatrészeiként látjuk viszont ezeket az ajtókat...

Ha nektek is van valami hasonló, folyamatosan alakuló projektetek, mindenképp írjátok meg. Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr1216425318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

éppnászos 2021.02.14. 21:28:44

egyszerűbb lett volna meginni a borokat :)
süti beállítások módosítása