SK porszívó by Zweitakt

2021.06.17. 05:00 | Írta: kkm.furdancs

21_eskesz.jpg

"A dolog ott kezdődött, hegy leégett a porszívónk motorja. Mondjuk, kicseréltem, de nem volt olcsó a kínai motor sem. Ennek kapcsán kissé utánajártam a motoroknak, amik a szívó célú gépekben vannak. Ami elsőre feltűnt, hogy más a kialakítása a sima porszívómotoroknak, és más a takarítógépeknek, más a profi gépeknek." - kezdi levelét rendszeresen publikáló barkácshősünk, Zweitakt. Köszönjük és gratulálunk!

A porszívóba való motorok általában kisebb átmérőjű turbinával rendelkeznek, és a beszívott levegőt a forgó és állórész között préselik át, ezzel hűtve a motort. Ennek kapcsán több kérdés is felmerült. Ha ilyen mennyiségű levegő átáramoltatásával hűti a motort, s mégis egy-két perc használat után kb hajszárító hőmérsékletű levegő jön ki, akkor a 2000W teljesítményből mégis mennyi a hő, és mennyi az effektív szívásra fordított energia? Miközben a direkt forró levegő előállítására szakosodott hajszárító kb ugyan ilyen levegőt nyomat... Másrészt a levegő áramlásának akadálya, így a szívóerőt csökkentő tényező a hol nagyobb, hol kisebb átmérőn való levegőpréselés. További kérdésként felmerült, ha 11-13cm átmérővel rendelkezik a rotor, mi a f@xnak 30cm magas egy porszívó? Mondjuk, ezt tudom: dizsályn! Mert a gömbölyű porszívó olyan cuki!

(intermezzo: Volt alkalmam, miközben a porszívókat stíröltem, hallani a porszívó-választási preferenciáit a hölgyeknek. Khm. Igen, a forma és a szín számított elsősorban, meg hogy a szimpatikus, kigyúrt fiatalember a feszülős pólóban, és a kantáros naciban mit ajánlott… Nem, nem volt szó teljesítményről, szívóerőről, porzsák kapacitásról, porzsák árakról, külméretről, zsinórhosszról, csőhosszról, szívófej méretről stb… Azért akadt kivétel is. Volt jól felkészült hölgy is, aki mérőszalaggal és konkrét elképzelésekkel érkezett, és nem esett hasra a gagyi műanyagból készült tetszetős cuki-muki porszívótól, csak azért, mert az volt ráírva: filipc. „Próbált már maga eltenni a szekrénybe egy focilabdát? – szegezte a kérdést az eladónak, aki értetlenül nézett. – Kocka, stabil porszívó kell!” Én meg megállapítottam, van még remény… intermezzo vége)

A takarítógépekbe való, illetve profi motorok általában 13-15cm átmérővel rendelkeznek, a turbina által beszívott levegőt a turbinaház oldalán lévő réseken fújják ki. A motor hűtéséről egy kis axiálventilátor gondoskodik. Na, ez a motor vajon annyi hőt termel, mint a fentebbi? Vajon ez is túl van hajtva, ha egy ekkora ventilátor elegendő a hűtéséhez? Jó kérdések, mi?
És még egy: A porszívó motorok, amik tulajdonképpen radiál-ventilátorok a Bernoulli-törvény alapján működnek. Esetünkre leegyszerűsítve: a forgó turbinának minél nagyobb a kerületi sebessége, annál nagyobb a szívóerő. Mivel a kommutátoros motorok 230V 50Hz hálózati árammal a maximális fordulatszáma általánosságban 3000 körüli, a szívóerőt a turbina átmérője fogja meghatározni.

Szóval, keressünk kocka porszívót, amelyik befér arra a helyre, amit neki szánok. Legyen nagy szívóereje, és könnyen lehessen ide-oda rángatni takarítás közben, ne boruljon fel, még ha a gyerekek használják is. Vagyis legyen mélyen a súlypontja. Továbbá a kezelése legyen egyszerű, ne billegjen a teteje, ha leteszem, és a szerelhetősége is megoldható legyen.
Itt a háztartási porszívók fasorban sem voltak, illetve az indulás előtt diszkvalifikálták magukat a haszontalan gömbformájukkal, és a hajszárítószerű teljesítmény-jellegükkel. Tehát takarítógép, vagy ipari porszívó. Majdnem megfelelőt találtam is, egy BOSCH manifesztumban, ezt e: Bosch GAS15PS. Szinte minden követelménynek megfelel, csak az ára kissé több annál, amit erre szánnék.
Basszuskulcs, építenem kell egy porszívót!!!

Hogy a hosszas gondolkodás, utánajárás, tervezgetés, sok kísértés elutasítása (legyen-e nedveset is szívó…) miazmástól megkíméljelek titeket, csak az elkészült, és használatba vett porszívót mutatom be. 

01a_motor.jpg

02_a_motor2.jpg

A motor

Az alap: Vegyünk egy jó kis motort. Addig-addig nézelődtem a szakbolt honlapján (Orczy), míg megtaláltam a megfelelőt. Teljesen véletlenül a fenti gépbe való motor lett a választott alkatrész, ezt csak a motor kézhezvétele után vettem észre, amikor a tervezési fázisban megnéztem néhány profi takarítógép robbantott rajzát, mert ötletért igen is megyünk a szomszédba…
Kellett tehát egy ház is. Építhettem volna rétegelt lemezből, de az nehéz lett volna. Maradt az AUER doboz, a kicsi, és a még kisebb fedeles kivitelű a porzsáknak. Az elgondolás szerint az alsó nagyobba kerül a motor, hogy mélyen legyen a súlypont, a felsőbe kerül a mikroszűrős porzsák. 

03_a_dobozok_a_cso_es_a_probatomites.jpg

A dobozok, a cső és a próbatömítés

Mindenek előtt a szempont az volt, hogy a levegő a lehető legkönnyebben áramoljon, vagyis az átmérő lehetőleg a legkevesebbszer változzék a levegő útján. Ez azért kell, hogy a levegő nyomása ne essék, hanem lehetőleg állandó legyen. Ahol a legnagyobb az átmérőváltozás, ott a legnagyobb a nyomásesés. Lásd még a kipufogó dobot. Tehát a porszívóból nem csinálunk kipufogódobot. Ott kell a nyomásesés, ahol a port le kell, hogy tegye a légáram. A szívócsőbe épített leválasztó tartályt terveztem, ami a már említett leégett-javított porszívónál bevált. A hülyének van szerencséje jelleggel lomizásnál találtam egy ép szettet. Így a porzsák tulajdonképpen csak a mikrofilter szerepét tölti be. A porzsákot majd expandált lemezzel támasztom meg, hogy a lehető legnagyobb felületén át lehessen szívni a levegőt, az eltömődésből adódó ellenállás növekedés csökkentésére. Így egyesítettem a porzsákos és a porzsák nélküli porszívók előnyös tulajdonságait. Az ötlet a Samsung mérnökeit dicséri, én meg koppintottam. Megkísértett a gondolat, hogy beépítek egy autó levegőszűrőt, mondjuk egy Scudo/Expert/Jumpy szürőt, mert az olcsó, de a csatlakoztatás, légáramba integrálás egyszerűsége végett egy olcsó, de jó mikroszűrős porzsákot választottam.
Vettem tehát rácsokat a levegőztetéshez, guruló kerekeket az Ikeából, AUER dobozt, meg egy kapcsolót, és tömítőgumit. Volt ugye itthon rétegelt lemez, a lomizásból a ciklon-palack, a cső, a vezeték, és egy régebbi ETA porszívó 1800W-os szabályzója, ami nem volt betervezve, de végül is kezembe akadt, befért, hát miért ne? –Ugye. Kértem még közben egy darab alulemezt, hűtőbordának, légterelőnek egyetemben. És volt itthon menetes szár M6, meg anya, egyéb csavarok, gyorskötöző, miegymás-miazmás.
UCCU! Beszéljenek a képek! 

04_felszerelve_az_algot_kerekek.jpg

Felszerelve a kerekek

05_keszul_a_motortarto.jpg

Készül a motortartó

06_hatso_motortarto_fent_egyben_a_legzsilip.jpg

Hátsó motortartó fent, egyben a légzsilip

07_motortarto_legterelo_csava_rral_rogzul_a_szivohazhoz.jpg

A motortartó légterelő csavarral rögzül a szívóházhoz

08_a_fordszamszabalyzo_belulrol.jpg

A fordulatszám-szabályzó belülről...

09_es_kivulrol.jpg

... és kívülről

10_a_motor_probaillesztese_mar_ben_t_a_hutolevegot_ereszto_racs_is.jpg

A motor próbaillesztése, már bent a hűtőlevegőt eresztő rács is 

11_a_fordszamszabalyz_o_hutobordaja_egyben_a_legterelo_a_szivonyilas_es_a_motor_kozt.jpg

A fordszámszabalyzó hűtőbordája egyben légterelő a szívónyílás és a motor között

12_motortarto_a_szivocsovel.jpg

A motortartó a szívócsővel

A motortartó lemezek egyben a munkaterek elválasztását is ellátják, csakúgy, mint a hűtőborda. A hűtőbordaként is működő alucső szolgálja azt a célt, hogy a már melegedett levegőt a motor ne szívja vissza, az távozzék a szabadba, míg a szabadból friss hűtőlevegőt szív a motor.
A rétegelt lemez kellőképpen elkülöníti a szívó-kifúvó teret a turbina két oldalán, és elég erős, hogy tartsa a motor és a turbina súlyát, valamint az 50mm-es PVC könyök szívócsövet, ami egy C-vitaminos doboz toldatot kapott a rend kedvéért, meg azért is, mert anyagában elég síkos, hogy a felső dobozba helyezett 50mm-es pvc csatorna csatlakozó ajakba könnyen behatoljon… (ezt már használtam a bűzelzárónál, és bevált…)

13_a_hutolevego_csak_kintrol_johet_es_a_racsokon_tavozik_nem_keveredik_vissza.jpg

A hűtőlevegő csak kintről jöhet és a rácsokon távozik, nem keveredik vissza

14_hutolevego_kiomlok.jpg

Hűtőlevegő kiömlők

15_mar_csak_ossze_kell_szerelni.jpg

Már csak össze kell szerelni

16_a_racsokat_az_atfuzott_kabelkotegelok_kelloen_tartjak.jpg

A rácsokat az átfűzött kábelkötegelők kellően tartják

17_a_porzsak_helye.jpg

18_a_porzsak_helye.jpg

A porzsák helye

19_a_racsok_terelik_a_levegot_felfele.jpg

A rácsok terelik a levegőt felfelé

20_konnyu_nyitni_zarni_de_a_kapcsolot_keresni_kell.jpg

Könnyű nyitni-zárni, de a kapcsolót keresni kell

21_eskesz.jpg

És .... kész!

22_eloszuro_tartaly.jpg

Előszűrő tartály

23_a_szivocso-eloszuro_tartaly_es_a_javitott_gep.jpg

 A szívócső-előszűrő tartály és a javított gép

 

Tapasztalatok:
Szív, mint állat. Kissé zajos, de nem baj. Könnyen gurul, talán túl könnyen is. Nagyon kompakt lett. Maga a gép 35cm magas 20x30cm alapterületű helyet foglal a spájzban. A kapcsolót sikerült jól elrejtenem, feszt keresgélnem kell, de hát magamat szívatom, magamat okolhatom. Az AUER doboz klasszul bevált, az ajtótömítővel kiegészítve kiváló. Az OBI-nál is lehet hasonló dobozt kapni, de az sokkal vékonyabb anyagból van. A felszerelt vezeték kissé rövid, de majd lecserélem egyszer.

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel. Ha nem, akkor is. 
Csatlakozz a Furdancs Facebook-közösségéhez! Nem fogjuk megbánni.
De ha unod a Facebookot, kövess inkább a Twitteren!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://furdancs.blog.hu/api/trackback/id/tr2915219640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zooltek 2019.10.14. 06:23:52

Nos a kérdéseidre néhány gondolat. A 3000-es max. fordulatszám remélem csak typo volt, a kefés motorok simán 30 000+-ra is képesek. A porszívó motor vs. takarítógép motor és a melegedés: nem csak a szélkerék átmérője határozza meg a szívóerőt, a takarítógép motorokban egymás mögött 2 szélkerék van, így növelve a szívóhatást. Ezért van az, hogy míg az utóbbiak csak 1000-1200 Watt teljesítményűek, a porszívó motorok 1400-2200 Wattosak. Tehát durván dupla akkora az áramfelvétel -> sokkal nagyobb a melegedés. És ehhez hozzájön még egy általános tévhit. Ha a porszívófej nincs a szőnyeghez nyomva, viszonylag csöndes, szíváskor meg visít a motor, mint az állat. És itt tévednek az emberek, mert a visítás tesz jót a motornak. Ha felemeled a csövet, a rengeteg beáramló levegőt a motor nem bírja átpréselni magán és nem bírja felvenni a fordulatszámot. De mindenképpen akarja, ezért jócskán megnő az áramfelvétel és ettől melegszik. Ha lerakod a porszívófejet, lecsökken a levegőmennyiség, és a motor el tudja érni a saját max. fordulatszámát. Ilyenkor visít, de sokkal kevesebb áramot vesz fel. A kevesebb levegő még így is tudja hűteni a motort.

Amúgy gratulálok a masinádhoz! És mivel ez a furdancs blog, egyetértek azzal, hogy pénz, idő szenvedés nem számít, de legalább barkácsolunk :) Viszont ha a poszt kikerül az indexre, majd jönnek a kérdések, hogy miért nem mentél be a lidibe és vettél 15 pénzért egy ipari porszívót? Amiben egyébként ugyanaz a motor van, mint a 40 ezres Bosch-ban (aka Starmix). És a teszkó 15 ezres sajátmárkás háztartási porszívójában ugyanaz az 1400W-os motor van, mint az LG 72 ezresében.

gigabursch 2019.10.14. 17:15:46

Ami azt illeti, ez a Bernoulli bácsi vicces pofa...
Szóval az áramlási ismeretek kapcsán mondta egyszer egy miskolci gépészhallgató cimborám (azóta bőven mérnök), hogy:
"...és akkor hatalma csúcsán megteremté a Sátán legördögibb tudományát: az Áramlástant!"

Egy jó porszívó nem visít fel, hanem a szükséges nyomáseséshez megfelelően lecsökkenti a fordulatot.
Na ezért van tk. Lux porszívónk.

zooltek 2019.10.14. 17:37:45

@gigabursch: Na ja, csak egy ilyen takarítógép motor 10 000, egy Lux meg 300... És még szerelni is macerás :)

gigabursch 2019.10.15. 08:39:49

@zooltek:
Ütemóra számot nem tudok mondani, de megvan lassan 10 éve a mienk.
Eddig kellett rajta egyszer cserélni gégecsövet, valamint egyszer a kábelcsévélője megszorult (megoldottam) és az indító gombja bekrepált (mögötte kiment egy ellenállás, megoldották 2000 Ft-ból (munkadíjjal). A kasznija itt-ott horpadozik (ilyen ez a popszakma)...

Mindettől függetlenül - félreértés ne essék - jópofa írás, igazi csináld magad kategória. Tetszik. Kicsit emlékeztet a népi cuculizmus áruhiányára, amikor a szomszédunk centrifuga motorral csinálta meg a maga elektromos fűnyíróját. Végülis csak 30 évig használta, ideiglenesen...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2019.10.16. 08:39:15

Egy dolog nagyon hiányzik róla, szerintem te is könnyen belátod, ha meglátod, mire gondolok.

Googly eyes.

en.wikipedia.org/wiki/Googly_eyes

Na ugye!

kkm.furdancs 2019.10.16. 10:32:14

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Googly --> Google titkos kémkedő alproject. Én ugyan nem szeretném, ha a Google figyelné, ahogy porszívózok :)

kameleon1 2019.10.16. 11:48:30

Szerintem annyira jó lett, hogy gyártanod kellene. Eladó a Nohau?

Szzzz 2019.10.17. 00:17:16

@zooltek:
Ezt a visít nemvisít mi jobb neki kérdést egy kicsit túlegyszerűsíted. Egyrészt ezekben a fisfos gépekben nem aszinkron motor szokott lenni, de ha még az is lenne benne, ha be is fogod a csövet, akkor sem fog teljesen szinkronfordulatra felállni, mert az üresen pörgő szélkeréknek is azért van tetemes ellenállása ahogy turbulensen kavarja a levegőt maga körül, ellenben hűtése viszont nem lesz.
nem véletlenül szokott lenni egy bypass szelepecske egy csomó gépen, ami egy bizonyos nyomás alatt engedi, hogy falsot szíjon...

Egyébként meg központi porszívó kell a házba, mer az a tuti, abban tud lenni rendes motor, rendes saját hűtéssel, amik aztán így mindegy, hogy mekkora légáram jön a csövön. És nem kell rángatni magad után a gépet, nem ott visít és keveri a port a takarítandószoba közepén.

lory01sec 2021.06.16. 08:52:55

Szuper lett!

A zajcsökkentést már a szűrő beépítése is kiváltja, mind a kimeneti oldalon, mind a bemeneti oldalon.

A bemeneti szerintem fontosabb, mert ha a porzsák szakad akkor ráömlik a szemét a turbinára, és ledarálja magát!

Kimeneti szűrő 1500 Ft -> www.zsakos.hu/termek/porszivo-hepa-filter-gorenje-vck2323ap-dy-stb-kimenetib-moshato-u-gy

A bemeneti hepa filtert pedig mindenképp egy nagy iparira tenném, véd bír mindent és van felülete bőven:
4000 Ft -> www.zsakos.hu/termek/porszivo-szuro-karcher-nt-35-1-eco-te-m-stb.-6.904-367.0b-kompatibilis
süti beállítások módosítása